Szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk gipszlenyomatot – L Simon László

Nem, nem mentek el nálam itthonról, és nem is áll szándékomban az írások színvonalát a bányászbéka segge alá süllyeszteni, mindössze csak egy versből idéztem a címben, amit a parlament kulturális és sajtóbizottságának narancsos elnöke, az új médiatörvény egyik megalkotója, L. Simon László vetett papírra. Azonban mielőtt még valaki megvádolna azzal, hogy egy szövegkörnyezetéből kiragadott mondattal […]

A pornó terápiás alkalmazása

Amikor bárki bárhonnan szabadon férhet hozzá a legextrémebb pornóhoz is a neten, nem csoda, hogy elképesztő méreteket ölt a pornófüggőség. Egyes kutatások szerint ez éppolyan veszélyes az emberi kapcsolatokra, mint a kábítószerek. A pornográfia egyidős a kultúrával. Igazán tömeges méreteket csak a huszadik században öltött, de az internet megjelenéséig megmaradt egyfajta karanténba zárva. A világháló […]

A Polanski elleni vád ejtését kéri az egykor fenékbe erőszakolt nő

A szép Samantha Geimer, akivel szexuális kapcsolata volt Roman Polanskinak, mikor még a nő csak 13 éves volt, és ez a kaliforniai törvények szerint a részletek vizsgálata nélkül automatikusan nemi erőszaknak számított, beadvánnyal fordult az illetékes hatóságokhoz, amelyben a vád ejtését kéri a világhíres rendező ellen. A nő arra hivatkozik, hogy a 32 évvel ezelőtti […]

Elfogták az Anonymous-csoport egyik tagját Budapesten

A Nemzeti Nyomozó Iroda elfogta azt a férfit, aki az úgynevezett „Anonymous-csoport” hekker-támadásai mögött állt. A férfit egy IX. kerületi lakásban fogták el, és drogot is találtak nála. Számítógépek, szerverek feltörésével gyanúsítják azt a férfit, akit csütörtökön fogott el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A 35 éves budapesti férfi ellen visszaélés kábítószerrel és számítástechnikai bűncselekmények […]

Edith Vogelhut seggében is járt Polanski fasza

A rendezőnek újabb áldozata került elő: nemi erőszakkal vádolja egy régi nőismerőse. Edith Vogelhut azt állítja, Roman Polanski neves rendező ugyanott erőszakolta meg, ahol 1977-ben az akkor 13 éves Samantha Geimert, csak ő akkor már legalább kiskorú nem volt. Ha igaz, amit az egykori modell állít, Polanski ecstasyt adott neki, megbilincselte, majd análisan közösült vele […]

Legális drog veri le a heroin árát

A legkeményebb kábítószerekhez vezetnek el a „legális” drogok, amelyeket boltokban vagy az interneten keresztül bármikor be lehet szerezni. Bár idén tavasszal betiltották az eleddig teljesen legálisan forgalmazott Spice nevű növényianyag- keveréket, mindmáig több internetes portálon is megrendelhető, holott olyan szintetikus anyagokat tartalmaz, amilyenek a legerősebb kábítószerekben is megtalálhatók. – Bár ezt nem igazolják klinikai vizsgálatok, […]

Áttörte a sorompót a drogszállító testvérpár

Jogerős ítélet született szerdán a Somogy Megyei Bíróságon annak a drogszállító kaposvári testvérpárnak az ügyében, akik a múlt év júniusában a rendőrök elöl menekülve áttörtek egy vasúti sorompót – közben kidobtak egy kokaintartalmú csomagot -, ám nem sokkal később a kommandósok elfogták őket. A másodfokon eljáró bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely szerint az autót […]

Félmillió dollárt ígért áldozatának Polanski 1993-ban

Félmillió dollárt ígért Roman Polanski áldozatának 1993-ban, de nem egyértemű, hogy kifizette-e a pénzt – írja a Los Angeles Times. A lap szerint a rendező megállapodást között Samantha Geimerrel, akit 1977-ben megerőszakolt, amikor a lány 13 éves volt. A megállapodás szerint Polanskinak 1995. október 11-ig kellett volna kifizetnie az összeget, az azonban nem történt meg. […]

Szex, drogok, brutalitás: a Harry Potter sztárjának új filmje!

Hogyan lesz valaki gyereksztárból elismert színész? Például akkor, ha olyan filmben szerepel, melyben nemcsak őrjítő csókok csattannak el, hanem brutális pofonok is…  Rupert Grint, akit a világ a Harry Potter mozik Ron Weasley-jeként ismert meg, egyértelműen felnőtt. Ennek bizonyítéka új filmje, a Cherrybomb, melyben nemcsak durva pofozkodást vállalt, hanem néhány szexjelenetet is – rajongói nagy […]

Droglabort találtak Budapesten

A Magyarországon eddig megtalált egyik legjelentősebb működő droglabort számolták fel a napokban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy budapesti lakótelepi lakásban – közölte a főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Szolnokon. Fekete Miklós az előzményekről elmondta: december 30-án munkatársai egy szolnoki közúti ellenőrzésen, egy autóban kábítószerre bukkantak. Mint kiderült, a nyomok a fővárosba vezetnek, ahol később […]

Bedrogozta és levetkőztette a lányokat

A gyanú szerint droggal kábított el és pornográf felvételeket készített tizenéves lányokról egy 42 éves budapesti férfi. Elfogásakor is két lányt találtak mellette. A rendőrök szerint évek óta készített pornográf képeket 18 év alatti lányokról. A fürdőszobában, a mosdó szélére pakolva találták meg a rendőrök a lányok ruháit. A férfit múlt héten fogták el balatoni […]

Nemi erőszak randidroggal

Erőszak erőszak nélkül! A randidrog néhány éve terjed Magyarországon. Szinte semmi nincs, ami megállítaná. Létezik legális változata, ráadásul nemi erőszak sem történik, hiszen az akaratát vesztett áldozat mindenbe beleegyezik, azt csinálnak vele, amit csak akarnak. Az esetek soha nem jutnak el a rendőrségre, mert semmit sem lehet bizonyítani. Az erőszaknak nyoma nincs, a vegyszer pedig […]