Popószex?

poposzexNéhány hete ültünk a pedikűrösnél a barátnőmmel, vártunk a sorunkra, az előző vendég pedig arra, hogy megszáradjanak a körmei. Pillanatok alatt amolyan női csacsogásba kezdtünk, a második mondat már a tampax vs. tampon témáját feszegette, majd hamarosan elérkeztünk a szexhez, illetve a tinédzserek és a szexualitás viszonyához. A lakkját szárogató vendég -olyan harminc körüli lehetett- mesélte, hogy a barátnője tanárnő, egy nyári tábor során in flagranti érte diákjait… Tizenhárom évesekről van szó a történetben, ezért a tanárnő úgy gondolta, ideje van némi szexuális felvilágosításnak, nehogy valamelyik gyerkőc terhesen, betegen térjen haza az iskolai táborból. Elhatározta, hogy külön leül a srácokkal és a lányokkal, hogy a lehető legkevésbé legyen kínos a gyerekek számára. (Ja, a szex nem kínos?! Beszélni róla, igen?!) Először a lányokat terelte össze, és elmondta nekik, hogy szexuális úton milyen komoly betegségeket lehet összeszedni, és ugye nem utolsó sorban ott van a nem kívánt terhesség, valamint az a lelki teher, amit egy ilyen baleset ró az ember gyerekére. A lányok szinte egy emberként röhögtek fel, a következő mondattal kísérve: „Csak nem gondolja a tanárnő, hogy nem védekezünk?! Ezért csináljuk análisan!” Nos, a pedikűrösnél döbbent csend… nem tudom erre mit reflektált a felnőtt nő, aki épp egy nehéz témát igyekezett megbeszélni, mindenesetre mi teljesen le voltunk taglózva. Hogy? Tizenévesek? Az anális szexet a világ legtermészetesebb dolgaként kezelik? És vajon élvezik? Milyen törést okozhat ez bennünk? Hova jutottunk….?

Pornós?
Felmérések szerint a fiatalok körében az anális szex lassan olyan népszerűségre tesz szert, mint az orális. Bár sok-sok országban a popószex bűncselekmény, és mifelénk is erősen tabu volt még nem is olyan régen, mégis divattá vált. Vajon mi lehet ennek az oka? Ha végigpörgetjük a fejünkben a legutóbb – vagy bármelyik előző – pornófilm jeleneteit, akkor talán már meg is van a válasz. Ezeknek a filmeknek a forgatókönyve rendre tartalmaz egy elég nagy részt, amely során valaki hátulról hatol a testbe. Sokunk fantáziáját bizergálják a pornófilmek, és az ezeken nevelkedett, satnya szexuális kultúrával rendelkező fiatal srácok és lányok evidensnek tekinthetik az anális szex létjogosultságát. Pedig ez még akkor sem a legelemibb szexuális aktus, ha azt vesszük, hogy már az ókori szexuális kultúrában létrejött ennek a hagyománya.

Buzis?
Aztán, ha már az analitásnál tartottunk, miért ne beszéltük volna meg ezirányú véleményeinket, tapasztalatainkat, tudásunkat, viszonyunkat? Nehéz téma, bár egyszerű a felvetés: kevés olyan pasi van, akinek ne fordulna meg a fejében, hogy hátulról közelítsen a gyönyörhöz. Ez a bejárat tabu volt sokáig, máig titok övezi, tiltott is sokaknál, így bőven az izgalmas kategóriába tartozik. Férfiszemmel. No, de mi a helyzet a másik oldalon, de ugyanennél a nemnél? Homofób megjegyzések záporoznak, ha szóba kerül, van olyan pasi, aki szereti, kívánja. Pedig beláthatjuk, egy férfi és egy női végbél között anatómiailag nem sok különbséget lehet felfedezni. Érdekes lenne, ha a hetero pornójelenetekben megjelenne a pasik nők által történő alapos meganálozása, hogy kiderüljön, aminek ki kéne derülnie… Némiképp alátámaszthatja a pornó hatását, hogy úgy tűnik, a lányok lettek bevállalósabbak, arról messze nincs szó, hogy a férfiak is rájöttek volna, ez jó, ezt lehet szeretni.

Evidens?
Bár sokan összekötik az anális szexet a meleg férfiak hancúrozásával, nyilván mindenki számára világos, hogy heteroszexuális kapcsolatokban is épp oly gyakori. Sőt, teljesen mindegy, hogy fiú-fiú, lány-lány, fiú-lány párosításról van szó, a végbélnyílás nagyon közel van a tűzhöz ahhoz, hogy ne kerüljön bele a szexuális csatározások színhelyei közé. Rengeteg idegvégződés található ezen a területen amiket, ha megfelelően stimulálnak igen kéjes érzéseket kelthetnek. Pasiknál pedig nem más, mint a titokzatos prosztata is ott van, amivel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, még nem találkoztam olyan férfiúval, akit a prosztata izgatása ne repített volna a csúcsra. Fontos továbbá, hogy az ilyen jellegű befogadás, amiért kezdetben igenis meg kell küzdeni, lelkileg is egészen más élményt nyújt, mint a hüvelyi behatolás. Sokan lényük teljes kitárulkozásának és a partner maximális elfogadásának élik meg az anális szexet, hiszen a legnagyobb fokú bizalomra és odaadásra van szükség ahhoz, hogy a hátsóbejáraton való behatolás is az egekbe röpítsen minket.

Hogyan?
Talán a legfontosabb és a legelső betartandó szabály, hogy mindkét fél akarja, szeresse, ne undorodjon és ne csak belemenjen a mókába. A legjobb akkor az anális szex, ha rengeteg időt szánunk rá, nagyon sok szex előzi meg, és nem csak petting, hanem előtte már sok-sok aktus. Mi szükséges hozzá? Síkosító, elfogadás, figyelem, türelem… minden, ami egy párkapcsolatban benne van. Az anális szexnek megvannak a maga játékszabályai, fontos alaplépései, miket unalomig ismételhetünk, s tudjuk, ha nem ezek szerint járunk el, ha nem vagyunk körültekintőek és óvatosak, az anális móka fordítva sülhet el, és garantált, hogy örökre elvesszük a nő kedvét a kísérletezéstől. (Példának okáért, ha párunkat már az első adandó alkalommal az ambulanciára kell vinnünk repedés miatt, ne reméljünk a jövőben túl sokat). A popsit tágítani, szoktatni kell a szexhez, hiszen alapvetően a befogadás nem tartozik a mindennapi feladatai közé. Ahogy a kislányok reakciójában is láthattuk a történet indulásánál, teherbeesés lehetősége nem áll fenn, mindenesetre a gumióvszer használata kötelező, ugyanis megvéd a gyakran előforduló mikrórepedések eredményeképp könnyen átadható nemi betegségektől. Ha elhatároztátok, hogy eljött az alkalom, egy hagyományos, minőségi szeretkezés közben lassan elkezdheted izgatni a végbélnyílást. Érdemes az első fázist hosszúra nyújtani, mivel szeretkezés közben ez a stimuláció igen erős ingereket vált ki, amik egyenesen követelik majd a többet és a mélyebbet. Lassan bevezetheted az egyik ujjad (természetesen síkosítva), de hagyd, ő irányítsa a mélységet. Ekkor még ne mozogj odabent, mert a legkisebb mozdulat is óriásinak tűnik hátulról nézve. Fokozd az izgatást addig, amíg úgy érzi, igen, akarja, most, és ez már biztos. Ha minden jól megy, és sikerült behatolnod, kezdődhet a móka kacagás, de csak óvatosan és mértékkel. Beszéljétek meg azt is, szeretné-e, hogy beleélvezz, vagy máshogy folytatnátok (gumicsere, gumicsere!). Mindig nagyon óvatosan húzd ki magad vagy a vibrátort a végbélből, nehogy ekkor sértsd meg valahogy. És hogy mi jön ezután? Pihenés és szeretet. Semmiképp ne rohanjatok buliba vagy színházba, eltart egy ideig, míg magához tér az a popsi, nem kell sürgetni. Hogy kinek mikor, kivel és miért, számtalan dolog függvénye, leginkább a belső késztetésen múlik, nem a partnernek vagy a vélt szexdivatnak való megfelelés hatására kell befogadónak lenni, és ez hangsúlyosan vonatkozik azon tizenéves lányokra, akik hajlamosak a lehető legtermészetesebben felvenni már a kezdet kezdetén repertoárjukba az anális szexet.

Vélemény, hozzászólás?