Ondó mint könyvelési tétel

Örömlányokról folyik majd a nyálas duma, és egyetlen szót sem fogunk hallani arról, hogy van, romboló szexuális vágy is az, amit az elégít ki, ha a másik embert nem szeretgetni és figyelni kell, hanem utasítani és tűréséért megfizetni. Mélyen hallgatni fognak arról, hogy ezek a pszichoszexuálisan sérült férfi kliensek a legnagyobb pénzt gyereklányok megerőszakolásáért szeretik fizetni – s felnőtt nőkkel jórészt csak azért elégszenek meg, mert nincs elég pénzük.

sperma_csajokkal

Nem szexológusbizottság elé citálást, kioktató fejmosást fognak szorgalmazni e perverz férfiak számára (mint az abortuszért folyamodó – csöppet sem perverz, csupán csak egy férfi által bajba juttatott – nőknek féléve), hanem higiénikus aktust; legalább ezzel elárulván ugyanakkor, hogy a kliensek a szexualitást nem emberi, hanem pusztán fizikai interakciónak tekintik. Nem követelik politikusaink majd azt sem, hogy a türelmi zóna bejáratánál védőnők állják el az utat, s három nappal az aktus előtt, megelőzésül kötelező mentális segítséget adjanak. Így a prostituálthoz igyekvő férfiaknak a védőnők sosem fogják az egészséges, kölcsönösségre és nem erőszakra alapuló szex pozitívumait ecsetelni. De szexuális aktivitásuk olyan torzulását sem, ami a prostituáltakkal való gyakorlás után óhatatlanul előáll: Megnehezíti ugyanis a kölcsönösségre épülő kapcsolat fenntartását, különösen a másik, a nő tekintetbe vételét, beleértve a fogamzásgátlás felelősségét. S ha három nap múlva e „tájékoztatás ellenére” (idézet az abortusztörvényből) mégis ismételten megjelenne a kliens, nem fogja a TB-hivatalnok azt a nagy összegű egészségügyi hozzájárulást megfizettetni vele, ami a fertőző nemi betegségek megnövekedett kockázatának költségeit kompenzálja. (Az iménti gondolatsor eredetije: Adamik Mária nagyszerű összevetése, „Védőnőket a türelmi zónába?”, elhangzott a Jászai Mari téren.)
Újságjaink teli lesznek viszont undorító kétértelmű kifejezésekkel. A legkomolyabbnak tartott lapok ismét „pásztorórának”, jobb esetben „kanyarnak” fogják nevezni a telefonfülkében, autóban, kapualjban való háromperces szopatást, ismét meg fognak jelenni olyan megfogalmazások, mint „megtalálták a lyukat a gumiparagrafusok között”, „lelohadt a revizorok libidója”, „az APEH nem állja az édes percek költségét” (a példák a Magyar Hírlapból valók, Vajta Zoltán tollából). Az APEH-osoknak ajánljuk az Ondó íze és illata bekezdést. És talán az ORFK hetilapjában is folytatja Vezda János az azzal kapcsolatos tavaly szept. 7-i „gondolatait”, hogy vajon a prostik könyvelésében az ondó bekerül-e az „áthozat” rovatba.
Az ondó
Az ondó a hímek nemi mirigyei által termelt kolloidális folyadék, amely hímivarsejteket (spermiumokat) tartalmaz. Fehéres-szürkés, olykor sárgás, frissen testnedv. Ejakulációkor 2-6 ml lövell ki, benne a férfiak 40-360 millió ivarsejtjével A párosodás során a női nemi szervbe az ondóval jutnak be a spermiumok. A férfi nemi szervből az ejakuláció során távozik az ondó, amelyet legtöbbször orgazmus kísér.
Az ondó íze és illata
Íze és illata egyénenként más és más: egészségi állapottól, általános kondíciótól, sőt az elfogyasztott élelemtől is függ. Egyes források szerint az ananász, a kivi, a zeller, a görögdinnye, az áfonya vagy a szilva édessé teszi, míg a kávé és az alkohol kesernyés, míg a túl nagy mennyiségű állati fehérje savanykás ízt és jellemzően dohos szagot ad neki. Az ondó illata gesztenyére emlékeztető.
Az ondó összetétele
Emberi spermiumokA férfiak ondójában (sperma) a hímivarsejtek (spermium) száma milliliterenként 20-60 millió között van. Ez képezi a sperma sejtes állományát, ami a teljes sperma tömegének mindössze 0,5%-a. Ezeknek átlagosan 80%-a életképes. A sperma maradék 95%-a a spermaplazma, amely különböző járulékos nemi mirigyek váladékának elegye. Pontos összetételét tekintve 3-5%-a keletkezik csupán a herében és a mellékherében, 45-80%-a az ondóhólyagban, 10-30%-a a prosztatában és 2-5%-a a Cowper-féle mirigyekben.
C-vitamint, kalciumot, klórt, koleszterint, citromsavat, keratint, fruktózt, tejsavat, magnéziumot, nitrogént, foszfort, káliumot, nátriumot, B12-vitamint és cinket is tartalmaz.
Az ondó állaga
Az ondó állaga is napról-napra változik, ami a szervezetet érő számos hatásnak köszönhető. A rendszeres szex, a mozgás és a szervezetbe juttatott tápanyagok a legmeghatározóbbak, de a testhőmérséklet is nagyban hozzájárul a sperma sűrűségéhez . A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a fehérje tartalmú ételek (például a tojásfehérje, a zselatin) besűrítik az ondót, míg a búzacsíra, az omega-3-olajak, a szelén és a cink javítják az ondó állagát.
Az ondó mennyisége
Egy ejakuláció során általában 2–6 ml mennyiségű ondó távozik a húgycsövön keresztül. Ennél kevesebb mennyiség esetén a prosztata vagy az ondóhólyag elváltozásáról van szó, és a szakirodalom alultermelésről beszél, míg 6 ml fölött túltermelésről. Tapasztalatok szerint a cink, a püspöksüveg és az aminosavak növelik az ondó mennyiségét. Ehhez társulnak olyan tényezők, mint a kor vagy a készen kapott génkombináció, a táplálkozás és az életvitel. Egy ejakulátumban 40-től akár több száz millió spermium található.
Az ondó bölcsője
A spermiumok a herében 35 °C-on képződnek, ennél magasabb hőmérsékleten nem termelődnek, vagy a már meglévők elpusztulnak. Alacsonyabb hőmérséklet sem kedvez a spermiumképződésnek, de a meglévőket nem pusztítja el. Épp ezért a herezacskó (Scrotum) izmainak összehúzódásával és izzadságmirigyeinek segítségével termosztáthoz hasonló működéssel igyekszik biztosítani a megfelelő hőmérsékletet.
A két herét a herezacskót ketté osztó kötőszövetes sövény választja el egymástól. A herék felszínét egy kötőszövetes tok (Tunica albuginea) veszi körül, s ebből háromszög-alakú tereket elhatároló kötőszövetes elválasztófalak indulnak. Minden ilyen térben három, herénként nagyjából 250 herecsatornácska található. Ezekben zajlik a spermiumok fejlődése. 72 napig fejlődnek és vándorolnak a csatornácskák útvesztőjében, míg végül a mellékherében (Epidydimis) megállapodnak egy időre. A kanyarulatos csatornák a here és mellékhere határán 12-18 csatornává (Ductuli efferentes) szedődnek össze, végül egyetlen mellékhere-vezetékké egyesülnek, ami a mellékhere farokrészéből az ondóvezetékben (Ductus deferens) folytatódik.
A herében és mellékherében a hímivarsejteken kívül a hímivarsejtek képződését, érését fokozó és szabályozó anyagot tartalmazó váladék is képződik, melynek fontos alkotórésze a tesztoszteron. E hormon a herecsatornácskák közötti térben elszórtan elhelyezkedő úgynevezett Leydig-sejtek terméke.
Innen a hímivarsejtek az ondóvezetéken, egy 50-60 cm hosszú csövön keresztül a hasüregben fölfelé haladva jutnak el az ampulláig (Ampulla ductus deferentis), amelyben ejakulációig tárolódnak.
Harcra készen
Az érett spermiumok körülbelül 50, legfeljebb 60 mikrométer nagyságúak. Ovális, 4-5 mikrométer hosszú fejük tartalmazza az örökítő anyagot őrző sejtmagot. Feje sapka alakú membránrészét nevezik acrosomának. Ez a rész gazdag azokban az enzimekben, amelyek a petesejt megtermékenyítésekor a sejtmembrán feloldásában veszik ki részüket.
Rövid nyak, majd középrész következik, ebben helyezkednek el a sejtszervecskék, például a mitokondriumok, a spermium erőművei, amely a gyümölcscukor (fruktóz) hordozta kalóriákat a mozgáshoz felhasználható formájú energiaadagokká képesek alakítani.
A mintegy 40-45 µm (mikrométer) hosszú farok rész (Flagellum) arra szolgál, hogy ostorszerű mozgással tolja előre a spermiumot, ami így 3 mm/perc sebességgel „száguldhat” majd a petesejt felé. A fruktóz-üzemanyag azonban csak ejakulációkor vegyül hozzá az ondóhoz, és kerül a hímivarsejtek számára elérhető közelségbe, méghozzá az ondóhólyag váladékával.

One thought on “Ondó mint könyvelési tétel

Vélemény, hozzászólás?