A cukrosbácsik a neten vadásznak!

kislanyAhogy változik a világ, úgy bukkannak fel újabb és újabb veszélyek. Az internetes pornográfia viszonylag új terület, a szakemberek mégis rengeteg tanácsot tudnak adni a baj elkerülésére… „Ne állj szóba idegenekkel!” – néhány évtizede és talán még néhány éve is elég volt ezt a mondatot belevésni a gyerekek fejébe ahhoz, hogy jó eséllyel kikerüljék a rájuk leselkedő veszélyeket, szatírokat, cukros bácsikat – a pedofilokat.
A cukros bácsiról minden lurkó tudott, ezért azok, akik komolyan vették a szülői, iskolai figyelmeztetést, nem estek bele a beteg hajlamú felnőttek hálójába. Ma már egészen más a helyzet!
Nos, a hagyományos cukros bácsik ideje lejárt, más fajta veszélyek fenyegetik a kiskorúakat – az internet nagy csáberő , és már az egészen kicsik is használják. De a világháló számtalan lehetőséget kínál arra, hogy a különböző oldalakon és fórumokon idegen emberek környékezzék meg őket.
– Az internetes becserkészés óriási lehetőségeket nyújt a pedofiloknak – mondja dr. Parti Katalin, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa. Az elkövetők természetesen nem a valóságot mutatják, hiszen jóval fiatalabbnak adják ki magukat, nem valós fényképet töltenek fel. Először csak ártatlan beszélgetést kezdeményeznek – többnyire olyan fiatalokkal, gyerekekkel, akikről hiányos öltözetű, kihívó, fürdőruhás fényképet találnak az adott fórumon, közösségi portálon, ami egyébként nem ritka, mert valamiért a gyerekek szeretik felhívni magukra a figyelmet. Amikor az elkövető úgy érzi, a gyerek bizalmába férkőzött, megkéri az áldozatát, hogy kapcsolja be a webkameráját, pózoljon neki, vagy küldjön magáról meztelen, félmeztelen fotót. Szerencsére személyes találkozóra csak nagyon kevés esetben kerül sor, viszont akik belemennek, óriási veszélybe kerülnek. Ha egy kiegyensúlyozott gyermek kerül ilyen szituációba, valószínűleg nem lesz partner a csetelésben, főleg nem a találkozóban, viszont vannak olyan elhanyagolt gyermekek, akikkel nem foglalkoznak a szüleik, ők még az ilyen fajta törődést is pozitívan értékelik.
Katalin nemrég megjelenő könyve (Gyermekpornográfia az interneten) kapcsán kutatást végzett, és az összes hazai gyermekpornográfiával kapcsolatos ügyet megvizsgálta.
– Az derült ki a szemlék során, hogy egy elkövetőt sem pusztán – vagy egyáltalán nem – a szexuális vágyának kielégítése vezérelt, inkább anyagi haszonszerzés végett gyűjtötték be a pedofil képeket, saját mappába rendezték, és eladásra kínálták ezeket. A külföldi kutatások is azt mondják, hogy a legtöbb gyermekszex-el kereskedő bűnöző hálózatba tömörül, és az anyagi haszonszerzés a fő céljuk. Ezek többnyire kapcsolatban vannak egymással, és sajnos nagyon nehéz utolérni, felfedni őket az internet anonimitása miatt.
Megelőzhető a baj!
Vári András minden szülőnek szívesen segít – akkor is, ha már megtörtént a baj a gyermekükkel, és akkor is, ha szeretnék megelőzni azt. Szerzőtársával könyvet írt a gyermekpornográfiáról, Ártatlan angyalok címmel, és egy mozgalmat is elindítottak, mely keretében bejárják az országot, ismertetik a veszélyeket, felkészítik a szülőket.
– A pedofilok között sok a jól szituált, művelt ember. A legnagyobb probléma, hogy a szülők nagy része, nem ért, vagy kevésbé jól ért a számítógéphez és az internethez, mint a gyerekek. A baj még így is megelőzhető lenne egy kis odafigyeléssel, törődéssel.
Vujity Tvrtko, a TV2 riportere szintén könyvet írt a gyermekpornográfiáról, Fertő címmel.
– Fontosnak tartom elmondani, hogy az internet a világ egyik leghasznosabb dolga, létszükséglet, ami nélkül ma már nagyon nehezen lehetne élni. Azonban sok veszély is leselkedik a világhálón, főleg a kisgyermekekre. Tény, hogy a mi korosztályunknál sok gyermek jobban ért az informatikai dolgokhoz, de azt mondom, próbáljuk meg mégis ellenőrizni őket. Egyébként az én taktikám az, hogy megtartom a családi kontrollt – ezt ajánlom minden szülőnek. A gyermekeimmel olyan a viszonyom, hogy akár jó, akár rossz dolog történik, elmondják nekem. Minden nap beszéltetem, meséltetem őket. Ráadásul én és a pedagógus végzettségű feleségem is azonnal észrevenné, ha valami nem stimmelne velük, körülöttük. Azért tudják a pedofilok olyan nagymértékben behálózni a kisgyerekeket, kicsalni tőlük meztelen képeket, mert bizonyos társadalmi kapcsolatok felbomlottak, és a szülők nem foglalkoznak a gyerekekkel. (Pink)

Vélemény, hozzászólás?