júl 262010
 
 2010/07/26  Szerző: deface - 17:11 Történetek ,  Vélemény? »

Levetette a topját, és végre megpillanthattam a melleit. Nagyobbak és formásabbak voltak, mint Diáé. Aztán a szoknyát is levette, majd a kéjnedvtől teljesen átázott francia bugyiját is. Az ő puncija is szőrtelen volt, és kissé húsosabb, mint Diáé. El sem akartam hinni. Mintha csak álmodnék. Két ilyen csajt kaphatok meg egyszerre. Kezével lassan végigsimította a testét, majd beállt elém és punijával szó szerint a számra ült. Kellemes édes íze volt. Nem olyan finom, mint Diáé, de azért ízlett. Széthúztam a lábait, hogy jobban hozzáférjek, majd a nagyajkakat is és finoman ízlelgetni kezdtem, miközben a tekintetünk eggyé vált. Láttam a szemeiben, hogy mennyire élvezi. Hogy ilyen érzésben még talán sosem volt része –persze ez nem igaz, mert tudtam, hogy mennyire szereti a szexet, és rengeteg egyéjszakás kalandjáról tudtam már- számba vettem a pöckét és nyelvemmel játszadozni kezdtem vele. Ettől még nedvesebbé vált a puncija. Egyik kezével a melleit simogatta, míg másikkal a hajamba túrt, és felnyögött. És én is. Mert Dia mindeközben még ritmusosabban kezdett el lovagolni rajtam és én éreztem, hogy már nem bírom sokáig. Tovább a  teljes történetre

 
 2010/06/14  Szerző: User - 00:38 Történetek ,  Vélemény? »

A történet Rékáról szól, egy kedves, nagyon szemrevaló lányról. Vállig érő barna haját, kiengedve hordta, s csoki barna szemei, már fiatal korában megigézték a férfiakat. Mikor kamaszodott, a testi adottságai miatt ez fokozatosan igaznak bizonyultak. Bár nem nőtt túl magasra, de formás, átlaghoz képes nagy mellei, és kerekded popsija után a fiúk csorgatták nyálukat. Idilli életet élt, szerető családdal, jó képű pasival, s a legjobb középiskolába járt a környéken. Minden szép és jó volt, amíg a szülei nem döntöttek úgy, hogy elköltöznek. Réka érettségi után, azonnal az ország másik végén találta magát. Nehéz idők jöttek rá. Mindent, amit ismert egy csapásra megváltozott. A környezet, a barátok, s a párjával a nagy távolság miatt, egy idő után elhidegültek egymástól, majd szakítottak.
A helyi főiskola, bár jó hírnek örvendett, a lány nem érezte jól magát benne. Azon töprengett, hogy nem folytatja tovább tanulmányait. Szabadidejében ismerősök, híján az interneten barangolt. Beregisztrált rengeteg közösségi portálra, hogy néhány embert megismerjen, de rendszerint csalódás érte, mert a férfiak többsége csak szexelni akart vele, ő ehhez viszont túl jó kis lány volt. Egy tavaszi délután volt, s mivel nem volt semmi programja, ismét netezni kezdett. Az egyik közösségi oldalt böngészte, mikor egy csinos harmincas nő adatlapjára tévedett. Rékának tetszett a nő, bemutatkozása, s az egyik kép alá kedves kis kommentet hagyott, majd visszatért a honlap főoldalára. A lány kicsit pakolgatott a szobájában, mikor észrevette, hogy üzenete érkezett. Először arra gondolt, „már megint valami kanos fiú, aki egy laza popsi dicséret után, meg akarja dugni”. Tévedett. Az a harmincas nő volt, akinek imént megjegyzést fűzött a képéhez. Újra szemügyre vette Réka a fotókat, s az adatlapot. Annamária rendkívül dekoratív volt, igazi harmincas bombázó, bár a levele túl barátságosnak tűnt, ezért a lány kedvesen elhárította a megkeresést. Nem telt el kis időbe, mire jött a válaszlevél.
„Ne hidd azt, hogy leszbikus vagyok. Csak túl közvetlen, olvastam, hogy nincs sok ismerősöd, és mivel nekem sincs egy barátnőm se, ezért találkozhatnánk. Úgyis olyan szép az idő. Shopping?”
Réka tűnődött egy kicsit, és mivel nem volt, semmi dolga, és vásárolni, mindig szeretett, ezért belement a találkába. Megbeszéltek egy időpontot, a közeli pláza bejáratánál. Lány gyorsan elkészült, felkapott magára valamit, majd indult is a megbeszélt helyszínre. Időben odaért, ellenben Annamária késett egy keveset. Réka nézegette az óráját, de nem kellett sokat várnia, megérkezett a partnere is. A nő élőben még szebb volt, hosszú lábai, méretes keblei mellé, divatos, szexi öltözködés dukált. Fütyörésztek is utána a férfiak az utcán, amit csak egy magabiztos mosollyal intézett el. A két lány között az ismerkedés könnyen ment, s azonnal a tettek mezejére léptek. Sorra járták a boltokat, s közben nem felejtették el a teremtés koronáit kibeszélni. A vásárlás is jól ment, Réka szerette a szexi holmikat, de Annamari hatására még bevállalósabb holmikat választott. Jobban kivágott top, rövid szoknya, áttetsző egybe részes ruha. Már majdnem végeztek, mikor egy kirakatban Réka meglátott, egy rendkívül szexi blúzt, fekete szatén anyagú, aranycsíkos mintázattal. Nagyon megtetszett a lánynak, de mivel már nem volt pénze csak sajnálkozni tudott. Ekkor lépett közbe Annamária. Bár Réka nem szerette volna, az újdonsült barátnője megvette neki a blúzt. A lány lekötelezettnek érezte magát, ezért nem utasíthatta vissza a másik meghívását a lakására.
Annamária nagy házban lakott, igényesen berendezett szobákkal. Itt tovább folytatták a beszélgetést, majd a ruhákat ismét felpróbálták. Tükör előtt pózolgattak, s bár Réka, nem vette észre a másik nő, rendre kéjesen mustrálgatta végig, öltözködés közben. A „divatbemutatót” Annamária férje szakította félbe. A nő sokat mesélt uráról Rékának, ezért a lány egy adonisnak képzelte, de csalódnia kellett. A férfi nagyon átlagos külsővel rendelkezett, és a kisugárzása sem volt hatásos. A férj elmesélte unalmas napját, majd közölte, hogy főnökségből néhány embert meghívott. Annamari nem örült ennek. Miután Károly felment az emeletre, a két nő beszélgetni kezdett. Annamari sajnálkozását fejezte ki az esti vendégeskedés miatt és szerette volna, ha Réka náluk maradna a vacsora idejére. A lány először elutasító volt, de a barátnője végül maradásra bírta. Mivel fárasztó és meleg napon voltak túl, mindketten egy kiadós zuhanyra vágytak. A házban két fürdőszoba is volt ezért egyiküknek sem kellett udvariaskodnia. Rékáé lett az emeleti zuhanyzó. A lány ezt a helységet is komfortosnak találta. Hamar ledobta a ruháit, s egyből a zuhanykabinba sietett. Isteninek találta a vizet, ahogy végig folyt a selymes bőrén lehűtötte izzó testét. Ezután szépen bekente magát tusfürdővel, szinte bizsergette a kebleit, miközben gyengéden megérintette őket. Lábára nyomott egy adagot a tusfürdőből, majd lehajolt és úgy terítette szét lábán. Pucsítás közben formás popsija megfeszült, ha egy férfi látta volna…
De valaki látta, Réka nem szerzett róla tudomást, de a szobaajtó résnyire nyitva volt, és vadul kukkolták idomait. Miután a lány végzett, keresett e törölközőt és száritokozni kezdett vele. Észrevette, hogy az ajtó nyitva van, s rá is kérdezett, hogy van-e ott valaki, de válasz először nem érkezett, majd hirtelen Annamari lépett be törölközőben. Réka megnyugodott, és együtt mentek ruhát választani. Tanakodtak, hogy mi lenne a vacsorához a célszerű, de mivel mindketten nőből voltak, ezért vad és szexi cuccokat vettek fel. Annamari egy rövid fehér miniszoknyát, és mélyen dekoltált rózsaszín topot választott, Réka az újdonsült fekete, aranymintás blúzt, forró nacit és harisnyát vett fel. Így mentek le a vacsorához, s a vendégek, már meg is érkeztek. A fiatal lány kicsit meglepődött, valami komor hangulatra számított, ezzel ellentétben hangosan szólt a zene, és kedélyesen táncoltak az emberek. Mielőtt leértek volna az emeletről Annamária odafordult barátnőjéhez, s kigombolta a blúz alsó gombjait és megkötötte Réka derekánál. „Nagyon szép hasad van, kár lenne takargatni”. A vendégek férfi tagjai rendesen megbámulták Rékát, kissé zavarba is jött ettől, de egy idő után megfeledkezett a dologról.
A hangulat nagyon jó volt, sok nevetés némi alkohollal párosult. Egyedül Károlyt találta a lány nem odaillőnek, ormótlan férfi, aki rondasága mellé, kellemetlen viselkedést kapott a sorstól. A férj számos alkalommal próbált közeledni Rékához, de az elutasította mindig. Pár óra után Réka jobbnak látta, ha haza megy, ekkor kapott egy sms-t volt barátjától. Ez felzaklatta, és kiment a teraszra, hogy telefonon beszéljenek. Vagy tíz percig vitatkoztak, aztán mindketten ingerülten csapták le a telefont. Annamari ment a megbántott lány után, s próbálta vigasztalni. Ismét a férfiak kerültek terítékre. Réka mindent elpanaszolt, majd kérdőre vonta a barátnőjét, hogy miért van egy ilyen taplóval. A feleség nem bántódott meg, s a pénzt, mint egyik tényezőt hozta fel érvként. Ez a lányt nem győzte meg, s tovább kérdezősködött. „Hmm, az ágyban egy isten”-jött a következő érv, de ezt hitetlenkedő fülekre talált. Annamari javasolta, hogy igyák meg azt a pohár whiskey-t, majd utána bebizonyít mindent. Úgyis lett, hamar legurították az itókát, s visszamentek a házba.
Mivel Réka ritkán ivott alkoholt, fejébe szállt a pia. Bent, a hangulat a tetőfokára hágott, mindenki táncolt. A két nő is így tett, vadul simulgattak egymáshoz.
„Tényleg kíváncsi vagy rá?” – Réka bólogatott. Annamari odahívta a férjét táncolni. Közrefogták a fiatal lányt, s ekkor olyat érzett, amit még életében nem. Károlynak hatalmas farka volt, Réka annyira kíváncsi lett, hogy hátranyúlt a férfi derekához, s popsiját annak ölébe nyomta. A lány rég volt már férfivel, ezért duplán izgatta a dolog. Teljesen megfeledkezett magáról, mivel Károly újabb italt adott neki, az alkohol szint sem csökkent le nála. Annamari egy idő után félrehívta.
„Most már megértesz?” lány bólogatott, miközben a száját harapta. A nő megfogta Réka kezét, majd felmentek egy tükrös hálószobába. Vagy öt percet beszélgettek intimebb témáról, mikor Károly utánuk jött, és visszainvitálta a buliba a lányokat. Azok nem akartak menni, Réka kicsit rosszul lett, ezért Annamari lement ásványvízért a földszintre. A lány Károllyal maradt kettesben. A férfi leült mellé, s simogatni kezdte Réka karját, aki elején elhúzódott, de az alkohol hatására engedékenyebb lett. Hagyta, hogy a nyakát csókolgassák, s keze közben a férfi farkára tévedt. Ekkor toppant be a feleség, de elmaradt a botrány, helyette csak Réka jött zavarba. Annamari megnyugtatta, hogy semmi probléma nincs, férjével nyitott kapcsolatban élnek. Károly a maga bunkó módján az ágyra hívta a lányt, miközben méretes farkát elővette. Rékának a szeme a látványtól kikerekedett, de egyre közelebbről bámulta a szerszámot, mivel Annamari gyengéden tolta férje irányába.
Alig pár centi volt közöttük a távolság, mikor a lány el kezdett térdelni. A barátnője közben a blúzát gombolta szét, majd mellét markolászta. A térdepelő Réka fejét Károly megfogta, majd egyből a farkára húzta a száját.
„Gyere kislány!” A durva bánásmód nem tetszett neki, ezért Annamari vette át az irányítást. „Csak szépen nyalogassad”- miközben fogta a lány haját. Réka végig nyalta a méretes hímvesszőt, s néha rá-rácuppant a makkra is. Nagyon élvezetesen csinálta a kiscsaj, a férfi teljesen elolvadt a nyelvmunkától. Annamari látta, hogy barátnője kezd belejönni a dolgába, ezért egyre mélyebbre és mélyebbre nyomta a fejét. Patakokban csorgott a lány nyála a hatalmas hímvesszőn, s még valamelyest élvezte is, amit csinált. Néha Annamari is beszállt egy kis szájmunkával, de a munka nagy részét Rékára hagyta. Kőkemény lett a farok, olyannyira, hogy már csak egy forró punci kellett volna. Annamari el is kezdte a bemelegítést, lehúzta a lány forró nadrágját, s hevesen nyalni kezdte a punciját.
„Hmm nagyon finom vagy. Gondolom még nő sosem nyalt ki, főleg miközben egy hatalmas faszt szoptál.” Réka rázta a fejét cumizás közben, kicsit megalázónak találta a helyzetet, de élvezte is a dolgot, könnyen benedvesedett. Annamari is levetkőzött, majd hanyattfeküdt az ágyon. Mutatta barátnőjének, hogy várja a viszonzást.
Réka még életében nem nyalt puncit, de akár csak a szopásban, ebben is tehetséges volt, s Ani rendesen felizgatta, ahogy csiklójával bánt. Károly sem maradt tétlen, ő is belekóstolt legújabb áldozata puncijába, de ő a popsi lyukat sem hagyta ki nyelvével. A férfi vad ujjazásba kezdett, ez kicsit fájt a lánynak, amit felesége tanácsa oldott meg.
„Kicsit nyálazd be az ujjaid.” A férfi így is tett, először eggyel, majd kettővel, végül hárommal tágította Rékát. A lány aprókat nyögött, s csak akkor sikított fel, mikor magában érezte a kőkemény farkat. A tágítás megtette a hatását, a lány puncija nagyon csúszott, ezért a férfinek nem kellett óvatoskodnia.
„Szeretnéd, ha szétkefélnélek?” A lány minden erkölcsi tartását félredobta.
„Igen, imádnám”. A férfi megfogta a lány haját, s erősen hátrahúzta, Réka látta magát a hatalmas tükörben, az aktus során. Elején nem mert odanézni, de később már látni akarta, hogy mekkora ribancot csináltak belőle. Réka kerek popsija csattogott minden lökésnél, egyre hangosabban élvezett. Annamari puncija is megkívánta a dugást, ezért leültette férjét, s vadul lovagolni kezdett az ölében. Réka sem maradt ki a dologból, közben vadul nyalogatta, a férfi golyóit. Károly érezte, hogy hamarosan itt az idő. Feleségét oldalra ültette, és a lányt vette elő. Markolászta a melleit, s közéjük nyalt.
„Szorítsd őket össze”. A lány engedelmeskedet, majd mellei között érezte a méretes hímtagot. Mellbedugásban sem volt még része a lánynak, de nagyon élvezte, az aktust, főleg, hogy tudta a farok végét nyalogatni.
A férfi hangosan élvezet, közeledett az orgazmus. „Nem szeretném, ha egy csepp is kárba veszne”. Annamari megfogta az ellenkező lány fejét, s a száját a farok elétartotta. „Nyisd ki szépen a szád”. A sperma csakúgy csorgott Réka szájába. Nagyja már az elején lement a torkán. Réka ondóval a szájában nézett a kéjes házaspárra, majd lenyelt mindegy cseppig. Annamari odahajolt hozzá. „Remélem, élvezted az egészet. Jöhetsz máskor is”. Mosolygott a nő!

 
 2010/06/13  Szerző: User - 00:35 Történetek , , ,  Vélemény? »

- Ez istenien néz ki! – gondolta a Nő, amikor a sültes tálat is elhelyezte az asztalon. Végigtekintett a terítésen, majd a Férfira gondolt, akit vacsorára hívott. Csengettek. A Nő a konyhapultra dobta köténykéjét, és ment ajtót nyitni. Üdvözölték egymást, majd az asztalhoz vonultak. A Nő keresett egy vázát, megtöltötte vízzel, és az asztalra helyezte a gyönyörű kála csokrot, amit a Férfitól kapott. Leültek, és étkezés közben beszélgettek, mindenféléről. Voltaképp ez nekünk mindig is könnyedén ment – gondolta a Nő, az első perctől kezdve volt témájuk. A közös munka egyiküknek sem volt soha probléma, és bár felforrt körülöttük a levegő, nem érezték kínosan magukat egymás társaságában. Apró mosolyok, összevillanó szemeik, óvatos érintés karon, háton – ezek tették izgalmassá a hivatali mindennapjaikat. Az első randevú is munkavacsorának indult, aztán egy kellemes társaságban elköltött étel melletti baráti beszélgetés lett belőle. A Férfi hazavitte őt, az ajtóig kísérte, és búcsúzáskor mindketten valahogy természetesnek érezték azt az óvatos puszit, amint a Férfi szája csak egy pillanatra hozzáért a Nő rúzsozott ajkaihoz. Jó éjszakát – kívánták egymásnak, végül a Nő bement, a Férfi megvárta az ajtózár kattanását és hazahajtott.
Most itt ülnek egymás mellett a kanapén, kezükben édes vörösbor, és ugyanúgy könnyedén, fesztelenül beszélgetnek, a háttérben lágy indián muzsika szólt. A Nő harisnyába bújtatott lábait keresztbe téve kissé oldalasan ülve magyarázott, amikor a Férfi ujjai óvatosan a térdéhez értek, és cirógatni kezdték. Bár a beszélgetés nem szakadt félbe, a Nő szeme felragyogott, ahogy a Férfi ujjai combján sétálgatva jóleső borzongást váltott ki a testén. A Férfi ezt bíztatásként véve óvatosan a Nő szájára hajolt, lassan, megfontoltan csókolta, és érezte, ahogy mindkettejüket elönti a vágy. Nem sietett. Lassan ízlelgette a Nő száját, miközben először a saját, majd a Nő poharát is az asztalra tette. Elvált ajkaitól, nyakát, a dekoltázsból előbukkanó bőrét csókolgatta, egy pillanatra sem szakítva félbe combjainak cirógatását mind feljebb, és feljebb haladva. Mély sóhaj szakadt ki belőle, ahogy ujjai a harisnyatartóhoz értek, kicsit megtorpant, majd kalandozásait folytatva bársonyos bőrt érzett ujjai alatt. A Nő testének minden porcikájában érezte, akarja a folytatást, ne legyen vége az érzékek játékának. Felállt, megfogta a Férfi kezét, és elindult vele a hálószoba irányába.
Útközben pillanatra sem szüneteltetve egymás cirógatását meg-megálltak, túl hosszúnak érezvén a két csók között eltelt időt. Ezekben a pillanatnyi megállókban a Férfiról leesett zakója, elvesztette nyakkendőjét, gombolgatta a nő blúzát, és a tenyerével a formás feneket simogatta. Végül eljutottak a hálószobába. A Nő ajkán kis mosollyal meggyújtotta a gyertyákat az éjjeli szekrényen lévő tartóban, majd ismét a Férfihoz lépett. A Férfi magához rántotta, egyre erősebben csókolta, ízlelte a Nő apró nyelvén a bor édes aromáját, majd újfent megindult lefele. Lecirógatta a blúzt, szájával, nyelvével kalandozva a melltartó szegélye mellett kezei a szoknya zipzárjának lehúzásán ügyködtek. Érezte férfiasságát vérrel megtelve feszengeni alsójában, látta a Nő testének apró remegéseit, és átvette az irányítást.
Lecsúsztatta a szoknyát is kedvese derekáról, egyenként kikapcsolta a harisnyatartó csipeszeit, a harisnyákat lerolnizta folyamatosan csókolgatva a Nő feszes bőrű sima lábait. Megindulva fölfelé a harisnyatartó is lekerült, felkapta a Nőt, és óvatosan az ágyra fektette. Élvezte kedvese testének minden apró jelzését, az ujjai mentén támadó libabőrt, melltartó csatját kibontva szájával a vágytól feszes mellbimbós halmokra kalandozott. Nyelvével izgatva a Nő melleit ujjai a tanga vonalán játszadoztak, végül kíváncsian becsusszantak alá a forró szeméremdombra, majd lehúzta az apró bugyit is. Csillogó szemét legeltette a Nő formás testén, gyönyörű mellein, lapos hasán, ápolt vénuszdombján. Segített a Nőnek megszabadulni a ruhadarabjaitól, mígnem teljesen meztelenül feküdtek egymás mellett. a Nő karjait a férfi nyaka köré fonva magához húzta, csókolta, száját harapdálta, nyakát, szőrtelen, izmos mellkasát simogatva. Várta a Férfi következő lépését, érezte, hogy a testét lángba borító vágy egyre erősebben követeli magába foglalni Őt, együtt átélve a rájuk váró élményt. Ajkait nyögés hagyta el, amint a Férfi kezeit szeméremajkai közé becsusszant, lehunyt szemmel élvezte keze érintését majd a forró szájának játékát ölén. Úgy érezte, nem bírja tovább. A Férfi megragadta kedvese derekát, és hirtelen megfordulva ő került alulra. A Nő átvéve az irányítást óvatosan ereszkedett a merev, lüktető férfiasságra. Csípőjét kissé előre tolva óvatos mozdulatokkal ringatta magát. Vágyát fokozandó egyre gyorsabb mozdulatokkal köröket rajzolt, ajkait nyögések, apró sikolyok hagyták el. Kezeivel a Nő melleit markolva A Férfi csúcsponthoz közeledvén felült, fejét a mellek közé fúrva nyögött, a Nő derekát, hátát szorítva hátra döntötte kedvesét, és végigfeküdt rajta.
Szinte mozdulniuk se kellett, élvezetük egyre fokozódott. A Férfi lassan mozgatni kezdte csípőjét, kezével a melleket, a Nő testét simogatva, nyakát, száját csókolva. A Nő, lábait a Férfi dereka köré fonva, csípőjével követte a mozdulatokat, mélyen belenézett a Férfi szemébe élvezte öle robbanásközeli állapotát. Zihálásuk, nyögéseik az ütem fokozásával mind hangosabb lett, a Nő, lábaival kulcsolva a Férfi csípőjét egy nagy nyögés keretében, fejében tűzijátékos robbanással elélvezett. Teste még rángatózott a gyönyörtől, amikor a Férfi elengedte magát, követve kedvesét a csúcsra. Lassan ereszkedtek le, remegve az átéltektől egymást szorosan ölelték, cirógatták

ápr 292010
 
 2010/04/29  Szerző: Pajzan - 00:02 Történetek , , ,  Vélemény? »

Sue egyik este a leveleket válogatta az emeleten munka után. Az egyik levél a régi iskolájából jött. Jópár év eltelt azóta, hogy Sue végzett a Beechwood Akadémián. Ez egy nagyon szigorú magángimnázium volt, úgyhogy a levél felkeltette a lány kíváncsiságát. Feltépte a borítékot: egy meghívó volt benne: az iskola öregdiákjai találkozót szerveztek az intézmény századik születésnapja alkalmából. A meghívás a régi diákoknak és a partnerüknek is szólt. És az állt benne, hogy a diákok a régi egyenruhájukban jöjjenek (ha még megvan), hogy bemutassák, ez az évek során hogyan változott.
Sue biztos volt benne, hogy még megvan a régi iskolai nyakkendője, és biztos volt benne, hogy tud szerezni egy olyan rövid, fekete szoknyát, amilyet régen az iskolában hordania kellett. Ehhez kellett még egy egyszerű, fehér blúz és egy pár fehér térdzokni. Aznap este vacsora közben Sue mesélt Johnnak a levélről, és hogy hogyan alkotná újra az egyenruhát. John lelkesen fogadta az ötletet, és megkérte Sue-t, hogy próbálja fel előtte az egyenruhát, hogy lássák, milyen lesz. Miközben John eltakarította a vacsora nyomait, Sue felment az emeletre, hogy megkeresse az iskolai nyakkendőjét. Egy kis gardróbbéli turkálás után Sue minden kelléket megtalált ahhoz, hogy a Beechwood Akadémia diákjává változhasson át. Meglepetten látta a tükörben, hogy a rövid szoknya és az iskolai nyakkendő milyen fiatallá varázsolta. Huszonötéves kora ellenére úgy nézett ki, mint egy tizennyolc éves gimis lány. Egy fehér zoknival és egy lapos cipővel az átalakulás már teljes volt, és behívta Johnt, hogy lássa a hatást.
John szintén elámult, amikor meglátta a felesége öltözékét. A rövid szoknya jól kihangsúlyozta a lány formás lábát, a fehér blúz pedig szorosan a lágy mellekhez tapadt. Nagyon erotikus látvány volt. John megkérte Sue-t, hogy forduljon meg, hadd csodálja meg hátulról is. Sue engedelmeskedett, megfordult, aztán szemérmesen hátranézett a válla fölött, és megkérdezte a férfitől, hogy tetszik-e neki, amit lát. Feleségének ilyen provokatív látványa már túl sok volt Johnnak. Bedöntötte a nőt az ágy végén, és felhajtotta a szoknyáját, felfedte a nő fekete csipkebugyiját. Sue kuncogott az izgalomtól, és megkérdezte, mit tervez most a férfi. John válaszképpen kibontotta nadrágját, kiszabadította meredező szerszámát, és a nő testéhez nyomta. Sue hátranyúlt, segített neki, úgyhogy pillanatokon belül már keféltek is. Nem volt előjáték, mind a ketten készen álltak egymásra. A kefélés közben John látta tükörképüket a hálószobai tükörben, és tényleg úgy látszott, mintha egy kis butácska iskoláslányt kefélne, nem is a feleségét. Sue blúza kibomlott, mellei szabadon lengtek. John fejében megfordult, hogy Sue vajon megdugták-e valaha az iskolában. A gondolat, hogy Sue-t valaki ebben a ruhában alaposan szétkúrta, megtette a hatását, John elélvezett. És miközben telepumpálta a feleségét, egy terv is kezdett kibontakozni a fejében.
Az összejövetel csak pár hét múlva volt esedékes. John addig rendszeresen felöltöztette Sue-t az egyenruhába. Minden egyes alkalommal másik történetet játszottak el, kezdve a rosszkislánytól egészen az új tanulóig, akit elcsábít a tanára. A végén John mindig megkefélte Sue-t, mindig más pózban. A kedvenc játékuk a huncut lány volt a tanári szobában, ehhez John szerzett egy pálcát is. A nő behajolt, kapott néhány kemény csapást a pálcával, aztán John hátulról megdugta. Bármily élvezetesek is voltak ezek az alkalmak, mind a ketten érezték, hogy valami hiányzik. Mintha a szerepjátéknak nem lett volna tétje. Egy ilyen esti kefélés után beszélgettek erről. Sue bevallotta, hogy az egyetlen ember, akitől tényleg félt, a régi igazgató volt a Beechwood Akadémián. Sue elmesélte Johnnak, mennyire izgatta az a férfi, már a szigorú tekintetétől is remegett. Minél többet beszélgettek erről, John agyában a terv annál inkább kezdett formát ölteni.
A találkozó napján Sue nagyon ideges volt. Felvette a régi iskolai egyenruhát, és Johnnal elmentek a Beechwood Akadémiára. A találkozó a nagyteremben volt, mire megérkeztek, már javában ment a buli. Sok ex-diák a régi egyenruhájában jött el, a teremben elvegyültek egymás közt a régi az új diákok, a falakon osztályfotók lógtak, az emberek pedig a régi ismeretségeket elevenítették fel. Sue bemutatta Johnt néhány régi osztálytársának. Ahogy a teremben kóboroltak, megálltak régi történeteket mesélni, és megtudni, mi történt a régiekkel az iskola óta. Ahogy Sue elköszönt az egyik csoporttól, véletlenül egy magas férfi hátába ütközött. A férfi lassan megfordult, és lenézett Sue-ra. A lány ráismert: a régi igazgató volt az, Mr Beech.
A nő azonnal elvörösödött, és megpróbált bocsánatot kérni ügyetlensége miatt, de szavai összeakadtak, és teljes zavarban állt ott, mint egy ügyetlen diáklány. Mr Beech végigmérte Sue-t, azt mondta, hogy jelentkezzen az irodájában félóra múlva. Azzal elfordult, és otthagyta az összezavarodott lányt. A következő félórában Sue nem tudta, mit tegyen, mit gondoljon. Elmondta Johnnak, hogy összefutott Mr Beech-el, de a férfi sem tudta, mit akarhat az igazgató. Mindenesetre beleegyezett, hogy elkíséri Sue-t az irodába.
Ahogy végigmentek a folyosón, John viccelődött Sue-val és az iskoláslányos játékaikkal. Azt mondta, az igazgató biztos el fogja majd a lányt fenekelni. A gondolat, hogy Mr. Beech elfenekelné John előtt, egészen felizgatta Sue-t. Mire az irodához értek, a mellbimbói már keményen meredeztek a blúz alatt.
Sue kopogott az iroda ajtajám, egy éles hang kiszólt, hogy jöjjön be. Mr Beech egy nagy, fényes asztal mögött ült. Az asztalon három pálca volt: egy hagyományos iskolai pálca hajlított fogantyúval, egy vastagabb, egyenes bőr markolattal, a harmadik pedig egy sima, csiszolt bambuszpálca. Mr Beech figyelmen kívül hagyta Sue-t, csak Johnhoz beszélt. Elmondta, hogy örül Sue részvételének, mert van még itt egy befejezetlen ügy a régi időkből, amit le kéne zárni. És elmesélte, hogyan kapta rajta Sue-t a puskázásokon, de mivel az igazgató éppen influenzás lett, nem volt alkalma a lányt rendesen megbüntetni. Úgy érezte, hogy a lány még tartozik ezzel, és hogy vagy az igazgató, vagy John, de valaki el kell végezze ezt a feladatot. John megkérdezte, hogy jelen körülmények között milyen büntetés lenne szükséges. Mr Beech elmondta, hogy az akadémia előírásai a pálcázást részesítették előnyben, legkevesebb hat pálcaütést. Mr Beech hozzátette, hogy a kirívó esetekben csupasz fenékre mérték a suhintásokat.
A szobában megnőtt a szexuális feszültség. A három pálca fenyegetően feküdt az asztalon. Az iskolaigazgató javaslata, hogy Sue-t el kell fenekelni, a levegőben lógott. Sue érezte hangos szívverését, és arca vöröslését. Nem tudta, vajon John egyetért-e Mr Beech-el, és ha igen, mi fog történni? Eddig az elfenekelések után John mindig megdugta a nőt. Vajon ezúttal Mr Beech fogja ezt megtenni? Vagy John, miközben Mr Beech nézi őket? Ezek jártak a fejében, miközben a három pálcát nézte az asztalon.
John is az igazgató javaslatán gondolkozott. Hagyja, hogy egy idegen elfenekelje a feleségét? Vajon Sue elviselné Mr Beech fenekelését? Az igazgató erős embernek tűnt, nyilván nagy gyakorlata volt a pálcaforgatásban. Hány suhintást engedélyezzen Mr Beechnek? És vajon vetkőztesse le Sue-t az igazgató előtt? És mi történik majd a fenekelés végén? Vajon Mr Beech meg akarja majd dugni Sue-t, vagy átengedi ezt Johnnak? Netán mindketten megdugják majd?
Mintha egy örökkévalósákig hallgattak volna. Aztán John beleegyezett. Sue-t tényleg meg kell büntetni a huncutságaiért, méghozzá jó keményen. John azt is felajánlotta, hogy segít az elfenekelésben, magára vállal néhány suhintást. Mr Beech elégedetten fogadta John javaslatát. Ráparancsolt Sue-ra, hogy hajoljon be az íróasztal előtt. Amikor a lány lehajolt, Mr Beech felállt, és Sue mögé lépett. Felhajtotta a rövid, fekete szoknyát, és feljebb húzta a szegélyét. Jól látszott a nő fekete, csipkés bugyija, ugyanaz, amit az első alkalommal viselt, amikor összeállította az egyenruhát. Igazán erotikus látvány tárult így John szeme elé: egy másik férfi készült elfenekelni a feleségét, a nő pedig készenáll bármilyen büntetésre. A nő így kiszolgáltatottnak tűnt, a három pálca az asztalon pedig kegyetlennek, keménynek, és mindent Mr. Beech irányított.
Mr Beech elégedett volt a nő pozíciójával, felkapta a hajlított nyelű pálcát, és elhelyezkedett Sue jobb oldalán. Nyilvánvaló volt, hogy Mr. Beech balkezes volt. Megérintette a pálcával Sue fenekét, hogy becélozza a területet, és amibe a nő beleremegett. John a nő bal oldalán állt, úgyhogy mindent tökéletesen látott. És a büntetés megkezdődött.
Az első csapás ereje és súlya Sue-t és Johnt is meglepte. A nőt még sosem fenekelték el ilyen erővel. Sue felkiáltott, előrebillent, de aztán gyorsan visszanyerte az egyensúlyát. Mr Beech nem törődött a lány reakciójával, keze a második ütésre lendült. Ez az első alá érkezett, de éppen olyan erős volt. Ezután gyorsan következett a harmadik és a negyedik csapás, szorosan egymás alá. Világos volt, hogy Mr Beech lefelé halad. Az ötödik csapás a lány feneke és combja közé érkezett, akárcsak a hatodik. A lány bőre bevörösödött.
Az első hat csapás után Mr Beech hátralépett Sue-tól, és azt mondta Johnnak, hogy mostmár leveheti a nő bugyiját. John előrelépett, és óvatosan lehámozta a vékony csipkebugyit, lehúzta a lány combjára. Jól látszott alatta a fenekelés eredménye, hat vörös csík, egymástól egyenlő távolságra a lány formás fenekén. Világos volt, hogy a bugyi nem jelentett semmiféle védelmet. John azt is látta, hogy Sue kezd beindulni a büntetéstől. Főleg, amikor Mr Beech azt mondta Sue-nak, hogy a következő pálcázáshoz álljon kissé szélesebb terpeszbe. John a lány bokájára csúsztatta a bugyit, és otthagyta. Mr Beech Sue-ra parancsolt, hogy hajoljon előre, és fogja meg az asztal szélét. Mr Beech elmondta, hogy nem akarja, hogy Sue mozogjon a fenekelés közben. Azzal Mr Beech felkapta a második pálcát, és átnyújtotta Johnnak, mondván, hogy a következő hat ütést neki kell elvégeznie, az igazgató irányításával, persze.
Mr. Beech szakértő irányításával John hat kemény csapást mért Sue-ra a pálcával, és minden ütéssel egyre jobban nőtt benne a feszültség. Mr Beech ösztönözte Johnt, hogy csapjon keményebben, így néhány suhintás Sue combjára is rácsúszott. A lány fenekén égővörös csíkok mutatták a pálca nyomát. A fenekelés közben John érezte, hogy megkeményedik, és az utolsó suhintásnál már fájdalmas kemény volt a farka. Amikor John hátralépett, látta, hogy Sue erősen liheg, és hogy a lány lába kissé remeg. Nagyon erotikus látvány volt, ahogy a lány teljesen az asztalra hajolt, lábai szét voltak tárva, bugyija szétfeszült a bokái között, jól elfenekelt popsija pedig kiemelkedett, várva, hogy mit tesz vele a két férfi.
Mr Beech is örömmel nézte Sue-t. Azt is látta, hogy John mennyire beindult a fenekelés közben, úgyhogy azt javasolta neki, hogy most dugja meg Sue-t. Azt mondta, ez enyhíti majd John feszültségét, és ad egy kis erőt Sue-nak a fenekelés utolsó adagjához, és ahhoz a részhez, amit Mr Beech még utána tervez.
John nem volt egészen biztos benne, hogy Mr Beech mire gondolt a fenekelés utáni résszel, de kegyetlenül vágyott már rá, hogy megdugja Sue-t. Sue a maga részéről örült a szünetnek, és nagyon vágyott már egy jó kis kemény kefélésre. John egyszerűen kicipzározta a sliccét, elhelyezkedett Sue mögött, és néhány pillanat múlva már keféltek is. Mind a ketten nagyon be voltak indulva, keményen és gyorsan dugtak, John vadul kúrta Sue-t, aki behajolva állta a menetet. Mind a ketten megfeledkeztek Mr Beechről, aki néhány lépésnyire állt mellettük árgus szemekkel. Látszott, hogy John mindjárt elélvez, úgyhogy Mr Beech közbelépett, és azt mondta Johnnak, hogy húzza ki a farkát, és élvezzen Sue szájába. John nem akart vitatkozni, kihúzta lüktető tagját Sue-ból, aki gyorsan lerúgta a bugyiját, megfordult, és letérdelt. John két kézre fogta Sue fejét, és szájbakúrta. Elég volt pár lökés, és John már a lány szájába is élvezett. A farkán tartotta a lány fejét, míg farka ki nem ürült, és míg a lány le nem nyelt minden cseppet.
Végül John hátralépett, Sue pedig a kézfejével megtörölte a száját, közben Johnra nézett kérdő tekintettel, hogy vajon most mi fog történni.
A csendet Mr Beech törte meg: felvette az asztalról a harmadik, egyben utolsó pálcát. Azt mondta Sue-nak, hogy keljen fel, hajoljon rá az íróasztalra, és kapaszkodjon az asztal másik végébe. Miközben a lány így elhelyezkedett, John visszacipzározta a sliccét, és arra gondolt, vajon mi fog most történni. De ez rögtön kiderült, amikor Mr Beech bejelentette, hogy Sue hat kemény ütést fog kapni ebben a pozícióban a pálcával, aztán az utolsó hatot ugyanebben a helyzetben, de már meztelenül. Mr Beech ránézett Johnra, aki egyetértően bólintott. Úgyhogy a büntetés újrakezdődött.
Sue az asztalon nem is tudott volna elhúzódni a pálca elől. Mr Beech nagy szakértelemmel és pontossággal kezelte a pálcát, és sikerült mind a hat csapást Sue fenekének és combjának még érintetlen részeire mérnie. A hat csapás után Mr Beech arca már azért elvörösödött, mellkasa hullámzott. Kifulladva parancsolta Sue-nak, hogy vegye le a többi ruháját, beleértve a cipőjét, és a zokniját is.
Sue elgyengült a komoly fenekeléstől, de engedelmeskedni akart a parancsnak. John mindenesetre segített, kigombolta a lány blúzát és kibontotta a melltartóját. Nagyon felizgult attól, hogy egy másik férfi fogja elfenekelni a feleségét, és hogy ehhez ő készíti a lányt elő.
Amikor Sue meztelen lett, Mr Beech a szoba közepére állította, kezeit a fejére emeltette, hogy mind a két férfi megcsodálhassa a lány testét, illetve hátul a pálcák nyomait.
Aztán Mr Beech Sue elé állt, elkezdte simogatni a mellét, de ujjaival hirtelen összecsippentette a lány mellbimbóját. Sue felnyögött a gyönyör és a fájdalom keverékétől, de Mr Beech gyorsan abba is hagyta, és Sue elakadó lélegzettel maradt ott.
Mr Beech elégedett volt a dolgok alakulásával, és azt parancsolta Sue-nak, hogy megint hajoljon az asztalra. Az igazgató Johnt az asztal másik végére küldte, hogy fogja meg a lány kezeit, nehogy megmozduljon. Amikor odaért, Mr Beech fölvette a kis fekete csipkés bugyit a padlóról, és átadta Johnnak, hogy tegye a lány szájába hogy elnémítsa a sikoltozást. Mr Beech elmagyarázta, hogy az utolsó hat csapás tényleg nagyon kemény lesz, és hogy a végén meg fogja baszni Sue-t. John ezen a kijelentésen kissé meghökkent, de Mr Beech megnyugtatta, hogy minden rendben lesz. Sue elfordította a fejét, és könyörgően nézett Johnra, mintha azt próbálta volna jelezni, hogy ő nem akarja, hogy Mr Beech megdugja. De John megnyugtatóan simogatta a haját, és azt mondta neki, hogy minden rendben van, és hogy tegye csak, amit hallott. Sue bólintott, és elfordította a fejét, beletörődött, hogy egy idegen férfi fogja elfenekelni és megdugni a férje szeme láttára. Így hát megkezdődött az utolsó menet.
Mr Beech állta a szavát, ez a fenekelés volt a legkeményebb. A hatodik csapás felé Sue már szívesen elugrott volna de azért kibírta, pedig már égett a feneke. Mostmár csak a kefélést kellett elviselnie.
John az asztal másik oldalán maradt, Mr Beech pedig felkészült a baszáshoz. Gyorsan levette ruháit, egy pillanatra megállt, és előkapott a kabátzsebéből egy óvszert. John irigyen nézte, ahogy Mr Beech felhúzza hatalmas péniszére a gumit. John tudta, Sue valószínűleg élete legjobb kefélését fogja most átélni ezzel a nagy, vastag szerszámmal, és örült, amikor Mr Beech síkosítót vett elő. Ahonnan John állt, nem látszott pontosan, hogy Mr Beech mit csinál, de valószínűleg el akarta lazítani Sue-t, talán ujjazta egy kicsit. Mikor Mr Beech már elégedett volt az előkészületekkel, elhelyezkedett Sue mögött, és egyik kezével bevezette a farkát a lányba. Ettől Sue feje felándult, John először azt hitte, hogy így reagál a hatalmas fasz feszítésére, aztán rájött, hogy Mr Beech seggbe akarja baszni a lányt! Sue felnyüszített, de Mr Beech mögötte beljebb nyomult, igaz, nem tudta farkát a lány fenekébe lökni. Visszahúzta, és újra próbálkozott. Aztán megin visszahúzta, de ezúttal jobb kezével keményen rácsapott Sue fenekére. Ez nagy hatással volt a lány már így is érzékeny bőrére, így Mr Beech pár centire a fenekébe tudott hatolni. Megragadta két kézzel a lány csípőjét és előrenyomult, egyetlen kegyetlen mozdulattal a szűk kis popsiba vezette hatalmas hímtagját. Aztán baszni kezdte, hoszzú, kemény mozdulatokkal, ahogy a pálcával csapkodta korábban.
Sue nem tudta elhinni, mi történik vele, úgy érezte, mintha egy farúddal nyársalták volna fel, pedig tudta, hogy ez csak Mr Beech hatalmas szerszáma. John csodálkozva nézte, hogy Sue is kezd előre-hátra mozogni a kefélés ritmusára, és hogy felnyög, amikor Mr Beech combjai a lány szétterpesztett, izzadt és lucskos combjaihoz csapódnak. Nem volt biztos benne, hogy ennek a pálcázást követő érzékenység-e az oka, vagy a kemény, masszív baszás. John előrehajolt, hogy jobban lássa, hogyan keféli Mr Beech a feleségét. A hatalmas fasz vadul mozgott ki-be a lány seggében. Az igazgató tiszteletreméltósága semmivé tűnt, átváltozott állati vággyá, arca eltorzult, épp úgy meg akarta büntetni Sue-t a farkával, mint korábban a pálcákkal.
Mr Beech fokozatosan növelte az iramot, míg el nem élvezett egy igazi állati üvöltéssel Sue fenekében. Szorosan magához rántotta a lány csípőjét, egymás után engedte a gumiba az adagokat. John örült, hogy Mr. Beech óvszert használt, de ez a megkönnyebbülés rövid életű volt. Mr Beech kihúzta még mindig merev szerszámát a lányból, leemelte a lányt az asztalról, és maga elé térdeltette. Kivette a lány szájából a bugyit, hátradöntötte a fejét, kitátotta a száját, és ráparancsolt, hogy maradjon így. Ezután óvatosan levette magáról az óvszert, és teljes tartalmát Sue arcára és szájára engedte. Amikor az óvszer kiürült, ledobta a földre, és hatalmas lila és duzzadt makkjával kente szét gecijét a lány arcán és haján. Aztán farkát Sue szájába nyomta, hogy a lány nyalja tisztára. Amikor már elég tiszta volt, Mr Beech kihúzta csillogó farkát, szárazra törölgette a lány bugyijával, aztán a kis fekete csipkedarabot ledobta a padlóra. Mr Beech gyorsan felöltözött, és azt mondta Johnnak és Sue-nak, hogy tisztálkodjanak meg, és menjenek vissza a találkozóra. Azt is elmondta Johnnak, hogy több tanárnak is volt még Sue-val elrendezetlen ügye az akadémiáról, és hogy azokat is le kéne zárni. Felszólította Johnt, hogy telefonáljon a titkárságra, és egyeztessen velük időpontot. John elgondolkodott, mik lehetnek ezek a régi, lezáratlan ügyek, és remélte, hogy lezárásuk újabb fenekeléseket és keféléseket jelent majd.

 
 2010/03/31  Szerző: Lulu - 00:03 Történetek ,  Vélemény? »

Tizenhat éves voltam, mikor először éreztem igazán, nő vagyok. Kigömbölyödtek a melleim, formás lett a testem, alig fértem a bőrömbe. A fiúk úgy táncoltak körülöttem, mint a legyek. Nem akartam őket megbántani, de a közeledésük annyira bántó és ijesztő volt, hogy naponta rúgtam ki őket. Nem voltam elnéző velük szemben, de csak a testemet akarták, egy kedves szavuk nem volt hozzám. Forró nyár volt egész évben. Szüleim keményen dolgoztak, csak estére érkeztek haza. Egész nap egyedül őgyelegtem a lakásban.
A hőség miatt bolondság lett volna kimenni az utcára. Feküdtem az ágyon és azon töprengtem, vajon mit kezdjek magammal? Furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Égett a bőröm – talán a nap tette. Ekkor éreztem először szexuális izgalmat. Folyton a melleimet és puncimat simogattam ruháimon keresztül. Ez az érzés teljesen új volt számomra, nem tudtam vele mit kezdeni. Levetkőztem meztelenre és élveztem ezt az érzést. Simogattam magam, hamar rájöttem arra, hol egy nő legérzékenyebb része. Szóval, hetekig maszturbáltam otthon az ágyon fekve. Hamar ráuntam és tudtam, senki nincs, aki még jobban felizgathatna, mint magam. Sokáig töprengtem azon, vajon hogyan tovább? Még szűz voltam és tisztában voltam azzal, hogy e kincset nem lehet csak úgy odadobni valakinek. De ez az új érzés csak hajtott tovább. Egész nap meztelenül járkáltam otthon. Hihetetlenül élveztem saját testemet, ugyanakkor elborzasztott az a tudat, hogy nincs, akivel ezt megoszthatnám. Élvezetemet fantáziálással egészítettem ki.
Elméletileg már ismertem a szex fortélyait és gyakran álmodoztam arról, milyen lehet, amikor egy fiú bedugja a farkát a kincsembe, vagy megpuszilom a férfiasságát. Egyszer csak Andrea barátnőm telefonja megváltoztatta egyhangú hétköznapjaimat. Elmondta, hogy lehetőség van arra, hogy diákok táviratot kézbesítsenek a nyári szünidő alatt. Szüleim egyetértése után már másnap jelentkezünk Andreával a Moszkva téri postán. Minden gyorsan ment. Az iskolától megkértük az igazolást, mely arról szólt, hogy vállalhatunk nyári munkát. El is felejtettem az elmúlt hetek frissen jött érzéseit. Örültem, hogy végre szabad lehetek, és még pénzt is kereshetek vele.
Eljött a reggel. Be a postára, táviratokat felvenni, aztán ki az utcára. Andrea és én külön körzetet kaptunk. Ő ment Hüvösvölgybe, én pedig gyalog, fel a Várba. Rendkívül kellemes meleg volt azon a reggelen is. Fehér trikó volt rajtam, egy kis bugyi és egy farmernadrágból átalakított short. Kihalt volt a város, mendenki elment nyaralni, vagy elbújtak a meleg elől a házakba Ahogy sétáltam fel a meredek utcákon, újra rámtört a nemi izgalom. Talán a nagy léptek tehették, ahogy igyekeztem. Teljesen megszédültem tőle. A válltáskám az oldalamon, tele táviratokkal. én meg éreztem, rögtön elönt a kéj. Teljesen átnedvesedtem, alig tudtam magamon uralkodni. A lábam közt átfújt a szél és megborzongtam, ahogy éreztem a huvös szellőt a puncimon. A combom belső oldalán folyt végig a nedvem. Idegesen törölgettem a papírzsebkendőmmel. Egész nap igy járkáltam, kivittem estére minden táviratot. Aztán irány haza. Éjjel le sem tudtam húnyni a szememet, egyfolytában csak az izgalom tartott magához ölelve. Végül azért csak elaludtam.
Másnap reggel vidáman keltem. Gyors zuhany, törölközés. Aztán eszembe jutott az elozo nap. Csak a gondolatától majd elélveztem. Sokáig nézegettem magam a tükörben. Szabadnak lenni a legjobb – lüktetett az agyamban. Végignéztem a testemen. Kemények voltak a bimbóim, puncim megtelt vérrel és azon vettem észre magam, lihegek. Megsimítottam magam. Szabadság, szabadság – kiabáltam. Végigrohantam a lakáson és kiabáltam – szabadság, szabadság. Szüleim már nem voltak otthon.
Lekaptam apám borotváját és elkezdtem nyiszatolni a szőrt a punimról. Aztán beleröhögtem a saját képembe a tükörbe. Utána következett a hónaljam. Szabadság, szabadság, szabadság. Még indulót is gyártottam hozzá. így meneteltem le a Böszörményi úti villamos megállóig. Teljesen meg voltam részegülve az új érzéstol – Szabadság!
Nyolc óra. Pontosan érkeztem a postára. Felvettem a táviratokat. Ekkor ismerkedtem meg Imrével. Ő is táviratot hordott ki. Ma jött először. Első pillantásra belém esett. Mosolyogtam rá, és az indulót magamban fütyörészve vonultam ki előtte. Andrea ment a maga útján és én is a magamén. Lépkedtem az embert próbáló járdákon, mikor rámtört a kéj. Komolyan nem tudom, mi lehetet az oka, de esze-veszett gyönyör csiklandozott az emelkedőn. Csak lihegtem és éreztem, történnie kell valaminek.
Beléptem az első lépcsőházba keresni a címet. Azon vettem észre magam, hogy bal kezem a punicmat szorongatja. Jobb kezemmel idegesen a táskámban turkáltam a távirat után. Behajigáltam a boritékokat a megfelelő helyre, majd igyekeztem megnyugodni.
Szabadság, szabdság, szabadság….- mondtam magamnak. Majd leültem egy lépcsőre és elkezdtem kibontogatni a cipőfűzőmet. Levettem a cipőket és a zoknimat, így ültem vagy tíz percig. Közben totál felizgultam. Bal kezemet becsúsztattam a combom mellett a sortom alá és élveztem a szabadságot. Benyúltam a bugyim alá és a szőrtelen puncim simogatása hihetetlen jó érzéssel töltött el. Át akartam ölelni az egész világot gyönyörömben. De síetnem kellet tovább. A zoknimat becsaptam a táviratok közé, cipőt fel. Mentem tovább a Várban és élveztem a titkos meztelenségemet, és a zoknim hiányát. Harmadnap fullasztó hőségre keltem. Posta, távirat és Imre. Andrea Hüvösvölgybe, én a Várba. Ismerős kapualjak. Ma már nem volt rajtam zokni és edzőcipő helyett alföldi papucsot viseltem és persze újból áthullámzott rajtam a kéj. Ziháltam az utcasarkon lévő telefonfülke ajtajának dőlve. Egészen a bokámig csorgott le a punicm nedve. Már nem törődtem azzal, hogy letöröljem. Lesz, ami lesz. Percekig álltam így. Zsongott a fejem. A csöndet csak egy-két taxis robogása törte meg. Felbogó motorokkal döngettek fel a várba, aztán megint csend.
Támolyogva másztam tovább, nyakamban a táviratos táskával. Az Úri utca első háza volt a mai kezdő cím. Bedobtam a táviratot. A lépcsőházban kellemes hűvös volt. Leültem az első lépcsőfokra és benyúltam a shortom alá. A bugyim feszesen tartotta puncimat. Ez volt az utolsó akadály, hogy elérhessem magam. Hirtelen nagyon dühös lettem. A kéj párosult a dühhel. Egy rántással letéptem magamról a bugyimat.és elhajítottam. Abban a pillanatban elélvezttem.
Nagyon megijedtem, hiszen ilyen még nem történt velem eddig. Sokáig szaladtam. A táskám meg csak lobogott utánam. Végül nevetve álltam meg egy szökőkútnál. Leültem egy kő szélére és áztattam a lábaimat a csobogó vízben. Igyekeztem némi komolyságot ölteni magamra, miközben a túristák fotóztak mindent és mindenkit.
Én, I..Gabi… szabad vagyok és azt teszek, amit akarok!
Korán reggel ébredtem. Hallottam, ahogy anyám és apám elindulnak a munkába. Még csak hat óra volt, de éreztem, új nap köszönt rám. A pólóm a térdeimet verte és nem érdekelt semmi, csak a kéj, ami napról-napra elöntötte a testemet. Nyakamba vettem az üres táskámat és elindultam munkába. A lépcsőházban már rám tört az izgalom. A homlokomat a meszelt falnak nyomtam. Ott gyötrődtem. Kezeim az ágyékomba csúsztak és kénnyeztették puncimat. Nem bírtam tovább, egyik gomb a másik után… Levettem a shortom, majd ledobtam magaról a bugyimat is. Mindkét ruhadarab a bokámra zuhant. Hirtelen megijedtem. A pólómon és papucsomon kívül semmi sem maradt rajtam. Kéjes gyönyör közepette a leesett ruhadarabokat a lépcsőházi telefondobozba raktam. Remegve léptem ki az utcára. Találgattam, vajon mikor veszik észre, hogy a combom közepéig érő pólóm alatt nincs ruha, sem pedig bugyi?
Sajnos semmi nem történt. A sok üres fafej ugyanúgy lépdelt fel a villamos lépcsőjén és indult munkába. Lábaimat a szemben levő üres ülésre tettem és félig hanyat felkve nézelődtem ki a Déli – Pályaudvar irányába. Kezeimet a pólóm alá csúsztatva élveztem, hogy nő vagyok. Mire beértünk a Moszkva térre, már totál nedves voltam. Remegő kezekkel vettem el a napi táviratokat. Andrea megdicsérte az új ruhámat. Szegényke nem is sejtette, hogy totál meztelen vagyok. Nem értem, hogy mi tetszett neki a fehér pólómon. (Mindig csak fehér színu pólót hordok) Aznap már bátran lépdeltem fel a lépcsőkön a Várba. élveztem, hogy a magam ura lehetek. Megint az Úri utca volt az első megálló. Remegett kezem, lábam. Tudatában voltam annak, hogy a combom közepéig érő pólóm alatt teljesen mezítelen vagyok. Az izgalomtól megfeszült a hasam és ez még nagyobb izgalommal töltött el. Lenéztem a földre. A puncimból lefolyó nedvek a bokáimon csillogtak. A postaládák mellett az izzó arcomat az omladozó vakolatnak támasztottam.
Hallkan lihegtem, miközben kezeim az egyetlen ruhám alatt ágyékomat kutatták. A papucsomat lerúgtam magamról, azt sem tudtam merre repülnek. Összerogytam a gyönyörtől. Négykézláb másztam el a lécspő melletti pince lejáróig. Teljesen elvesztettem az önuralmamat. Csak néztem a sárgás plafont és kezeim lehántották testemről a trikómat. Becsuktam szemeimet, közben ujjaim őrülten vágtattak keresztül a csiklómon előre-hátra. Vagy öt perc telt el így, mire nyögdécselve elélveztem. Komolyan mondom, nem érdekelt, ki hallja, ki nem. Aztán lassan magamhoz tértem a lépcsőházban. Felvettem a gyűrött pólómat, megkerestem a papucsaimat.. Megigazítottam a hajam, és lesöpörtem az arcomra tapadt port. Nagyon vidám lettem. Csak nevettem egyfolytában magamon. örültem az életnek.

 
 2010/03/12  Szerző: User - 00:09 Történetek , ,  Vélemény? »

És azután a sötétség…
- Egyszer egy vak lánnyal birkóztam, teljes sötétségben – mesélte Margó. Nagyon erős és ügyes volt, és nem tudtam legyőzni. A sötétség miatt hátrányban voltam, mert Neki kifinomultabbak voltak az érzékei. Ma a teljes sötétben való harcot gyakoroljuk. Keressetek párt magatoknak! Aztán három percetek lesz!
Dina és Kati megindult egymás felé, Evelin pedig Erikát választotta. A párok széthúzódtak, 5-6 méterre egymástól. Margó lekapcsolta a villanyt. Tökéletes sötétség borult a teremre.
Dina minden irányból mozgást hallott. Helyezkedtek a lányok, keresték az ellenfelet. A zajokból tudta, hogy már több helyen megindult a küzdelem. Jobbról, Evelinék felől hangos zihálást hallott, amit a két egymásnak feszülő lány hallatott.
Hirtelen mozgást érzett: Kati majdnem elment mellette. Bal karja ütközött bele Dina hasába. Az izmos karok átölelték a derekát. Ö bal hóna alá kapta Kati fejét, és fölülről karolta át. Jobb keze végigsiklott a másik lány kidomborodó gerincén egészen le, a rövidnadrágig.
Hirtelen letérdelt, magával rántva Katit. Jobb kezét a bal csuklójára kulcsolta, és két karjának együttes erejével fojtogatta Katit, aki elengedte a derekát, és végigtapogatta a testét. Érezte, hogy keze becsúszik a trikója alá, és belemarkol a mellébe. Elakadt a lélegzete, még erősebben szorított a másik lány nyakát, aki erre mellbimbójának brutális megcsavarásával válaszolt. Könnyes szemmel nyúlt be Kati trikójába: végigcsúsztatta tenyerét az izzadt hasán. Kati érezte a melléhez közeledő kezet, és tudta, mi következik: az égető fájdalom, amit olyan gyakran okoztak már egymásnak. Dina a kezébe fogta a mellét, négy ujjával a tenyeréhez szorította, és meghúzta. A szorítással és a húzással okozott égető érzés hatására Kati teste önkéntelenül vonaglani kezdett, még erősebben csavarta a már rángatózó Dina mellét. Így tel el a hátralévő másfél perc.
Erika és Evelin is hasonlóan használta ki az időt: halálos csendben, egymással szemben térdelve kínozták egymás melleit, karjukat mélyen a trikó alá dugva. Érezték a másik testének rángásait egy-egy jól sikerült csípés vagy csavarás után.
Hirtelen Margó felkapcsolta a villanyt, és végignézett a harcolókon. Meglepődött, mert mindegyik pár sportszerűtlenül küzdött, teljes csendben. Látta az egymásnak feszülő Evelint és Erikát, a vonagló Dinát és Katit, az egymással szemben álló Juditot és Évát, akik egymás hajába kapaszkodtak, és testük ívben hajolt hátra. Anikó és Eszter kettős ollóban fojtogatták egymást, és szintén a hajukat húzták. A két új lány, Mónika és Zsuzsa pedig egymás mellét harapdálták. Izgalmas lesz a jövő heti körtánc – gondolta Margó.
- Oké, vége a mókának! Irány az öltöző! – vetett véget a játéknak.
A lányok lassan szétváltak, Dina és Kati még egy utolsó, erős szorítással búcsúzott egymástól.
Az öltözőben Kati Dinához lépett.
- Én még ráérek. Maradunk?
Dina melle sajgott az előbbi találkozástól. Élénken emlékezett a múlt hétre, az elviselhetetlen fájdalomra. Törleszteni akart.
- Folytassuk? Ahogy a múltkor? – kérdezte.
- Kíváncsi vagyok, ki a jobb! Mi lenne, ha mi is lekapcsolnánk a villanyt?
Erika és Evelin is odajöttek.
- Mi lesz? Maradtok még? – kérdezte Evelin. Dina bólintott.
- Akkor megvárunk. Mint a múltkor. – mosolygott Evelin. – A lány vissza akar vágni.
Mónika és Zsuzsa végighallgatták a beszélgetést.
- Mire készültök? – kérdezte Mónika. – Buli lesz?
- Igen. Buli. – felelte mosolyogva Dina. – De nem Nektek való. Mi még folytatjuk, de ruha és szabályok nélkül.
Móni és Zsuzsa összemosolygott.
- Maradhatunk? – kérdezte Zsuzsa. – Nekünk is van megvitatni valónk….
- Maradjatok! Sikoltozhattok is bátran! – egyezett bele Evelin. Ő volt az egyetlen, aki látta azt a vad párharcot, amit az újoncok bemutattak.
Megvárták, amíg a többiek hazaindulnak. Aztán levették a trikókat, a nadrágokat és a bugyikat. Dina most értette meg Evelint: észrevette az új lányok mellén a fognyomokat. Végigmérte a többieket, támpontokat keresett, hogy felismerje őket a sötétben. Katit már jól ismeri, és egyedül ő hordja vastag, hosszú copfban a haját. Evelin hasonló alkatú, mint ő, Erika is, de vékonyabb, kerek cicikkel, és nem egyenes, hanem hullámos hajjal. Az újak alacsonyabbak, vékonyak és izmosak, mint Erika, kerek, formás cicikkel, erős combokkal. Ikrek.
Beléptek a terembe. Dina a kapcsolóhoz állt, Erika, Evelin és Kati a másik három sarkon osztozott. Az ikrek a terem két hosszabb oldalának közepére, egymással szemben.
Dina leoltotta a villanyt. Mind megindultak befelé, egymást keresve.
Dina érezte a többiek mozgását a sötétben, és lassan lopódzott előre. Puffanást hallott: ketten már egymásra találtak. Tovább araszolt előre.
Móni és Erika már nem foglalkozott a többiekkel. Megszűnt számukra a külvilág, amikor egymásba botlottak. Erika a nyakánál fogva lehúzta Mónikát, aki végigtapogatta a testét. Örömmel ismerte fel, hogy hozzá hasonló alkatú ellenfélre talált, és így izgalmas percek következnek.
- Nem Zsuzsa az, – gondolta – ez magasabb! – és lábait az ismeretlen derekára fonta.
Erika lélegzete elakadt. Megpróbálta letolni magáról a fojtogató combot. Kemény, feszülő izmot tapintott. Érezte a másik lány fanszőrét oldalt, a derekán. Belekapaszkodott az ellenfél háta mögött a földön szétterülő hajba, és a feneke felé húzta. Móni szeme megtelt könnyel. Az oldalán érezte az ismeretlen karizmait, nyakán perzselő leheletét. Tenyerét a másik orrára és szájára tapasztotta.
Dina Zsuzsára, a másik ikerre talált rá. Először azt hitte, Kati az, de nem találta a copfot. Alaposan végigtapogatta a lányt: a dereka is karcsúbb volt, a combja pedig vastagabb. Más mérete volt a mellére tapadó tenyérnek is, és a technika is új volt: úgy markolták meg a mellét, hogy a bimbója előbukkant az ismeretlen lány mutató és hüvelykujja között. Amikor megérezte a fogak okozta fájdalmat, felsikoltott. Aztán a másik beszívta a mellét, mélyen a szájába, és a tövénél harapta körbe. Ő is elkapta a másik mellét, magmarkolta, és belenyomta a bimbóba a hüvelykujját. Szaggatott sikoltást hallott, és elengedték a cicijét. Ő behajlította a hüvelykujját. Érezte a másik rángásait. A háta mögé került, és szabad kezével át akarta karolni a nyakát, hogy befejezze a küzdelmet. Érezte, ahogy a lány elkapja a karját, és ellenáll. Minden erejét beleadta a mell kínzásába. Az iker göcsösen vonaglott, és sikoltozott. Dina érezte, hogy mindjárt feladja. Zsuzsa valóban közel állt a megadáshoz. Ez a brutális fogás a mellén iszonyatos kínokat okozott. Közben erősen tartotta Dina karját, és a kidagadó karizmot a szájába vette. Érezte a kemény húst a fogai alatt. Most Dina sikoltott fel, és elengedte a másikat. Erre nem számított, de ez még jól jöhet Kati ellen…
Kati már elkeseredetten harcolt Evelinnel. Evelin a hátának ütközött, és a copfjánál fogva rántotta le. Nem engedte el a haját, hanyatt feküdt, hátulról fogta ollóba a nyakát. Felhúzta Kati fejét a combtövéig, összekulcsolta a bokáit, és megfeszítette az izmait. Kati a nyakához nyúlt, szabadulni próbált, fogást keresett. Belekapaszkodott az izmos combokba, de nem tudta szétfeszíteni őket. A tarkójánál érezte a másik fanszőrét. Ebbe kapaszkodott bele. A lány, akit Dinának hitt, megrándult. Evelin lassan végigcsúsztatta jobb lábszárát a bal lábán, míg el nem érte a saját térdhajlatát, majd behajlította a lábát. Kati nyaka így a jobb lábszára és a combja közé szorult. Elég volt megfeszíteni a jobb láb izmait, hogy Kati ne jusson levegőhöz.
Erika is fuldoklott. Móni tenyerétől nem kapott levegőt. Elengedte a haját, és a melleit markolta meg. Amikor belenyomta hüvelykjét a bimbókba, a másik teste megrándult, és végre levegőhöz jutott. Behajlította a hüvelykujjait: Móni rángatózott, combjainak szorítása lazult. Amikor sikoltozni kezdett, Erika érezte, hogy jó úton jár. Móni elengedte a derekát is, odébb gurult, kiszabadítva magát is.
Kati hidalt, elérte Evelin mellét, és megmarkolta. Ő is a hüvelykujját használta. Evelin sikoltozott, rángatózott. – Ez nem Dina! – ismerte fel Kati. – Ő jobban bírná!
Sikerült kiszabadítania a nyakát, de elvesztette a másik lány mellét. A bokáját azonban nem engedte el, így tudott tájékozódni, és mászni kezdett a hanyatt fekvő Evelinre. Nem volt elég gyors, Evelin ismét ollóba fogta a nyakát, ezúttal elölről. Próbálta elérni a melleit, de Evelin elkapta a csuklóit, és húzta fölfelé. Oldalukra fordultak. Kati karjai nagyon erősek voltak, annyira hátra feszítette Evelin testét, hogy ő is át tudta fogni a lábaival, a hóna alatt. Állát erősen belenyomta Evelin nemi szervébe, aki megvonaglott, és Kati feje kicsúszott az izzadt combok közül. Fordult a kocka, Evelin tapogathatta végig az izmos lábszárakat, fogást keresve.
Dina hátulról ugrott a felállni készülő Zsuzsára. Most sikerült átkulcsolnia a nyakát. Minden erejével fojtogatta, ollóba fogta a derekát, és a hátára feküdt, megfeszítve a másik testét. Lihegést hallott közvetlen közelről: ott is harcolt egy pár. Vastag copf csapódott az arcába. – Ez Kati! – ismerte fel. Elengedte Zsuzsát, kitapogatta Katit. A hónalját érezte a tenyerén, rájött, hogy fejjel fekszenek egymás felé. Kati éppen Evelin haját rángatta. Először nem értette, hogyan kerül a másik keze a hóna alá. Aztán érezte, hogy valaki felhúzódzkodik rá, a melle magasságáig. – Megjöttem – hallotta Dina hangját, majd megérezte a fogait. Felkiáltott, elengedte Evelint, és Dinát tapogatta. Ő is bekapta a másik mellbimbóját. Nem sikolthattak, mert akkor el kellett volna engedni az ellenfelüket, csak rángatóztak és nyöszörögtek.
Zsuzsa és Evelin ellenfelet kerestek. Zsuzsa felismerte nővére sikolyait. A hang irányába indult, és térdelő alakokba ütközött. Végigtapogatta a hajladozó, rángatózó, egymásnak feszülő lányokat. Feszes karizmokat érzett, egymás mellét markoló kezeket. Móni ismét sikoltott. Zsuzsa ellökte a másikat, és a helyére állt. Most kezdődik a móka – mondta. Móni felismerte a húgát, és újult erővel támadt rá.
Evelin hallotta, hogy Móni gyötrelmei folytatódnak. Nem törődött vele tovább, kiáltozva hívta Erikát, aki válaszolt. Egymás felé indultak.
Dina és Kati még mindig harapdálta egymást, és közben a kezük felfedezőútra indult. Jól ismerték már a másik testét, az érzékeny pontokat. Tudták, hogyan okozhatnak a másiknak szinte elviselhetetlen fájdalmat. Dina beszívta Kati mellét, mélyen a szájába. Szinte az egész cicit sikerült foglyul ejtenie, majd ráharapott. Kati akkorát sikoltott, mint még soha. Dina már azt hitte, vége a hetek óta tartó vetélkedésnek, amikor megérezte a nemi szervébe hatoló ujjakat. Kati belemarkolt, és megcsavarta az összecsípett bőrt. Ez volt Dina életének legfájdalmasabb élménye: szétnyíltak az ajkai, és mélyen, a torkából üvöltött föl. Hevesen megvonaglott, kiszabadult a szorításból. Feltérdelt, hallotta Kati zihálását maga előtt. Kati már majdnem fölállt, amikor Dina átölelte. Karjai a testéhez szorultak. Megpróbálta kiszabadítani őket, már csúsztak is felfelé, amikor Dina a feszülő karizmába harapott.
Erika és Evelin a terem közepén találkoztak. Minden felől elkeseredett küzdelem zajai hallatszottak. Erika jól emlékezett arra, milyen kínokkal fizetett egy pillanatnyi figyelmetlenségért. Óvatosan tapogatták ki egymást. Evelin végigsimított a másik feszes mellén, neki pedig a karját vizsgálgatták. Aztán Erika a tarkójánál fogva rántotta a földre. Négykézláb érkezett le, de nem találta maga alatt senkit. Aztán lábakat érzett a nyaka mellett: Erika megkerülte, átlépett a nyakán, és az állánál fogva húzta föl a fejét. Előre bukfencezett, a combokat markolva. Az alája került Erika szorítása fojtogatta, miközben a haját tépték. Sikerült szembefordulnia Erikával és föltérdelnie. Megpróbált kibújni, a másikat a tomporánál fogva tolta. Bele akart csípni, de Erika feneke túl kemény volt, csak a bőrt tudta összefogni, jelentéktelen fájdalmat okozva. Hátradőlt, még mindig a nyakán a combokkal, és átkulcsolta a nyakát. Megfeszítette a testét, már kölcsönösen fojtogatták egymást.
Zsuzsa és Móni az új, eddig ismerteknél brutálisabb mellfogást próbálgatták egymáson, percek óta. Bár a behajlított hüvelykujj iszonyú kínokat okozott, nem bírtak egymással. Zsuzsa ellökte Mónit, majd utána ugrott, és a hajába markolt. Behúzta a fejét a combjai közé, majd a jobb lábfejét a térdhajlatába tette. Móni vergődött, fölnyúlt, és ismét a mellébe markolt. Bár ikrek voltak, nem voltak teljesen egyformák: Móninak a keze, neki a lába volt erősebb. Zsuzsa a hátán, Móni fejjel a combjai között a hasán feküdt, így csak a haját tudta húzni.
Kati érezte a fogakat a karján, de nem tudott kiszabadulni. Rádőlt Dinára, és lejjebb csúszott. Összekapaszkodva hemperegtek a padlón, egymás vállát harapdálták. Összekulcsolták izmos lábaikat, Dina pedig Kati orrára és szájára tapasztotta a tenyerét. Kati is megpróbálkozott ezzel a fogással: testük ívben hajlott hátra, izmaik megfeszültek. Nem tudtak felülkerekedni a másikon. Kati elunta, Dina tenyerébe harapott. Ellökték egymást, némán ziháltak.
Erika beleharapott Evelin combjába, aki válaszul erősebben zárta össze a térdeit. Matató kezeket érzett a fenekén, majd Erika belekapaszkodott a fanszőrébe. Felsikoltott.
Dina Kati felé mászott, aki a hátán feküdt kimerülten. Rátalált a fejére, majd a mellébe harapott. Kati viszonozta. Már egyikük sem védekezett: maximális fájdalmat akartak a másiknak okozni, hogy végleg eldöntsék a vitájukat. Beszívták a másik mellét, a tövéig, és beleharaptak. Egyik kezük mutatóujját az ellenfél hüvelyébe tolták, és belecsíptek. Másik kezükkel a mellét kínozták.
A kimerült lányok lassan sorra abbahagyták a küzdelmet, csak zihálásuk hallatszott. Evelin négykézláb az ajtóhoz kúszott, és felkapcsolta a villanyt. Az éles fényben mindenfelé leánytesteket látott, párokra szakadva, kimerülten feküdtek az izzadtságtól és a könnyektől nedves szőnyegen. Dinát és Katit ismét fel kellett locsolni. A lányok csodálkozva nézték a két ájult harcost, mellükön a harapásnyomokkal, és kipirosodott nemi szervükkel.
- Micsoda küzdelem….- gondolta Evelin. – És milyen jól oldja a feszültséget… – és ettől a gondolattól teljesen felvillanyozódott…

 
 2010/03/09  Szerző: man - 08:11 Történetek , , ,  2 hozzászólás »

Karcsival már régóta kacérkodtunk egymással. Tetszik is nekem, meg nem is. Egy darabig nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek. Egyik nap beadtam a derekam, és ezzel megváltozott minden. Ugyanis elcsattant az első csók, amely annyira finom és érzéki volt, hogy rögtön tovább is haladtunk. Simogatni kezdte a testemet. Érintésétől minden egyes porcikám megremegett és forróság öntötte el a testemet. Majd magam elé állítottam, lehúztam a sliccét és előhúztam dagadó faszát. Gyengéden a markomba fogtam kemény farkát, majd hirtelen bekaptam. Nagyot sóhajtott, mire én erőteljesen szopni kezdtem.

Nem bántam meg... Olyan szexis! Kívánom a faszát!Nem bántam meg... Olyan szexis! Kívánom a faszát!

Nem bántam meg… Olyan szexis! Kívánom a faszát!

Éreztem ahogyan egyre jobban és jobban dagad fallosza a számban. Mikor már nem bírt magával, szinte letépte rólam aprócska ruhámat, majd az ágyra feküdt, én pedig ráültem ágaskodó farkára. Lassan csúsztam belé. Minden pillanatát ki akartam élvezni annak, ahogyan betölti kemény szerszáma, nedvemtől forróan izzó barlangomat. Miközben én egyre gyorsabban mozogtam rajta, megragadta a csípőmet és fékezésre késztetett. Lassítottam az iramon. Testünk szinte teljesen összeforrt és csak nagyon piciket mozdultam, ami még tökéletesebbé és élvezetesebbé varázsolta a pillanatot.

Kefélj ahogy csak bírsz! Hum...Már nagyon nedves a puncid!Kefélj ahogy csak bírsz! Hum...Már nagyon nedves a puncid!

Kefélj ahogy csak bírsz! Már nagyon nedves a puncid!

Csókja édes volt mint a méz, teste pedig forró, mint a tűz. Amikor a kéj már majdnem átvette testem fölött az uralmat, megfordultunk és hátulról vezette belém hatalmas falloszát. Itt a gyönyör már fékezhetetlen gyorsasággal sodort bennünket és olyan szenvedéllyel kezdett zakatolni bennem, hogy szinte szétrobbantam. Másodpercek teltek el csupán és mint a bomba, úgy robbant ki mindkettőnkből az élvezet hangja, és a testünkön átfutó apró rezgések, egy hatalmas villanássá olvadtak össze, miközben mi elcsukló hangon nyögdécseltünk.

 
 2010/03/08  Szerző: User - 02:07 Történetek ,  Vélemény? »

- Figyu, átugrok a szomszédba kicsit! – szólt Evelin
Dina kicsit meglepődött: nem barátkoztak nagyon senkivel, nem is lett volna rá idejük az edzések miatt.
- Miért? – kérdezte ártatlanul.
- A csaj beszólt nekem, megkérdezem, mi volt pontosan a baja – válszolt Evelin, majd kilépett az ajtón. A lassan becsukódó ajtón át Dina még látta, ahogy odalép a szemköszi szobához, és bekopog.
Tanulnom kell – gondolta, és elvette a legfelső könyvet a kupac tetejéről, és olvasni kezdett.
A szemközti szobából kiszólt egy hang: – Bújj be, Julcsi, nyitva van!
Evelin belépett, és látta, hogy a másik lány, Klári meglepődik.
- Hát Te? – kérdezte.
- Mi volt az a beszólás délután? – kérdezte Evelin emelt hangon. – Gondolkozhatnál, mielőtt izmozol valakivel!
Klári látta, hogy Evelin elég feldúlt, próbálta elütni a dolgot:
- Á, bocs, csak egy vicc volt. Nem is rólad szólt…
- Hülyének nézel?? – Kérdezte Evelin, és közelebb lépett. Egészen közel, szinte összeért a testük, érezte a másik leheletét az arcán. Klári lépett egy apróbbat hátrafelé, de nem nagyon volt hova. Ezek a szobák nem túl nagyok…
Látta, hogy Evelin kihívóan méregeti, mintha ez erőviszonyokat latolgatná. Érezte, hogy ez a lány azért jött, mert provokálni akarja.
Nem ijedt meg. Evelin 7-8 centivel magasabb volt, és a testén látszott, hogy sportol is valamit. Klári is kemény lánynak tartotta magát, elbánt már többekkel.
- Kérj bocsánatot – sziszegte Evelin.
- Arra várhatsz – mosolyodott el Klári.
Evelin pár másodperc múlva hátralépett, mintha indulna kifelé, majd hirtelen, teljes erejéből pofon vágta Klárit. Klári meglepődött, de ösztönösen visszaadta a pofont.
Álltak egymással szemben, emésztették a történteket. Ebből harc lesz – gondolta Klári, és bizsergést érzett a tagjaiban. Szeretett kemény ellenféllel szemben győzni, és ez a csaj megfelelőnek tűnt. Igaz, kicsit magasabb, de ez nem annyira számít, ha nem bokszról van szó… remélte, hogy a másik sem szereti az ökölharcot.
Klári meglendítette a karját, mintha támadna, majd gyorsan visszahúzta. Evelin azonnal mozdult, hárított volna. Nem kezdő – gondolta.
Mintha jelre tették volna, egyszerre ugrottak a másiknak. Klári volt gyorsabb, két kézzel kapta el Evelin nyakát, és a falhoz szorította. Evelin válaszul belemarkolt a hajába, és próbált kibújni a fojtogató kezek szorításából. Nem sikerült, felhúzta a jobb térdét, hogy kicsit messzebb tolja Klárit, majd egyik kezével ő is megmarkolta a másik nyakát.
Klári hirtelen elengedte, és hátra lépett. Hirtelen leguggolt, átölelte a térdét és kirántotta a lábait. Evelin a földre zuhant, és Klári azonnal rámászott, majd mindkét tenyerét az arcára szorította. Evelin nem kapott levegőt, megfogta a másik csuklóit, próbálta lefejteni, lehúzni az orrára és szájára tapadó kezeket, de nem sikerült. Hirtelen ollóba fogta a combjaival Klárit, és szorítani kezdte. Érezte, hogy a melle magasságában kapta el, homorított, Klári tenyere messzebb került, már nem érte el az arcát. Fordult a kocka: Klárinak minden lélegzetvétellel kevesebb levegője lett, az izmos combok egyre szorosabban préselték össze a tüdejét. A csuklóját sem tudta kiszabadítani, Evelin vasmarokkal tartotta mind a kettőt maga előtt.
Klári látta, hogy Evelin élvezi a helyzetet, széles mosolya elárulta, tetszik neki a tehetetlen, eredménytelen vonaglás. Észrevette, hogy a jobb keze Evelin bal melle előtt van, hirtelen keményen belemarkolt. A combok egy pillanatra elernyedtek, ki tudta rántani a csuklóit a meglepett Evelin kezéből, aki a melléhez kapott. Klári villámgyorsan Evelin combjai alá nyúlt, és félig felemelte a másik lányt, ahogy kezdett kibújni. Evelin meglátta a lehetőséget, összezárta a combjait. Nem volt elég gyors, nem tudta ollóba fogni Klári nyakát, csak a fejét sikerült elkapnia a lábaival. A hajánál próbálta visszahúzni, de az nem volt elég hosszú ahhoz, hogy rendesen bele tudjon kapaszkodni.
Klári kibújt, átölelte Evelin combjait a karjával, aki így nehezen tudott mozogni. Amikor Evelin felült, hogy megfogja Klári karját, és kiszabadítsa a lábait, Klári hirtelen ollóba fogta a nyakát a combjával.
Ismét fordult a kocka: most Evelin fuldoklott az izmos combok szorításában, ő vergődött tehetetlenül. Mindkét kezével próbálta a másik lábát szétfeszíteni, egy kis levegőhöz jutni. Képtelen volt bármit tenni, a lábait szoros bilincsbe fogták Klári karjai. Nem gondolta, hogy ez a lány ilyen erős és ügyes. Látta a falon az órát, csigalassúsággal telt el egy perc, kezdett fáradni…
Hirtelen rájött, hogy Klári kezei foglaltak! Épp elérte a másik mellét, és most ő markolt bele. Érezte a test ösztönös rándulását, tudta, jó nyomon halad… Egyre erőseben csípte a bimbót, és egyszer már Klári nem bírta tovább, elengedte Evelin lábait, és lefejtette magáról a szorító kezet.
Evelin most elég gyors volt, ő is ollóba fogta a másik nyakát. A földön vonaglottak, egymást fojtogatva. Próbálták szétfeszíteni a másik combját a kezükkel, de nem sikerült… aztán megpróbálkoztak meglepetésszerű fájdalmat okozni a másiknak, belecsípni, megfogni és kicsavarni az ujját…
Hosszú percekig egyikük sem tudott szabadulni. Aztán Klári becsúsztatta a nyaka mellett a kezét, és belemarkolt Evelin belső combizmába. Evelin felsikoltott, a lábai szétnyíltak, Klári kiszabadult. Belemarkolt a fuldokló Evelin mellébe, aki ismét a combok szétfeszítésével volt elfoglalva. Kiélvezte a helyzetet: Evelin nem láthatta, mire készül, így mindig oda csípett, ahol nem várta a másik. Hol a mellébe, hol a combjába, a fenekébe vagy az oldalába. Amikor elunta a szadizást, kényelmesen a felkönyökölt, lenézett Evelin szemébe, kicsit lazított a szorításon, és megszólalt:
- Kérj bocsánatot!
- SOHA! – sziszegte Evelin. Klári ismét megfeszítette a combját, és Evelin ismét megrándult.
- Na, kell még? – kérdezte Klári.
Ekkor lépett be Dina, aki már nem tudta elképzelni, hol marad Evelin. Meglátta a vert helyzetben küzdő barátnőjét, és Klárira támadt:
- Engedd el, ribanc!!
- Húzz el, ne avatkozz bele! – válaszolt Klári. – A ribancért még majd számolunk!
Dina odalépett a harcolók mellé, letérdelt, Klári szemébe nézett. Aztán megragadta a haját és megrántotta.
- Azt mondtam, engedd el, ribanc! – sziszegte.
- Ketten egy ellen? – kérdezte Klári. – Te gyáva tetű…
- Igen? – kérdezte Dina, és gyengéden megfogta Klári mellbimbóját, ami kilátszott a trikó alól. Aztán egy gyors, erős csavarás, majd még egy és még egy.
Klári próbálta lefejteni Dina kezét, a lába egy pillanatra elernyedt. Evelin kiszabadult, és félre húzódva levegő után kapkodott.
Klári próbált volna felállni, de Dina visszanyomta, és ráhasalt a fejére. Amíg Klári fogást keresett, Dina addig forgolódott, amíg szorosan átölelte. Alig kapott levegőt, Dina az arcára feküdt, és a súlyával fojtogatta miközben szorosan átölelte a melle magasságában. Ő is átölelte Dinát, próbálta lefordítani magáról. Az első kísérletnél Dina keményen a hasába nyomta az állát, és Kláriból fájdalmas sóhaj szakadt ki.
Evelin már magához tért, és nézte az összefonódó lányokat. Önkéntelenül is megcsodálta a feszes karizmokat, Dina szétterpesztett lábait, Klári izmos combját. Meglepve látta, ahogy Klári hídba feszíti magát, és Dina lassan kezd felemelkedni…
Gyorsan odakúszott, két tenyerével szemből visszanyomta Klári csípőjét a földre. Klári azonnal ollóba fogta Evelin derekát a lábaival, aki válaszul rátenyerelt a térdeire, és nyomta lefelé. Klári erős szorítással válaszolt, elakadt Evelin lélegzete…
Evelinnek beugrott a fogás, amivel Klári az előbb kiszabadult:
- Figyelj! – súgta Dinának, majd kényelmesen benyúlt Klári lábai közé. Kitapintotta a feszülő belső combizmot, egészen fent, a combtőnél, majd keményen belemarkolt. Ujjait mélyen a másik húsába nyomta. Klári felsikoltott, és elengedte Evelint.
- Nicsak! – mondta Dina. – Mutasd még egyszer!
Klári próbálta összeszorítani a combjait, de érezte, ahogy Evelin keze egyre beljebb és följebb csúszik. Aztán megérezte ismét a kemény szorítást…
Már közel állt a feladáshoz, amikor belépett Júlia, a szobatársa.
- Mi folyik itt? – kérdezte.
- Magánügy! – válaszolta Dina lihegve. Klári erősen dobálta magát, nehéz volt a földön tartani.
- Frászt! – kiáltotta Juli, és félrelökte Evelint. Az utolsó percek vonaglásai közben Klári feljebb tudott csúszni. Amikor Dina felemelte a fejét, hogy rákiáltson Julira, Klári ollóba fogta a nyakát. Ahogy az előbb Evelin, most Dina barátkozhatott meg Klári combjaival.
Evelin és Juli félig az ágyon, félig a földön harcolt. Evelin fáradtabb volt, Juli felülkerekedett, az ágy szélén ülve, szemből ollózta Evelin nyakát. Behajlította a térdeit, ezzel Evelint a földhöz szögezte. Evelin érezte, hogy fogy a levegő… de észrevette, hogy Julin nincs bugyi. Jobb kezének hüvelykujját belenyomta Juli hüvelyébe, a középső ujját pedig a fenekébe, rámarkolt a gátra. Érezte a záróizom szorítását, aztán keményen összezárta az ujjait. Érzékeny pontot talált, Juli teste azonnal válaszolt: hatalmasat rándult, csípője felemelkedett az ágyról. Evelin hátralökte és beszorította a sarokba. Közben tovább szorította Juli gátját. Hirtelen égető fájdalmat érzett a mellében: Juli rámarkolt és keményen csípte és csavarta. Próbált a másik kezével odanyúlni, de Juli megfogta. Bal kezük ujjai összefonódtak, kapaszkodtak a másik kezébe, hogy el tudják viselni a másik nő okozta fájdalmat.
Klári és Dina közben feküdt a padlón. Dina volt fölül, nyaka Klári térdei között, ő pedig hidalva próbált szabadulni. Klári alulról ölelte át, és csavarta a jobb mellét közben. Dina jobb kezével kitapogatta Klári egyik lábujját, és feszíteni kezdte. Klári lábai lassan szétnyíltak, és Dina feje kicsúszott a csúszós, izzadt combok közül. Lefordult Kláriról, aki ernyedten feküdt a földön.

Az ágy felől, a sarokból a két harcos sírása hallatszott. Evelin és Juli még mindig egymást markolták, tüdejük a zokogásuk ritmusára, zihálva emelkedett és süllyedt.
Dina feltápászkodott, odalépett:
- Hé csajok, vége, döntetlen! – mondta. De azok nem figyeltek rá, tovább szorították, markolták a másikat.
Klári is csatlakozott Dinához, együtt választották szét a lányokat, fejtették le ujjaikat a másikról.
A hirtelen beállt csendben csak a négy lány zihálása hallatszott.
- Huh – fújt Klári. – Ez kemény volt.
- Holnap eldönthetnénk a dolgot – mondta Juli.
- Este. – mondta Evelin.
- Mint ma – fejezte be Dina.
- Ruha? Farmer? – kérdezte Juli.
- Minek? – kérdezett vissza Evelin.
Aztán a két vendég szó nélkül kilépett az ajtón, és visszament a szemközti szobába.
- Basszus, majdnem elvertek minket – mondta Dina, értékelve az eseményket.
- Nem számítottam rá, bocs. Láttam, néha megszívtad…
- Aha, de ők is. Szerintem nem voltunk rosszak – mosolygott Dina.
A szomszédban is az elmúlt negyed óra eseményei volt a téma.
- Mi volt ez? – kérdezte Juli.
- Átjött, és provokált. Gondoltam, had szóljon! – mosolygott Klári.
- Az a fogás a végén nagyon király volt. Azt hittem, meghalok… – mesélte Juli, – remélem, ő sem felejti el, amit kapott érte…
- Mi volt az pontosan? Semmit nem láttam, csak az arcodat, hogy fáj. – érdeklődött Klári. – Meg tudod mutatni?
- Persze. Gyere.
Letérdeltek egymással szembe, de így nem lehetett kényelmesen bevinni a fogást.
- Fejtől-lábtól, lábakat egymás derekára! – rendelkezett Juli. – De előbb vesd le a sortot és a bugyid.
Elhelyezkedtek a padlón. Oldalt feküdtek, Átfogták lazán egymás derekát a lábaikkal. Juli előtt, derékmagasságban volt Klári feneke…
- Valahogy így csinálta…- mondta Juli. Jobb hüvelykujját felnyomta Klári vaginájába, aztán a mutató és a középső ujját a popsijába. Ráfogott a gátra.
- Érzed? – kérdezte. – A kezemben vagy! Csak egy erősebb szorítás, és véged!
- Jah, persze…- hallotta Klári hangját, és érezte a vaginájába és a fenekébe hatoló ujjakat. – Ha megpróbálod, véged.
- Játsszuk le! – bújt ki Juliból a kisördög.
- Tényleg visszakapod! – mondta Klári.
Juli hirtelen szorította össze az ujjait. Klári felnyögött, hatalmas erővel ösztönösen összezárta a combjait, majd egy pillanat múlva az ujjait is. Juli teste is hasonlóan reagált. Soha így még nem ollózták a másikat, főleg nem az esti, sötétben folytatott játékos birkózások alatt. Ez most teljes erőből ment. Klári combja picit vastagabb volt, élesebb körvonalú izmokkal, Julié hosszabb és vékonyabb, de semmivel sem gyengébb.
Juli a szabad bal tenyerével nyomta lefelé Klári combját, de nem jár eredménnyel, a szorítás nem lazult. Aztán meglátta Evelin ujjainak nyomát Klári belül, egészen a combtövénél. Rácsúsztatta a kezét, érezte a finom bőr alatt a vastag, erős, feszülő izmot. Hosszú ujjai kényelmesen átérték, és minden erejét beleadta, amikor megmarkolta. Klári hatalmasat rándult, elengedte Julit és felnyögött:
- Eressz már!
Lassan szétváltak. Mindketten tudták, hogy az esti meccsek keményebbek lesznek…