Az internet jelentős befolyásoló tényező lett a többség szexuális életében, és sokszor negatív a hatása. Mivel bárki számára hozzáférhető, rengeteg téves információt tartalmaz, a fiatalok azonban tényként kezelik ezeket, ráadásul a világképüket is torzítja – ugyanakkor hasznos is lehet. A végső felelősség pedig mindenképpen a felhasználóké. Amikor az Internetet szapuljuk az anális szex egyre népszerűbbé válásától a pedofilbotrányokig terjedő skandallum-palettáért, nem árt, ha felidézzük a médiatörténelem szexszel foglalkozó egyéb fejezeteit is. A hőskorban a rádiózás ellen óbégatókat, akik szerint a „fekete jazz-zene” hallgatása már önmagában is a házastárs megcsalására buzdít. A ’30-as évek kamaszfiait, akik a mozisztárokat lesve sajátították el a csókolózás és az előjáték fortélyait. Emlékezzünk vissza a szex egyre nyíltabb ábrázolására a színes magazinokban, a főműsoridős szappanoperákban – felmérések szerint nagyjából hét explicit jelenet jut egy részre! -, vagy arra, hogy manapság nincs az a parfüm, amit ne Kate Moss szoft maszturbációjával, vagy ahhoz hasonló jellegű plakátokkal próbálnának a nyakunkba sózni. A szexualitás tehát nem a világhálóval gázolt bele a médiafogyasztó mindennapjainkba – bár az internetcsatlakozások terjedésével párhuzamosan valóban egyre zajosabbá vált a tabudöntögetés. Lássuk, miért!

Félretájékoztat és nem direkt módon hat
Az Internet – bizonyos szempontból sajnálatos módon – bárki számára könnyedén/olcsón hozzáférhető a nap 24 órájában. Négy, az egeret már mozgatni képes kisgyerekből egy garantáltan belefut valamilyen „felnőtt tartalomba”, akarata ellenére is. Újabb felmérések szerint a kamaszok szexuális szokásait jelenleg nem a Pajtás-jogutód tinimagazinok, hanem a net befolyásolja a leginkább számottevő mértékben. A problémát egyrészt a webdemokrácia jelenti: mivel bárki bármit felpakolhat a saját szájíze szerint, a serdülőknek nehéz dolguk van, amikor az egymásnak ellentmondó információk erdejében kell kibányászniuk a „leghitelesebb” vagy a bizonyítékokkal leginkább alátámasztott „tényeket”. Kutatások utalnak arra is, hogy a felvilágosító kampányok gyakran épp amiatt csődölnek be, mert a fiatalok egyéb netes oldalakról már tudni vélik a szakértőknek ellentmondó „igazságokat” (hogyan védekezzünk szappanos vízzel a nem kívánt terhesség, vagy anális szexszel az AIDS ellen, és hasonlók).
A világhálón közzétett információk másrészt nem egyszerűen „direkt módon” hatnak. Az önjelölt szakértők véleményével ellentétben tényleg ritka az, amikor valaki végignéz egy tömeges nemi erőszakot imitáló pornójelenetet, majd a haverjaival az utcára ront, és snittről snittre újrajátssza a látottakat az első szembejövő női járókelő segítségével. Általánosabb nehézség, hogy az Internet hiedelmeket, vélekedéseket, viszonyulásokat, attitűdöket közvetít. Belelesünk egy-két tinédzserpornó-jelenetbe, és megszilárdul bennünk a meggyőződés – sokszor tudattalan folyamatok segítségével -, hogy a legnagyobb szégyen, ha 25 évesen még szüzek vagyunk. Látjuk, hogy a csajok szinte megőrülnek, amikor egyidejűleg az arcukra élvez 3-4 férfipartner, majd frigidnek címkézzük a feleségünket, amiért nem liheg elég intenzíven a gyönyörtől hasonló szituációban. Sohasem vagyunk szemtanúi – értelemszerűen – férfiorgazmusnak a vaginális behatolás során, ezért úgy véljük, hogy az igazán kreatív szerető nyilván nem égeti magát ilyesmivel. A médiában ábrázolt szexualitás veszélye tehát nem is az „egy az egyben” utánzásban, hanem a szexuális világképünk erős torzításában érhető tetten.

Nem az Internet tehet róla
Az Internet anonim – és ez megint csak növeli a népszerűségét. Nem kell az arcunkat-testünket vállalva – vagy éppen napszemüvegben-szalmakalapban – beülni egy orrfacsaró bűzt árasztó pornómoziba. Nem muszáj többé pirulva leemeli a polcról az XXX jelű DVD-t a négy Donald kacsás mellé. Persze most érdemes visszagondolnunk a ’60-as/’70-es évek ötletes pszichológiai kísérleteinek konklúziójára. Az énvesztést és a névtelenséget bátorító helyzetekben az emberek hamar levedlették a civilizációs mázat (pl. hosszabb időt közösen eltöltve egy sötét szobában szélsebesen beindultak olyasféle szexuális játékok, amilyeneket a villanyfényben ücsörgő kontrollcsoport tagjai elképzelni sem merészeltek). Mindennek analógiájára arc nélküli klikkelgetőkként vagy csetelőként jóval duhajabbak és kísérletezőbbek vagyunk a neten, mint amikor a visszautasítást és a megszégyenülést kockáztatva nyíltan vállalnunk kellene egynémely kívánságunkat a partnerünkkel szemben.
Persze kár volna az apokalipszist kiáltókkal karöltve máglyára hajítani a webkettes kultúrát. Az anonimitásnak számos jótékony hatása van a végletekig durvulás és a határsértő közízlés kiszolgálásában szerepet vállaló pornószínész-áldozatok ellenére is. Számos, a hétköznapokban máig megbélyegzett szubkultúra képviselői találhatnak itt egymásra (nem csupán a melegekre gondolunk – az, hogy a szüzességük miatt egyre gátlásosabbá váló felnőtt korúak talán életükben először a Női Lapozó fórumán voltak képesek megosztani egymással a nehézségeiket, aligha tartozik az „internet-névtelenség” árnyoldalaihoz). A kecsegtető anonimitás azonban olyan mértékű vonzerőt (is) képes gyakorolni, hogy mellette akár visszafordíthatatlanul elhanyagoljuk a „való világbeli” viszonyainkat (ismét egy tudományos eredmény: az Internet-csatlakozással párhuzamosan csökkennek a családi programok, és romlik a tagok közötti kommunikáció). A begubózás, a pixel-csajok előtérbe helyezése a hús-vér nőkkel szemben, a fantázia és a maszturbáció választása a kölcsönösen kielégítő szexualitás helyett – mindez csak annyiban a világháló hibája, mint amikor a saját feledékenységünk elismerése helyett inkább ripityomra törjük a klaviatúrát meg a monitort, mert „semmit sem mentett el ez a gépszemét!” (Forrás: Nőilapozó.hu)