A Polanski elleni vád ejtését kéri az egykor fenékbe erőszakolt nő

A szép Samantha Geimer, akivel szexuális kapcsolata volt Roman Polanskinak, mikor még a nő csak 13 éves volt, és ez a kaliforniai törvények szerint a részletek vizsgálata nélkül automatikusan nemi erőszaknak számított, beadvánnyal fordult az illetékes hatóságokhoz, amelyben a vád ejtését kéri a világhíres rendező ellen.
A nő arra hivatkozik, hogy a 32 évvel ezelőtti ügy felmelegítése nagyon sok gondot okoz neki, megzavarja az életét, a nyugalmát, akadályozza a munkája végzésében. A legnagyobb tévétársaságok, sztárriporterek, nemzetközileg ismert lapok tudósítói zaklatják szüntelenül interjúkéréseikkel, van, hogy egy nap 500 telefont kap. Veszélyben érzi a nyugalma mellett a munkahelyét is, ahol egyre ferdébb szemmel néznek a felhajtásra.
Az 1977-ben Jack Nicholson lakásán történtek akkor kerültek ismét az érdeklődés középpontjába, amikor szeptember 26-án Svájcban váratlanul letartóztatták Polanskit egy ellene máig érvényes amerikai letartóztatási parancs alapján, és most arra készülnek, hogy kiadják az USA-nak, ahol börtönbüntetésre számíthatna. Polanski három évtizeddel ezelőtt szökött Franciaországba tettének következményei elől, és azóta is ott élt, soha nem tért vissza az USA-ba.
Cikkek a témában: Jó, hogy Polanski megúszta örül az áldozat – Edith Vogelhut seggében is járt Polanski fasza – Roman Polanski, legalább egy numera összejött – Sharon Tate Polanski felesége akit brutálisan meggyilkoltak – Polanski perverz szex tinivel, nyilvános az akta – Polanski meztelenül fotózta és megerőszakolta a 13 éves lányt.