Hatalmas élvezet a kádban – erotikus történet

Újabb nehéz nap után voltam túl. Hazaérve senkit sem találtam otthon, így kis pihenésképpen belevetettem magam egy kád forró vízbe. Alig pár perc után hallottam nyitódott az ajtó, és azon nyomban kedvesem simogatását éreztem bőrömön. Cinkosan mosolyogtam, és élveztem kényeztetését. Simogatása egész testemet beterítette, míg forró ajka bőrömet érintette. Nyelve egyszerre csiklandozta, és izgatta minden porcikámat. Bizsergetése fülem tövétől tarkóm legapróbb zugáig hatolt, majd ajkunk találkozott.

Hatalmas élvezet a kádban - erotikus történetHatalmas élvezet a kádban - erotikus történet

  Testem hatalmas ívbe feszült…

Nyelvünk finom játszadozása vad táncba ment át. Eközben pedig kedvesem melleimet masszírozta érzékien. Majd nyelve újra nyakszirtemen kalandozott, és ekkor pedig keze alhasam felé vette az irányt. Testem tűzben égett, és hullámzani kezdett. Ujjai egyre lejjebb cirógattak, míg elérte puncimat. Úgy éreztem, hogy testemből a fáradság egy szempillantás alatt elillant, miközben csiklómat morzsolgatta, és nyakamat nyalogatta. Minden apró érintése átjárta testemet, imádtam ahogy cirógatott.
Hatalmas élvezet a kádban - erotikus történetHatalmas élvezet a kádban - erotikus történet

 Ujjai játszottak a csiklómmal…

 

A kényeztetések hatására testem egészében vonaglani kezdett, amitől a víz hatalmasat csobbant a kádban. Ujjai érzékien játszadoztak csiklómon, amire én hangos sóhajokkal válaszoltam. Levegő után kapkodtam, majd kedvesem fejét magamhoz húztam, hogy ajkaink újra eggyé váljanak. Majd mikor ujja behatolt hüvelyembe, és ritmikus mozgásba kezdett ott, és nyelve szinkronban mozgott azzal, a kéj teljesen elhatalmasodott rajtam. Testem hatalmas ívbe feszült, a kádból kiemelkedett, majd kinyílottak előttem a gyönyör kapui, és én átléptem azon.
Majd testem visszacsobbant a vízbe, és teljesen átszellemülten újult erővel indultam az estének.

0 comments on “Hatalmas élvezet a kádban – erotikus történet

Vélemény, hozzászólás?