Keleti Györgyi hülyeségei a munkáról

keleti_gyorgyi_melleiA volt honvédelmi miniszter lánya szerint a piaci életmód túl kemény életforma, de ha nagyon muszáj lenne, rétest nyújtana. Ugyanakkor szívesen megmutatná bármilyen reality-ben valódi énjét. Keleti Györgyit új oldaláról ismerhetjük meg, hiszen ezen a héten nem arról szól az élete, hogy összeveszett-e [1] a testvérével vagy sem, nem is arról, hogy árulta-e pénzért a testét [2], hanem bizony dolgozni ment a volt honvédelmi miniszter kicsi lánya. Senki ne gondolja azonban, hogy ez egy életre szól, Keleti csak a Celebműszakban próbálta ki magát mint hentes, mint zöldséges és mint rétes árus, azaz piaci kofa lett három és fél napra.

„A vágott anyagot még én se láttam, már másfél hónapja forgattuk, remélem, azért jó lesz – nyilatkozta a Velvetnek. – Az egyetlen problémám az volt, hogy nagyon korán, hajnali háromkor kellett kelni, hiszen a piac korán nyit. Ez elég súlyos volt, ráadásul egyszer forgattunk a Nagykőrösi úti nagybani piacon is, ott éjjeli felvétel volt reggelig. Abból a szempontból viszont nagyon tetszik ez a műsor, hogy bemutatja, milyen kemény életük van ezeknek az embereknek, ráadásul mindezt közismert embereken keresztül láthatja a néző. Bár általában sajnos nincs időm nézni a Celebműszakot, mert pont akkor van, amikor vásárolni járok, főzök vagy a családommal vagyok.”

Beszélni, megérteni

Keleti szerint hasznos, hogy ha bemutatják a hétköznapi embereknek azokat a munkaköröket, amibe nem látunk bele. „Ez nemcsak arról szól, hogy hentespultot pakolok, és árulok, hanem sokat beszélgettem ezekkel az emberekkel, érdekes dolgokat tudtam meg, ráadásul a felvételek által értékes, számomra nagyon szimpatikus emberekkel ismerkedtem meg, akikkel tartani is fogom a kapcsolatot” – mondja, majd hozzáteszi, hogy ezek nagyon értékes emberek, akik közül mindenki közvetlen és segítőkész volt. Elmondása szerint annyira sokat nevettek a forgatás alatt, hogy rengeteg leállás volt, bár sok dolgot nyilván ki is kellett vágni, hiszen minden poén egyszerűen már nem fért bele az adásidőbe.

keleti_gyorgyi_tangaA jó hangulat ellenére Keleti nem dolgozna piacon, mert ez egy életforma, sokszor fordul például elő, hogy bár az adott munkás gyerekei főiskolán tanulnak, mégis viszik tovább a hagyományt. „Majdnem mindegyik egy dinasztia közülük, nagyon örülök, hogy megismerhettem ezeket az értékes embereket. Elég kemény, felelősségteljes munka, amit ők csinálnak, ebbe ritkán gondolunk bele. Muszáj például kontaktus tartaniuk az emberekkel, hogy visszajáró vevőik, törzsvásárlóik legyenek. De az is előfordult, hogy a lacikonyhán a maradék ételt a hajléktalanoknak adják, sőt ez mindennapos. Olyan emberi gesztusokkal, tettekkel találkoztam, amivel ritkán szoktam a hétköznapi életben.”

Keleti szerint nem neki való ez az életvitel, de ha nagyon kéne választania, akkor talán a rétésesnél végzett munkával kibékülne, mivel nagyon jól ment neki a tészta nyújtása, pedig azt még soha nem csinálta azelőtt csak félkész tésztából. ”Nem lennék árus, mert bár nem vagyok antiszociális, de nagyon nehezen nyílok meg, ehhez a típusú munkához viszont szociálisan érzékenynek kell lenned, akkor is ha rossz napod van. Nem lehet bevinni a családi problémáid – amik most nekem szerencsére nincsenek – a piacra, mindig mosolyogni kell, nekem ez túl nehéz feladat lenne.”

A volt címlaplány az adást bizonyosan megnézni, mivel kíváncsi a saját bohóckodására, annál is inkább hiszen Komár László is ebbe a műsorba került, akivel már volt zűrje a Hal a tortán felvételei alatt. „Már nincsenek problémáink egymással, de kicsit beteg vagyok, ráadásul este vacsorát is kell főznöm. Az ilyen típusú műsorokat érdemes elvállalni, nem pedig férfimagazinokban fotózkodni.”

A fotókat egyelőre száműzte az életéből Keleti, úgy döntött. lezárja életének ezen korszakát, bár elképzelhetőnek tartja, hogy olyan három év múlva, ha szült és még mindig jól néz, akkor újra lencse elé áll. „Rólunk torzított kép van eladva, ami nem a valóság. Pedig én is élem a hétköznapi emberek életét, bevásárolok, segítek a testvéremnek, és ez a műsor bemutatja a közismert emberről, hogy milyen is valójában. Ez olyan, mint egy reality show, mindent úgy csinálunk, ahogy teljesíteni tudunk, ebben nem lehet hazudni, kiderül, hogy ki mennyire talpraesett, hisztis vagy humoros, ahogy az is, hogy hogy tud bánni az emberekkel. Bemutatjuk, hogy a mi életünk sem csak a csillogás, a fény meg a pompa, hanem olyan is van, hogy dolgozunk és a végén még este tízkor hullafáradtan adjuk az interjút. Nem lehetünk a nap huszonnégy órájában topon.”
Többé tehát egy ideig nem láthatjuk Keleti Györgyit meztelenül, ráadásul ő most angol középfokúra készül, meg amúgy is vannak felkérései a TV2-től. „Újabb nyelvet akarok tanulni, olaszul már beszélek, meg aztán edzeni is újra elkezdtem, ami sok időt vesz igénybe, heti 4-5 napból olyan napi 2-3 órát eltöltök ezzel. A legtöbb időt mégis a magánéletem veszi el, fontos a párkapcsolatom is, néha elmegyek a húgom nagyobbik fiáért az iskolába vagy a piciért az óvodába, ezeket nehéz bezsúfolni, de az embernek arra van ideje, amit akar, így én sem szeretek kifogásokat találni.”

Vélemény, hozzászólás?