Kérdések az első nemi kapcsolatról

Milyen esetben félnek a fiatalok az első nemi aktustól?
Főleg két esetben, egyik, amikor a barátaikkal beszélgetve arra gondolnak, hogy hím­vesszőjük nem megfelelő méretű, vagy a maszturbálási idejük túl rövid vagy éppen túl hosszú. A másik, amikor nem teljesen érzik otthon magukat a női anatómia terén, a szexualitással foglalkozó könyvek aprólékos áttanulmányozása ellenére sem. A szexuális tapasztalattal nem rendelkező fiúk aggodalma, a magukat nagyon tapasztaltnak ítélő társaik szerint nevetséges. A lényeg néhány szóban foglalható össze: hol van a csikló?

Hol van tehát a csikló?
Ez egyáltalán nem értelmetlen kérdés, hiszen egyrészt a csikló az a szerv, amely a női szexualitás kapujának kulcsa, másrészt azért, mert egészen kisméretű és furcsa­ mód sokkal messzebb helyezkedik el a vagina nyílásától, mint gondolnánk. Ha össze akarjuk hasonlítani a férfit és a nőt, s ha figyelembe vesszük, hogy a csikló a hímvessző megfelelője, elmondhatjuk, hogy annak a magasságában van, a hü velybemenet pedig a herezacskó szintjében található, azaz sokkal hátrább, a csikló mögött. De ha a fiatalember nem találná meg azonnal nem kell aggódnia: aki kiválasztotta őt, meg tudja mutatni neki, hogy hol van.

Mi történik, amikor egy lány elveszíti a szüzességét? Fáj-e olyankor?
A szűzhártya (hymen) egy kis rugalmas hártya, amely részben zárja a hüvely nyílását. Általában gyűrű alakú, nyílással a közepén. A hímvessző behatolásakor ez a hártya megrepedhet egy vagy több helyen, amely egy kis vérzéssel jár. A szűzhártya átszakadását, ha nem teljesen érzéketlen, csak enyhe fájdalom kíséri. Ami a fiatal lánynak fájdalmat okoz, az a hímvessző erőltetett bevezetése. Ha a partnere gyengéd, ha az előjáték elég hosszan tartó, és ebből eredően a hüvelynyílás megfelelően nedves, a hímvessző bevezetése gyakorlatilag fájdalommentesen történhet. Más szóval, minél nagyobb gyengédséggel és türelemmel közeledik partneréhez az ifjú, annál kellemesebb lesz első közösülésük. A rutintalanságot ügyetlenség kísérheti, de a szerelmesek együttműködése többé-kevésbé rövid idő alatt ki fogja ezt küszöbölni.

Igaz-e, hogy a fiatal lány szűz maradhat több aktus után is?
Igen, néha a szűzhártya annyira rugalmas, hogy a hímvessző bevezetése ellenére sem szakad át. A híres deflorációs vérzés egyáltalán nem törvényszerű.

Miért fájdalmasak néha az első közösülések a fiatal férfi elővigyázatossága ellenére?
Vagy szűzhártya-rendellenesség, vagy a partnerek tapasztalatlansága, tudatlansága miatt. A szűzhártya valóban lehet rostos (fibrózus) szerkezetű, egy szűk nyílással, ami miatt minden egyes alkalommal a behatolási kísérlet kínzó fájdalmat okoz. Egy hídszerű “hús” is lezárhatja a hüvelynyílást. A nőgyógyász, akihez ilyenkor fordulni szükséges, könnyedén kiszűri ezt a rendellenességet. Nem kell mást tennie, mint apró vágásokkal körben bemetszeni a hymenális gyűrűt, ezzel lehetővé téve a normális közösülést. Egy ennél is egyszerűbb műfogás: spekulumot vezetnek a hüvelybe, majd szétnyitás után hirtelen kihúzva, berepesztik a szűzhártyát. Nagyon ritkán válik szükségessé, hogy altatás­ban kelljen átvágni a szűzhártya gyeplőszerű elváltozását, mely elzárja a hüvelybemenetet. A második ok a hüvely ferde helyzetéből fakad, mely fel- és hátrafelé is terjed (lásd az ábrát). Ha a két szerelmes fekvő helyzetben van és a férfi a hímvesszőjét a hasfallal párhuzamosan próbálja bevezetni, vagy fordítva, ha a fiatal nő egy rossz mozdulattal szeméremtestét (vulva) hátrafelé mozdítja, a behatolás rendkívül nehézzé válik. Léteznek olyan párok, akik többévi együttlét után sem képesek elérni, hogy a hímvessző a hüvely teljes hosszában behatoljon. Érthető tehát hogy ez a művelet problémát okoz annak, aki először próbálkozik vele. A fiatal lány nem is mindig tud róla. Ahhoz, hogy a behatolás zökkenőmentes legyen, nem elég a combjait széttárnia, hanem meg is kell emelnie a hasa irányába.

Fájdalmas lehet-e a közösülés a fiatal férfiaknak?
Igen, ha a fityma bellemezének fékszerű bőrredője, a kantár (frenulum praeputii) túl rövid. Ebben az esetben a hímvessző nem marad egyenes, hanem merevedéskor lefelé íveltté válik. Behatoláskor a vagina körüli izmok a hímvesszőre kiegyenesítő hatást gyakorolnak. Emiatt a kantár feszülése fájdalmassá válik. Olykor ezek a fájdalmak csak átmenetiek, de gyakoribb eset az, amikor sebészi beavatkozással meg kell nyújtani a frenulumot a szexuális kapcsolatok normalizálása céljából. Néha ez az élettani sajátosság baleset okozója is lehet de nem mindig az első közösüléskor jelentkezik. Valójában, ha a mozgások hirtelenek, lévén kiegyenesített helyzetben a hímvessző, a kantárra nagy feszülési erő hat, és elszakadhat. A heves vérzés, mely egyidejű fájdalommal jelentkezik, a baleset bekövetkeztére utal, amely a fiatal pár­ban pánikot kelthet. Néha a sebet rendbe kell hozni. Alkalmasint a sebésznek egy kis beavatkozással meg is kell nyújtania a kantárt. Ugyanakkor, ha a műtéti metszés rendben van, a sebgyógyulást meg kell várni az újabb közösülésig. Ez egytől két hétig terjed. Most nehogy beparázzatok, mert nem biztos, hogy a pasitoknak is ilyen problémái vannak. Ha neki is az első alkalom lesz majd, próbáljátok előszörr lassabban aztán gyorsabban és ígymegtudjátok, hogy fáj-e neki, meg persze magadról sem feledkezz el. Lazítsd el magad, így könnyebben benedvesedsz és a partnered himvesszője is könnyebben fog belédhatolni.

Gyakori-e a kudarc az első alkalommal?
Bizonyára nem, de semmiféle statisztika nem tud erre a rendkívül személyes és intim kér­désre válaszolni. Ugyanakkor egy ilyen kudarcnak sokféle oka lehet. Először is a kételkedés, amely a szorongás forrása. A fiatal férfi megkérdőjelezi, hogy méltó lesz-e a feladatra. Már számtalanszor maszturbált, ismeri saját reakcióit, de ezek mind magányosan történtek. Ez a szorongó állapot adrenalin termelődését indukálja, amelynek bosszantó mellékhatásai lehetnek, ugyanis összehúzza az ereket és megakadályozza a vér beáramlását a hímvesszőbe. Minél jobban kételkedik magában az illető, annál kevésbé lesz erőteljes a merevedése. Egyébként a tudatlanság tovább rontja a helyzetet. Az is igaz, hogy a hímvessző a hüvelybe nem magától jut be. A fiút aggaszthatja az az érzés, hogy partnerének fájdalmat okozhat, és ez olyannyira zavarba hozhatja, hogy merevedése abbamarad. Ehhez a katasztrófasorozathoz tartozik a korai magömlés is, ami szinte a nemi izga­lom kialakulásával egyszerre következik be, és azonnal a hímvessző petyhüdtségét idézi elő. Ezeket az apró kellemetlenségeket tragikusan fogják fel, olyannyira, hogy már az első közösülés után a megalázottság érzése és frusztráció vesz erőt a fiatalembereken. Pedig ezek nem súlyos problémák.Idővel már nem lesz ilyen problémájuk, csak több tapasztalatot kell szerezniük. A szexuális kapcsolatok általában többé-kevésbé sikeresek, még később is. Egy szerelmes fiatal lány elnéző és mindent megtesz, hogy visszaadja a fiú önbizalmát. Ha meg tapasztalatlan, akkor semmit sem fog észrevenni és élvezni fogja az intim pillanatot. Ha nagyon is tapasztalt, akkor viszont megtalálja a meg­ nyugtató és hatásos viselkedést. Hála a fiatal szervezet tartalékainak, az erekció gyorsan visszatér és bekövetkezik a második közösülés, a partnerek örömére. Létezik a kudarcnak egy másik jellemző oka is: a fiatal férfi attól való félelme, hogy végleg elkötelezi magát a lánnyal szemben. A fiatal lány gyakran már a távoli jövőt tervezgeti, ugyanakkor a fiú csak az elkövetkezendő pillanatra gondol. Ez a különbözőség a fiúnál leblokkolást idézhet elő.

A kudarc: a szerelem egyik bizonyítéka
Egy fiatal fiú elmesélte a lánytestvérének, hogyan érezte magát hasonló helyzet­ben, és így fejezte be mondanivalóját: “Ha ez valaha is előfordulna azzal a fiúval, akivel először együtt leszel, tudj róla, hogy ez csak annak a bizonyítéka, hogy nagyon szeret téged vagy fél az esetleg neked okozott csalódástól, és egyáltalán nem arról yan szó, hogy nem kíván téged eléggé!” Röviddel később, amikor a lány engedett szerelme közeledési kísérletének, aki iránt rendkívül gyengéd érzelmeket táplált, kedvese képtelen volt a kellő pillanatban kimutatni szenvedélyét. A fiú legnagyobb meglepetésére a lány énnek nagyon megörült, mert az iránta érzett szerelem bizonyítékát vélte felfedezni benne. A fiatalember azonban egyáltalán nem értette kis barátnője mosolyát. Azt hitte, hogy kineveti őt, és majdnem dühbe gurult. A lánynak minden meggyőzőképességét latba kellett vetnie, hogy megértesse, miről van szó, és hogy minden úgy végződjön, ahogyan szerették volna.

A hódítás a lányok szemszögéből
Ugyanez a fiatal lány összefoglalta barátnői véleményét arról a pillanatról, amikor a lányok engednek a fiúknak: “A fiúk mindent megtesznek azért, hogy azonnal odaadjuk nekik magunkat, és ha megtesszük, amit kérnek, nincsenek megelégedve és megorrolnak ránk, mert azt hiszik, hogy túl könnyű prédák vagyunk. Ez a reagálásuk mindent hamissá tesz és megfoszt bennünket spontaneitásunktól.”

 
Lehetséges-e óvszer használata az első alkalommal?
Persze hogy lehetséges, sőt kötelező! Ne dőlj be a srácnak aki azt állítja “majd időben kiveszem”, mert ha elragadja a hév nem fogja kivenni, utána pedig Te rohangálhatsz a nőgyógyászhoz, nehogy baj legyen.
El kell ismernünk, ha a srác korábban nem gyakorolta, hogyan kell az óvszert használnia, akkor szinte leküzdhetetlen nehézségek elébe néz. Az első közösüléskor egyébként is különféle dolgokra kell figyelnie, jobb, ha nem akkor ismerkedik az óvszer használatával. Menjünk még messzebb és tegyük hozzá, hogy ez a gyakorlás olyannyira fontos, hogy a fiúnak rá kell kényszerítenie magát, kihasználva izgalmi állapotában kialakult merevedését, amit könnyen ki tud váltani. Tudnia kell alkalmazni az óvszert még akkor is, ha a lány szűz, és úgy véli, hogy az AIDS veszélye minimális, mert lehet, hogy a lány nem használ fogamzásgátló tablettát, és ebben az esetben a kondom védőszerepe nagyon fontos. Csúszós anyaggal bevont óvszer használata javasolt, hogy megkönnyítse a behato­ lást, csökkentve ezzel a lány esetleges kialakuló fájdalmát.

Vélemény, hozzászólás?