Szex játszótárs

Régen volt egy mesekönyvem, ami nagyon elbűvölt azzal, hogy végtelennek tűnt. Attól, volt különleges, hogy minden x-edik oldal alján felkínált két lehetőséget a történet folytatását illetően, és megadott egy oldalszámot, hogy melyik esetben melyik oldalra lapozzak a folytatáshoz. Mindig izgalommal töltött el az olvasása (vagy talán felolvasása? lehet, hogy még nem is tudtam olvasni…), mert szerettem és vártam a döntési szituációkat, a saját történetemnek éreztem…
Reggel a férfi azt mondta, írhatnék rólunk, ahogy együtt haladunk oldalról-oldalra kettőnk közös (határozottan pornográf) mesekönyvében. Általában a mindennapi dolgok ügyében is úgy döntünk, hogy mindketten teszünk egy (vagy több) javaslatot, aztán közösen kiválasztjuk ki, hogy akkor hová menjünk, mit együnk, mit nézzünk meg a moziban és az ezekhez hasonló, az élet mesekönyvébe illően egyszerű játék-kérdésekben.
De szex közben is mindig ilyet játszunk. Azt hiszem, ikrek vonás, hogy hamar unatkozni kezdünk az egyhangúság hatására, még szerencse, hogy ez mindkettőnkre vonatkozik. Nagyon élvezzük az együttléteket, de ennek általában eljutunk mindig egy pontra, amikor tudjuk, hogy valamin változtatnunk kell, mert kezdünk monotónná válni. Ilyenkor az egyikünk mindig kezdeményez és a fantáziájának épp megfelelő alternatívát ajánl fel a folytatáshoz. Ezt előbb elképzeljük, alaposan végiggondoljuk, még meg is beszéljük, és ennek hatására a már éppen megunt pózba újra belegerjedünk, de az erotikus csevely, mint valami új és sokadik előjáték a helyzetváltást is előkészíti és felfokozott vággyal fordulunk át. De legtöbbször nem is változtatunk a felálláson, csak teret engedünk a fantáziánknak, hagyjuk, hogy a vágyaink összeérjenek, és az elcsépelt póz új élményket ad. Imádom, hogy az egész egy óriási fantáziajáték, hogy a fejünkben mindig több történik, mint a valóságban egyébként. Ami nem tudom, hogy lehetséges, mert a lepedőt mindig nedvesre izzadjuk…

Vélemény, hozzászólás?