Szolga története 4

Pontosan tudtad, hogy nagyon félek a tűktől, hiszen megbeszéltük, de persze eszed ágában sem volt lemondani róluk. Rémülten néztem a másik ágyra, miközben rágyújtottam. Te is cigiztél, a szemedben azzal a furcsa sejtelmes csillogással, amit már kezdtem ismerni. Tudtam, az a rész következik, amit megbeszéltünk. Az eddigiek spontán dolgok voltak, de most minden forgatókönyv szerint fog történni. Szenvedtem és nem csak a melegtől.
Szerettem volna, ha a cigi sosem fogyna el, de persze ez lehetetlen, és tudtam, eljön az idő. Néztelek. Bátorítóan, ám egyben fenyegetően csillogtak a szemeid. Ott kuporogtam ábaid előtt könyörgő tekintettel, és tudtam, ha elszívod a cigid, folytatódik a tortúra. Nem tévedtem. Elnyomtad a csikket, kaptam egy biztató csókot, aztán jött a tűz. Köteleket adtál a kezembe.
– Segíts!
A matrac alatt kellett áthúznom a köteleket, aminek a rendeltetése egyértelmű volt
– Kész vagy? – kérdezted.
Hatalmasat sóhajtottam.
– Igen Úrnőm.
– Akkor feküdj fel az ágyra, hanyatt! – utasítottál.
Megtettem, és olyan érzés volt, mintha a vesztőhelyemre kellett volna lefeküdnöm. Először a bokáimat kötözted ki, szétfeszítve a lábaimat, majd a csuklóimon lévő bilincsekbe fűzted be a kötelet, és megfeszítve rögzítetted kezeimet is. Furcsa érzés volt, teljesen kiszolgáltatva és védtelenül. Eszembe jutott: lehet, hogy mégis csak jobb lenne, ha lenne menekülőszó, de nem volt, és én akartam így. Már késő bánat.

Persze nem sietted el a dolgot. Nem estél nekem, sőt, ellenkezőleg. Leültél mellém és simogattál, főleg az ágyékomat. Szerettem volna, ha állna is a farkam, de bármennyire akartam, nem ment. Tudtam, Te is ezt akarod, be is vetettél mindent. Rettenetesen szégyelltem magam, és ez csak fokozta a kiszolgáltatottságomat. Általában nagyon élvezem a szopást, de most blokk volt. Erőlködtem, de annál rosszabb volt, végül feladtam. Nem úgy Te. Valamivel befújtad a farkam, nem tudtam, mi az. Éreztem nyelved gyengéd simogatását, és ajkaid puhaságát, aztán valami hideget. Nem tudtam, mi az és talán nem is akartam.
– Nem csíp? – kérdezted, és mivel nemleges választ adtam, megismételted, majd újra a már ismert melegséget és simogatást éreztem. Eltartott pár percig. Először csak hűtött, utána csípett.
– Nem is tudom, miért használom, mikor utálom az ízét! – mondtad, mikor befejezted a kényeztetésem, és megmutattad, mi okozta a hidegséget. Ma sem tudom pontosan mi volt az, csak annyit, hogy mentolos ízű.
– Ez az, amit nem szeretek! Mit gondolsz, milyen fogkrémmel mostál fogat? Mi a neve?
Hát fogalmam sem volt, mit kellene válaszolnom, és egyáltalán, hogy jön ez most a képbe, de aztán megértettem. A mentol. Valami mentolos spray-vel fújtad be a farkam.
– Az egyetlen fogkrém, ami nem tartalmaz mentolt. Gabi a neve – adtad meg a magyarázatot, de azért folytattad.

Nem volt rossz, csak hát tudtam, mi következik. Féltem, hogy a tehetetlenségem miatt feldühödsz, de szerencsére nem így volt, nagyon toleráns voltál, szerintem megérezted, mi zajlik le bennem. Fölém ültél lovagló pózban és elkezdted a tortúrát. Először a csipeszekkel. Ezektől nem féltem, ismertem a hatásukat.
Szép sorjában kezdted a melleimre rakni a ruhaszárítókat, és bosszankodtál, mert nem akartak megállni.
– Ez nem igaz! Csupa izom!
De azért nem adtad fel most sem, és sikerült feldíszítened. Került egy-egy a bimbóimra is. Nem fájt, de pontosan tudtam, ahogy telik az idő, úgy lesz egyre elviselhetetlenebb. Aztán új csipeszeket mutattál be, és hamarosan megtudtam, hova szánod. Persze fel is került, a fitymámra. Ez már nem volt éppen kellemes, de tűrtem. A következő egy farkasfogú csipesz volt.
– Ezt ismered? – kérdezted kéjesen mosolyogva.
Hát persze, hogy ismertem, függönycsipesz volt. Megijedtem, mert tudtam, iszonyatosan fáj. Láttad rajtam a félelmet és tetszett Neked. A saját karodon mutattad be, milyen, ha az emberen van, de nem volt szándékod rám rakni. Annyira féltem már, tudtad, nem viselném el. A csipeszek megtették a jótékony hatásukat, a mellbimbóim szinte égtek, és fájtak már rendesen a lentiek is. Néha megpiszkáltad őket és figyelted a reagálásom. Ez nagyon megnyugtató volt. Tudtam, bármit tehetsz velem, nem tudok védekezni, nincs menekülőszavam, mert bíztam Benned, de éreztem, nagyon figyelsz.
A meleg ellenére szinte állandóan remegtem alattad. Nem bírtad tovább a hőséget, lehúztad a ruhádat. A látvány meglepett és csodálatos volt. Tudtam, hatalmas melleid vannak, hiszen éreztem őket, de eddig még nem láthattam. A ruha alatt fekete melltartó tartotta kordában őket. Nem csak a méret bűvölt el, hanem a bőröd finomsága is. Szinte hihetetlen volt. Finom, selymes bőr, semmi ránc, mint egy húsz éves lányé, vagy inkább egy babáé. Volt mit néznem, hiszen a ruha eddig csak a lábaidatat engedte látni, na és az ágyékod, most viszont szinte meztelenül láttalak. Hatalmas mellek, félelmetes has, amibe szinte azonnal beleképzeltem magam. Láttam a császármetszés nyomait, és egyáltalán nem taszított. Ott ültél rajtam és figyelted a reagálásom. Szerettelek volna megölelni, de ez lehetetlen volt. Fölém hajoltál, hogy a számmal majdnem elérhessem a melleidet, de csak majdnem.
Emeltem a fejem, Te pedig ennek megfelelően korrigáltad a távolságot. Szemlátomást élvezted a küszködésem. Beláttam, értelmetlen dolog az erőlködésem, nem érhetem el a melleidet, és Te is megelégelted ezt a játékot. Egy kefét vettél fel az ágyról, aminek acéltüskéi voltak.
– Tudod, mi ez?
Nem volt nehéz kitalálni. Lóápoló kefének találtam, de kiderült, nem az, hanem kutyaápoló, a lényeg viszont ugyanaz. Nem kellett sokat várnom, hogy közelebbről is megismerkedjek vele, mert a bőrömhöz nyomtad és a mellkasomon, majd a hasamon kezdted húzgálni. Nem volt rossz, csak mikor belém nyomtad. Már kezdtem azt hinni, hogy leápolsz vele, de szerencsére nem tetted. Újabb dolgot mutattál, ami a sebészetben használt kötésrögzítő volt. Fogalmam sem volt, mi a célod vele, de ezúttal sem kellett sokat várnom. Levágtál egy darabot, és összesodorva a farkamra húztad. Aztán utasítottál, csukjam be a szemem, és ne merjem kinyitni. Fogalmam sem volt, mi következik, és szinte automatikusan engedelmeskedtem, felkészülve az újabb fájdalomra. A tűk, még mindig a másik heverőn pihentek és azoktól rettegtem igazán, na és eddig szinte hasztalanul égtek a gyertyák is. Tudtam, nem lesz így sokáig. A fájdalom helyet valami egészen mást éreztem. Leszedted a fitymámra rakott csipeszeket és a pofák szorítása helyett a szádat éreztem, amint gyengéden körbefogja a makkom. Remegtem, és nem tudnám megmondani, hogy a félelemtől, vagy az izgalomtól. Nagyon kellemes volt, de a blokk tovább tartott, próbáltam minden idegszálammal az érzésre koncentrálni, de csak rosszabb lett. Te viszont nem zavartattad magad.
Visszaültél fölém a kedvenc pózodban, és sejtelmesen mosolyogtál. Már tudtam, a víz után a tűz jön. Kicsit fészkelődtél rajtam, aztán leszedted a még melleimen maradt csipeszeket. A bimbóim már égtek rendesen. Már csak az azokon lévő két csipesz volt rajtam.
– Most vegyél nagy levegőt! – utasítottál.
Nem értettem miért, de mikor levetted az első csipeszt, megértettem. Égető fájdalom hasított belém. Pontosan tudtad, hogy így lesz. Vártál kicsit, aztán levetted a másikat is. A fájdalom enyhítésére fölém hajoltál, és megpuszilgattad az égő helyeket. Nem is puszi volt, mint inkább csók, hiszen a nyelveddel simogattad a megkínzott bimbóim. Aztán felvetted az egyik gyertyát, és a szemedben megjelent az a huncut mosoly, amit mindig akkor láttam, mikor kínozni készülsz.
Gondoltam, most tévedni fogsz, hiszen ismertem a gyertya hatását, és cseppet sem féltem tőle. Hamar beláttam: tévedtem. A gyertyát úgy tizenöt centire tartottad a testemtől, és mikor megdöntötted, égető fájdalmat éreztem. Ezt nem játék volt, hanem valódi kínzás! Pontosan ismerted a távolságot, amelyről a megolvadt viasz éget. A cseppek a melleimen landoltak, és ez még elviselhető volt, de aztán szép lassan haladtál lefelé. Kipécéztél a hasamon egy pontot, és ott önteni kezdted a forró viaszt. Ezt már nem bírtam szó nélkül, sziszegtem és dobáltam a testem alattad.
– Ez sokkal elviselhetőbb, mint a csepegtetés – mondtad, de én nem így gondoltam. Éreztem, beleég a forró viasz a bőrömbe. És a kín egyre elviselhetetlenebb volt, Csodálkoztam, hogy nem veszed észre: ez tényleg nagyon fáj, mert folytattad. Mikor megalvadt rajtam a viasz, letetted a gyertyát és piszkálni kezdted a megdermedt foltot, ezzel tovább fokoztad a szenvedésem. Lekapartad rólam a cseppeket, aztán a hasamon lévő foltot szedted fel, újabb kínszenvedést okozva. Magad is meglepődtél mikor megláttad a nyomát: a bőr élénkpiros volt. Kicsit elszámoltad a távolságot, vagy a mennyiséget. Láttam, szinte sajnálsz és ez jól esett, már nem is fájt annyira, Viszont beindult a szadi fantáziád.
– Tudod, mi lenne az izgalmas? Leönteni a megolvadt viasszal a farkadat és a heréidet, aztán mikor megdermed a viasz, letépni – mondtad, és nem volt kétségem, szívesen meg is tennéd. Nem nagyon vágytam rá, de nem voltam abban a helyzetben, hogy választási lehetőségem legyen. Nagyon megijedtem, mert a szemeidben izzott a vágy, és tudtam, azok nem hazudnak. Ismét remegtem, most tudtam, mitől.
– Ne félj, nem teszem meg, bár érdekelne, de még nem vagy felkészülve rá – mondtad megnyugtatóan, és megcsókoltál. A csók után hosszan figyeltél, majd megszólaltál.
– Te nem vagy mazo!

A legjobb SZEXSHOP itt! - A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!

Vélemény, hozzászólás?