Csajozás 1

A férfiakat három dolog motiválja:
1. Sok szex különböző partnerekkel.
2. Megtalálni és összejönni az „Álomnővel”.
3. Megszerezni (vagy visszahódítani) egy bizonyos nőt.
Először azt hittem, hogy kettes és hármas pont egy és ugyanaz, de hamar megvilágosodott bennem, hogy nem.
Megtalálni az „Álomnőt” azt jelenti, hogy olyan nőt keresek, aki számomra tökéletes és én is tökéletes vagyok számára. Még nem találtam meg, de az életemnek az egyik legfontosabb eleme, hogy megtaláljam ezt a nőt – ugyanis Ő fog boldoggá tenni.
Egy bizonyos: nőt meghódítani vagy visszahódítani teljesen érthető dolog. Szinte mindannyian jártunk már hasonló cipőben. :) Neked van már kiszemelted?
Elcsábítani és ágyba vinni minél több nőt – ez viszont már egyfajta hobby és életmód. Akár beismered, akár nem: benned is él ez a szenvedély, akár elfojtva, akár nem A sikeres emberek, sikeres férfiak jó része az élete folyamán hódolt már ennek a „hobbynak”, vagy talán inkább természetes szenvedélynek. Én is voltam ebben a fázisban egyszer – két évig gyakoroltam kedvenc hobbym :) Utána 3 év egy bizonyos nőé volt, de rájöttem, hogy tévúton járok…
És nagyon jó… Az az érzés, hogy meg tudsz szerezni nőket, vagyis el tudsz csábítani olyan nőket, akiket egy normális földi halandó nem tud… hát, mit is mondjak: semmihez sem hasonlítható élmény!
Puának lenni kiváltság. Olyan kiváltság, amit 1000 férfiből 1 birtokol. Puának lenni azt jelenti: tudatosan megismerni a női gondolkodást és mesterien elsajátítani a „nemek játszmáját”. Vagyis megtanulni azokat a képességeket, amik segítségével Te leszel a nők kedvence.
3 féle ember létezik:
1. Aki alaptermészeténél/kinézeténél fogva sikeres a nőknél.
2. ÁFCS („Átlagos Frusztrált Csávó”) – vagyis a lúzer.
3. PUA – vagyis az a férfi, aki ÁFCS volt, de kezébe vette a sorsát, és megtanult sikeres lenni a nőknél!
Te melyik csoportba tartozol?
Nem titok: Amikor elvégzed Nőcsábász Akadémiát (vagyis már közben) a 3. csoportba fogsz tartozni. A világ legnagyobb nőcsábászai mind a 3. csoportba tartoznak.
Különösen örülök annak, hogy a Nőcsábász Akadémia közössége szépen kezd alakulni, a wingpartnerkerső rendszer és a fórum pedig segít Neked abban, hogy végre Te is olyan társaságban legyél, akik „egy nyelvet beszélünk”.
Remélem, hogy eljössz minden előadásunkra – de ha nem is tudsz, videófelvételen megnézhetsz mindent. Csak a feltett felvételekből megtanulhatsz mindent.
www.nocsabaszakademia.com
Nagyon fontos, hogy eljárj terepre, és találj magadnak egy jó wingpartnert! Egy jó wing átsegít a kezdeti nehézségeken, és sokkal hamarabb leszel sikeres!
Wingpartner = csajozótárs
(vagyis annál sokkal több, általában a wingek között barátság alakul ki)
Végezetül, mégegyzer felsorolom a „motivációs listát”:
1. Sok szex különböző partnerekkel.
2. Megtalálni és összejönni az „Álomnővel”.
3. Megszerezni (vagy visszahódítani) egy bizonyos nőt.
Téged mi motivál legjobban?

A nyitásokról szeretnék veletek beszélni, valamint a közeledési pánikról.
Emlékszem, amikor először mentem oda nőhöz – eszméletlenül paráztam… Nem azért, mert féltem őt megszólítani, hanem azért, mert nem tudtam, hogy mit kéne mondanom.
A nyitások lehetnek direktek vagy indirektek. A direktet (amikor odamész egy nőhöz és hatalmas energiaszinttel lehengerled és tudtára jutattod, hogy te egy Alfa vagy – és a rutinok helyett főleg spontánul kommunikálsz vele) csak erősen haladóknak javasolom, mivel nagyon erős dominancia kell hozzá. Indirekt nyitásnál az a lényeg, hogy a nő ne jöjjön rá, hogy te tulajdonképpen csak azért szólítottad meg, mert fel akarod szedni. :) Az egésznek véletlennek kell tűnnie, különben elbukod a játékot.
Ha van egy jó indirekt nyitásod, az segíthet a közeledési pánikod legyőzésében, mivel nem kell attól félned, hogy a nő elküld, vagy leéget egy nagyobb társaság előtt. Bátran odamehetsz bármilyen kérdéssel.
Hogyan legyen saját nyitószöveged, amit Te találsz ki és kongruens számodra (vagyis: illik hozzád)?
Nekem az egyik személyes kedvenc nyitásom egy igaz történet alapján született, aminek a lényege a következő volt:
Volt egyszer egy lány, aki nem akart velem járni, és ezt közölte is. Viszont szeretett szexelni, de utálta a gumióvszert és nem szedett tablettát. Mindezek mellett többször közölte velem, hogy szeretne gyereket… Először nem esett le, csak gyanakodtam rá, hogy hmm, lehet, hogy ez a nő azzal akar megfogni, hogy felcsináltatja magát?
A nőknek persze ezt úgy adom elő, mintha mással történt volna meg, mondjuk az egyik barátommal. Nagyon fontos, hogy amikor barátot említesz, közöld is a barát nevét, különben a nők arra következtetek, hogy a „névtelen” srác, akiről beszélsz, az Te vagy.
Egy nyitószöveg és rutin attól lesz jó, ha olyan dolgot kérdezel, ami kongruens, és még ezen kívül nagyon fontos… érdekeljen is a válasz.
Kongurens = Hiteles és passzol hozzám
Régen sokszor használtam egy „alap” nyitást, amit úgy hívnak, hogy a „féltékeny barátnős nyitás” (gondolom, nem kell bemutatnom :)). Olyan sokszor használtam ezt a nyitást, hogy a végén, amikor megkérdeztem a csajt, hogy járna-e olyan sráccal, aki jóban van az exével, már kurvára nem érdekelt, hogy mit válaszol… Ezzel viszont a következő volt a baj: Ha
nem érdekel, hogy egy nőnek mi a véleménye, akkor mi a faszért kérdezed meg tőle???
Ne akarj olyasmiről beszélgetni, ami nem fontos, mert ezt a nők megérzik, ők sem hülyék. Továbbá legyen a téma olyan, amiről állati sokat lehet dumálni. Ha kérdezel, akkor ne úgy kérdezz, hogy a válasz csak egy „igen” vagy „nem” legyen, hanem szépen, hosszan lehessen erről a témáról beszélni.
Egy rossz példa:
Megkérdezed egy nőtől, mi a kedvenc színe, mire ő azt válaszolja, hogy a piros. Na bumm, meg vagy lőve… Ha nem vagy profi, mégis hogyan folytatnád?
Ha nem kérdezel jól, bekorlátozod az érdekes párbeszédre való lehetőségeidet.
A nőnek esélyt kell adni arra, hogy kibontakozzon beszélgetés közben, és használja a pici agyacskáját. Lehetőleg ne kérdezz olyan témát, ami meg a nőt nem fogja érdekelni. Hiába érdekelnek téged a régi Dodge-ok – ha ezt a témát hozod fel egy nőnek, ne számíts hosszú kommunikációra, hacsak nem volt kurva nagy mázlid, hogy olyan nőt szólítasz meg, aki kocsirajongó. Ekkor viszont nagyobb az esélyed, ha egy autósboltban próbálkozol evvel a szöveggel. :)
A lényeg összefoglalva: Mindkettőtök számra érdekesnek kell lennie a témának.
A pánik legyőzése
Ha indirekt nyitásnál is pánikod van, akkor ajánlok egy remek módszert. Menj oda a nőhöz, és mondd meg neki kőkeményen, amit akarsz:
Szia, tetszel nekem, azért jöttem ide, mert meg akartalak ismerni.
Az első néhány közeledés hatalmas égéssel fog járni (legalábbis a fejedben). Úgy érzed majd, huh, de ciki volt… Elhajtott egy nő, és különben is… bassza meg!
Hadd kérdezzek valamit! És akkor mi a fasz van? Semmi nem történik, ha lekoptat egy nő… 1 nap több szász csajt meg lehet szólítani. A nagy számok törvénye alapján (és persze ha nem csak 10-es nőket szólítasz meg) 4-5 nőnek össze kell jönnie. Nem a legfantasztikusabb csajozási módszer, de segít túllépni a közeledési pánikon.
Elmondom, hogyan jutottam túl a közeledési pánikon:
Tudnod kell rólam, hogy én voltam a világ legfélénkebb sráca… Egy idős nénitől nem mertem volna megkérdezni, hogy mennyi az idő. Kibaszottul necces volt. Próbálkoztam azzal, amit a legtöbb könyv ír, hogy lassan rombold le a félelmeidet, először csak szólíts meg idős embereket, de csak férfiakat, később már lehet nőket is… Nem ment, nem tudtam, mit tegyek, és ugye elég nehéz megismerni álmaid nőjét, hogyha még egy nyanyát sem mersz leszólítani.
Én a sokkterápiát használtam, és anélkül szoktam meg az égést, hogy meg kellett volna nyitnom bárkit is. Vettem egy kalapot, a hónom alá csaptam egy hatalmas plüsslovat, és
kimentem a Margitszigetre. Ahogyan sétáltam, először akkora gombócot éreztem a torkomban, hogy majdnem beledöglöttem, mert az emberek sétálgatás közben kiröhögték eléggé bizarr látványomat. Aztán 2-3 óra sétálgatás után megszoktam, és kezdtem élvezni, hogy felfigyelnek rám. Gondoltam, na ez fasza, nem vagyok egy szürke átlag, különleges vagyok (és persze röhejes, de ez akkor nem érdekelt). Hazavittem a kis plüssömet, és másnap már tudtam nyitni anélkül is. Harmadnap már úgy nyitogattam, hogy nálam volt a plüssöm, és oda is mertem menni nőkhöz. Égett a pofám, mint a Reichstag – bassza meg. :) Amikor elkértem egy nő számát és írtam be a telómba, úgy remegett a kezem, hogy 2 kézzel kellett tartanom. A csaj röhögött, és olyan gagyi mentséget találtam ki, hogy azért remeg a kezem, mert ráejtettem valamit. Persze az eszembe sem jutott, hogy eddig nem remegett. Lényeg a lényeg:
A közeledési pánik legyőzhető, ismétlem: Legyőzhető!
Ha nem tudod úgy, hogy olyan nőket nyitsz, akik nem szépek vagy olyan targeteket (= célpont), akik nem érdekesek, semmi probléma: egyszerűen égesd le magad, de úgy, hogy ne tudj elmenekülni… 1 égés pedig nem égés… Róma sem 1 nap alatt épült. Ha megszokod azt, hogy mindenki rajtad röhög, nem fog zavarni egy idő után. És egyszer észreveszed: túl vagy a pánikon, és jönni kezdenek a igazi sikereid.
Természetesen az én utam csak egy járható út, legalább 15-féleképpen le lehet küzdeni a közeledési pánikot. Tapasztald ki, Neked hogyan megy a legjobban!

One thought on “Csajozás 1

Vélemény, hozzászólás?