Kétmilliós sminkkel villogott Zimány Linda

zimany_lindaMegvan a Guinness-rekord! Nyolc óra alatt ötezer Swarovski kristállyal díszítette Zimány Linda testét Tórizs Hajnalka profi sminkes. A szakember öt éve dolgozik kristályokkal, ezúttal hétszázezer forint értékű ékkövet használt. – Nagyobb kövekkel és komoly lendülettel kezdtem a munkát. Volt, hogy három másodpercenként helyeztem fel a kristályokat. A munkámat fejfájás nehezítette, s az ötödik óra után érezhetően elfáradtam a komoly összpontosítást igénylő rekordkísérlet során.
Komolyan mondom, az engem körülvevő stáb biztatása adott erőt ahhoz, hogy végig kitartsak – mondta a BorsOnline-nak Tórizs Hajnalka.
Zimány Linda ingyen vállalta a feladatot és türelmesen viselte a procedúrát. Bár azt tervezte, hogy DVD-zni fog a mozdulatlanságot igénylő sokórás díszítés alatt, ez végül nem jött össze, mert a sminkhelyről nem látott rá a képernyőre. Így az egyik zenetévé adását hallgatta, amíg a kétmillió forintos sminkje elkészül. Ennyit kóstálna ugyanis, ha a rekorder kiszámlázná a nem mindennapi bravúrhoz szükséges anyagköltséget és munkadíjat.

Vélemény, hozzászólás?