Pasik, akik a kövér nőkre buknak

kover_nokKi mondja azt, hogy a kövér nők már a kövér férfiaknak sem kellenek? Egy nemrégen megjelent kutatás szerint tele a világ olyan pasikkal, akik kifejezetten a túlsúlyos nőket cipelik az ágyukba, és még azok is gigantikus élményről számolnak be, akik egyébként a haverok előtt nem vállalnák fel a kapcsolatot. Csak kövér nővel tudnak elképzelni szexuális kapcsolatot. A megkérdezett szexológus szerint a duci asszonyok biztonságérzetet adnak a férfiaknak, akikben az ilyen típusú nők mellett kevesebb a megfelelni való akarás, ettől pedig nagyobb az élvezet. A gondok akkor kezdődnek, amikor a kövérimádat fetisizmussá alakul, és a férfi akár halálra is etetné imádata tárgyát. Bár a hírek szerint egyre több tanulmány mutat rá arra, hogy a kövér nők lassan már a kövér férfiaknak sem kellenek [1], egy nemrég készült kutatás szerint pánikra semmi ok, hiszen bőven szaladgál a nagyvilágban olyan férfi, akinek bejönnek a rubensi idomokkal rendelkező hölgyek is. A The Journal of Sex Research-ben megjelent kutatás tanúsága az is, hogy ezek a pasik ugyan elsősorban a telt idomokra buknak, tetszik nekik a soványabb kategória is. A tanulmányban résztvevő férfiak azon része viszont, akik kifejezetten a vékony nők mellett voksoltak, a kövérimádókkal szemben nem ismerték el a duci asszonyok szépségét.

Az ősi nőkép biztosítja az élményt
Ők azok, akik a világ minden kincséért sem cipelnének kövér nőt az ágyukba, pedig akik már tapasztalták az élményt, szinte kivétel nélkül arról számolnak be, hogy ez a típus sokkal tüzesebb és bevállalósabb az ágyban. Ezzel a teóriával szemben Dr. Rusz Edit szexológus állítja, hogy nem a szexprodukció, hanem a férfiak fantáziájába beleégett ősi nőkép [2] az, ami a feledhetetlent élményt biztosítja. „Valamilyen szinten sok férfiban tudatalatti síkon összefüggésben van a kövérség, a hústömeg az anyasággal, a nőiességgel” – magyarázta Rusz, aki szerint az a nő, aki nem tudja kontrollálni, megfelelőképpen működtetni azokat a társadalom által elvárt idomrendszereket, vagy a média által elvárt figurális dolgokat, amelyeket minden asszony szeretne megvalósítani, sokkal másabb értékrendekkel rendelkezik, mint a modern alkatú emberek.
„A férfinak a fantáziájában benne van az ősi nő. Hogy mennyire tud beleolvadni egy ősi anyaságba, aminek a lényege egy hatalmas vagina, és mellette ott van az a nagy, puha, melengetést, biztonságérzetet nyújtó hatalmas test, ami révén a férfi teljesen alárendelődik az élvezetének. Ezzel szemben, mondjuk, nem biztos, hogy egy filigrán, csinos, divatos nővel szemben el tudja engedni magát, mert ott van benne a megfelelni akarás. Itt bele kell olvadni, át kell adni magát az élménynek, ami számára egy olyan kielégülést hoz, amit mással esetleg nem tud megélni.”
A szakember véleménye viszont az, hogy a valódi partnerkapcsolat igényét ezek a nők ritkán tudják megadni, mert kövér nővel járni egy pasi számára szégyenletes kicsit. „Egy 120 kilós nő és egy 80 kilós férfi nehezen tudja azt az életformát fölvállalni, amit a környezet elvár tőlük. Nekem vannak ismerőseim a média világából is, akik nagyon menő, kellemes megjelenésű, intelligens úriemberek, és arról számoltak be, hogy olyan gyönyörű élményben volt részük, amiben semmikor máskor, de mint partnerkapcsolatot nem merték felvállalni a haverok előtt”.

Amikor már kóros
Az imádatnak persze millió vállfaja létezik, de az egyik legdurvább kétségkívül az „etetők” köre, ami már fetisizmusnak számít, és a szakemberek is patológiásnak tartják. A kövérimádók vonzalmának a tárgya itt már több száz kilós is lehet, és partnerüket igyekeznek minél több étellel teletömni, hogy ezzel elősegítsék a súlygyarapodásukat. A helyzet odáig fajulhat, hogy az „etetett” csak fekszik az ágyon, és mást ezen kívül nem is igazán tud csinálni.
„Itt csak arról van szó, hogy birtokolhassa a nőt és ő legyen ebben a helyzetben mindenféle szempontból előnyben, alá-fölérendeltségi viszonyt eredményezve. Ez már egy olyan irányba viszi a dolgokat, hogy a nőnek csak egy feladata van, hogy ezt az extra igényt valamilyen formában kielégítse. Emiatt ezek a kapcsolatok egy idő után olyan szintre mennek, hogy nem működtethető tovább. A nő belekerül egy olyan helyzetbe, hogy már a létért kell küzdenie” – magyarázta Rusz. Ez pedig gyakran akár tragédiák sorozatához is vezet. Amerikában például már több kövérimádó férfit ítéltek el gyilkossági kísérlet miatt. Az imádott fél ugyanis majdnem belehalt a körülményekbe, és a tűzoltóknak kellett kivágniuk a lakásból.
A kövér nő kultusz egyébként már Magyarországon is jelen van, bár meg sem közelítjük az USÁ-t, ahol már olyan szervezetek működnek, amik a kövérek esélyegyenlőségét, érdekeik védelmét szolgálja. Létezik viszont duci társkereső, és különböző fórumok, chatek állnak a kövérek és imádóik szolgálatára. – írja a Velvet.

Vélemény, hozzászólás?