Luxusban élnek a csúcstartozó Győziék

gyozike_ferrariÚjabb sztárral bővült az APEH-nek 10 millió forintot meghaladó összeggel tartozó magánszemélyek listája! Az állami adóhatóság által nyilvánosságra hozott lajstrom szerint már nemcsak Győzike, hanem felesége, Bea asszony is szerepel a „szégyenlistán”! Ez pedig azt jelenti, hogy óriási bajban van az RTL Klub egykori sztárcsaládja, hiszen több mint 20 millió forintos adósságot halmoztak fel az APEH felé. Gáspár Győző és Gáspárné Balla Beáta a legfrissebb adóslista szerint több mint 180 napja tartozik az adóhatóságnak. Vajon minek köszönhető ez a hatalmas összeg? Milyen vállalkozást csinálhattak, amelyből ekkora adótartozást halmoztak fel?
Nem tudni, egy azonban biztos: Győzi tisztában van tettével, bár először azzal védekezett, hogy több Gáspár Győző is van az országban. Azonban amikor felhívtuk rá a figyelmet, hogy egyazon címre Balla Beáta csak egyhez lehet bejelentve, már nem ellenkezett tovább.
– Erről nem szeretnék nyilatkozni – zárta rövidre mondandóját a családfő.
– A pontos összeg adótitok, és az is, hogy honnan van a tartozása. Az adóslistán szereplő magánszemélyek ellen az értesítés és a fizetési felszólítás után a hatóság végrehajtási eljárást indíthat. Ez ellen az érintettek fellebbezhetnek, vagy a bírósághoz fordulhatnak – mondta Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője.
Hogy halmozott fel több tízmilliós tartozást Gáspár Győző és felesége? Hajdúszoboszló: Győzikéék (35) felkerültek az APEH adóslistájára. Úgy tűnik, az elmúlt évek költekezéseinek meglett a „gyümölcse”: rájuk szállt az adóhatóság. Ennek ellenére Győzike még mindig nem veti meg a luxust, amolyan modern dzsentriként – a XIX. század végén élt birtokait elvesztő, de az úri léthez és rangjához ragaszkodó nemeseket nevezték így, akik kifelé még mindig azt mutatták, ők bizony urak – feszít egy csúcsjárgányban az internetes közösségi portálra feltöltött képek szerint. És volt idő, amikor használta is ezeket a csodakocsikat. Valóságshow-jában hol egy Lamborghiniben, hol egy Ferrariban feszített, sőt később meg is vette a Ferrarit, amelyet a válság miatt 35 millió forintért el kellett adnia. És nem csupán ezt, hiszen a műsor forgatási helyszíneként használt salgótarjáni házát is meghirdette 50 millió forintért. Akkoriban Hajdúszoboszlón is vásároltak egy házat, és mindig azt hirdette, hogy nincsenek anyagi gondjaik. Így persze érthető is, hiszen „elfelejtették” befizetni kötelezettségeiket az adóhatóság felé. És bár Gáspár Győző nem kívánt nyilatkozni, Vadász Iván adószakértő elmondta: azok kerülnek a listára, akiknél már jogerőre emelkedett az adóhatározat.
– Nem nehéz ekkora tartozást felhalmozni. Elég, ha kapnak egy bevallást, amit nem fizetnek be. A jogerős azt jelenti, hogy hoztak már egy jogerős adóhatározatot, és vagy nem kezdeményezett az adózó bírósági eljárást, vagy kezdeményezett, de az adóhatóságnak adott igazat a bíróság. Ebben az esetben nem tudhatjuk, mert ez adótitok. Aki már a listán szerepel, az végrehajtható állapotban van, vagyis a jogerős adóhatározat kézbesítésétől számított két héten belül lefoglalhatja az adóhatóság a magánszemély ingatlanát, ingóságait, bankszámláját.

Egy megjegyzés! A www.S1EX.com oldalon színvonalas adult tartalom található.

Vélemény, hozzászólás?