Reggeli szex

Két év együtt járás után most költöztünk Gáborral közös lakásba. Nagyon vártuk már, hogy csak mi ketten lehessünk. Szépen berendezkedtünk és nagyon jól éreztük magunkat benne. Az első hétvégén egy kis házavató bulit szerveztünk a barátainknak.
A buli nagyon jól sikerült. Amikor elmentek a vendégek még gyorsan összepakoltunk, majd fáradtan zuhantunk be az ágyba. Másnap reggel miután felébredtünk kimentünk reggelizni a mi konyhánkba. Gábor egyszer csak elővett egy banánt. Mindkettőnknek ugyanaz jutott róla az eszébe, a szex. Elkezdtem nyalogatni, mintha csak az ő férfiasságát kényeztetném. Nagyon felizgult a párom. Nem is sokáig bírta hogy ne érjen hozzám. Levette rólam az ingemet, majd az asztalra fektetett, majd a puncimat kezdte el simogatni, miközben a lábujjamat szopogatta.Nagyon izgató volt. Egy pár percig simogatott, majd felém hajolt, egy forró csókot nyomott a számra, majd a puncimra tapadt. Forró nyelvével vad lefetyelésbe kezdett. Barlangom egyre nedvesebb lett, miközben a csiklóm egyre csak keményedett, Tombolt bennem a vágy.
Csípőm vad táncot járt, ahogyan átjárta a kéj. Mindenem lángolt. Pulzusom egyre csak gyorsult, Gábor pedig rendületlenül kényeztette kis csiklómat. Mikor már ő is érezte, hogy nem sokáig bírnám már tovább, felültetett, széttárta a lábaimat és gyengéden belémhatolt. Lassan kezdett el mozogni bennem. Élveztem ahogyan kemény farka betölti szűk kis járatomat. .
A vágy egyre jobban elhatalmasodott mindkettőnkben, a tempó egyre gyorsabbá vált. Mivel én már eléggé fel voltam tüzelve, amikor közelebb fértem Gáborhoz, a heréit elkaptam és morzsolgatni kezdtem, amitől ő is egyre közelebb érezhette magát a gyönyör kapujához. Hogy még jobban fokozzam az élvezetet, összeszorítottam a hüvelyizmomat, így a párom egy szűk kis járatban kalandozhatott tovább. Egy pár másodperc múlva Gáborból előtörtek az élvezet hangjai, izmai megfeszültek, majd belém lövellte forró nedűjét. Ebben a pillanatban az én izmaim is megfeszültek, majd egy sikoly kíséretében én is elélveztem….

Vélemény, hozzászólás?