Kórházba szállították Roman Polanskit

polanskiOrvosi kivizsgálásra kórházba szállították zürichi börtönéből Roman Polanskit – közölte a filmrendező egyik ügyvédje. Hervé Temime csak annyit mondott a hét végén, hogy Polanski egészségi állapota nem mondható „rendkívül súlyosnak”. Az ügyvéd nem kívánt többet elárulni, így nem mondta el azt sem, hogy a 76 éves filmrendező melyik kórházban van, milyen vizsgálaton esik át, és mikor szállítják vissza börtönébe. Az ügyvéd a múlt héten kereste fel védencét a zürichi börtönben, és akkor azt mondta, hogy Polanski levert és fáradt, ezért aggódik egészségi állapota miatt.
Folco Galli, a svájci igazságügyi minisztérium szóvivője ehhez semmit se kívánt hozzáfűzni. Közölte, hogy Polanski letartóztatás alatt áll, és szükség esetén – börtönben vagy kórházban – kap egészségügyi ellátást.
A 76 éves Roman Polanskit szeptemberben végén vették őrizetbe a zürichi repülőtéren egy több mint harminc évvel ezelőtti szexuális bűncselekmény miatt. Az Egyesült Államok 1977 óta akarja felelősségre vonni Polanskit, aki az ellene felhozott vádak szerint alkohollal és kábítószerrel kínált egy akkor 13 éves lányt, majd szexuális kapcsolatot létesített vele. A rendező 1978-ban megszökött az Egyesült Államokból, ahol liliomtiprás miatt börtönbüntetés várt volna rá. Azóta Franciaországban élt, és kerülte az olyan országokat, amelyeknek kiadatási egyezménye van Amerikával.

Vélemény, hozzászólás?