Varga Zsolt kúrta és futtata is a csajokat

Varga Zsolt nem szarozott kúrta és futtata is a csajokat. Aztán meg kicsalta a pénzüket, amit kurválkodással kerestek meg. A Frizbiben Varga Zsolt édesanyja, ügyvédje és két gyermekének édesanyja mesélt az esetről. A zenekar egykori frontembere beismerte, hogy szexuális kapcsolatban állt azoknak a lányoknak a többségével, akiknek barátilag segített kijutni különböző külföldi bordélyházakba. Saját bevallása […]

Francia férfiaknak árulják szexre ezrével a román kislányokat

Francia férfiaknak árulják szexre ezrével a román kislányokat. Háromezer román kiskorút zsákmányolnak ki a prostitúcióval és koldulással foglalkozó bűnhálózatok Franciaországban – közölte szerdán a francia Európa-ügyi államtitkár a nemzetgyűlésben. Pierre Lellouche azt is jelezte, hogy szeretne Bukaresttel egy olyan új egyezményről tárgyalni, amely rögzítené e gyerekek hazaküldésének feltételeit. Erre azért van szükség, mert az alkotmánytanács […]

Minden kurva köteles lenne számlát adni

Minden prostituált köteles lenne számlát adni! Prostitúció mindig volt, van és lesz, ez ellen lehet ágálni, a homokba is dughatjuk a fejünket, tehetünk úgy, mintha nem létezne, sőt, tilthatjuk is, a szexuális szolgáltatás örökkön örökké élő műfaj lesz, ez kétségtelen. Nincs is ezzel semmi baj, sokkal több gondot okoz az álszentség, az álszemérem, ami lehetetlen […]

Álügyvéd futtatja a magyar ribacokat

Ügyvédnek hazudta magát az a férfi, aki szexmunkára közvetíti a lányokat Amerikába. A Bors időközben megtudta, kint magyar segítsége is van, és a mesés pénzeknek sokszor csak egy részét fizetik ki. Napok óta gyűrűzik az újabb magyar szexbotrány, amelyet a Bors robbantott ki. Több olyan levél is a birtokunkba került, amelyben a lányok minden apró […]

Amszterdami ócska magyar kurvák

A magyar nők a legócskább kurvák Amszterdamban, saját utcájuk van. Húsz perc szexet, és szinte bármit elvállalnak húsz euróért. Gumi nélkül, olcsón elvállalnak bármit – ilyen rossz a hírük a Hollandiában prostituáltként dolgozó magyar lányoknak. Akik egyre többen vannak, és egyre gyakrabban válnak emberkereskedők áldozataivá. Mi az, ami után egy Amszterdamban dolgozó magyar prostituált vágyakozik? […]

Keleti Györgyi börtönt kapott felfüggesztve

Keleti Györgyi ellen tavaly áprilisban emeltek vádat üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanúja miatt. A modell ellen három országban, Magyarországon, Olaszországban és Németországban adtak ki elfogatóparancsot. Végül Németországban tartóztatták le, Olaszországban töltött némi időt börtönben, végül Magyarországon tárgyalták az ügyét. Többek között lehallgatott telefonbeszélgetéseket hoztak fel ellene bizonyítékként. Györgyi remegő kézzel hallgatta végig a tanúk írásbeli vallomását, […]

Keleti Györgyi lazán kezeli kurvafuttatós büntetőügyét

Keleti Györgyi, az üzletszerű kéjelgés elősegítésével vádolt modell azt gondolja, mindent megtehet. Erről tanúskodik a saját büntetőperén tapasztalt viselkedése és a blogja, amelyben részletesen leírja, milyen izgalmas és szórakoztató számára a tanúkihallgatások folyamata.
Kérdés, hogy fesztelen viselkedése mögött valójában lapulnak-e félelmek, és mennyire méri fel reálisan, hogy a tárgyalás akár az ő többéves börtönbüntetésével is zárulhat.
A […]

Családok futtatták a prostikat

Klán – Prostituáltak futtatásából élő klánt, egy kecskeméti családot állítanak bíróság elé Kecskeméten. Az ügyészség benyújtotta a vádat 23 személy ellen, akik között 5 nő és az 58 éves nagypapa, a nagymama, sőt az unoka is ott lesz. Kecskeméten még 2006-ban, egy prostituált feljelentése nyomán kezdődött a nyomozás. A Bács-Kiskun megyeszékhelyéről kivezető főutakat és a […]

Alezredes is volt az örömlányok futtatói között

Két éve folyik egy oroszországi prostituált-hálózat felgöngyölítése. Az ősi szolgáltatást nyújtó leányokat egyfajta rabszolgaságban tartók között az orosz katonai elhárítás egyik volt alezredese is szerepel – írta meg a Russia Today. Még a moszkvai katonai körzeti bíróság elé is elkerült az ügy, ugyanis egy bizonyos Dmitrij Sztriganov alezredes, a hadsereg hírszerzésének volt alkalmazottja is gyanusítható […]