Bűnszervezet tagjait fogták el Debrecen környékén

Sorozatbetörést elkövető bűnszervezet tagjait fogta el a debreceni rendőrség; a tettesek általában egyedülálló idős embereket raboltak ki, főleg Létavértes és Hosszúpályi térségében – közölte a Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pénteken sajtótájékoztatón.

Tóth Ferenc rendőr őrnagy elmondta: szerda hajnalban összesen nyolc helyszínen készültek rajtaütésre, a rendőrök végül öt embert őrizetbe vettek, kettő ellen pedig körözést adtak ki.

Az elmúlt fél évben az említett településeken több százezer forint értékben raboltak el ékszereket, műszaki cikkeket és fegyvereket jól szervezett támadásokkal, esetenként súlyos sérüléseket okozva a sértetteknek – tette hozzá.

Közlése szerint hosszú idő, mintegy fél év kellett az esetek felderítéséhez, hiszen a banda tagjai jól szervezetten, a helyszíneket alaposan feltérképezve és a nyomokat gondosan eltüntetve raboltak. A helyi elkövetők az általában egyedülálló idős embereket éjjel támadták meg, amikor azok a legkevésbé voltak képesek védekezni.

Mint fogalmazott, a rendőrség végül gondos előkészítő munkával – már ismert bűnözők hosszas megfigyelésével -, 30 nyomozó bevonásával szerda hajnalban ütött rajta a 20-30 éves, többségében büntetett előéletű fiatalokból álló bandán.

Öt embert már pénteken bíróság elé állítanak, bűnszervezetben elkövetett rablás gyanújával. A nyomozók vizsgálódnak még az egyik sértettet ért, maradandó sérülést okozó bántalmazás ügyében is: egy rablás során a támadók a védekezni próbáló érintettnek leszakították egy ujjpercét – ismertette Tóth Ferenc.

A rendőr őrnagy szerint megyei szinten komoly bűnözési gócpontot számoltak fel, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a Létavértes, Hosszúpályi és Berettyóújfalu térségében élők a jövőben nagyobb biztonságban érezhetik magukat.

Tóth Ferenc szólt egy újonnan felderített támadássorozatról is: Debrecen belvárosában általában egyedül sétáló idős asszonyoktól ellopták a nyakláncukat. A támadók akár fényes nappal is kitépték egy gyors mozdulattal az ékszert a sértettek nyakából, majd elfutottak. A rendőrök csütörtök délután fogták el az egyik, 17 éves elkövetőt, aki további bűncselekményeket is elismert. Az okozott kár ezekben az esetekben is százezres nagyságrendű.

Vélemény, hozzászólás?