Bűnügyek

 

A Nemzeti Nyomozó Iroda elfogta azt a férfit, aki az úgynevezett „Anonymous-csoport” hekker-támadásai mögött állt. A férfit egy IX. kerületi lakásban fogták el, és drogot is találtak nála.
Számítógépek, szerverek feltörésével gyanúsítják azt a férfit, akit csütörtökön fogott el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A 35 éves budapesti férfi ellen visszaélés kábítószerrel és számítástechnikai bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – közölte az NNI.
A Bors úgy tudja, hogy a férfi a rendőrség szerint a nemzetközi Anonymous hackercsoport hazai tagja. A lakásán tartott házkutatás során számítástechnikai eszközöket, adathordozókat, valamint egy kisméretű marihuánaültetvényt foglaltak le a nyomozók. Az akciót több hónapig tartó előkészítő munka előzte meg.
Az Anonymous hackerei nemzetközi, lazán szerveződő csoportot alkotnak, 2003 óta az információszabadságért harcolnak. Az elmúlt években számos jelentős számítógépes kalóztámadást hajtottak végre. A csoport feltörte az amerikai igazságügy minisztérium és az FBI honlapját. A magyar kormánynak először tavaly augusztusban, a médiatörvény nyomán küldtek fenyegető üzenetet, amelyben arra figyelmeztettek: „figyelik (a magyar kormány – a szerk.) minden lépését”, és ha a kormány elnyomja a sajtószabad­ságot, „úgy fog járni, mint a maláj vezetés”.
Júniusban a csoport 99 maláj kormányzati honlapot támadott meg, miután a délkelet-ázsiai országban meggátolták a WikiLeakshez és a PirateBay torrentoldalhoz való hozzáférést. ­De­cemberben újabb fenyegetés érkezett: „Orbán és a Fidesz elnyomó törvényekkel gyilkolják meg a demokráciát Magyarországon. Kelj fel, Anonymous, itt az idő véget vetni ennek” – szólt az angol nyelvű üzenet, amelyet a csoport finn ága, az AnonFinland Twitter-csatornáján jelentettek meg.
– Az első vizsgálódás azt mutatta, hogy a finnországi Twitter-csatornán elhelyezett fenyegetésnek köze van ma­gyarországi IP-címekhez, vagyis itt található számítógépekről került fel az üzenet – árulta el lapunknak egy, a hatóságok munkáját ismerô informatikai szakértő, aki azt is elmondta: úgy tudja, külön programot írtak a kalózok megtalálására.
A hivatalos NNI-közlemény szerint az eljárás alá vont férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy különböző tulajdonú és kezelésű, de egyenként is nagy látogatottságú weboldalak kiszolgáló szervergépeit törte fel. Emellett azok háttértárolóiról megpróbált bizalmas, illetve személyes adatokat megszerezni, néhány szerver működésében időszakos működési zavart okozott. A laká­sa bútorzatában elrejtett „miniatűr” kábítószer-ültetvény az átlagot meghaladó professzionalitással volt kiépítve. A miniültetvény energiaigényét engedély nélkül vételezett elektromos árammal biztosította.

ápr 172012
 

1998. március 2-án az iskolába vezető úton a tízéves Natascha Kampuscht az akkor 35 éves, állástalan híradástechnikus, Wolfgang Priklopil egy fehér furgonba tuszkolta. Órákkal később az elrabolt kislány lepedőbe csavarva egy sötét pincében találta magát. Nyolc év múlva szabadult ki, a gyerekkora fogságban telt el. A 3096 napban Natascha először meséli el egy könyvben hihetetlen történetét: nehéz gyermekkorát, hogy mi történt pontosan elrablásának napján, hosszan tartó rabságát az öt négyzetméteres pincében, valamint a mentális és fizikai megaláztatásokat, amelyeket elrablója, Wolfgang Priklopil okozott neki.

Régi életem utolsó napja: Megpróbáltam kiáltani. De egy hang se jött ki a torkomon. Hangszálaim egyszerűen felmondták a szolgálatot. Minden egyetlen kiáltássá sűrűsödött bennem. Néma kiáltássá, amelyet senki sem hallhatott.
Másnap szomorúan és zaklatottan ébredtem. Azért fájt leginkább a szívem, mert anyám rajtam töltötte ki a mérgét, pedig nyilvánvalóan apámra volt dühös. De még ennél is jobban gyötört, hogy anyám eltiltott tőle, hogy soha többé nem láthatom őt viszont. Egyike volt ez azoknak a könnyelműen kimondott döntéseknek, amelyeket a felnőttek a gyerekek feje fölött hoznak – dühből vagy hirtelen felindulásból –, nem gondolva bele, hogy mit okoznak ezzel a gyereknek, aki tehetetlen és kiszolgáltatott az ilyen helyzetekben… A teljes bejegyzés itt olvasható
További cikkek a témában: Natascha Kampusch 3096 napja könyv – Natascha Kampusch 3096 napja könyvben megjelennni – Natasha Kapmush élvezte a pincét – 18 évig volt szexrabszolga az elrabolt lány – Natascha Kampusch vágyik a pincébe – Natascha Priklopil rabja maradt – Öngyilkos lett a Natasha Kampusch ügy főnyomozója – Szexbotrány, szexrabszolgaként tartotta lányát – Hallották a megerőszakolt Fritzl-lány sikoltozását a szomszédok – Szexrabszolgaként tartották fogva a tinilányt – Szexrabszolga volt egy magyar lány

 

Sokak szerint Damu egy pervez állat, de a hedonista, szexista férfiak szerint úgy bánik a nőkkel, ahogy kell. Palácsik Tímea elmondása, és az állítólagos tanúvallomások alapján megdöbbentő részleteket árult el az ominózus estéről, és mesélt azokról a bizonyítékokról is, amelyekről a másik oldal mindvégig hallgatott. “A portások is látták, hogy szét volt szaggatva a ruhám, a harsinyám, a bugyim. Zokogva mentem ki a házból. Az ügyben meghallgatott taxis is elmondta, a kezeimmel tettem be a lábamat a kocsiba, az ajtót se zártam be, önkívületi állapotban voltam. Amikor megkérdezte mi történt, azt mondtam neki, megvert és megerőszakolt az ismert színész Damu Roland a volt párom – magyarázta Palácsik Timi, aki el is sírta magát az interjú során… A teljes cikk itt olvasható

 

A pap ellen 2006-ban indult eljárás, 16 vádpont alapján, amelyek szerint a férfi négy kislányt zaklatott gyónások idején, illetve hittanórák alatt. A nő, akit húsz évvel ezelőtt, hétéves korában szexuálisan bántalmaztak, polgári peres eljárást indított a pap ellen és eredetileg 140 ezer eurós kártérítést követelt az átélt lelki traumákért és egészségének komoly veszélyeztetéséért. További cikkekért kattints a fotóra.
További papi orgiák, pedofilok, bűnesetek: Dublin a Vatikán ellen a gyerekszex miatt – Szex, hazugság, reverenda: főpapok fedezték a püspök titkait -Pedofil nyomozás egy apácák által vezetett intézményben – 21 pedofilgyanús papot függesztettek fel – Lázadozik a volt pécsi püspök: médiaháború folyik ellenem – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata

 

Szexbotrány! Letartóztatták a szépséggurut mert a lányokat futtatta. Az irodájában dugta és szopatta a szépségkirálynő választások jelöltjeit. 17 éves lányokat is futtatott. Van akit dúsgazdag dubaji arab vett feleségül, de van akit csak magyar üzletemberek baszogattak. A lányok keresetének 20-25 százalékát kérte el. Répás életműve a Miss Hungary, a Miss Bikini, a Supersexy és a Fashion és Face. Felfedezetjei között vannak hires celebek: Gregori Dóra, Sarka Kata, Metzker Viki, Balogh Edina a Barátok közt Kingája, Zimány Linda, Dammak Jázmin, és még sokan mások A teljes cikk videókkal itt található

Hírek a szépségkirálynő választás kuplerájról: 17 éves lányok is dugnak és kurválkodnak a szépségversenyeken – Maximovics Anett képek és videók – Szunai Lindát megkefélte SP is cikk és videó – Borkai Petra cikk és videó – Szépségkirálynő jelöltek és modelligazolvány képek – Magyar ribancbázis: modellek, celebek, szépségkirálynők és jelöltek – Szunai Linda szépségkirálynő többször félrekúrt a volt bikája szerint – Bertók Marianna szépségkirálynő, Maya pinája – Serdült Orsolya mocskos szája eljár és közben a kamerába fingik – Magyar modellek igazolványainak képei – Araboknak is árulták a celeb és szépségkirálynő választások csajait – Kaló Jennifer kiábrándult a szépségiparból – Bálint Antónia kivénhedt szupermodell – Pucsítsatok modellpinák, legyetek dögösek – Budai Zsuzsával mit csinálhatott a seggbebaszó király – A Szépségkirálynő, magyarország szépei képgalériák – Útszéli kurvából csinált királynőt Fásy Ádám – Átlátszó ruhában mutogatta magát Boldogh Boglárka – Maffiózó akarta kúrni a magyar szépségkirálynő jelöltet – A szépségkirálynőknek is szexelni kell – Gregori Dóra szépségkirálynő megint pinát mutat, most a Playboyban – Kocsis Orsolya ex szépségkirálynő pinája videó – Zemplényi Márti a kínaiakat izgatta – Horváth Éva fekete fasszal nyomul Kolumbiában – Pécs szépe: most botrányos szexképek Molnár Alexandráról – Szunai Linda nagykövet lett vagy mi a fasz – Szado-mazo szexet ígér a pécsi szépségkirálynő Kósi Eszter – Maximovits Anett szépségkirálynő külföldön vetkőzött – Gregori Dóra Miss Hungary: lopás, végbélnyílás balhék – Vallott a török: nem volt szex csak alvás a megerőszakolt szépségkirálynővel – Megerőszakolták a szépségkirálynőt – Lipcsei Betta nem szereti bábunak érezni magát – Megbukott a királynő kurva lett a legszebb magyar anyuka – Szunai Linda lett Magyarország legszebb lánya – A szépségkirálynő választás – Budai Zsuzsa az análpápánál járt castingon – Volt apjához ment feleségül Rába Tímea – Sásdi Vivien külföldön vetkőzött – Barta Zsanett az új királynő megmutatta bájait – Szexoldalakon hirdeti magát Kúti Mónika és Kósi Eszter videó – Szado-mazo szexoldalon kurválkodik a pécsi szépségkirálynő – Mocskos részletek a szépségversenyekről – Modelliskolát nyit Babinyecz Tímea szépségkirálynő – Gregori Dóra szépségkirálynő vaginája és végbélnyílása – Miss Hungary, Gregori Dóra meztelen képeket villantott – Bálint Antónia 1 milliót kér negyven percért – Kocsis Orsi ex királynő ésplaymate pinája és végbélnyílása – Maximovits Anett 2010-es szépségkirálynő külföldön vetkőzött – Freire Szilvia még mindig nem mutat pinát – Dobó Ágnes magyar szépségkirálynő 2010 – Bálint Antónia meztelen, pinás képek

 

A prostitúció fizetség ellenében nyújtott szexuális szolgáltatás. A prostituált szó a latin „prostere” igéből származik, jelentése: kiáll, árul, árulja magát.
A papnőkre alkalmazott legkorábbi sumer nyelvű kifejezés jelentése: szent szajha. Az ókor számos kultúrájában találkozunk a szakrális, valláshoz kötődő prostitúció jelenségével. A templomi prostituáltat az általa szolgált istennő időleges megtestesülésének tekintették, aki szeretkezés közben fizetővendégét is „isteni állapotba” emelte. Babilonban minden asszony köteles volt életében legalább egyszer Istár szentélyébe vonulni, és fizetség ellenében odaadni magát valamelyik férfinak. A díjazást az oltárra helyezték, mint megszabadulásuk árát. A szép asszonyok hamar elkerültek onnan, de voltak, akik több évet is eltöltöttek a templomban, míg végre valaki hajlandó volt közeledni hozzájuk. Egyiptomban is létezett ez a kultusz, elsősorban Amon isten és Bászet istennő kultuszához kapcsolódva. Az ókori Görögországban Aphrodité korinthoszi templomában előfordult, hogy egyidejűleg ezer prostituált is tevékenykedett.
Magyarországon 1950-ben a kommunista kormányzat „megszüntette” a prostitúció intézményét. Bezáratta a bordélyházakat és a lányokat átképezte más foglalkozásúvá. 1950-ben Magyarország aláírta a New York-i Nemzetközi Egyezmény amelyben garantálja a prostitúció és nőkereskedelem felszámolását. Azonban e lányok szoros rendőri felügyelet alatt dolgozhattak, ha nem is hivatalosan. A 1970-es évek növekvő idegenforgalma hatására számuk egyre nőtt. A rendszerváltást követő társadalmi polarizáció, a növekvő munkanélküliség és az új, keleti drog- és fegyverpiacok terjeszkedése következtében a prostitúció robbanásszerű mértéket öltött Magyarországon. Mivel a kormányzat és a társadalom képtelen volt ezt megfékezni, felmerült a nyilvánosházak újbóli megnyitásának gondolata. Az 1950-es New York-i egyezmény azonban ezt nem teszi lehetővé, ennek kikerülésére az 1980-as években „masszázsszalonok” jöttek létre. E „vállalkozások” a hatóságok előtt fő tevékenységükként az „egészségügyi masszást” jelölték meg, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az ott dolgozó lányok szexuális szolgáltatást nyújtanak. Az 1990-és években a prostitúció fő munkaterülete áttevődött a városok perifériájára, be- és kivezető útjaira, az országutakra és kamionparkolókba. Napjainkban a beleegyezési korhatár tizennégy év. Az alkotmánybíróság döntése alapján a nem csak a lányoknál, hanem a diszkriminatív különbség eltörlése miatt a fiúknál is. A szexuális élet e kereteit a prostitúciós törvények bizonyos indokok miatt nem kívánták szűkíteni, mivel ezzel az intézkedéssel nem akarták lehelten helyzetbe hozni azon megélhetési prostituáltakat, akik még csak fiatalkorúak. Budapest rendőrfőkapitánya szerint Budapesten 2004 év elején kb. 1000 bordély üzemelt. Korábban Magyarországon a prostitúció szabadságvesztéssel sújtott büntetést vont maga után. Mára az általában a települések által kijelölt türelmi zónákban, és azok hiányában a védett zónán kívül legálisan folytatható tevékenység lett. A védett zónák az iskolákat vagy templomokat látogatókat kívánják megvédeni a prostitúciótól.
Férfi prostitúció: A férfi prostitúció szétválasztható aszerint, hogy azonos, vagy ellenkező neműek számára ajánlják fel magukat.
Az utcán dolgozó homoszexuális szolgáltatást felajánlókat a társadalmunk megveti, említésük például a legdurvább káromkodásokban fordul elő. A belami az igényesebb kategóriába tartozik, míg a hímringyók általában utcán vagy aluljáróban. A jelenség szorosan kapcsolódik a gyermekprostitúcióhoz, mivel a fiúk átlagéletkora általában 15-16 év, de nem egyszer tizennégy éven aluli gyerekek. A nemi betegségekkel általában sem a kliens, sem a prostituált nem igazán törődik, így ez a réteg a legveszélyeztettebb a szexuális fertőzések szempontjából.
A gigolo és a selyemfiú olyan férfi, aki szexuális vonzerejét a nők körében anyagilag is kihasználja. Általában vagyonos hölgyekkel keresnek, tartanak kapcsolatot.
A „chippendale fiúk” műsor keretében, gyakran csoportosan lépnek föl a nőközönség előtt, ez elsődlegesen sztriptíz műsort jelent, de előfordul, hogy felajánlkoznak közben/utána.
Nemzetközi ismérvek: Hollandiában, Németországban és egyéb államokban legális tevékenység a bodélyház üzemeltetése is, és a prostituáltak adóznak jövedelmük után.
Szexturizmus: Bizonyos cégek specializálódtak a sexturizmus jellegű utak megszervezésére. Elsősorban Thaiföld, Vietnam, Mexikó,Fülöp-szigetek, Kuba, Brazília valamint Kambodzsa országokba bonyolítanak le utakat a kalandvágyó és tehetős férfiak számára. A gyermekprostitúciós szolgálatokat igénybevevő pedofilok is főleg ebben az országokban keresik a lehetőségeket. Csupán Ázsiában több millió gyermeket érint a kényszerprostitúció intézménye. Az AIDS veszélye miatt a fiatalkorúak igen keresettek. Az 5-10 éves korú gyermekek gyakran nem élik túl a szexuális aktust, a túlélőkön pedig súlyos fizikai és mentális nyomot hagy. 1991-óta nemzetközi összefogás kezdődött a sexturizmus megfékezésére.
A prostitúció története 1. rész, 2. rész – Szexrabszolgát csinált volt feleségéből a börtönviselt férfi – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás – Kurválkodik a politikus felesége – Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát – Szexmunkások szervezete 48 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A legdurvább orgiák a sztárvilágban! – Kurva drága a kurva – Film a prostitúcióról: K1 – Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Dughat egyet a győztes hacker – Ribancok masszázst hazudnak – Több tízezer magyar kurva külföldön – Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye – Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok – A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca – Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok – Benzinkutas magyar kurvák – Prosti klip az otthon maradottaknak és a szülőknek – Berlusconi szexplázája – Kurvákkal hetyegett a királyi család fekete báránya – Ablakon át mentették a kurvákat az égő bordélyból – Charlie Sheen drogozása és kurvázásai miatt csúsznak – Mennyit költ a magyar a kurváknál? – Kurvákhoz járnak a magyar férfiak – Luxusprostituáltak százezrekért – A fizetett szex egyszerűen kényelmesebb – Zsíros állásokat kaptak a szexi kémkurvák – Hogy lettem egy szopós ribanc – Luxuskurvák perverz férfiakkal, fülledt orgiákban – Kéjgyilkos járja az országot, gyilkolja a kurvákat

 

Keleti Györgyi ellen tavaly áprilisban emeltek vádat üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanúja miatt. A modell ellen három országban, Magyarországon, Olaszországban és Németországban adtak ki elfogatóparancsot. Végül Németországban tartóztatták le, Olaszországban töltött némi időt börtönben, végül Magyarországon tárgyalták az ügyét. Többek között lehallgatott telefonbeszélgetéseket hoztak fel ellene bizonyítékként.
Györgyi remegő kézzel hallgatta végig a tanúk írásbeli vallomását, amiben többen azt közölték, hogy 2006 novembere és 2008 januárja között segített magyar prostituáltaknak Olaszországban lakást bérelni és hirdetéseket feladni, amiért “munkanaponként” 100-150 eurót kért a lányoktól.
Györgyi rövid vallomást tett, amiben elmondta: nem tartja magát bűnösnek, 2005 és 2008 között Olaszországban élt, ott bérelt lakást magának, eközben semmilyen vagyontárgyat nem vásárolt. Elmondása szerint ez idő alatt édesapja és élettársa tartotta el.
A bíróság tegnap ítéletet is hozott: kitartottságban bűnösnek találta Keleti Györgyit, amiért egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, annak végrehajtását azonban három év próbaidőre felfüggesztette, továbbá 500 ezer forint pénzbüntetést róttak ki rá.
A vád és a védelem egyaránt három nap gondolkodási időt kért, ezt követően emelkedhet az ítélet jogerőre. A súlyosabb ítéletre azonban még mindig megvan a lehetőség.
- Szerintem akármit is tesz az ember, vállalja a következményeket, és ne meneküljön – mondta a Németországban megfogott kerítőnő, Keleti Györgyi. Szerintem nem csak én nevettem fel, miközben kiszaladt a számon egy a kurva anyád. Egyébként ez a nő ennyire lepkefingnyi aggyal és ekkora arccal bármikor elmehetne politikusnak (elég erős a hátszél is), egy ilyen olasz típusú, agyatlan-szétműtött Alessandra Mussolini lehetne belőle. Forrás:Subba

Keleti Györgyi bulvár, szex, erotika, pornó: Keleti Györgyi 60 napot volt sitten – Keleti Györgyi szabadlábon – Keleti Györgyi a börtönök poklában – Keleti Györgyit kiadták az olaszországnak ahol kurválkodott – A németek nem nem adják ki Keleti Györgyit – Jogi csavar utólagos parancs Györgyi elfogására – Nem kér Keleti Györgyiből a magyar bíróság – Őrizetbe vették Münchenben Keleti Györgyit – Keleti Györgyi lelépett mert körözik – Keleti Györgyi lazán kezeli kurvafuttatós büntetőügyét – Szexből lett milliomos Keleti Györgyi – Keleti Györgyi pinája – Máris az éjszakában Keleti Györgyi? – Keleti Györgyi szexvideóval sokkolta családját – A magyar lányok szeretnek olaszországban kurválkodni – Keleti Györgyi kurválkodott – Keleti Györgyi allűrjei – Szexis harci bevetés Keleti Györgyivel – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – Keleti Györgyi allűrjei – Keleti Györgyi belebetegedett az őt ért vádakba – Prostik futtatásával vádolják a volt miniszter lányát – Laky Zsuzsi escortozni járt Keleti Györgyi szerint

 

A Szentszék budapesti nagykövetét a vatikáni államtitkárság értesítette arról, hogy több magyar egyházi személy homoszexuális visszaéléseiről szóló bejelentés érkezett, Juliusz Janusz azonban nem kezdett belső vizsgálatba, hanem inkább eltussolta az ügyet – írja az Index.
A nunciusról egy, a januárban lemondott pécsi püspök által kezdeményezett perben derült ki, hogy a diplomáciai úton továbbított dokumentumok alapján bizalmasan értesítette az érintetteket az ellenük szóló bejelentés tartalmáról. A Vatikánban nem magyarázták, hogy a pápa Mayer Mihály lemondatása után két héttel miért helyezte Koszovóba magyarországi megbízottját.
A hazai egyházi körök már a februári bejelentéskor összefüggésbe hozták a pécsi egyházmegyében kirobbant botránnyal, amely a gazdasági és szexuális visszaélésekről szóló vádak nyilvánosságra kerülése után Mayer Mihály pécsi püspök lemondását eredményezte. Akkor azonban még nem volt világos, hogy a nuncius milyen szerepet játszhatott az ügyben.
Időközben azonban több olyan, Juliusz Janusz által szignált bizalmas levél is nyilvánosságra került, amelyek azt bizonyítják, hogy a nuncius évekkel az októberben Mayer ellen tett rendőrségi feljelentések előtt tudomást szerzett számos, súlyos visszaéléssel kapcsolatos vádról, de hallgatott, sőt meggátolta az egyházon belüli vizsgálat lefolytatását.
Az Index úgy tudja: egy magánszemély 2009 februárjában négyoldalas bejelentést küldött Tarcisio Bertone kardinálisnak, a Vatikán államtitkárának a magyar katolikus egyház több prominensét, köztük Mayer Mihályt érintő homoszexuális vádakról.
A feladó azután postázta a katolikus egyház római központjába a fénykép- és hangfelvétel-melléklettel kiegészített levelet, hogy a magyarországi egyházvezetés válaszra sem méltatta, holott erkölcsi jellegű, vagyis nem egyházkormányzati kérdésben a metropolita érseknek is van jelzési kötelezettsége.
Juliusz Janusz, akinek Bertone kardinális megküldte az anyagot, 2009 májusában bizalmas, csak a címzettek kezébe adható levélben értesítette a bejelentés szereplőit az ellenük felhozott vádakról, és elárulta a bejelentő nevét.
A bírósági eljárás anyagában található levél szövegéből arra lehet következtetni, hogy minden érintett külön-külön megkapta a rá vonatkozó rész kiollózott másolatát. Mayer püspök a nunciustól érkezett információk alapján 2009 júniusában, anélkül, hogy az ellene felhozott vádak ügyében bármilyen érdemi nyomozás történt volna, rágalmazásért feljelentette a magánszemélyt.
A nunciushoz hasonlóan járt el a pécsi püspökség ügyében Ternyák Csaba, jelenlegi egri érsek is, amikor Wildmann János, a pécsi Egyházfórum főszerkesztője segítségért fordult hozzá. Wildmann – függetlenül a Bertone kardinálishoz forduló magánszemélytől – már 2006-ban informálta az akkor Rómában tartózkodó Ternyák Csabát a Mayer környezetében zajló visszaélésgyanús ügyekről, közöttük pedofília gyanújáról, és kérte, hogy mint a vatikáni papi kongregáció titkára szorgalmazzon vizsgálatot.
Ternyák Csaba elszabotálta a kérést, és ő is tájékoztatta az érintetteket a hozzá érkezett levélről és a levélíró személyéről. Ternyák később azt írta az Egyházfórum vezetőjének, hogy „az esetleg papságunkat is érintő, törvénysértést vagy bűncselekményt megfogalmazó vádakkal legyen szíves közvetlenül a nyomozó hatóságokhoz fordulni”.
További papi perverziók és bűncselekmények: Pedofil nyomozás egy apácák által vezetett intézményben – 21 pedofilgyanús papot függesztettek fel – Lázadozik a volt pécsi püspök: médiaháború folyik ellenem – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata

RSS Szexshop

  • Műpénisszel pózolt Susan Sarandon
    Susan Sarandon, a kedves családi filmek állandó főszereplője mintha stílust váltott volna: a minap egy reklámfilmben hatalmas műpénisszel pózolt. Susan Sarandon azért vállalta ezt a meghökkentő szereplést, mert ő az egyik arca annak a kampánystábnak, amely a nők jogaiért harcol. …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]