Nő miatt bukott le Farkas Péter

A 14 hónapnyi bujkálás során a birkózó több alkalommal összefutott különböző európai uniós városokban két gyermekének anyjával, így például Valenciában, Barcelonában és Toulouse-ban is. Sőt Farkas Péter már annyira bátor volt, hogy – információink szerint – találkozót tervezett családjával Magyarország több pontján és Bécsben is, ám végül ezeket a randikat lefújták. A férfi azonban nem tudott lemondani az éjszakai bárt üzemeltető élettársáról, de Andorrában már nem volt szerencséjük. December 26-án az ötcsillagos Holiday Innben kattant a bilincs a bajnok csuklóján.
A sportoló éppen a karácsonyt ünnepelte szerelmével és gyermekeikkel, amikor az andorrai zsaruk rájuk rúgták az ajtót.
– A Budapesti Rendőr-főkapitánysággal nagyon jó volt ebben az ügyben is az együttműködésünk. A kollégáimnak volt egy információjuk a körözött, majd később elítélt olimpikon lehetséges tartózkodási helyéről. Ezért titkos nyomozásba kezdtünk. Ennek köszönhe­tően azt is meg tudtuk mondani, hogy 26-án hol lesz a sportoló – magyarázta Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.
Úgy tudjuk, Farkas előszeretettel tartotta a kapcsolatot családjával, ismerőseivel, szerelmével. Telefonált és internetezett, többek között ez segítette a fejvadász nyomozókat a szökevény sportoló nyomára.
Információink szerint Farkas felhasználta azt az összeget is, amit a magyar államtól életjáradékként kapott. A havi 198 ezer 942 forint, napi árfolyamon 728 euró azonban a bujkáláshoz kevés, így feltehetően más is segítette anyagilag a sportolót. A zsaruk sejtették, hogy Farkas hamis okmányokkal bujkál Spanyolországban, így megküldték az ottani hatóságoknak a DNS-ét és az ujjnyomatait is. A spanyolok azonban nem jutottak Farkas nyomára.
2004-ben Farkas egyik rokonának XVII. kerületi családi házában több ezer tő marihuánát találtak. A bajnok öccsét, Farkas Károlyt, Farkas Pétert és egy harmadik, kertészként dolgozó férfit először felmentették.
A sportolóra tavaly novemberben első fokon öt év fegyházbüntetést szabott ki a bíróság, testvérét, Farkas Károlyt hét évvel sújtotta. A többórás ítélethirdetés közben Károly rosszullétre hivatkozva szünetet kért, és már nem ment vissza a tárgyalóba. Órákkal később újabb szünetet tartott a bíróság, azután már Farkas Péter sem ment vissza. Farkas Károlyt egy nappal később Vecsésen elfogták. December elején a másodfokú bíróság Farkas büntetését két évvel súlyosbította, így jogerősen 7 évet kapott. A sportoló kiadatása ügyé­ben az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium már megtette a kellő lépéseket.

Vélemény, hozzászólás?