Cumizás közben teljesen bekaptam a farkát

Az én sztorimban (egoista vagyok na:), az is érdekes, hogy egyikünk sem meleg. Én maximum biszex, de ahhoz meg túl válogatós. Ő meg úgy volt vele, hogy megér egy próbát.
Na akkor a sztori:

Már jó ide erősen foglalkoztatott a téma, hogy milyen lehet egy kellemes hosszúságú, szép és formás farkat kényeztetni. Sokszor úgy voltam, hogy már majd megőrültem, hogy kiélhessem eme vágyamat, de valahogy sosem sikerült. Ez köszönhető annak is, hogy nagyon válogatós vagyok… Így telt az idő, hogy nem találtam alkalmas alanyt, de közben szert tettem egy jó barátra. Sok közös programunk volt és nagyon jól éreztem magam a társaságában. Érdekes dolog, de egyszer sem jutott eszembe, hogy más is lehetne közöttünk, mint barátság.

Aztán az egyik napon megint rám jött az előbb említett vágy. Éppen msn-en beszélgettem a barátommal és nem bírtam már titokban tartani. Elmondtam neki mindent, azt is, hogy egyszerűen képtelen vagyok partnert találni erre. Erre ő adott egy két tippet, de végül megjegyezte, hogy annyira nem örülne neki, ha ezek alapján sikerülne nekem találni valakit.
Meglepett, hogy ezt mondta és megkérdeztem, hogy miért? A válasz az volt, hogy nem tudja megfogalmazni, értelmezni pedig még annyira sem, de mióta ismer, érez felém valamiféle vonzódást, szoros köteléket. Ezzel én is így voltam, de nem társítottam hozzá semmilyen szexuális tartalmat… Egész este erről beszéltünk és végül arra jutott a barátom, hogy segít rajtam, ha nekem ez megfelel. Furcsa ötletnek tűnt, de érdekes mód nem éreztem azt a fajta „inkább nem kell” érzést, mint máskor. Így megbeszéltük, hogy egyik nap találkozunk nála és meglátjuk mi lesz…

Nem tagadom, hogy eszméletlen módon izgultam aznap reggel, mikor elindultam hozzá. Szinte biztos voltam benne, hogy meg fogok hátrálni. Ugyan akkor azt is éreztem, hogy ha most nem teszem meg, akkor soha. Ezzel a kettős érzéssel érkeztem meg a barátomhoz. A szobájában lefeküdtünk egymás mellé az ágyra és úgy dumáltunk. Ő tisztában volt vele, hogy nagyon szégyenlős vagyok és ráadásul most ezerrel izgulok. Én viszont egy fél óra múlva azon kaptam magam, hogy már nem bírok magammal és a farmer nadrágon siklik végig a kezem, egészen azon a pontig, ahol a „kincs” lapult.:) Ahhoz képest, hogy szégyenlős vagyok, elég gyorsan elhatároztam, hogy most aztán kigombolom a nadrágot, de mivel oldalt feküdtem a barátommal szemben, ezért csak az egyik kezemet tudtam használni. Az első gombot nagyon sok bénázás árán sikerült kiszabadítani, de a többi már könnyebben ment. Végre szabad volt az út! Lassan be is nyúltam oda, de hát elég nehéz volt hozzáférni, mert hát a farmer elég szűk ruhadarab és még a gatya is útban volt. Ettől függetlenül csak hozzáfértem és eme körülmények közepette próbálkoztam feléleszteni:) Persze ez nem maradhatott így, mert kevés volt a mozgásterem és még a szőrét is megtéptem közben… Ekkor szóltam rá, hogy mi lenne, ha levenné a nadrágját. Hamar meg is tette és végre kivehettem a gatyából a szerszámát, ami bénázásaim ellenére már szépen ágaskodott. Nagyjából itt dőlt el minden, ettől a pillanattól féltem a legjobban. Ugyan is (mint már írtam) farok tekintetében elég igényes vagyok. Imádom ha kellemes a mérete és szép formás az egész. (mint pl a makk is…)
Jól megnéztem és konstatáltam, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert a barátom pont olyan farokkal rendelkezik, ami nekem tökéletes! Egy picit még gyönyörködtem benne, miközben fel és le húzogattam, majd elkezdtem lefelé csúszni, hogy egy szintbe kerüljek az akció kész szerszámmal. Itt volt az ideje, hogy kipróbáljam a különböző technikákat, amiket egymagam sajátítottam el és úgy gondoltam, hogy menni is fog élesben. Jól gondoltam, mert gond nélkül sikerült bekapni és finoman szívogatni, nyelvemmel a makkot körbe ölelni, stb. Így cumiztam egy jó ideig, hol gyorsabban, hol lassabban, majd bevetettem a titkos fegyverem. Szépen lassan kicsúsztattam a számból, majd újra fölé hajolva elkezdtem finoman egyre többet és többet becsúsztatni a számba. Magam is meglepődtem, hogy milyen jól ment a mélytorok technikám, hát még azon, hogy milyen reakciókat váltottam ki ezzel. A barátom teljes testében megremegett és apró nyögések hagyták el a száját. Én pedig így folytattam a cumizást, egészen odáig jutva, hogy teljesen bekaptam a szerszámát. Majd megint technikát váltottam és hol így hol úgy „kínoztam”. Utána el is mondta, hogy rengeteg barátnője volt, de sosem volt oda az orális szexért, meg volt róla győződve, hogy ezzel őt nem lehet felizgatni. Erre jövök én és őrületbe kergetem:) Hát ez nekem nagy sikerélmény volt….

Vélemény, hozzászólás?