Orális szex tetőfokon – történet

oralkiralyno„Mikor láttam rajta, hogy nem jár már messze a csúcstól, kemény farkát teljesen a számba dugtam és teljes erőmmel szopni kezdtem.”  – Imádom a kényeztetést. Úgy ha én csinálom, és úgy is, ha engem kényeztetnek. Egyszerűen az orál a kedvencem, szeretek szopni. Nincs is mit ezen szépíteni. Ekkor úgy kényeztethetem a kedvesemet, ahogy csak akarom és a viszonzás is fantasztikus. Ilyen volt a tegnap délután is. Teljesen feltüzelve ültem otthon és vártam, hogy Bandi végre hazajöjjön. Mikor hazaért egyből rávetettem magam. Csókoltam, simogattam és a szobába húztam. Szenvedélyesen csókoltam, miközben pillanatok alatt meztelenre vetkőztettem, majd én is leöltöztem. Izgatóan a fülébe súgtam, hogy ha a fellegekbe repít, én is hasonló örömökben részesítem. Természetesen nem utasította vissza az ajánlatomat.
Végigfektetett az ágyon és hozzákezdett a kényeztetésemhez. Fölém hajolt és végigcsókolta a nyakamat, majd lassan haladt lefelé. Elidőzött egy kicsit a mellemnél. Gyengéden masszírozgatta és a feszülő bimbómat harapdálta. Orális szex, imádom, kapd be a faszom tövig!
Hangosan nyögdécseltem és bíztattam, hogy lejjebb haladjon. Szétnyitottam a lábam, ő pedig közé hajolt. Forró nyelvével végignyalogatta a puncimat aztán pedig a csiklómra koncentrált. Két ujjával széthúzta a nagyajkaimat, hogy az így előbukó csiklócskához könnyebben odaférjen. Óvatosan ért hozzá és úgy nyalta. A testemet elöntötte a forróság és már csak az élvezetre tudtam koncentrálni. Becsuktam a szemem és hagytam, hogy a kéj magával sodorjon. Az egyre erősödő nyelvmozgását a mutatóujjának játékával fűszerezte meg.
A hüvelyemhez rakta az ujjacskát és lassan belém csúsztatta. Csodálatos érzés volt. Teljesen belém dugta, majd visszahúzta. Egyre erősödő ritmussal mozgatta és összehangolta a nyelvének mozgásával. Egyszer csak elöntött az élvezet és onnan már nem volt visszaút. Nyald a faszomat te ribanc!
A testem megremegett, az izmaim megfeszültek és hangos nyögéssel élveztem el. Egy kis ideig még élveztem a pillanat varázsát aztán hozzákezdtem kedvesem kényeztetéséhez. Formás pénisze már olyan merev volt, hogy akár egy teli szatyrot is elbírt volna. Először végignyaltam teljes hosszában. Felsóhajtott és a teste megremegett. Nyalogatni kezdtem. Éreztem, ahogy élvezi, amit csinálok. A számba vettem és szépen lassan húztam ki belőle. Ezzel az élvezetét az egekig korbácsoltam. Mikor láttam rajta, hogy nem jár már messze a csúcstól, kemény farkát teljesen a számba dugtam és teljes erőmmel szopni kezdtem. Ez meg is tette a hatását, ugyanis kedvesem élvezni kezdett.
Megfogta a fejem és a farkát teljesen ledugta a torkomra. Rándult egyet a teste és teletöltötte a számat a forró spermával. Nem tudtam mit tenni, lenyeltem az egészet. Ennek ellenére nem volt rossz, sőt még élveztem is azt a kis durvaságot, amivel a fejemet fogta.

Vélemény, hozzászólás?