Keleti Györgyi börtönt kapott felfüggesztve

Keleti Györgyi ellen tavaly áprilisban emeltek vádat üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanúja miatt. A modell ellen három országban, Magyarországon, Olaszországban és Németországban adtak ki elfogatóparancsot. Végül Németországban tartóztatták le, Olaszországban töltött némi időt börtönben, végül Magyarországon tárgyalták az ügyét. Többek között lehallgatott telefonbeszélgetéseket hoztak fel ellene bizonyítékként.
Györgyi remegő kézzel hallgatta végig a tanúk írásbeli vallomását, amiben többen azt közölték, hogy 2006 novembere és 2008 januárja között segített magyar prostituáltaknak Olaszországban lakást bérelni és hirdetéseket feladni, amiért „munkanaponként” 100-150 eurót kért a lányoktól.
Györgyi rövid vallomást tett, amiben elmondta: nem tartja magát bűnösnek, 2005 és 2008 között Olaszországban élt, ott bérelt lakást magának, eközben semmilyen vagyontárgyat nem vásárolt. Elmondása szerint ez idő alatt édesapja és élettársa tartotta el.
A bíróság tegnap ítéletet is hozott: kitartottságban bűnösnek találta Keleti Györgyit, amiért egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, annak végrehajtását azonban három év próbaidőre felfüggesztette, továbbá 500 ezer forint pénzbüntetést róttak ki rá.
A vád és a védelem egyaránt három nap gondolkodási időt kért, ezt követően emelkedhet az ítélet jogerőre. A súlyosabb ítéletre azonban még mindig megvan a lehetőség.
– Szerintem akármit is tesz az ember, vállalja a következményeket, és ne meneküljön – mondta a Németországban megfogott kerítőnő, Keleti Györgyi. Szerintem nem csak én nevettem fel, miközben kiszaladt a számon egy a kurva anyád. Egyébként ez a nő ennyire lepkefingnyi aggyal és ekkora arccal bármikor elmehetne politikusnak (elég erős a hátszél is), egy ilyen olasz típusú, agyatlan-szétműtött Alessandra Mussolini lehetne belőle. Forrás:Subba

Keleti Györgyi bulvár, szex, erotika, pornó: Keleti Györgyi 60 napot volt sitten – Keleti Györgyi szabadlábon – Keleti Györgyi a börtönök poklában – Keleti Györgyit kiadták az olaszországnak ahol kurválkodott – A németek nem nem adják ki Keleti Györgyit – Jogi csavar utólagos parancs Györgyi elfogására – Nem kér Keleti Györgyiből a magyar bíróság – Őrizetbe vették Münchenben Keleti Györgyit – Keleti Györgyi lelépett mert körözik – Keleti Györgyi lazán kezeli kurvafuttatós büntetőügyét – Szexből lett milliomos Keleti Györgyi – Keleti Györgyi pinája – Máris az éjszakában Keleti Györgyi? – Keleti Györgyi szexvideóval sokkolta családját – A magyar lányok szeretnek olaszországban kurválkodni – Keleti Györgyi kurválkodott – Keleti Györgyi allűrjei – Szexis harci bevetés Keleti Györgyivel – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – Keleti Györgyi allűrjei – Keleti Györgyi belebetegedett az őt ért vádakba – Prostik futtatásával vádolják a volt miniszter lányát – Laky Zsuzsi escortozni járt Keleti Györgyi szerint

Vélemény, hozzászólás?