Hemingway modell dédunokája levetkőzött

dree_hemingwayA híres író dédunokája modellként keresi a kenyerét, és hogy milyen óriási lehetőség rejtőzik benne, azt most a V magazin legújabb számában mutatta meg. Például hogy jól csengő nevén kívül mellet mutatni is hajlandó, ami a divatvilágban manapság már beugró feladat. Dédapja munkásságát egyébként lehangolónak tartja, és inkább Harry Potter könyveket olvas. Az öreg halász és a tenger, az Akiért a harang szól, vagy a Kilimandzsáró hava szerzőjének dédunokája nem fog az írói pályafutás nehézségeivel küzdeni, inkább modellként tervez karriert csinálni. Dree Hemingway a hírnevét többek közt azzal öregbítené, hogy a V magazin aktuális számában pózol és az egyik fotón a mellét is megmutatja, hiszen aki belép a divat világába, annak ennyit bármelyik bemutatón meg kellhet mutatnia magából. A mostani tendenciát nézve ezt még a régi nagy neveknek is be kell vállalniuk, ahogy Helena Christensen vagy Sharon Stone sem szégyelltek vetkőzni a 40. év elhagyása után sem.

A szakmai múlt
A 22 éves modell, aki balerinának tanult, egyébként az Elite Models ügynökséggel áll szerződésben. Karrierje során többek közt olyan magazinokban szerepelt, mint a Teen Vouge, az orosz, a brit, a francia és a német Vogue, a Spur, a W, valamint olyan cégek kampányaiban láthattuk mint az Abercrombie & Fitch és a DKNY, 2009-ben ő lett a Gucci egyik arca, és persze a kifutók világa sem idegen számára. A V magazinban látható képeket egyébként Sebastian Faena fotózta, a külsőségekért pedig Clare Richardson stylist a felelős. Dree Hemingway olyan tervezők ruháit viseli, mint például Ralph Lauren, Alexander Wang és Calvin Klein.

Anyja és nagynénje nyomdokaiba lépett
A modellkedésnek kevés köze van a szépirodalomhoz, de nem is Dree az első Hemingway-leszármazott, aki belső értékei helyett a külsejével szeretne befutni. Nagynénje, Margaux szintén modell volt, valamint szerepelt több filmben is; anyja, Mariel pedig főként színésznőként kereste a kenyerét: Woody Allen Manhattan című filmjében nyújtott alakításáért még Oscar-díjra is jelölték. Mariel Hemingway még a pucér címlapfotózáshoz is köthető valamennyire: a Star 80 című filmben alakította az 1980-as év playmate-jét, Dorothy Strattent, és ő maga is szerepelt a Playboy címlapján. Dree Hemingway szerint azonban nem igaz, hogy felmenőinek köszönhetően ismerik egyre többen a nevét: szerinte ennek semmi köze nincs a sikeréhez, mindent a saját erejéből ért el, hiszen ő nagyon keményen dolgozik.

Hemingway helyett J. K. Rowlingot olvas
Ami dédapja műveit illeti, nem olvasta el mindet, ugyanis nyomasztónak és lehangolónak tartja ezeket – idézi őt a Daily Mail. Hozzátette, sokkal jobban kedveli Harry Potter kalandjait. Szerencsére mást is: „Ritkán jut eszembe Ernest. Tulajdonképpen a barátját, F. Scott Fitzgeraldot mintha jobban kedvelném. A nagy Gatsby világa most közelebb áll hozzám” – nyilatkozta a Pulitzer- és irodalmi Nobel-díjas Hemingway dédunokája. – írja a Velvet.

Vélemény, hozzászólás?