Nincsenek szavaink. Legalábbis már attól könnyen zavarba jövünk, ha néven kell neveznünk a… Péniszünket? Fütyinket? Faszunkat? Ha a nemiségről beszélünk, és nem akarunk trágárak lenni, csak a gyereknyelv negédes, vagy az orvosi szaknyelv hideg és mesterkélt kifejezései állnak rendelkezésünkre. Egy könyv, amely tabu-témához nyúl, szükségképpen nyelvi tabukat is áthág, nincs ez másképp a Fallosz-monológok esetében sem. Ám a trágárságot a szándék teszi azzá, és e könyv szándéka szerint nem megbotránkoztatni akar. Férfiak beszélnek arról, ami férfivá teszi őket mást se tesznek, mondhatnánk erre. Csakhogy e könyvet nem a dicsekvés retorikája uralja: merevedési problémák, önkielégítés, korai magömlés, kisebbrendűségi érzés, bűntudat, elégedetlenség, kényszerképzetek, titkolt és szégyellt vágyak ezek is a férfi-lét (s így kötetünk) részét képezik, noha összeegyeztethetetlenek a macsó beszédmóddal. Katolikus pap és pornószínész, nőfaló és homoszexuális, értelmiségi és funkcionális analfabéta, huszon- és nyolcvanéves férfitársaink beszélnek (a névtelenség jótékony homályából ám épp ezért minden gátlás nélkül) arról, hogyan jutottak el az első orvososditól az első magömlésen át a mába.