Csiklócsonkítás a Spektrumon

csiklo_csonkitasA Spektrum két magyar dokumentumfilmese, Cseke Eszter és S. Takács András Gáza és az Északi-sark után Etiópába utazott, ahol kézikamerás felvételeket készítettek többek között egy törzs kunyhójában, ahol éppen egy kétéves kislány nemiszervét csonkították meg. Ugyan az etióp kormány bűncselekménynek minősítette a női körülmetélést, de ennél a sivatagi törzsnél a világ legtermészetesebb eseménye volt az, amire a két fiatal filmes bejutott. „Egy poros fakunyhót kell elképzelni, ahová behozták a kétéves kislányt, lyukat ástak a földbe a vérnek, és a törzs legidősebb asszonya egy gilette-pengével metélni kezdte a lányt. Én nem bírtam. A felénél kitámolyogtam a kunyhóból” – nyilatkozta S. Takács András.
„Arra számítottunk, hogy a törzsnél szigorúak lesznek, és csak lányok maradhatnak a helyszínen, úgyhogy igyekeztem lelkileg felkészülni a forgatásra, nehogy összeomoljak” – emlékezett vissza Cseke Eszter. „Nem volt könnyű, de egy ilyen helyzetben nem azzal törődsz, hogy milyen rossz ezt nézni, hanem egyrészt megsüketülsz a kislány üvöltésétől, amihez még csak hasonlót sem hallottál soha, másrészt fürkészed az arcokat: az idős nőét, aki csinálja, az édesanyáét, aki segít neki, a saját arcod szerencsére nem látod”.

A megrázó felvételek szombat este tíztől nézhetőek meg a Spektrum saját gyártású műsorában, az On the Spotban. A körülmetélés mellett a dokfilmes páros járt egy pszichedelikus fesztiválon, ahol révületben agyontiporták egymást az emberek; egy eritreai menekülttáborban, ahol a kamerájuk fénye mellett vezényelt le egy orvos egy szülést; és találkoztak a futólegenda, Haile Gebreselassieval, aki elmondta, hogy a világ legszegényebb országának egyik leggazdagabb embereként miért nem adakozik.

One thought on “Csiklócsonkítás a Spektrumon

Vélemény, hozzászólás?