Farkas Pétert luxuscellában tartják

luxusbortonLuxusbörtönként emlegetett büntetés-végrehajtási központban őrzik február elejéig Farkas Pétert. Lakosztályához külön fürdőszoba tartozik, és egész nap kedvére televíziózhat. Erről a luxusról csak álmodhat az a 178 magyar elítélt, akik jelenleg jogerős büntetésüket töltik a világ öt kontinensén.
Jó hely ez az Andorra! Az ötcsillagos Hotel Crowne Plazában december 26-án elfogott Farkas Péter a rácsok mögött is luxuskörülmények között él. Az olimpiai bajnokot a Centre Penitenciaria s’Andorra (Andorrai Központi Fegyintézet) egyik magánzárkájában tartják fogva. A cella valójában egy tágas, kényelmes szoba, ahol alapfelszereltség a külön fürdőszoba és színes televízió. Nem csoda, ha az elítéltek nem szöknek, sőt: legtöbbjük mindent elkövet a kiadatása megakadályozására.
Ha tehetné, Farkas Péter is itt töltené le nyolc éves szabadságvesztését. – Erre nincs lehetősége: a büntetést a tett elkövetésének helyén kell letölteni. Mivel Farkas magyar állampolgár, itthon követte el a bűncselekményt, itthon is ítélték el, kizárt, hogy Andorrában maradhasson. Legfeljebb annyit tehet, hogy nem járul hozzá a gyorsított kiadatáshoz, így két-három hónappal meghosszabbíthatja a kint tartózkodását – vélekedett dr. Vida Sándor büntetőügyvéd.
Tóásó Előd viszont nagyon is hazajönne a bolíviai La Pazból, ahol kilenc hónapja raboskodik. Ismeretes: egy Santa Cruz-i szállodában a kommandósok április 16-án agyonlőtték Rózsa Flores Eduardót és Magyarosi Árpádot azzal az indokkal, hogy merényletet terveztek Evo Morales bolíviai elnök ellen. Az informatika tanár Tóásót azóta sem hallgatta ki az ügyész, és bírósági tárgyalásuk sem volt.
– Előd most egyedül van a zárkájában. Nemrég volt egy cellatársa, akivel megosztoztak a kétszer két méteres helyiségen. Előd aludt a betonpriccsen, a másik pedig egy szivacson. A mellékhelység és a zuhanyzó közös, ez utóbbit maguk a rabok építették. Ételt nem kapnak, az országban az a szokás, hogy az elítéltek családja gondoskodik a táplálásukról. Szerencsére találtunk egy kint élő magyar asszonyt, aki visz be neki táplálékot – fejtegette Tóásó Edit, Előd nővére. – Bolíviában most ép nyár van, de mivel 3800 méter magasan fekszik, ezért a hőmérséklet legfeljebb 10-13 fok. Minden nap esik az eső vagy a jégeső, ebből a cellákba is jut.
Tavaly mintegy ezer honfitársunkat csuktak le külföldön, négyötödüket rövidebb időre. Ők nem bűncselekményt követtek el, tartózkodási engedélyükkel, vízumukkal akadtak problémák. Jelenleg 178 magyar állampolgár tölti jogerős büntetését külföldi börtönökben, többségük Európában, harmincan pedig Közép- és Dél-Amerika börtöneiben.
– Európában vagyon elleni, Dél Amerikában pedig tipikusan kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt kerülnek börtönbe a magyarok – tájékoztatta lapunkat Balogh Dénes, a Külügyminisztérium helyettes szóvivője.
Argentínában, Peruban, Venezuelában és Ecuadorban olyan magyar drogfutárok raboskodnak. Arrafelé a börtönviszonyok rendkívül rosszak, s a magyar konzuli szolgálat nem tud közbenjárni a helyi hatóságoknál a bírósági ítéletek befolyásolása, az elítéltek körülményeinek javítása érdekében.
Ausztrália és Óceánia területén csupán három magyar raboskodik, köztük A. Ferdinánd, akit tavaly szeptemberben halált okozó testi sértés miatt 12 év börtönre ítélt egy Új-Zélandi bíróság. A 33 éves magyar férfi bendzsós gyilkosként híresült el. Egy 69 éves férfi homoszexuálisnak nézte, és megpróbált közeledni hozzá. Vita tört ki köztük, és A. Ferdinánd egy három kilós bendzsóval többször fejbe vágta áldozatát, majd az eltört hangszer nyakát ledugta a haldokló torkán. Ő legkorábban 2017-ben szabadulhat.
Nincs könnyű helyzetben az a három magyar fiatal férfi, akik a szenegáli fővárosban, Dakarban raboskodnak. A 29 G. Géza, a 34 éves F. Tamás, és a 31 éves N. Zoltán kegyetlenül meggyilkolt egy szenegáli taxist 2006 tavaszán. Áldozatuknak hátrakötötték a kezét és egy fejére húzott nejlonzacskóval megfojtották. Az afrikai börtönökben szintén embertelen körülmények uralkodnak. A három magyart a többi rabtól elkülönítve őrzik, feltehetően ennek köszönhetik, hogy még életben vannak.

Vélemény, hozzászólás?