2010/03/31  Szerző: Lulu - 00:03 Történetek ,  Vélemény? »

Tizenhat éves voltam, mikor először éreztem igazán, nő vagyok. Kigömbölyödtek a melleim, formás lett a testem, alig fértem a bőrömbe. A fiúk úgy táncoltak körülöttem, mint a legyek. Nem akartam őket megbántani, de a közeledésük annyira bántó és ijesztő volt, hogy naponta rúgtam ki őket. Nem voltam elnéző velük szemben, de csak a testemet akarták, egy kedves szavuk nem volt hozzám. Forró nyár volt egész évben. Szüleim keményen dolgoztak, csak estére érkeztek haza. Egész nap egyedül őgyelegtem a lakásban.
A hőség miatt bolondság lett volna kimenni az utcára. Feküdtem az ágyon és azon töprengtem, vajon mit kezdjek magammal? Furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Égett a bőröm – talán a nap tette. Ekkor éreztem először szexuális izgalmat. Folyton a melleimet és puncimat simogattam ruháimon keresztül. Ez az érzés teljesen új volt számomra, nem tudtam vele mit kezdeni. Levetkőztem meztelenre és élveztem ezt az érzést. Simogattam magam, hamar rájöttem arra, hol egy nő legérzékenyebb része. Szóval, hetekig maszturbáltam otthon az ágyon fekve. Hamar ráuntam és tudtam, senki nincs, aki még jobban felizgathatna, mint magam. Sokáig töprengtem azon, vajon hogyan tovább? Még szűz voltam és tisztában voltam azzal, hogy e kincset nem lehet csak úgy odadobni valakinek. De ez az új érzés csak hajtott tovább. Egész nap meztelenül járkáltam otthon. Hihetetlenül élveztem saját testemet, ugyanakkor elborzasztott az a tudat, hogy nincs, akivel ezt megoszthatnám. Élvezetemet fantáziálással egészítettem ki.
Elméletileg már ismertem a szex fortélyait és gyakran álmodoztam arról, milyen lehet, amikor egy fiú bedugja a farkát a kincsembe, vagy megpuszilom a férfiasságát. Egyszer csak Andrea barátnőm telefonja megváltoztatta egyhangú hétköznapjaimat. Elmondta, hogy lehetőség van arra, hogy diákok táviratot kézbesítsenek a nyári szünidő alatt. Szüleim egyetértése után már másnap jelentkezünk Andreával a Moszkva téri postán. Minden gyorsan ment. Az iskolától megkértük az igazolást, mely arról szólt, hogy vállalhatunk nyári munkát. El is felejtettem az elmúlt hetek frissen jött érzéseit. Örültem, hogy végre szabad lehetek, és még pénzt is kereshetek vele.
Eljött a reggel. Be a postára, táviratokat felvenni, aztán ki az utcára. Andrea és én külön körzetet kaptunk. Ő ment Hüvösvölgybe, én pedig gyalog, fel a Várba. Rendkívül kellemes meleg volt azon a reggelen is. Fehér trikó volt rajtam, egy kis bugyi és egy farmernadrágból átalakított short. Kihalt volt a város, mendenki elment nyaralni, vagy elbújtak a meleg elől a házakba Ahogy sétáltam fel a meredek utcákon, újra rámtört a nemi izgalom. Talán a nagy léptek tehették, ahogy igyekeztem. Teljesen megszédültem tőle. A válltáskám az oldalamon, tele táviratokkal. én meg éreztem, rögtön elönt a kéj. Teljesen átnedvesedtem, alig tudtam magamon uralkodni. A lábam közt átfújt a szél és megborzongtam, ahogy éreztem a huvös szellőt a puncimon. A combom belső oldalán folyt végig a nedvem. Idegesen törölgettem a papírzsebkendőmmel. Egész nap igy járkáltam, kivittem estére minden táviratot. Aztán irány haza. Éjjel le sem tudtam húnyni a szememet, egyfolytában csak az izgalom tartott magához ölelve. Végül azért csak elaludtam.
Másnap reggel vidáman keltem. Gyors zuhany, törölközés. Aztán eszembe jutott az elozo nap. Csak a gondolatától majd elélveztem. Sokáig nézegettem magam a tükörben. Szabadnak lenni a legjobb – lüktetett az agyamban. Végignéztem a testemen. Kemények voltak a bimbóim, puncim megtelt vérrel és azon vettem észre magam, lihegek. Megsimítottam magam. Szabadság, szabadság – kiabáltam. Végigrohantam a lakáson és kiabáltam – szabadság, szabadság. Szüleim már nem voltak otthon.
Lekaptam apám borotváját és elkezdtem nyiszatolni a szőrt a punimról. Aztán beleröhögtem a saját képembe a tükörbe. Utána következett a hónaljam. Szabadság, szabadság, szabadság. Még indulót is gyártottam hozzá. így meneteltem le a Böszörményi úti villamos megállóig. Teljesen meg voltam részegülve az új érzéstol – Szabadság!
Nyolc óra. Pontosan érkeztem a postára. Felvettem a táviratokat. Ekkor ismerkedtem meg Imrével. Ő is táviratot hordott ki. Ma jött először. Első pillantásra belém esett. Mosolyogtam rá, és az indulót magamban fütyörészve vonultam ki előtte. Andrea ment a maga útján és én is a magamén. Lépkedtem az embert próbáló járdákon, mikor rámtört a kéj. Komolyan nem tudom, mi lehetet az oka, de esze-veszett gyönyör csiklandozott az emelkedőn. Csak lihegtem és éreztem, történnie kell valaminek.
Beléptem az első lépcsőházba keresni a címet. Azon vettem észre magam, hogy bal kezem a punicmat szorongatja. Jobb kezemmel idegesen a táskámban turkáltam a távirat után. Behajigáltam a boritékokat a megfelelő helyre, majd igyekeztem megnyugodni.
Szabadság, szabdság, szabadság….- mondtam magamnak. Majd leültem egy lépcsőre és elkezdtem kibontogatni a cipőfűzőmet. Levettem a cipőket és a zoknimat, így ültem vagy tíz percig. Közben totál felizgultam. Bal kezemet becsúsztattam a combom mellett a sortom alá és élveztem a szabadságot. Benyúltam a bugyim alá és a szőrtelen puncim simogatása hihetetlen jó érzéssel töltött el. Át akartam ölelni az egész világot gyönyörömben. De síetnem kellet tovább. A zoknimat becsaptam a táviratok közé, cipőt fel. Mentem tovább a Várban és élveztem a titkos meztelenségemet, és a zoknim hiányát. Harmadnap fullasztó hőségre keltem. Posta, távirat és Imre. Andrea Hüvösvölgybe, én a Várba. Ismerős kapualjak. Ma már nem volt rajtam zokni és edzőcipő helyett alföldi papucsot viseltem és persze újból áthullámzott rajtam a kéj. Ziháltam az utcasarkon lévő telefonfülke ajtajának dőlve. Egészen a bokámig csorgott le a punicm nedve. Már nem törődtem azzal, hogy letöröljem. Lesz, ami lesz. Percekig álltam így. Zsongott a fejem. A csöndet csak egy-két taxis robogása törte meg. Felbogó motorokkal döngettek fel a várba, aztán megint csend.
Támolyogva másztam tovább, nyakamban a táviratos táskával. Az Úri utca első háza volt a mai kezdő cím. Bedobtam a táviratot. A lépcsőházban kellemes hűvös volt. Leültem az első lépcsőfokra és benyúltam a shortom alá. A bugyim feszesen tartotta puncimat. Ez volt az utolsó akadály, hogy elérhessem magam. Hirtelen nagyon dühös lettem. A kéj párosult a dühhel. Egy rántással letéptem magamról a bugyimat.és elhajítottam. Abban a pillanatban elélvezttem.
Nagyon megijedtem, hiszen ilyen még nem történt velem eddig. Sokáig szaladtam. A táskám meg csak lobogott utánam. Végül nevetve álltam meg egy szökőkútnál. Leültem egy kő szélére és áztattam a lábaimat a csobogó vízben. Igyekeztem némi komolyságot ölteni magamra, miközben a túristák fotóztak mindent és mindenkit.
Én, I..Gabi… szabad vagyok és azt teszek, amit akarok!
Korán reggel ébredtem. Hallottam, ahogy anyám és apám elindulnak a munkába. Még csak hat óra volt, de éreztem, új nap köszönt rám. A pólóm a térdeimet verte és nem érdekelt semmi, csak a kéj, ami napról-napra elöntötte a testemet. Nyakamba vettem az üres táskámat és elindultam munkába. A lépcsőházban már rám tört az izgalom. A homlokomat a meszelt falnak nyomtam. Ott gyötrődtem. Kezeim az ágyékomba csúsztak és kénnyeztették puncimat. Nem bírtam tovább, egyik gomb a másik után… Levettem a shortom, majd ledobtam magaról a bugyimat is. Mindkét ruhadarab a bokámra zuhant. Hirtelen megijedtem. A pólómon és papucsomon kívül semmi sem maradt rajtam. Kéjes gyönyör közepette a leesett ruhadarabokat a lépcsőházi telefondobozba raktam. Remegve léptem ki az utcára. Találgattam, vajon mikor veszik észre, hogy a combom közepéig érő pólóm alatt nincs ruha, sem pedig bugyi?
Sajnos semmi nem történt. A sok üres fafej ugyanúgy lépdelt fel a villamos lépcsőjén és indult munkába. Lábaimat a szemben levő üres ülésre tettem és félig hanyat felkve nézelődtem ki a Déli – Pályaudvar irányába. Kezeimet a pólóm alá csúsztatva élveztem, hogy nő vagyok. Mire beértünk a Moszkva térre, már totál nedves voltam. Remegő kezekkel vettem el a napi táviratokat. Andrea megdicsérte az új ruhámat. Szegényke nem is sejtette, hogy totál meztelen vagyok. Nem értem, hogy mi tetszett neki a fehér pólómon. (Mindig csak fehér színu pólót hordok) Aznap már bátran lépdeltem fel a lépcsőkön a Várba. élveztem, hogy a magam ura lehetek. Megint az Úri utca volt az első megálló. Remegett kezem, lábam. Tudatában voltam annak, hogy a combom közepéig érő pólóm alatt teljesen mezítelen vagyok. Az izgalomtól megfeszült a hasam és ez még nagyobb izgalommal töltött el. Lenéztem a földre. A puncimból lefolyó nedvek a bokáimon csillogtak. A postaládák mellett az izzó arcomat az omladozó vakolatnak támasztottam.
Hallkan lihegtem, miközben kezeim az egyetlen ruhám alatt ágyékomat kutatták. A papucsomat lerúgtam magamról, azt sem tudtam merre repülnek. Összerogytam a gyönyörtől. Négykézláb másztam el a lécspő melletti pince lejáróig. Teljesen elvesztettem az önuralmamat. Csak néztem a sárgás plafont és kezeim lehántották testemről a trikómat. Becsuktam szemeimet, közben ujjaim őrülten vágtattak keresztül a csiklómon előre-hátra. Vagy öt perc telt el így, mire nyögdécselve elélveztem. Komolyan mondom, nem érdekelt, ki hallja, ki nem. Aztán lassan magamhoz tértem a lépcsőházban. Felvettem a gyűrött pólómat, megkerestem a papucsaimat.. Megigazítottam a hajam, és lesöpörtem az arcomra tapadt port. Nagyon vidám lettem. Csak nevettem egyfolytában magamon. örültem az életnek.

 
 2010/03/12  Szerző: User - 00:09 Történetek , ,  Vélemény? »

És azután a sötétség…
- Egyszer egy vak lánnyal birkóztam, teljes sötétségben – mesélte Margó. Nagyon erős és ügyes volt, és nem tudtam legyőzni. A sötétség miatt hátrányban voltam, mert Neki kifinomultabbak voltak az érzékei. Ma a teljes sötétben való harcot gyakoroljuk. Keressetek párt magatoknak! Aztán három percetek lesz!
Dina és Kati megindult egymás felé, Evelin pedig Erikát választotta. A párok széthúzódtak, 5-6 méterre egymástól. Margó lekapcsolta a villanyt. Tökéletes sötétség borult a teremre.
Dina minden irányból mozgást hallott. Helyezkedtek a lányok, keresték az ellenfelet. A zajokból tudta, hogy már több helyen megindult a küzdelem. Jobbról, Evelinék felől hangos zihálást hallott, amit a két egymásnak feszülő lány hallatott.
Hirtelen mozgást érzett: Kati majdnem elment mellette. Bal karja ütközött bele Dina hasába. Az izmos karok átölelték a derekát. Ö bal hóna alá kapta Kati fejét, és fölülről karolta át. Jobb keze végigsiklott a másik lány kidomborodó gerincén egészen le, a rövidnadrágig.
Hirtelen letérdelt, magával rántva Katit. Jobb kezét a bal csuklójára kulcsolta, és két karjának együttes erejével fojtogatta Katit, aki elengedte a derekát, és végigtapogatta a testét. Érezte, hogy keze becsúszik a trikója alá, és belemarkol a mellébe. Elakadt a lélegzete, még erősebben szorított a másik lány nyakát, aki erre mellbimbójának brutális megcsavarásával válaszolt. Könnyes szemmel nyúlt be Kati trikójába: végigcsúsztatta tenyerét az izzadt hasán. Kati érezte a melléhez közeledő kezet, és tudta, mi következik: az égető fájdalom, amit olyan gyakran okoztak már egymásnak. Dina a kezébe fogta a mellét, négy ujjával a tenyeréhez szorította, és meghúzta. A szorítással és a húzással okozott égető érzés hatására Kati teste önkéntelenül vonaglani kezdett, még erősebben csavarta a már rángatózó Dina mellét. Így tel el a hátralévő másfél perc.
Erika és Evelin is hasonlóan használta ki az időt: halálos csendben, egymással szemben térdelve kínozták egymás melleit, karjukat mélyen a trikó alá dugva. Érezték a másik testének rángásait egy-egy jól sikerült csípés vagy csavarás után.
Hirtelen Margó felkapcsolta a villanyt, és végignézett a harcolókon. Meglepődött, mert mindegyik pár sportszerűtlenül küzdött, teljes csendben. Látta az egymásnak feszülő Evelint és Erikát, a vonagló Dinát és Katit, az egymással szemben álló Juditot és Évát, akik egymás hajába kapaszkodtak, és testük ívben hajolt hátra. Anikó és Eszter kettős ollóban fojtogatták egymást, és szintén a hajukat húzták. A két új lány, Mónika és Zsuzsa pedig egymás mellét harapdálták. Izgalmas lesz a jövő heti körtánc – gondolta Margó.
- Oké, vége a mókának! Irány az öltöző! – vetett véget a játéknak.
A lányok lassan szétváltak, Dina és Kati még egy utolsó, erős szorítással búcsúzott egymástól.
Az öltözőben Kati Dinához lépett.
- Én még ráérek. Maradunk?
Dina melle sajgott az előbbi találkozástól. Élénken emlékezett a múlt hétre, az elviselhetetlen fájdalomra. Törleszteni akart.
- Folytassuk? Ahogy a múltkor? – kérdezte.
- Kíváncsi vagyok, ki a jobb! Mi lenne, ha mi is lekapcsolnánk a villanyt?
Erika és Evelin is odajöttek.
- Mi lesz? Maradtok még? – kérdezte Evelin. Dina bólintott.
- Akkor megvárunk. Mint a múltkor. – mosolygott Evelin. – A lány vissza akar vágni.
Mónika és Zsuzsa végighallgatták a beszélgetést.
- Mire készültök? – kérdezte Mónika. – Buli lesz?
- Igen. Buli. – felelte mosolyogva Dina. – De nem Nektek való. Mi még folytatjuk, de ruha és szabályok nélkül.
Móni és Zsuzsa összemosolygott.
- Maradhatunk? – kérdezte Zsuzsa. – Nekünk is van megvitatni valónk….
- Maradjatok! Sikoltozhattok is bátran! – egyezett bele Evelin. Ő volt az egyetlen, aki látta azt a vad párharcot, amit az újoncok bemutattak.
Megvárták, amíg a többiek hazaindulnak. Aztán levették a trikókat, a nadrágokat és a bugyikat. Dina most értette meg Evelint: észrevette az új lányok mellén a fognyomokat. Végigmérte a többieket, támpontokat keresett, hogy felismerje őket a sötétben. Katit már jól ismeri, és egyedül ő hordja vastag, hosszú copfban a haját. Evelin hasonló alkatú, mint ő, Erika is, de vékonyabb, kerek cicikkel, és nem egyenes, hanem hullámos hajjal. Az újak alacsonyabbak, vékonyak és izmosak, mint Erika, kerek, formás cicikkel, erős combokkal. Ikrek.
Beléptek a terembe. Dina a kapcsolóhoz állt, Erika, Evelin és Kati a másik három sarkon osztozott. Az ikrek a terem két hosszabb oldalának közepére, egymással szemben.
Dina leoltotta a villanyt. Mind megindultak befelé, egymást keresve.
Dina érezte a többiek mozgását a sötétben, és lassan lopódzott előre. Puffanást hallott: ketten már egymásra találtak. Tovább araszolt előre.
Móni és Erika már nem foglalkozott a többiekkel. Megszűnt számukra a külvilág, amikor egymásba botlottak. Erika a nyakánál fogva lehúzta Mónikát, aki végigtapogatta a testét. Örömmel ismerte fel, hogy hozzá hasonló alkatú ellenfélre talált, és így izgalmas percek következnek.
- Nem Zsuzsa az, – gondolta – ez magasabb! – és lábait az ismeretlen derekára fonta.
Erika lélegzete elakadt. Megpróbálta letolni magáról a fojtogató combot. Kemény, feszülő izmot tapintott. Érezte a másik lány fanszőrét oldalt, a derekán. Belekapaszkodott az ellenfél háta mögött a földön szétterülő hajba, és a feneke felé húzta. Móni szeme megtelt könnyel. Az oldalán érezte az ismeretlen karizmait, nyakán perzselő leheletét. Tenyerét a másik orrára és szájára tapasztotta.
Dina Zsuzsára, a másik ikerre talált rá. Először azt hitte, Kati az, de nem találta a copfot. Alaposan végigtapogatta a lányt: a dereka is karcsúbb volt, a combja pedig vastagabb. Más mérete volt a mellére tapadó tenyérnek is, és a technika is új volt: úgy markolták meg a mellét, hogy a bimbója előbukkant az ismeretlen lány mutató és hüvelykujja között. Amikor megérezte a fogak okozta fájdalmat, felsikoltott. Aztán a másik beszívta a mellét, mélyen a szájába, és a tövénél harapta körbe. Ő is elkapta a másik mellét, magmarkolta, és belenyomta a bimbóba a hüvelykujját. Szaggatott sikoltást hallott, és elengedték a cicijét. Ő behajlította a hüvelykujját. Érezte a másik rángásait. A háta mögé került, és szabad kezével át akarta karolni a nyakát, hogy befejezze a küzdelmet. Érezte, ahogy a lány elkapja a karját, és ellenáll. Minden erejét beleadta a mell kínzásába. Az iker göcsösen vonaglott, és sikoltozott. Dina érezte, hogy mindjárt feladja. Zsuzsa valóban közel állt a megadáshoz. Ez a brutális fogás a mellén iszonyatos kínokat okozott. Közben erősen tartotta Dina karját, és a kidagadó karizmot a szájába vette. Érezte a kemény húst a fogai alatt. Most Dina sikoltott fel, és elengedte a másikat. Erre nem számított, de ez még jól jöhet Kati ellen…
Kati már elkeseredetten harcolt Evelinnel. Evelin a hátának ütközött, és a copfjánál fogva rántotta le. Nem engedte el a haját, hanyatt feküdt, hátulról fogta ollóba a nyakát. Felhúzta Kati fejét a combtövéig, összekulcsolta a bokáit, és megfeszítette az izmait. Kati a nyakához nyúlt, szabadulni próbált, fogást keresett. Belekapaszkodott az izmos combokba, de nem tudta szétfeszíteni őket. A tarkójánál érezte a másik fanszőrét. Ebbe kapaszkodott bele. A lány, akit Dinának hitt, megrándult. Evelin lassan végigcsúsztatta jobb lábszárát a bal lábán, míg el nem érte a saját térdhajlatát, majd behajlította a lábát. Kati nyaka így a jobb lábszára és a combja közé szorult. Elég volt megfeszíteni a jobb láb izmait, hogy Kati ne jusson levegőhöz.
Erika is fuldoklott. Móni tenyerétől nem kapott levegőt. Elengedte a haját, és a melleit markolta meg. Amikor belenyomta hüvelykjét a bimbókba, a másik teste megrándult, és végre levegőhöz jutott. Behajlította a hüvelykujjait: Móni rángatózott, combjainak szorítása lazult. Amikor sikoltozni kezdett, Erika érezte, hogy jó úton jár. Móni elengedte a derekát is, odébb gurult, kiszabadítva magát is.
Kati hidalt, elérte Evelin mellét, és megmarkolta. Ő is a hüvelykujját használta. Evelin sikoltozott, rángatózott. – Ez nem Dina! – ismerte fel Kati. – Ő jobban bírná!
Sikerült kiszabadítania a nyakát, de elvesztette a másik lány mellét. A bokáját azonban nem engedte el, így tudott tájékozódni, és mászni kezdett a hanyatt fekvő Evelinre. Nem volt elég gyors, Evelin ismét ollóba fogta a nyakát, ezúttal elölről. Próbálta elérni a melleit, de Evelin elkapta a csuklóit, és húzta fölfelé. Oldalukra fordultak. Kati karjai nagyon erősek voltak, annyira hátra feszítette Evelin testét, hogy ő is át tudta fogni a lábaival, a hóna alatt. Állát erősen belenyomta Evelin nemi szervébe, aki megvonaglott, és Kati feje kicsúszott az izzadt combok közül. Fordult a kocka, Evelin tapogathatta végig az izmos lábszárakat, fogást keresve.
Dina hátulról ugrott a felállni készülő Zsuzsára. Most sikerült átkulcsolnia a nyakát. Minden erejével fojtogatta, ollóba fogta a derekát, és a hátára feküdt, megfeszítve a másik testét. Lihegést hallott közvetlen közelről: ott is harcolt egy pár. Vastag copf csapódott az arcába. – Ez Kati! – ismerte fel. Elengedte Zsuzsát, kitapogatta Katit. A hónalját érezte a tenyerén, rájött, hogy fejjel fekszenek egymás felé. Kati éppen Evelin haját rángatta. Először nem értette, hogyan kerül a másik keze a hóna alá. Aztán érezte, hogy valaki felhúzódzkodik rá, a melle magasságáig. – Megjöttem – hallotta Dina hangját, majd megérezte a fogait. Felkiáltott, elengedte Evelint, és Dinát tapogatta. Ő is bekapta a másik mellbimbóját. Nem sikolthattak, mert akkor el kellett volna engedni az ellenfelüket, csak rángatóztak és nyöszörögtek.
Zsuzsa és Evelin ellenfelet kerestek. Zsuzsa felismerte nővére sikolyait. A hang irányába indult, és térdelő alakokba ütközött. Végigtapogatta a hajladozó, rángatózó, egymásnak feszülő lányokat. Feszes karizmokat érzett, egymás mellét markoló kezeket. Móni ismét sikoltott. Zsuzsa ellökte a másikat, és a helyére állt. Most kezdődik a móka – mondta. Móni felismerte a húgát, és újult erővel támadt rá.
Evelin hallotta, hogy Móni gyötrelmei folytatódnak. Nem törődött vele tovább, kiáltozva hívta Erikát, aki válaszolt. Egymás felé indultak.
Dina és Kati még mindig harapdálta egymást, és közben a kezük felfedezőútra indult. Jól ismerték már a másik testét, az érzékeny pontokat. Tudták, hogyan okozhatnak a másiknak szinte elviselhetetlen fájdalmat. Dina beszívta Kati mellét, mélyen a szájába. Szinte az egész cicit sikerült foglyul ejtenie, majd ráharapott. Kati akkorát sikoltott, mint még soha. Dina már azt hitte, vége a hetek óta tartó vetélkedésnek, amikor megérezte a nemi szervébe hatoló ujjakat. Kati belemarkolt, és megcsavarta az összecsípett bőrt. Ez volt Dina életének legfájdalmasabb élménye: szétnyíltak az ajkai, és mélyen, a torkából üvöltött föl. Hevesen megvonaglott, kiszabadult a szorításból. Feltérdelt, hallotta Kati zihálását maga előtt. Kati már majdnem fölállt, amikor Dina átölelte. Karjai a testéhez szorultak. Megpróbálta kiszabadítani őket, már csúsztak is felfelé, amikor Dina a feszülő karizmába harapott.
Erika és Evelin a terem közepén találkoztak. Minden felől elkeseredett küzdelem zajai hallatszottak. Erika jól emlékezett arra, milyen kínokkal fizetett egy pillanatnyi figyelmetlenségért. Óvatosan tapogatták ki egymást. Evelin végigsimított a másik feszes mellén, neki pedig a karját vizsgálgatták. Aztán Erika a tarkójánál fogva rántotta a földre. Négykézláb érkezett le, de nem találta maga alatt senkit. Aztán lábakat érzett a nyaka mellett: Erika megkerülte, átlépett a nyakán, és az állánál fogva húzta föl a fejét. Előre bukfencezett, a combokat markolva. Az alája került Erika szorítása fojtogatta, miközben a haját tépték. Sikerült szembefordulnia Erikával és föltérdelnie. Megpróbált kibújni, a másikat a tomporánál fogva tolta. Bele akart csípni, de Erika feneke túl kemény volt, csak a bőrt tudta összefogni, jelentéktelen fájdalmat okozva. Hátradőlt, még mindig a nyakán a combokkal, és átkulcsolta a nyakát. Megfeszítette a testét, már kölcsönösen fojtogatták egymást.
Zsuzsa és Móni az új, eddig ismerteknél brutálisabb mellfogást próbálgatták egymáson, percek óta. Bár a behajlított hüvelykujj iszonyú kínokat okozott, nem bírtak egymással. Zsuzsa ellökte Mónit, majd utána ugrott, és a hajába markolt. Behúzta a fejét a combjai közé, majd a jobb lábfejét a térdhajlatába tette. Móni vergődött, fölnyúlt, és ismét a mellébe markolt. Bár ikrek voltak, nem voltak teljesen egyformák: Móninak a keze, neki a lába volt erősebb. Zsuzsa a hátán, Móni fejjel a combjai között a hasán feküdt, így csak a haját tudta húzni.
Kati érezte a fogakat a karján, de nem tudott kiszabadulni. Rádőlt Dinára, és lejjebb csúszott. Összekapaszkodva hemperegtek a padlón, egymás vállát harapdálták. Összekulcsolták izmos lábaikat, Dina pedig Kati orrára és szájára tapasztotta a tenyerét. Kati is megpróbálkozott ezzel a fogással: testük ívben hajlott hátra, izmaik megfeszültek. Nem tudtak felülkerekedni a másikon. Kati elunta, Dina tenyerébe harapott. Ellökték egymást, némán ziháltak.
Erika beleharapott Evelin combjába, aki válaszul erősebben zárta össze a térdeit. Matató kezeket érzett a fenekén, majd Erika belekapaszkodott a fanszőrébe. Felsikoltott.
Dina Kati felé mászott, aki a hátán feküdt kimerülten. Rátalált a fejére, majd a mellébe harapott. Kati viszonozta. Már egyikük sem védekezett: maximális fájdalmat akartak a másiknak okozni, hogy végleg eldöntsék a vitájukat. Beszívták a másik mellét, a tövéig, és beleharaptak. Egyik kezük mutatóujját az ellenfél hüvelyébe tolták, és belecsíptek. Másik kezükkel a mellét kínozták.
A kimerült lányok lassan sorra abbahagyták a küzdelmet, csak zihálásuk hallatszott. Evelin négykézláb az ajtóhoz kúszott, és felkapcsolta a villanyt. Az éles fényben mindenfelé leánytesteket látott, párokra szakadva, kimerülten feküdtek az izzadtságtól és a könnyektől nedves szőnyegen. Dinát és Katit ismét fel kellett locsolni. A lányok csodálkozva nézték a két ájult harcost, mellükön a harapásnyomokkal, és kipirosodott nemi szervükkel.
- Micsoda küzdelem….- gondolta Evelin. – És milyen jól oldja a feszültséget… – és ettől a gondolattól teljesen felvillanyozódott…

 
 2010/03/09  Szerző: man - 08:11 Történetek , , ,  2 hozzászólás »

Karcsival már régóta kacérkodtunk egymással. Tetszik is nekem, meg nem is. Egy darabig nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek. Egyik nap beadtam a derekam, és ezzel megváltozott minden. Ugyanis elcsattant az első csók, amely annyira finom és érzéki volt, hogy rögtön tovább is haladtunk. Simogatni kezdte a testemet. Érintésétől minden egyes porcikám megremegett és forróság öntötte el a testemet. Majd magam elé állítottam, lehúztam a sliccét és előhúztam dagadó faszát. Gyengéden a markomba fogtam kemény farkát, majd hirtelen bekaptam. Nagyot sóhajtott, mire én erőteljesen szopni kezdtem.

Nem bántam meg... Olyan szexis! Kívánom a faszát!Nem bántam meg... Olyan szexis! Kívánom a faszát!

Nem bántam meg… Olyan szexis! Kívánom a faszát!

Éreztem ahogyan egyre jobban és jobban dagad fallosza a számban. Mikor már nem bírt magával, szinte letépte rólam aprócska ruhámat, majd az ágyra feküdt, én pedig ráültem ágaskodó farkára. Lassan csúsztam belé. Minden pillanatát ki akartam élvezni annak, ahogyan betölti kemény szerszáma, nedvemtől forróan izzó barlangomat. Miközben én egyre gyorsabban mozogtam rajta, megragadta a csípőmet és fékezésre késztetett. Lassítottam az iramon. Testünk szinte teljesen összeforrt és csak nagyon piciket mozdultam, ami még tökéletesebbé és élvezetesebbé varázsolta a pillanatot.

Kefélj ahogy csak bírsz! Hum...Már nagyon nedves a puncid!Kefélj ahogy csak bírsz! Hum...Már nagyon nedves a puncid!

Kefélj ahogy csak bírsz! Már nagyon nedves a puncid!

Csókja édes volt mint a méz, teste pedig forró, mint a tűz. Amikor a kéj már majdnem átvette testem fölött az uralmat, megfordultunk és hátulról vezette belém hatalmas falloszát. Itt a gyönyör már fékezhetetlen gyorsasággal sodort bennünket és olyan szenvedéllyel kezdett zakatolni bennem, hogy szinte szétrobbantam. Másodpercek teltek el csupán és mint a bomba, úgy robbant ki mindkettőnkből az élvezet hangja, és a testünkön átfutó apró rezgések, egy hatalmas villanássá olvadtak össze, miközben mi elcsukló hangon nyögdécseltünk.

 
 2010/03/08  Szerző: User - 02:07 Történetek ,  Vélemény? »

- Figyu, átugrok a szomszédba kicsit! – szólt Evelin
Dina kicsit meglepődött: nem barátkoztak nagyon senkivel, nem is lett volna rá idejük az edzések miatt.
- Miért? – kérdezte ártatlanul.
- A csaj beszólt nekem, megkérdezem, mi volt pontosan a baja – válszolt Evelin, majd kilépett az ajtón. A lassan becsukódó ajtón át Dina még látta, ahogy odalép a szemköszi szobához, és bekopog.
Tanulnom kell – gondolta, és elvette a legfelső könyvet a kupac tetejéről, és olvasni kezdett.
A szemközti szobából kiszólt egy hang: – Bújj be, Julcsi, nyitva van!
Evelin belépett, és látta, hogy a másik lány, Klári meglepődik.
- Hát Te? – kérdezte.
- Mi volt az a beszólás délután? – kérdezte Evelin emelt hangon. – Gondolkozhatnál, mielőtt izmozol valakivel!
Klári látta, hogy Evelin elég feldúlt, próbálta elütni a dolgot:
- Á, bocs, csak egy vicc volt. Nem is rólad szólt…
- Hülyének nézel?? – Kérdezte Evelin, és közelebb lépett. Egészen közel, szinte összeért a testük, érezte a másik leheletét az arcán. Klári lépett egy apróbbat hátrafelé, de nem nagyon volt hova. Ezek a szobák nem túl nagyok…
Látta, hogy Evelin kihívóan méregeti, mintha ez erőviszonyokat latolgatná. Érezte, hogy ez a lány azért jött, mert provokálni akarja.
Nem ijedt meg. Evelin 7-8 centivel magasabb volt, és a testén látszott, hogy sportol is valamit. Klári is kemény lánynak tartotta magát, elbánt már többekkel.
- Kérj bocsánatot – sziszegte Evelin.
- Arra várhatsz – mosolyodott el Klári.
Evelin pár másodperc múlva hátralépett, mintha indulna kifelé, majd hirtelen, teljes erejéből pofon vágta Klárit. Klári meglepődött, de ösztönösen visszaadta a pofont.
Álltak egymással szemben, emésztették a történteket. Ebből harc lesz – gondolta Klári, és bizsergést érzett a tagjaiban. Szeretett kemény ellenféllel szemben győzni, és ez a csaj megfelelőnek tűnt. Igaz, kicsit magasabb, de ez nem annyira számít, ha nem bokszról van szó… remélte, hogy a másik sem szereti az ökölharcot.
Klári meglendítette a karját, mintha támadna, majd gyorsan visszahúzta. Evelin azonnal mozdult, hárított volna. Nem kezdő – gondolta.
Mintha jelre tették volna, egyszerre ugrottak a másiknak. Klári volt gyorsabb, két kézzel kapta el Evelin nyakát, és a falhoz szorította. Evelin válaszul belemarkolt a hajába, és próbált kibújni a fojtogató kezek szorításából. Nem sikerült, felhúzta a jobb térdét, hogy kicsit messzebb tolja Klárit, majd egyik kezével ő is megmarkolta a másik nyakát.
Klári hirtelen elengedte, és hátra lépett. Hirtelen leguggolt, átölelte a térdét és kirántotta a lábait. Evelin a földre zuhant, és Klári azonnal rámászott, majd mindkét tenyerét az arcára szorította. Evelin nem kapott levegőt, megfogta a másik csuklóit, próbálta lefejteni, lehúzni az orrára és szájára tapadó kezeket, de nem sikerült. Hirtelen ollóba fogta a combjaival Klárit, és szorítani kezdte. Érezte, hogy a melle magasságában kapta el, homorított, Klári tenyere messzebb került, már nem érte el az arcát. Fordult a kocka: Klárinak minden lélegzetvétellel kevesebb levegője lett, az izmos combok egyre szorosabban préselték össze a tüdejét. A csuklóját sem tudta kiszabadítani, Evelin vasmarokkal tartotta mind a kettőt maga előtt.
Klári látta, hogy Evelin élvezi a helyzetet, széles mosolya elárulta, tetszik neki a tehetetlen, eredménytelen vonaglás. Észrevette, hogy a jobb keze Evelin bal melle előtt van, hirtelen keményen belemarkolt. A combok egy pillanatra elernyedtek, ki tudta rántani a csuklóit a meglepett Evelin kezéből, aki a melléhez kapott. Klári villámgyorsan Evelin combjai alá nyúlt, és félig felemelte a másik lányt, ahogy kezdett kibújni. Evelin meglátta a lehetőséget, összezárta a combjait. Nem volt elég gyors, nem tudta ollóba fogni Klári nyakát, csak a fejét sikerült elkapnia a lábaival. A hajánál próbálta visszahúzni, de az nem volt elég hosszú ahhoz, hogy rendesen bele tudjon kapaszkodni.
Klári kibújt, átölelte Evelin combjait a karjával, aki így nehezen tudott mozogni. Amikor Evelin felült, hogy megfogja Klári karját, és kiszabadítsa a lábait, Klári hirtelen ollóba fogta a nyakát a combjával.
Ismét fordult a kocka: most Evelin fuldoklott az izmos combok szorításában, ő vergődött tehetetlenül. Mindkét kezével próbálta a másik lábát szétfeszíteni, egy kis levegőhöz jutni. Képtelen volt bármit tenni, a lábait szoros bilincsbe fogták Klári karjai. Nem gondolta, hogy ez a lány ilyen erős és ügyes. Látta a falon az órát, csigalassúsággal telt el egy perc, kezdett fáradni…
Hirtelen rájött, hogy Klári kezei foglaltak! Épp elérte a másik mellét, és most ő markolt bele. Érezte a test ösztönös rándulását, tudta, jó nyomon halad… Egyre erőseben csípte a bimbót, és egyszer már Klári nem bírta tovább, elengedte Evelin lábait, és lefejtette magáról a szorító kezet.
Evelin most elég gyors volt, ő is ollóba fogta a másik nyakát. A földön vonaglottak, egymást fojtogatva. Próbálták szétfeszíteni a másik combját a kezükkel, de nem sikerült… aztán megpróbálkoztak meglepetésszerű fájdalmat okozni a másiknak, belecsípni, megfogni és kicsavarni az ujját…
Hosszú percekig egyikük sem tudott szabadulni. Aztán Klári becsúsztatta a nyaka mellett a kezét, és belemarkolt Evelin belső combizmába. Evelin felsikoltott, a lábai szétnyíltak, Klári kiszabadult. Belemarkolt a fuldokló Evelin mellébe, aki ismét a combok szétfeszítésével volt elfoglalva. Kiélvezte a helyzetet: Evelin nem láthatta, mire készül, így mindig oda csípett, ahol nem várta a másik. Hol a mellébe, hol a combjába, a fenekébe vagy az oldalába. Amikor elunta a szadizást, kényelmesen a felkönyökölt, lenézett Evelin szemébe, kicsit lazított a szorításon, és megszólalt:
- Kérj bocsánatot!
- SOHA! – sziszegte Evelin. Klári ismét megfeszítette a combját, és Evelin ismét megrándult.
- Na, kell még? – kérdezte Klári.
Ekkor lépett be Dina, aki már nem tudta elképzelni, hol marad Evelin. Meglátta a vert helyzetben küzdő barátnőjét, és Klárira támadt:
- Engedd el, ribanc!!
- Húzz el, ne avatkozz bele! – válaszolt Klári. – A ribancért még majd számolunk!
Dina odalépett a harcolók mellé, letérdelt, Klári szemébe nézett. Aztán megragadta a haját és megrántotta.
- Azt mondtam, engedd el, ribanc! – sziszegte.
- Ketten egy ellen? – kérdezte Klári. – Te gyáva tetű…
- Igen? – kérdezte Dina, és gyengéden megfogta Klári mellbimbóját, ami kilátszott a trikó alól. Aztán egy gyors, erős csavarás, majd még egy és még egy.
Klári próbálta lefejteni Dina kezét, a lába egy pillanatra elernyedt. Evelin kiszabadult, és félre húzódva levegő után kapkodott.
Klári próbált volna felállni, de Dina visszanyomta, és ráhasalt a fejére. Amíg Klári fogást keresett, Dina addig forgolódott, amíg szorosan átölelte. Alig kapott levegőt, Dina az arcára feküdt, és a súlyával fojtogatta miközben szorosan átölelte a melle magasságában. Ő is átölelte Dinát, próbálta lefordítani magáról. Az első kísérletnél Dina keményen a hasába nyomta az állát, és Kláriból fájdalmas sóhaj szakadt ki.
Evelin már magához tért, és nézte az összefonódó lányokat. Önkéntelenül is megcsodálta a feszes karizmokat, Dina szétterpesztett lábait, Klári izmos combját. Meglepve látta, ahogy Klári hídba feszíti magát, és Dina lassan kezd felemelkedni…
Gyorsan odakúszott, két tenyerével szemből visszanyomta Klári csípőjét a földre. Klári azonnal ollóba fogta Evelin derekát a lábaival, aki válaszul rátenyerelt a térdeire, és nyomta lefelé. Klári erős szorítással válaszolt, elakadt Evelin lélegzete…
Evelinnek beugrott a fogás, amivel Klári az előbb kiszabadult:
- Figyelj! – súgta Dinának, majd kényelmesen benyúlt Klári lábai közé. Kitapintotta a feszülő belső combizmot, egészen fent, a combtőnél, majd keményen belemarkolt. Ujjait mélyen a másik húsába nyomta. Klári felsikoltott, és elengedte Evelint.
- Nicsak! – mondta Dina. – Mutasd még egyszer!
Klári próbálta összeszorítani a combjait, de érezte, ahogy Evelin keze egyre beljebb és följebb csúszik. Aztán megérezte ismét a kemény szorítást…
Már közel állt a feladáshoz, amikor belépett Júlia, a szobatársa.
- Mi folyik itt? – kérdezte.
- Magánügy! – válaszolta Dina lihegve. Klári erősen dobálta magát, nehéz volt a földön tartani.
- Frászt! – kiáltotta Juli, és félrelökte Evelint. Az utolsó percek vonaglásai közben Klári feljebb tudott csúszni. Amikor Dina felemelte a fejét, hogy rákiáltson Julira, Klári ollóba fogta a nyakát. Ahogy az előbb Evelin, most Dina barátkozhatott meg Klári combjaival.
Evelin és Juli félig az ágyon, félig a földön harcolt. Evelin fáradtabb volt, Juli felülkerekedett, az ágy szélén ülve, szemből ollózta Evelin nyakát. Behajlította a térdeit, ezzel Evelint a földhöz szögezte. Evelin érezte, hogy fogy a levegő… de észrevette, hogy Julin nincs bugyi. Jobb kezének hüvelykujját belenyomta Juli hüvelyébe, a középső ujját pedig a fenekébe, rámarkolt a gátra. Érezte a záróizom szorítását, aztán keményen összezárta az ujjait. Érzékeny pontot talált, Juli teste azonnal válaszolt: hatalmasat rándult, csípője felemelkedett az ágyról. Evelin hátralökte és beszorította a sarokba. Közben tovább szorította Juli gátját. Hirtelen égető fájdalmat érzett a mellében: Juli rámarkolt és keményen csípte és csavarta. Próbált a másik kezével odanyúlni, de Juli megfogta. Bal kezük ujjai összefonódtak, kapaszkodtak a másik kezébe, hogy el tudják viselni a másik nő okozta fájdalmat.
Klári és Dina közben feküdt a padlón. Dina volt fölül, nyaka Klári térdei között, ő pedig hidalva próbált szabadulni. Klári alulról ölelte át, és csavarta a jobb mellét közben. Dina jobb kezével kitapogatta Klári egyik lábujját, és feszíteni kezdte. Klári lábai lassan szétnyíltak, és Dina feje kicsúszott a csúszós, izzadt combok közül. Lefordult Kláriról, aki ernyedten feküdt a földön.

Az ágy felől, a sarokból a két harcos sírása hallatszott. Evelin és Juli még mindig egymást markolták, tüdejük a zokogásuk ritmusára, zihálva emelkedett és süllyedt.
Dina feltápászkodott, odalépett:
- Hé csajok, vége, döntetlen! – mondta. De azok nem figyeltek rá, tovább szorították, markolták a másikat.
Klári is csatlakozott Dinához, együtt választották szét a lányokat, fejtették le ujjaikat a másikról.
A hirtelen beállt csendben csak a négy lány zihálása hallatszott.
- Huh – fújt Klári. – Ez kemény volt.
- Holnap eldönthetnénk a dolgot – mondta Juli.
- Este. – mondta Evelin.
- Mint ma – fejezte be Dina.
- Ruha? Farmer? – kérdezte Juli.
- Minek? – kérdezett vissza Evelin.
Aztán a két vendég szó nélkül kilépett az ajtón, és visszament a szemközti szobába.
- Basszus, majdnem elvertek minket – mondta Dina, értékelve az eseményket.
- Nem számítottam rá, bocs. Láttam, néha megszívtad…
- Aha, de ők is. Szerintem nem voltunk rosszak – mosolygott Dina.
A szomszédban is az elmúlt negyed óra eseményei volt a téma.
- Mi volt ez? – kérdezte Juli.
- Átjött, és provokált. Gondoltam, had szóljon! – mosolygott Klári.
- Az a fogás a végén nagyon király volt. Azt hittem, meghalok… – mesélte Juli, – remélem, ő sem felejti el, amit kapott érte…
- Mi volt az pontosan? Semmit nem láttam, csak az arcodat, hogy fáj. – érdeklődött Klári. – Meg tudod mutatni?
- Persze. Gyere.
Letérdeltek egymással szembe, de így nem lehetett kényelmesen bevinni a fogást.
- Fejtől-lábtól, lábakat egymás derekára! – rendelkezett Juli. – De előbb vesd le a sortot és a bugyid.
Elhelyezkedtek a padlón. Oldalt feküdtek, Átfogták lazán egymás derekát a lábaikkal. Juli előtt, derékmagasságban volt Klári feneke…
- Valahogy így csinálta…- mondta Juli. Jobb hüvelykujját felnyomta Klári vaginájába, aztán a mutató és a középső ujját a popsijába. Ráfogott a gátra.
- Érzed? – kérdezte. – A kezemben vagy! Csak egy erősebb szorítás, és véged!
- Jah, persze…- hallotta Klári hangját, és érezte a vaginájába és a fenekébe hatoló ujjakat. – Ha megpróbálod, véged.
- Játsszuk le! – bújt ki Juliból a kisördög.
- Tényleg visszakapod! – mondta Klári.
Juli hirtelen szorította össze az ujjait. Klári felnyögött, hatalmas erővel ösztönösen összezárta a combjait, majd egy pillanat múlva az ujjait is. Juli teste is hasonlóan reagált. Soha így még nem ollózták a másikat, főleg nem az esti, sötétben folytatott játékos birkózások alatt. Ez most teljes erőből ment. Klári combja picit vastagabb volt, élesebb körvonalú izmokkal, Julié hosszabb és vékonyabb, de semmivel sem gyengébb.
Juli a szabad bal tenyerével nyomta lefelé Klári combját, de nem jár eredménnyel, a szorítás nem lazult. Aztán meglátta Evelin ujjainak nyomát Klári belül, egészen a combtövénél. Rácsúsztatta a kezét, érezte a finom bőr alatt a vastag, erős, feszülő izmot. Hosszú ujjai kényelmesen átérték, és minden erejét beleadta, amikor megmarkolta. Klári hatalmasat rándult, elengedte Julit és felnyögött:
- Eressz már!
Lassan szétváltak. Mindketten tudták, hogy az esti meccsek keményebbek lesznek…

 
 2010/03/01  Szerző: User - 02:10 Történetek ,  Vélemény? »

A hét folyamán Dina és Evelin nem sokat beszéltek a klubban történtekről. Hála a nagymama titkos borogatás-receptjeinek, a mellükön lévő duzzanatok két nap alatt elmúltak. Ahogy közeledett a péntek, az edzés napja, növekvő várakozással készültek a találkozásra.
- Régóta ismered Katit? – kérdezte Dina csütörtök este.
- Csak mostanában kezdett lejárni, és mindig nagyon visszahúzódó volt. Szerintem a múlt hét után el is ment a kedve….- felelte Evelin. – Te azért eljössz?
- Persze! Hiszen nem kaptam ki! – mosolygott Dina.
Másnap az öltözőben az első, akit megláttak, Kati volt, egy idegen, magas, hullámos barna hajú, modell alakú lánnyal. Üdvözölték egymást, az új lány bemutatkozott:
- Erika vagyok – a kézfogása száraz, határozott volt.
Az edzés első fele a szokásos aerobic gyakorlatokkal telt el.
- Alakítsatok párokat! – szólt Margó.
Dina indult volna Evelin felé, de Kati elé állt:
- Legyünk együtt! – mondta. Dina lassan rábólintott.
- A múltkori körtáncban tapasztalhattátok, hogy milyen fontos a kitartás – oktatta őket Margó – Most ezt fogjuk gyakorolni.
Az első gyakorlatok egyszerű szkanderek voltak, kézzel, majd lábbal. Dina ismét megcsodálhatta Kati rendkívül erős kar- és lábizmait, érezhette erős tenyerének szorítását.
- És most helyezkedjetek el kettős ollóhoz! – rendelkezett Margó.
Evelin az új lánnyal, Erikával került össze. Erika kíváncsian nézett a többiekre, és ahogy azoktól látta, hanyattfekvésben elhelyezkedett a földön. Evelin lovagló ülésben a hasára ült, és a lábai közé hajolt. Erika átölelte a derekát hosszú combjaival, lassan oldalra dőltek, és Evelin is összekulcsolta a lábait. Lassan minden pár felvette ezt a pózt, Dina és Kati is. Dina látta Kati szája sarkában megbúvó mosolyt, és megsejtette, hogy izgalmas, hosszú percek következnek. Margó jelére a lányok minden erejükkel szorítani kezdték egymást. Zihálásuk betöltötte a termet. Percek múlva adta fel az első, majd lassan a többiek is. Csak két pár volt még versenyben: Dina Katival, és meglepetésre Evelin és Erika. Másfél perc múlva Margó megelégelte, és széjjelparancsolta őket. A következő, a kettős nyakolló is hasonló eredményt hozott. Dina és Kati az ájulás határáig küzdött. Testük csatakossá vált az izzadtságtól.
A zuhany alatt Dina élvezte a testére zúduló meleg vizet. Már csak kevesen voltak az öltözőben, és ő is sietett, mert Evelin kint várt rá. Behunyt szemmel mosta le magáról a szappant. És Kati jutott az eszébe. Csodálta az elszántságát, kitartását és erejét.
Hirtelen mozgást hallott, valaki belépett mellé a kis fülkébe Éles fájdalom hasított a mellébe. Kati állt előtte meztelenül.
- Mondtam, hogy még nincs vége! – suttogta. Keze Dina mellét markolta, és hüvelykjét mélyen a bimbóba nyomta, ahogy Dina gyötörte őt a körtánc alatt. Dina is belemarkolt Kati cicijébe. Azt folytatták meztelenül, amit az edzésen kezdtek: de ez most gátlástalan és kegyetlen próba volt. Mindkét lány szeméből patakzottak a könnyek, és a forró vízzel keveredve folyt végig a testükön.
Evelin már unta a várakozást. Erikával beszélgetett, aki Katira várt.
- Sürgessük meg őket! – javasolta, és visszaindultak az öltözőbe. A szélső zuhanyfülkéből zihálást és nyögéseket hallottak. Amikor odaértek, a két, némán küzdő lány a földön térdelt, és egymás melleibe mélyesztett kezekkel hajladoztak. Nagy nehezen szétválasztották a küzdőket.
- Mit képzeltek, hol vagytok! Vége az edzésnek! – kiáltott Evelin.
- Mi még nem végeztünk! – válaszolt Kati.
- Akkor menjünk vissza! – vágta oda Evelin. Nem gondolta komolyan, de csodálkozva látta, hogy a lányok rábólintanak, és felállnak.
- Ruha nélkül. Nem sikolyig, hanem megadásig – szólt Kati, és Dina rábólintott.
- Megyek én is! – ajánlkozott Erika.
- Csak nézőnek! – figyelmeztette Evelin. – Ez párbaj.
A négy lány belépett az edzőterembe. Evelin és Erika a padra ült, Dina és Kati egymással szemben állt fel. Lassan kerülgették egymást. Kati hirtelen lebukott, megpróbálta elkapni Dina térdét. Dina azonban megelőzte: ráhajolt Katira, átölelte, és a földre nyomta. Combjaival elkapta a másik nyakát. Kati tisztán látta a finom, pihés bőr alatt megfeszülő, kőkeményre edzett izmokat. Két kézzel megfogta Dina térdét, és próbálta szétfeszíteni. Ekkor Dina vadul belemarkolt a melleibe. Kati vonaglott és fuldoklott. Szabadulni próbált, az oldalára dőlt, fészkelődött, miközben fogást keresett Dina lábain. Kati már hanyatt feküdt a földön, nyaka a gyilkos présben, amikor Dina ismét lecsapott a védtelen melleire. Teljes erejéből megcsavarta a jobb bimbót. Kati teste ívben feszült meg, karján kidagadtak az izmok. Dina lábai lassan távolodni kezdtek egymástól…
- Segítek Neki! – pattant fel Erika, és kezdte ledobálni a ruháit.
- Itt maradsz! – kiáltott rá Evelin, és megfogta a karját.
- Állíts meg, ha tudsz! – szikrázott Erika szeme, és tovább vetkőzött.
Evelin is letépte a ruháit. Mire végzett, Erika már a küzdők felé tartott. Evelin elkapta, hátulról átkulcsolta a nyakát, és visszafelé húzta. Térdét Erika térdhajlatába nyomta, aki így a hátára dőlt. Evelin a vállaira térdelt, és mondani akart valamit, amikor Erika elkapta a melleit. A klubban eddig szokatlan módszert alkalmazott: nagyot csípett a mellekbe, és lefelé húzta őket. Evelin felkiáltott a meglepetéstől és a fájdalomtól. Fejjel Erika hosszú, karcsú lábai közé bukott, és a combok éhesen zárultak össze a nyaka körül. Szerencsére ki tudta használni Erika tapasztalatlanságát, és amikor az oldalukra fordultak, ő is el tudta kapni a másik lány nyakát. Ugyanúgy feküdtek, mint az edzésen, csak most ruha nélkül, és most sem bírtak egymással. Evelin ebben a helyzetben is csodálattal nézte Erika izmos tomporát és combtövét, amelyen legördült az első izzadtságcsepp.
Kati közben kiszabadította a fejét, felült, és villámgyorsan Dinára vetette magát. Fogait a meglepett Dina mellébe vájta, aki felsikoltott. Kati a fogai között tartotta a vonagló Dina mellét, amikor az belemarkolt a fanszőrébe. Katinak dús szőrzete volt a szeméremdombján, ebbe kapaszkodott Dina. Erősen húzta, majd rángatta. Most Kati sikoltott óriásit, elengedte a megkínzott mellet, és kitépte Dina kezét a lába közül. Mindketten feltérdeltek, és egymást méregették.
Evelin és Erika már rátaláltak egymás melleire, de ez sem oldotta meg a helyzetet. Reménytelenül vergődtek egymás szorításában, mellükben az égő fájdalommal. Néha felsikoltottak, de nem adták fel. Erika beleharapott Evelin combjába, hátul, fent a combtőnél. Szájában érezte a másik izzadtságának sós ízét. Evelin felüvöltött, és olyan erővel rántotta meg Erika mellbimbóját, hogy az majdnem eszét vesztette a fájdalomtól. Ők is elengedték egymást, lassan felálltak.
A hirtelen jött csendben csak a négy lány zihálása hallatszott. Pár perc telt el így, erőgyűjtéssel.
Elsőnek Dina és Kati kapaszkodott össze. Átölelték egymást, és minden erejüket megfeszítve préselték össze a testüket. Állaikat mélyen egymás vállába nyomták, és lassan köröztek a fejükkel. Orrukat betöltötte izzadtságuk szaga.
Evelin és Erika is összekapaszkodott: Erika a tarkójánál fogva, két kézzel próbálta előre dönteni Evelint, aki a haját húzta. Evelin ellenállt, erre Erika felkapaszkodott az álló lányra, és ollóba fogta a derekát. Evelin tántorgott kettejük súlya alatt, és levegőért kapkodott. Elengedte Erika haját, és megpróbálta eltolni magától. Tenyere alatt érezte a másik bordás hasizmait. Erika még erősebben szorította. Evelin marokra fogta Erika kemény melleit, és hüvelykjét a bimbókba nyomta. Ez, a Dinától ellesett fogás nagyon hatásos volt: Erika hatalmas sikollyal zuhant a földre, de azonnal felpattant. Ügyesen elgáncsolta Evelint, de nem engedte a földre esni: fél térdre ereszkedett, Evelin hanyatt feküdt a combján. Bal tenyerét az állára szorította, és lefelé nyomta. Evelin mindkét kezével fogást talált Erika alkarján, de nem tudta visszanyomni. Amikor a haja elérte a padlót, Erika szabad jobb kezével nagyot csípett a bal mellébe, és teljes erejéből megcsavarta. Evelin felsikoltott. Erika elengedte a mellét, de csak azért, hogy a fanszőrét húzza meg. Majd ismét a melle következett.
Dina és Kati még mindig összeölelkezve térdelt. Dina a csuklójára csavarta Kati vastag, szőke copfját, és minden erejét megfeszítve, két kézzel lefelé húzta. Kati szeme megtelt könnyel, nyakán megfeszültek az izmok, és álla lassan kiemelkedett Dina vállából. Ő is húzni kezdte a másik lány haját: mindkettőjük teste ívben hátrahajolt. Lassan oldalra dőltek. Dina benyomta a térdét Kati lábai közé, és ollóba fogta a combját. Érezte a másik feszülő combizmait, amikor azok viszonozták a szorítást. Így rögzítették egymás testét, majd megmarkolták a másik melleit. Hüvelykujjaikat a bimbókba nyomták, és lassan mozgatni kezdték.
Evelin szaggatott sikolyai betöltötték a termet. A fájdalom erőt adott neki: jobb lábát hirtelen a térdelő Erika bal vállára tette, és ollóba fogta a nyakát az álla alatt, és a földre döntötte. Ő Erikának háttal fordult, aki így nem érhette már el megkínzott melleit. Erika a hátán feküdt, Evelin combjainak szorításában. Egyik kezével a fojtáson próbált lazítani, a másikkal Evelin fanszőrébe kapaszkodott és rángatta. Evelin ismét a Dinától tanult, és az előbb nagyon hatásosnak bizonyult fogást vetette be: marokra fogta Erika jobb mellét, és belenyomta hüvelykujját a bimbójába. Lassan mozgatta az ujját. Erika vonaglott és sikoltozott, de nem tudott szabadulni. Elengedte Evelin fanszőrét, és a karját próbálta eltolni magától, de ujjai lecsúsztak Evelin csatakos karizmairól. Evelin karjának minden erejét beleadta a szorításba. Erika ajkát hosszú sikoly hagyta el, majd a tenyerével verni kezdte a padlót. Evelin azonnal elengedte.
Mindketten lassan felültek, és Dináékat nézték. A két, elkeseredetten küzdő lány még mindig egymás mellét kínozva vonaglott a szőnyegen. Hosszú, kétségbeesett sikolyaik visszhangoztak a teremben. Karjukon és lábukon feszültek az izmok, szemükből patakzott a könny. Hosszú percek teltek el így. Aztán a sikolyok halkabbak lettek és ritkulni kezdtek. A testek elernyedtek, és csend lett. Evelin és Erika aggódva sietett a két lányhoz, akik még ájultan is egymás mellét tartották a kezükben. Evelin pofozgatta őket, Erika pedig egy vödör hideg vízzel tért vissza a mosdóból, és rájuk borította. Lassan eszmélni kezdtek, és újra egymás felé fordultak.
- Vége! Értitek! Vége! – kiáltotta Evelin.
- Döntetlen jó lesz? – suttogta Kati. Dinának egy bólintásra futotta az erejéből. Mindketten a padlóra hanyatlottak.

 
 2010/01/30  Szerző: Lulu - 04:50 Történetek , ,  Vélemény? »

Elég volt. Megfogtam a telefont, és csigalassúsággal elkezdtem bepötyögni az SMS-t, amit már napok óta fogalmaztam magamban, de elküldeni nem mertem.
“Igen szeretnék veled találkozni, majd írj, hogy neked mikor lenne jó. ”
Gondolkodás nélkül lenyomtam a küld gombot, még mielőtt meggondolnám magam. A gyomrom remegésbe kezdett. “Nem vagyok normális…”, gondoltam magamban, de a bátyám mondatai is zúgtak a fejemben:”Meglátod jó lesz… Örök emlékké teszi majd a számodra…” Nagyon izgultam mi lesz, és ezen semmi sem tudott már enyhíteni, csak az ha megteszem. Nem jött válasz aznap, hiába vártam valami visszajelzést. Éjjel alig aludtam, csak erre tudtam gondolni, hogy mi lesz ennek a dolognak a végkifejlete. Reggel korán keltem, a telefont mindenhová vittem magammal. És egyszer csak megtörtént, amire vártam, SMS-em érkezett! Annyi állt benne hogy 10-re menjek át, várni fog puszi. A szívem a torkomban dobogott, hisz 16 éves létemre még egyszer sem voltam fiúval, úgy hogy a beszélgetésen kívül mást is akarjon tőlem. Se csók, se szex. És itt van Tomi, a tesóm haverja, 19 éves, jól néz ki, igaz egy futó kalandon kívül többre nem számíthatok tőle, de ő mégis bevezetne a számomra eddig idegen szex világába. Gyorsan elrohantam zuhanyozni, mivel már nem volt sok időm, felkaptam magamra egy kényelmes farmert, meg egy pólót, és eljött az idő el kellett indulni. Tesóm kajánul vigyorgott, mikor elköszöntem, mert sejtette hová készülök.
Megérkeztem a házuk elé, becsöngettem. Nagyot dobbant a szívem, mikor megláttam. Kedvesen beinvitált a szobájába, majd beszélgetni kezdtünk mindenféléről. Szóba került az iskola, közös ismerősök, helyi pletykák. Majd rátért a kényes témára. Megkérdezte, hogy csókolóztam-e már, amitől fülig vörösödtem, és egy halvány nemmel tudtam csak válaszolni. Erre ő azt mondta, hogy örül, hogy megtisztelem azzal, hogy ő lesz mindenben nekem az első, majd lassan az arca egyre közelebb került az arcomhoz. Automatikusan behunytam a szemem, és vártam mi lesz… Éreztem, ahogy az ajka az enyémhez ér, és játszik az én ajkaimmal, a szívem eközben azt hittem ki fog ugrani a helyéről, mert annyira gyorsan vert, és valami teljesen új érzés kezdett elönteni, miközben lágyan csókolt. Persze viszonoztam is a dolgot, és reménykedtem, hogy jól csinálom. Miközben ajkaink egymással voltak elfoglalva, a kezével szépen lassan elkezdte a melleimet simogatni, amitől hirtelen összerezzentem, mire ő próbált nyugtatni, hogy lazítsak, mert úgy jobb lesz, de ez valahogy nem igazán akart összejönni, de próbálkoztam csak az érzésre koncentrálni, és ez többé-kevésbé sikerült.
Tomi elkezdte rólam levenni a felsőt lassan, hátha megint visszakozom, de a csókja engedékennyé tett. Miután a póló lekerült rólam gondoltam magamban legyünk akkor egálban és egy kicsit felbátorodva én is elkezdtem lehámozni róla az övét. Napbarnított bőr és kellemesen izmos felsőtest tárult elém, amitől még jobban izgalomba jöttem. Tomi szép lassan elkezdett egyre lejjebb csókolni, először a nyakamat, majd a melleimen a keze helyét a szája vette át és bennem eddig ismeretlen, és furcsa érzések kezdtek el kavarogni. Hosszasan eljátszott a mellbimbómmal, nyalogatta, szívogatta őket, ami halk sóhajokkal váltott ki belőlem, közben lágyan simogattam a hátát és a nyakát. A kezeivel elkezdte kibontani a farmerem, majd segítettem neki hogy végképp megszabadítson tőle. Ott ültem előtte egy szál tangában, és megkértem hogy ő is vegye le a nadrágját, és mikor megtette döbbenten tapasztaltam, hogy nem volt rajta alsó, kicsit hirtelen jött, de próbáltam magam hamar hozzászoktatni a látványhoz. Méretileg nem tudtam rá mit mondani, mert ez volt ez első, amit így láttam élőben, a szexfilmekhez meg inkább nem akartam viszonyítani…. Ő is fel volt izgulva már rendesen, mert eléggé kemény volt már neki. Megkérdezte, hogy nincs-e kedvem megfogni, mire én bátortalanul a kezembe vettem, és a filmekben látott módon elkezdtem a kezemet mozgatni. Valószínűleg jól csináltam, mert egyre gyorsabban vette a levegőt Tomi. Kis idő múlva megkért hogy vegyem a számba, ha szeretném, de én azt mondtam, ha lehet akkor most ne mert azért ennyire nem voltam felkészülve lelkileg az ilyen jellegű dolgokra. Azt mondta semmi gond, de nekem rossz érzésem volt gondoltam biztos mérges ez miatt, de ahogy megcsókolt az hamar feledtette velem a gondolataim. Most nem csak sima csók volt hanem a nyelvével elkezdte simogatni a számat majd egyre beljebb hatolt vele és az én nyelvemet kereste. Én is elkezdtem viszonozni a dolgot. A gyomrom tájékán eközben már egy ideje furcsa érzésem volt, amit inkább jónak mondanék, mint rossznak. Eközben a fülembe suttogta hogy most szeretne nekem csinálni valamit, és hogyha kellemetlen lenne akkor szóljak nyugodtan mert abbahagyja. Kíváncsian vártam a dolgot, ami úgy kezdődött, hogy egyre lejjebb csókolta a testem, míg végül elérkezett legintimebb testrészemhez. Óvatosan próbálta széjjelnyitni a lábaim, amit kicsit görcsösen meg is tettem, és érezvén rajtam a feszültséget megnyugtatott, hogy ne izguljak nagyon jó lesz. Ez után kezével széthúzta a puncim, majd nyelvével lassan elkezdte a csiklómat izgatni, első érintésekor azt hittem fél métert feljebb ugrok az ágyon, ahol feküdtem, mert soha ilyet még nem tapasztaltam, de megpróbáltam nyugton maradni.
Éreztem, ahogy simogat a nyelvével egyre lejjebb és lejjebb. Majd egy kis szünetet tartva megjegyezte, hogy látszik, hogy nagyon élvezem a dolgot, amire én kérdően felemeltem a szemöldököm. Erre megfogta a kezem, és a puncimhoz tette. Meglepődtem hisz nagyon nedves voltam. Mosolyogva rám nézett, majd tovább folytatta a csiklóm ostromlását. Nagyon jó érzés volt, amit csinált, halkan nyögdécseltem közben. Majd egyszer csak abbahagyta, és a mellettem lévő éjjeliszekrény fiókjából elővett egy óvszerzacskót. Kíváncsian néztem, hogyan helyezi fel már merev péniszére. Mikor kész volt, fölém hajolt. Lassan csókolóztunk, közben éreztem, hogy az egyik kezével barlangom bejáratához illeszti szerszámát. Hirtelen elkezdtem félni, mivel sejtettem, hogy ami most jön az fájni fog elég rendesen. Biztos érezte rajtam a dolgot, és próbált nyugtatni, hogy engedjem el magam, mert úgy kevésbé fog fájni, meg nem fog sokáig tartani a fájdalom, és hogy utána mennyei érzés fogja átvenni a helyét. Lassan elkezdett mozogni, közben csókolóztunk, nyelveink kényeztették egymást mikor a sok kis apró lökések helyett egy mélyebbre hatolt tett, hirtelen tompa mély fájdalmat nyilallt belém, meg éreztem, ahogy férfiassága feszíti a kéjbarlangom falát. Felszisszentem a fájdalomtól, mire ő csitítgatott, és mondta, hogy mindjárt vége lesz a fájdalomnak. És egyre gyorsabban elkezdett ki-be járni bennem.
Ahogy kezdett halványodni a fájdalom a helyét egy teljesen más érzés vette át. Teljesen átadtam magam az ennek, már az is felizgatott hogy éreztem rajta is a vágyat, és hogy kíván engem. Miután perceken át így adtuk át magunkat a gyönyörnek, megkérdezte, hogy van-e kedvem kipróbálni másik pózt? Eszembe jutott a szexfilmeken látott póz, mikor a férfi hátulról teszi magáévá a nőt. Gondoltam azt meg lehetne próbálni. Ezt el is mondtam neki, majd ennek megfelelően el is helyezkedtem. Egy kicsit megtörölgette előtte a puncimat, mivel a szüzességem elvétele járt egy kis vérzéssel. Majd halkan felnyögtem, mikor éreztem, hogy ismét belém hatol, de ez alkalommal sokkal mélyebben éreztem magamban. Gyorsan mozgott ki-be bennem, éreztem, hogy a egyre nagyobb forróság önt el. Tomi is így lehetett, mert ő is nagyon gyorsan vette a levegőt. Majd pár erős lökés után nem bírta tovább, és elélvezett. Kimerülten dőltem az oldalamra, és miután megszabadult az óvszertől, ő is mellém dőlt. Nyomott egy puszit a számra, megkérdezte, hogy milyen volt. Mosolyogva válaszoltam, hogy nagyon jó volt. Erre azt mondta, hogy ez még a kezdet, mert ha majd felszabadult leszek, és sikerül nekem is elmennem, az ennél még ezerszer jobb lesz. Nehezen tudtam ennél is jobb érzést elképzelni, de gondoltam, biztos igaza van. Sokáig feküdtünk egymás mellett, beszélgettünk mindenféléről.
Mikor hazafelé sétáltam, próbáltam megemészteni a dolgokat. Az biztos, hogy nagyon szép emléket kaptam, még így 6 évvel később visszagondolva is.

jan 212010
 

„Minden nő kurva” – hallani olykor. Tegnap elgondolkodtam ezen. Természetesen nem azon, hogy a nők mind kurvák lennének. Vagy ribancok. Szajhák. Lotyók. Repedtsarkúak. Könnyűvérűek… érdekes mennyi szavuk van az ilyesmire a férfiaknak, ugye? De nem, ez badarság. Nyilván nem minden nő ilyen. De talán, igen, talán én az vagyok. Úgy értem, illik rám e zavaros kifejezések valamelyike. Nem tudom. Döntsétek el ti.
faszokat_szopok
Szóval, fél éve jöttem össze Attilával. Nem túl jóképű srác, de elég jó fej, és elszántan ostromolt nekem. Így egy idő után engedtem az ostromának, és nem bántam meg. Jól megvoltunk, bár a szex nem volt valami nagy szám vele, testileg nem vonzott igazán. Én sem vagyok egy nagy eresztés, mindig azt gondoltam, jobb, ha beérem azzal, ami jut nekem. Attila tapasztalatlan volt, és elég nehezen tudott összehozni egy-egy tisztességes merevedést. Nem hiszem, hogy szervi ok lett volna a háttérben, szerintem csak túlságosan izgult. Igyekeztem segíteni neki, de ahányszor belém rakta a farkát, mindig túl korán ment el. Utána szégyenkezett, és szó sem lehetett arról, hogy újból feltámasszam neki. Úgyhogy bátorítottam, kényeztessen orálisan, amit meg is tett. Ebben elég ügyes volt, így előfordult olykor, hogy az orgazmusig is eljutottam. Ha mégsem, hát megjátszottam az élvezetet.
Szóval a szexuális életünk Attilával több volt, mint problémás, de amúgy kedves, figyelmes fiú volt, jól éreztem magam vele. Minden rendben is ment, egészen a múlt hétig. Akkor volt a Buli.
Egy barátnőm hívott meg. Eljött sok lány, fiú, volt alkohol bőven, minek következtében hamar feloldódtak a gátlások. Megjelent egy eszméletlenül jó pasi is, Zsolt, aki már régóta nagyon tetszett. Magas volt, jóképű, és nagyon jól állt neki a bőrdzseki. Sejtettem persze, hogy egy magamfajta kisegér aligha fogja érdekelni. Így néztem, ahogyan sorra eltűnik jobbnál jobb lányokkal szobán, s tudtam, lefekszik velük. Sok ringyó, gondoltam keserűen. Gyanítottam, hogy csak a bömbölő zene az oka, hogy nem lehet hallani a szobából kiszűrődő kéjes hangokat. Sóhajtottam, és kerestem magamnak egy martinit.
Attila elég hamar berúgott. Általában is sokat ivott az utóbbi időben, amiből kifolyólag volt is balhé közöttünk. Talán ezzel függött össze, hogy elmúlt három hétben egyszer sem volt képes belémdugni a péniszét. Volt, hogy vagy negyedórán keresztül szopogattam, szívogattam neki, és csak nem akart felállni. Ilyenkor csalódottan dobtam hanyatt magam, lábam közé nyomva a fejét, hogy nyaljon, amíg el nem zsibbad a nyelve. És ő meg is tette, úgy csapkodott a nyelve, mint egy fagylaltevő versenyen. Kielégülést ilyenkor sosem éltem át: csípőm vad mozdulataival és nyögéseimmel csupán a feszültség távozott belőlem.
De az eseményekhez visszatérve: Attila a buli vége felé már eszméletlenül hevert egy fotelben. Eleinte megpróbáltam élesztgetni, undorodva nézve a szájából kicsüngő vékony nyálpatakot. Miután nem jártam sikerrel, vállat vontam, és magára hagytam.
Éjfél körül már eléggé megritkult a party közönsége. Jó páran lemerültek az Attiláméhoz hasonló delíriumba, volt, aki a kádban hevert, volt, aki az ágyakban (esetenként magán vagy magában valakivel): egyszóval, alakultak a dolgok, ahogyan egy átlagosnál valamivel fékevesztettebb buliban szokásos. Úgy tűnt, Zsolt hódolói is eltünedeztek szép lassan, legalábbis abból ítélve, hogy hajlandó volt nekem szentelni magát egy lassú szám erejéig. Tánc közben alig tudtam leplezni remegésem, ahogy remek testéhez simultam. Most az sem zavart, hogy éreztem nyakán az este többi nőjének parfümjét. Attilára pedig ez alatt még egy gondolatot sem szántam.
Hajnaltájt megéheztem kicsit a rengeteg piára, úgyhogy kimentem a konyhába összeütni egy melegszendvicset. Zsolt is csatlakozott hozzám, és együtt készítettük el a kaját. Közben semmiségekről beszélgettünk, igyekeztem leplezni izgatottságomat. Olyan férfias, szexis hangja volt, hogy kirázott tőle a hideg. Vagy, hogy másképp fogalmazzak, már a hangjától benedvesedtem. Zsolt azért érzékelhette, hogy nem közömbös számomra, mert egyre közelebb húzódott hozzám, és minduntalan hozzámért. Úgy tett persze, mintha véletlen lenne.
Folytattuk még egy idáig a játékot, aztán világossá vált, hogy megtesszük, amit mindketten kívántunk. Berántott a konyhából nyíló kamrába, és összetapadtunk a szűk sötétségben. Parfümjének illata mindent betöltött. Zsolt magához húzott és megcsókolt. Nem tiltakoztam, hevesen viszonoztam. Hevesek voltunk mindketten, ő kicsit durva is, és tudtuk, nincs sok időnk.
- Van valakid? – kérdezte, miután rövid szünetet tartottunk a csókolódzásban.
Fejem vállára hajtva elgondolkodtam. Lehet, hogy Zsolt nem tud Attiláról? Elképzelhető. Végül is, mire megjelent a buliban, barátom már kiütötte magát, nem nagyon láthatott minket együtt.
- Nincs – mondtam, de ahogy elhagyták a szavak a szám, már beláttam, naiv voltam. Nem láttam Zsolt arcát, de tudtam, magában nevet. Miért kellett ez? Meg akart alázni? Valószínűleg. A francba is, nem számít.
Csókolództunk tovább. Aztán lerántotta a toppom, ami alatt nem viseltem melltartót, lehajolt, és szájába vette az egyik mellemet. Aztán a másikat. Nyögve hátrahajoltam, a kamra falának támaszkodtam. Kicsit tartottam attól, egy heves mozdulatunk üveg, vagy befőttzáport von majd magával, és akkor lebukunk. Aggodalmaim azonban egyre inkább elhalványultak, amint agyamon megült a vágy köde.
Éreztem, hogy Zsolt izmos keze a nadrágom gombolja, és letolja. Aztán már a bugyimban éreztem kutató ujjait. Felsikkantottam, majd heves nyögdécselésbe kezdtem, ahogy dörzsölni kezdte a csiklóm, miközben két ujját durván a pinámba nyomta. Mozgattam a fenekem, hogy minél jobban érezzem. Arcom a vállára hajtottam, bőre és bőrdzsekije illata teljesen elbódított. A szívem nagyon hevesen vert, égett a testem, puncim pedig úgy lüktetett, hogy szinte már fájt. Zsolt aznap este már sok hüvelyt megjárt ujjai rövid idő alatt a csúcsra repítettek. Vállába haraptam, hogy elfojtsam kéjes hörgéseim, miközben testem ütemesen rángott, és éreztem, gyönyörlevem végigfolyik combjaimon. Mikor enyhült a kéj, vadul csókolni kezdtem Zsoltot, aki azonban elkapta a száját, és erős kezeivel durván térdre kényszerített.
- Gyerünk. Sietnünk kell – Hangja rekedt volt, vágytól tüzelt és megvetéstől. Felrémlett előttem az ájult Attila képe, és a szájából csordogáló nyálpatak. Megragadtam Zsolt övét, remegő kezekkel kioldottam, és lehúztam nadrágját, bokszerét bokáig. Zsolt felkattintotta a villanyt.
- Ne… kapcsold le – kértem.
- Nem – mondta, és lenézett rám. – Látni akarom, hogy szopsz.
Késő volt már a szégyenkezéshez. Különben is szép, vastag farka volt, én se bántam, hogy látom. Megfogtam, és nyalogatni kezdtem. Zsolt hajamba markolt, és a számba ügyeskedte magát. Alig fért a számba feszülő fallosza. Fuldokolva kezdtem szopni, igyekezve nem gondolva arra, hány száj kényeztette már az este folyamán.
Zsolt sóhajtozva dugta a számat. Kezemmel húzogattam remek péniszét, nyelvemmel masszíroztam, időnként megszívogattam. Nagyon igyekeztem kedvére tenni. Rövidesen megéreztem, hogy közeledik.
- Igen… – nyögte rekedten. – Most… szívd erősen.
Ajkaimmal vákuumot képeztem, mire Zsolt fölszisszent, teste összerándult, és teste remegéséből éreztem, közeledik, ahogyan a sín remegéséből megállapítható a vonat érkezése. És bekövetkezett… Zsolt pénisze összerándult, forró magva szájpadlásomnak csapódott, én pedig összeszorított ajakkal csak szívtam, szívtam.
És akkor ránk nyitottak. És hogy ki? Hát persze, hogy Attila.
Mit láthatott, a mindig tartó részegség, és a fejében már tanyát verő zúgó másnaposság ködén keresztül? A barátnőjét, amint egy nála sokkal jóképűbb, minden tekintetben sikeresebb pasi előtt térdel, és amelyik pasi épp a spermáját pumpálja a szájába? A lányt, akit szívből szeretett, de akinél az ágyban mindig csődöt vallott, és akinek emiatt egy lepukkant házibuliban, a kamrában kell mással kárpótlást találnia? Igen… de félek, ennél sokkal többet látott. Zsolt gúnyos vigyora, a rémült megdöbbenés arcomon (és az ajkaim közül szivárgó ondó), félek, betette neki a kaput. Mindig gyenge volt, talán én voltam az utolsó, akibe kapaszkodhatott ebben a számára nyomorú életben. Túl sok volt a fájdalom, amit az arcán láttam. Túl sok.
Innentől amúgy is minden a ködbe veszett. Amilyen gyorsan csak tudtam, cinikus pillantások kereszttűzében elmenekültem barátnőm házából. Elmentem a parkba, leültem, és elszívtam láncban fél doboz cigit. Nagyon mocskosnak éreztem magam.
Hogy mi történt azóta? Tegnap újabb házibuliban voltam. Ott volt Attila is, egy ronda, dagadt csajjal, ott tapogatta az orrom előtt, aztán tüntetőleg elvonultak egy szobába. Amikor távoztak, Attila rám vigyorgott, és mintha egy koponya vicsorgását láttam volna. Gúnyosnak szánta, de én csak parttalan kétségbeesést olvastam ki belőle.
A buliban ott volt Zsolt is. Megdugott. Egy idő után előkerült némi kokain. Akkor már a barátja is beszállt, felváltva dugtak. Nem részletezném. Nem értem magam. Attilát se, Zsoltot se. Nem is akarom megérteni. Nem tudom még, hogy alakulnak a dolgaim. Alighanem hagyom Zsoltnak, hogy használjon. Élvezi, ha megalázhat. A többi csaj nem hagyja, ezért van inkább velem, hiába szebb nálam a többi. Én nem törődöm vele. Hatalmasakat élvezek, amikor vele vagyok. Tudom, hogy Zsolt megvet. Attila is. Én is megvetem magamat. Lényegtelen. Akármi is a baj velem: pszichológushoz nem vagyok hajlandó menni.

 

- Kis Nikoletta vagyok – nyújtott kezet szigorúan a barna hajú, bombázó testű nő, aztán megigazította szemüvegét. – Mint bizonyára tudja, mára jelentettünk be adóellenőrzést önöknél.
- Igen – bólintott a cég tulajdonosa, és alaposan végigmérte a nő hatalmas melleit, fekete szoknyáját, rácsos harisnyáját és térdig érő, fekete csizmáját. – Elő is készítettük a számlákat. Fáradjon velem, kérem.
A tulajdonos bevezette az ellenőrnőt a hátsó irodába. Ide nem hallatszott be az utca forgalmának zaja, de elég meleg volt.
- Kér esetleg inni valamit? – kérdezte a tulajdonos. Arra gondolt, egy kis kedvességgel bizonyosan jobb hangulatra deríthetné ezt a szigorú bombanőt, akinek az ajánlatra dacosan megvillant a szeme, úgyhogy a férfi gyorsan hozzátette: – Tudja, azt olvastam valahol, hogy nem szabad visszautasítani a kínálást, mert ezzel tulajdonképpen a másik embert utasítjuk el. El kell fogadni, amit kínál az élet.
A nő elmosolyodott.
- Hát elég meleg van itt… Egy kis szódavíz jól esne.
- Máris beküldöm – bólintott a férfi. Kiment a bolthelyiségbe, leült egy székbe a titkárnője mellé.
- Mi a helyzet, főnök? – kérdezte a titkárnő. Szőke, zöld szemű, babaarcú fiatal nő volt, gömbölyded vonalakkal, gondosan manikűrözött, vörös körmökkel és hatalmas mellekkel.
- Nem tudom – dőlt hátra a tulajdonos a székben, és megdörzsölte a halántékát. – Elvileg minden számlánk rendben van, a netes kalkulátorral kiszámítottam a befizetendő adót, de hát ezek az ellenőrök mindig találnak valamit. Mindegy, majd csak lesz valahogy. Bevinne neki egy kis szódavizet?
- Hát persze, főnök. De tudja, mit? Ne aggódjon, majd én jókedvre derítem ezt az ellenőrnőt…
- Kis Nikolettát – szúrta közbe a tulajdonos.
- Akkor ezt a Kis Nikolettát. Bízza csak rám.
A tulajdonos csak nézte a titkárnőt, de nem szólt semmit. A nő szódát töltött két hosszú pohárba, és bevitte egy fémtálcán az irodába.
- Meghoztam a vizet – mondta az ellenőrnőnek, aki rápillantott, bólintott egyet, és folytatta a számlák átnézését. A titkárnő letette a tálcát az asztalra, aztán megállt mellette. Felvette az egyik, párás falú poharat, és kortyolt belőle egy nagyot. – Milyen meleg van…
Az ellenőrnő ránézett, elmosolyodott, és ő is ivott egy kicsit. Aztán nagyra tágult szemekkel nézte, ahogy a titkárnő lassan végighúzza hosszú, vörös körmű mutatóujját a nedves üvegpoháron.
Egy percig mindketten hallgattak. Aztán a titkárnő sóhajtva a dekoltázsába emelte a jéghideg poharat, betemette a mellei közé.
- Olyan fülledt a levegő… – búgta.
Az ellenőrnő hátradőlt a párnázott székben, és a titkárnő mellei között gyöngyöző poharat nézte, ami egyre lejjebb vándorolt, a titkárnő pedig egyre nagyobbakat sóhajtott közben, aztán kivette a poharat a mellei közül, és az asztalra tette. Az asztal fölé hajolt, mintha ő is a számlákat nézné.
- Ez nagyon bonyolult… – búgta. – Biztos nagyon nagy koncentrációt igényel…
- Hát ami azt illeti…
- Engedje meg, hogy egy kicsit ellazítsam – vágott közbe a titkárnő, és az ellenőrnő mögé lépett. – Egy kis hátmasszázs biztos jól fog esni. – Azzal választ sem várva simogatni kezdte az ellenőrnő finom nyakát.
- Ez nagyon jó… – sóhajtotta az ellenőrnő, és önkéntelenül becsukta a szemét. A titkárnő ujjbegyei finoman köröztek a nő nyakán, a haj vonalán, aztán lejjebb kúsztak. Kigombolt a nő blúzán két gombot, hogy hozzáférjen a vállához, és finom, mégis erős mozdulatokkal kezelésbe vette őket. Kimasszírozta az izmokból a csomókat, kissé fel is hevítette a nő bőrét. A titkárnő hosszú ujjai szépen lassan levándoroltak a nő dekoltázsába, simogatni kezdte melleit, apró kis köröket írt le a rózsaszín mellbimbók körül. Az ellenőrnő teljesen megfeledkezett mindenről, nagyokat sóhajtva élvezte a kényeztetést.
A sóhajok kihallatszottak az előtérbe, a bolt tulajdonosa halkan belopózott az ajtóig, és onnan figyelte az eseményeket. Lépéseket hallott maga mögött: a boltban dolgozó két magas, izmos néger férfi jött oda mögé, és hatalmasra tágult pupillákkal nézték az irodában vonagló két gyönyörű nőt. A bolt ajtajára belülről már ki volt akasztva a “Zárva” tábla.
A titkárnő lehajolt, és hátulról lágyan megcsókolta az ellenőrnő nyakát. Nyelve lassan haladt lefelé a finom libabőrön, közben ujja a a fehér blúz alatt a mellbimbókat csippentette össze.
Aztán egy hirtelen mozdulattal felegyenesedett. Az ellenőrnőből csalódott sóhaj szakadt fel, szeme kinyílt. De a titkárnő nem törődött vele, hátrahúzta a görgős irodai széket, és letérdelt az ellenőrnő formás lábai közé.
- Ez a fekete csizma hihetetlenül izgató – mondta, és végigsimított az ellenőrnő magassarkú, térdig érő csizmáján. – Hol vette?
- Egyszer nagy leárazás volt a… – próbálta kinyögni az ellenőrnő, de a titkárnő ujjai már fekete, rácsos harisnyás combjain jártak, és apró mozdulatokkal jutottak egyre feljebb és feljebb, be a szoknya alá. A titkárnő egy igazi profi mozdulattal simított végig az ellenőrnő ágyékán, amibe az ellenőrnő beleremegett. A titkárnő hegyes körmeivel könnyedén megbontotta a harisnya anyagát, és lyukat tépett rajta. Az ellenőrnő elkerekedett szemmel nézte, de a titkárnő határozott mosollyal folytatta, lyukat tépett a fekete bugyin is, és benyúlt az előtte tátongó nedves punciba.
- Ez igen, jó nedves – mondta, és kihúzta belőle ujját, a meleg, sikamlós nedveket pedig rákente a kis rózsaszín csiklócskára. Aztán ráhajolt, végignyalt rajta amolyan kóstolóképpen, majd finoman körözni kezdett körülötte a nyelvével. Az ellenőrnő halkat sikkantott, puncijából vad iramban indult meg az illatos nedv, elkapta a titkárnő fejét, aki közben mutatóujját a nedvedző punciba nyomta, és finoman ujjazni kezdte. Nyelve fürgén pörgött a csiklón, ujjával pedig a kis barlangocska minden szegletén végigtapintott. Amikor érezte, hogy az ellenőrnő egyre vadabbul tolja arcába punciját, vad ujjazásba váltott át, benyomta még egy, aztán egy harmadik ujját is, és erőteljes mozdulatokkal kezelte, mint egy dugattyú. Az ellenőrnő teljesen elvesztette az irányítást az események fölött, csak élvezte a finom nyalást és az erőteljes ujjazást.
Aztán elélvezett. Kellemesen, jól elnyújtva, nagyot. Egész teste beleremegett. A titkárnő figyelmesen hátrahúzódott, hagyta, hogy az orgazmus hullámai végigszántsanak az ellenőrnő testén.
- Ez nagyon… kellemes segítség volt… – nyögte ki végül az ellenőrnő.
- Örülök, hogy segíthettem – mosolygott a titkárnő. – Ha jól láttam, éppen a külföldi alkalmazottaink papírjait ellenőrizte.
- Igen, a külföldi munkavállalókra vonatkozó… – kezdett bele az ellenőrnő, de a titkárnő félbeszakította.
- Mi lenne, ha a helyszíni szemle részeként ők maguk is bebizonyítanék hasznosságukat? – kérdezte, miközben a szoknyát porolgatta. Hátranézett: – Pierre, Jean-Francois, tudom, hogy ott vagytok! Gyertek, segítsetek a kedves ellenőrünknek!
A folyosóról belépett a két hatalmas, izmos néger férfi, Pierre és Jean-Francois. Az ellenőrnő megpróbált feltápászkodni.
- Kis Nikoletta vagyok… – akart nekik kezet nyújtani, de mire feleszmélt, a tenyerében már Pierre hatalmas, kőkemény szerszáma ágaskodott. A nő szeme elkerekedett, mondani akart valamit, de hangja elakadt, ösztönösen rászorított a kemény, fekete rúdra, és simogatni kezdte.
- Ilyen bizonyíték még nem is volt sosem a kezemben… – mormolta. A farok fölé hajolt, egy kis nyálat engedett ki a szájából, a szerszámra csorgatta. Lassan elkente a csillogó folyadékot a fekete rúdon, és húzogatni kezdte rajta a bőrt. Csillogó szemmel nézte, hogy a másik fekete férfi vigyorogva odaáll a másik oldalára, és rámarkolt az ő farkára is.
Az ellenőrnő lassan ráengedte finom kis ajkait az egyik nagy, fekete makkra, és beengedte a szájába. Végigvárta, hogy a fekete férfi hosszan, jólesően felsóhajtson, aztán kiengedte, és a másikat vette a szájába. Így mindkét farok jó nyálas lett, az ellenőrnő kiegyenesedett, és lendületesen verni kezdte a két izmos, fekete faszt. Mosolyogva nézte, ahogy a nyállal keveredik a férfiak előnedve, és elégedetten hallgatta a lucskos bőr csattanásait. Kicsit közelebb húzta mahgához a férfiakat, akik közelebb is léptek hozzá, jó nagyra tátotta a száját, és mindkét makkot a szájába engedte.
- Ez az, kardozzatok egy kicsit – hallatszott a titkárnő hangja hátulról, az ajtófélfa mellől. Az ellenőrnő felnyögött, és vadul verte a szájába a két fekete faszt. Folyamatosan nyálazta közben őket, már csöpögött az álláról az előnedv és a nyál keveréke hófehér blúzára, és dekoltázsára, a két hatalmas mell közé. Aztán feje előrenyomult, jó mélyen a szájába engedte az egyik hatalmas, erős faszt, a másikkal pedig az arcát csapdosta kívülről.
- Ilyenkor egy nőnek igen erős hiányérzete van odalenn – mondta a titkárnő hátulról. – Tömjétek be a lyukait!
A férfiak hátraléptek. Az ellenőrnő vonakodva bár, de elengedte a fekete falloszokat. A férfiak felállították, egyikük megragadta a görgős széket és a falhoz penderítette, beleült, és kézenfogva az ölébe ültette az ellenőrnőt. A titkárnő odahajolt, szélesebb rést tépett az ellenőrnő bugyiján, és a csöpögő, éhes punciba vezette Pierre hatalmas farkát. Az ellenőrnő nyögve felnyársalta magát, behunyt szemmel kezdett lovagolni a kőkemény rúdon. Puncijából csorgott a nedv, jól csúszóssá tette a fekete fasz útját a finom, szűk, meleg punciban.
A titkárnő odament hozzájuk, lehajolt az ellenőrnő mögé, közelről nézte a lovaglást, aztán odanyúlt, hosszú, vörös körmű ujjaival szétkente a csöpögő nedveket a bugyi nyílásán, benyúlt az ellenőrnő gyönyörű popsilyukába, és ujjazta egy kicsit. Az ellenőrnő sóhajtozva élvezte a kezelést, és a hatalmas makk kemény lökéseitől el is élvezett. A titkárnő odaintette a másik négert is, aki szó nélkül odalépett, hátrarántotta a bőrt meredező farkán, leszorította egy kicsit az ellenőrnő derekát, és a fenekébe hatolt.
Az ellenőrnő lemerevedett, szeme szorosan összezárult, mozdulatlanul engedte magába a hátsó lyukát kitöltő rudat. Aztán lassan mozogni kezdett, előre-hátra ingadozott, finoman csúszkált a fekete rudakon, amik a punciját és a fenekét feszítették szét a bugyija nyílásánál. A férfiak ezt megérezték, és egyszerre kezdtek mozogni benne, mintha egyetlen óriási fasz töltötte volna be a nő altestét.
Most végre az ellenőrnő is rendesen szabadjára engedte a hangját, vadul kiáltozott.
- Ez az! Baszd meg a seggem! Kúrjatok szét! – kiáltozta lihegve. A négerek bele is húztak, Pierre alul a nő melleit gyúrta a dugás közben, Jean-Francois hátulról pedig a nő gömbölyded vállába kapaszkodott, annál fogva hatolt a gömbölyű popsiba egyre mélyebben.
Az ellenőrnőt elöntötte a gyönyör, mindene remegett, hatalmasat élvezett. Ezt megérezték a férfiak, és egyre keményebben dugták. Mostmár nem igyekeztek egyszerre mozogni, a két kemény fasz vadul döngette a nő szűk punciját és popsiját. Az ellenőrnő nagyokat élvezett a heves kúrástól, élvezte, hogy ilyen keményen megdugják.
A szűk punci megtette hatását, Pierre farka megfeszült, és ontani kezdte magából a forró spermát. A férfi nagyot nyögött, az ellenőrnő örömmel élvezte a puncijában pulzáló faszt. Jean-Francois viszont nem hagyta abba a mozgást, kisebb lökésekkel bár, de tovább kúrta a nő fenekét. Ő is nagyokat hörgött, vastag farkára teljesen rászorult az ellenőrnő szűk segglyuka. A fekete férfi összes izma megfeszült, cuppogva döngette a gömbölyű, húsos popsit. Aztán ő is kirobbant, kúrás közben élvezett el, folyamatosan kefélte a nőt, és töltötte meg fenekét forró, sűrű gecijével. A végén kirántotta, és a nő finom vállába kapaszkodva lihegett.
A váratlan csendet a titkárnő törte meg: megint odahajolt az ellenőrnő fenekéhez, és elégedett sóhajjal végignyalt az izzadt, spermás fenéklyukon. A férfiak ezt bámulva nézték, de a titkárnő mosolyogva felegyenesedett, és kitipegett. Erre a két néger is összekapta magát, betömködték farkukat a nadrágjukba, felhúzták sliccüket, és kisiettek. Csak a pihegő, remegő térdű ellenőrnő maradt ott a szoba közepén, lerogyott az irodaszékre, és mosolyogva a tulajdonosra nézett.
- Nos? – kérdezte a férfi. – Elégedett a tényállással?
- Majdnem – lihegte az ellenőrnő. – Bár elég szilárd dolgokat kaptam a kezembe, még valami hiányzik.
- Mi lenne az? – kérdezte a tulajdonos.
- Szeretek szembesülni a legjobb eredményekkel – egyenesedett fel a nő.
- Ezen könnyen segíthetünk – lépett elé a tulajdonos. A nő villámgyorsan a férfi sliccéhez kapott, kibontotta, előkapta a keményen meredező faszt, és rábukott. Jó mélyen a torkába engedte, erre a férfi a nő hajába markolt, és úgy irányította a szopást. Az ellenőrnő előrelendült a székről, kigördítette maga alól, és letérdelt a fekete padlószőnyegre. A hirtelen testhelyzetváltozástól csorogni kezdett lábai közül a sperma, de ösztönösen odanyúlt, és a puncijából jövő patakocskát a csiklójára kente. Közben vadul szopott, szívta a torkába a lüktető faszt, a férfi pedig a fejénél fogva pumpálta az ellenőrnő gyönyörű arcát. Nagyon élvezte az éhes torkot, és mivel látta, hogy a nő vadul szívja magába a farkát, hirtelen gondolattal tövig lökte neki, és benn tartotta egy kicsit. Aztán kirántotta. A nő nagy levegőt vett, és elmosolyodott.
- Élvezz a számba – lihegte, mire a férfi visszaküldte a farkát a nő puha, erős ajkai közé. Lendületesen mozgatta a nő fejét, tiszta erőből kúrta a nyálas, csöpögő szájacskát. Érezte, hogy el fog élvezni, a nő torkára küldte a makkját, és már spriccolt is belőle a sűrű, meleg sperma. Az ellenőrnő ösztönösen lenyelte az első adagot, de közben már jött is a második, az már betöltötte a szájüregét a pulzáló makk körül, a harmadik pedig már kicsurrant az ajkára. A férfi remegve spriccelte az újabb és újabb adagokat, a nő pedig mohón nyelte, de persze csorgott is ki belőle rendesen. Ahogy a férfi kihúzta farkát, hosszú sperma- és nyálcsík kötötte össze az ellenőrnő gyönyörű arcával. A nő utánakapott, és gondosan letisztítgatta a remegő, lucskos faszt a nyelvével.
- Így mostmár rendben leszünk? – kérdezte lihegve a férfi. A nő szétnézett maga körül, mintha álomból ébredne, és elgondolkodott.
- Nos, elég komoly hiányosságokat találtam itt… – mondta végül, mire a férfi szeme elkerekedett. – De aggodalomra semmi ok – folytatta a nő. – Rendszeres konzultációval rendben lesz a könyvelés.
- Milyen rendszerességre van szükség?
- Mondjuk keddenként ráérek – mondta a nő, és nekilátott az öltözködéshez.

 

Az új rabnő
Vasárnap viszonylag korán keltem, ellenőriztem, hogy minden megvan-e, ami a tervezett szeánszhoz kell, aztán kényelmesen megfürödtem, majd felöltöztem. Persze nem vittem túlzásba, csak annyit vettem magamra, amennyi a terveimhez szükséges volt. Tíz óra előtt két perccel megszólalt a kapucsengő, előbb egy hosszú, majd egy rövid, végül ismét egy hosszú jelzést adva. Rápillantottam a kis képernyőre: a kapuban Anita állt. Megnyomtam a nyitógombot, láttam, amint bejön. A további kamerákon minden lépését nyomon követhettem. Az előszobában megállt, ránézett a kezében levő papírra, majd körülnézve egyenesen a lépcsőhöz indult. Figyeltem, ahogy lejön, majd végig a folyosón. Amikor az ajtóhoz ért, kikapcsoltam a képernyőt. Az ajtó kinyílt, Anita belépett, becsukta az ajtót, és lehajtott fejjel megállt. Kicsit vártam, majd megszólítottam.
- Igen?
- Úrnőm, parancsa szerint megjelentem szolgálatára – mondta anélkül, hogy felnézett volna.
- Vetkezz! Pucérra! Tovább a teljes történetre

Bejelentés nélkül a számba élvezett
A dolgok végére levarázsolta a gumit, odakért cumizni [ekkor még fogalmam sem volt, hol tart], egyszercsak folyt szét a számon a magja. Jópárszor megálmodtam már, hogy ha valaki egyszer velem így jár el – azaz előzetes egyeztetés nélkül -, a cipőmet is a lépcsőházban fogom felvenni, olyan sebesen távozom. Mondanom sem kell, hogy nem így történt, de a megrökönyödésemet, és a játék elszúrását, tudniillik nem nyeltem vagy maszatoltam vagy mittudomén, azonnali verbalitással kísértem: eddig még nem csináltam ilyet. Talán az is közrejátszott, hogy félrekommunikáltuk az eseményt, mert előtte még azt is megkérdezte, hogy szűz vagyok-e még, én erre minden kétséget kizáróan tiltakoztam. Tovább a teljes történetre

Megbaszott a tanárom
Imádtam, ahogy a szájával kényeztet, a csiklóm hatalmasra duzzadt az izgatásra. Nyelve hol körkörösen szaladgált csiklómon, hol le fel nyalakodott rajta, hol pedig szájával rátapadva heves szívással ingerelt. Miközben a csiklómon játszadozott, egyre több ujját mélyesztette belém, és egyre gyorsuló ritmusban mozgatta ki-be puncimban. Nem is kellett sok idő, hogy elöntse tetemet a forróság, és elélvezzek. Apró sikításokkal éltem át az orgazmust, ami egész belsőmet átjárta. Nem sokáig pihentünk, felhúztam magamhoz Karcsi bát, és egy futó csók után helyet cseréltünk, és most én térdeltem a lábai közé, egyenesen farkasszemet nézve a farkával. Először csak simogattam dárdáját, makkját körbe-körbe nyalogattam, majd lassan lefelé haladtam végig a fakán. Kicsit elidőztem a golyóin, majd vissza felhúztam az ujjaimat rajta. Tovább a teljes történetre

Tanácsok és tapasztalatok kutyaszexhez
Estefelé úgy 18 körül kivittem toalettre , akkor körbepisilte az udvart, bejöttünk, kapott finom Norvégiából ajándékba kapott csemegevacsikát,- aztán a hasa alá nyultam. Éreztem, hogy a nagy meleg Kincsem félig kijött. Kapott rá egy puszikát, mert dolgom volt, telefonáltam németbe, aztán még matattam a konyhában egy kicsit , a puncim gyanúsan melegedett a melegítö nackóban. Hamer elökészitettem magamat a legfontosabbra, aztán hallottam a siró hangját már, így beosontam. A gerjedelme már igen nagy volt, így gyorsan letérdeltem Neki, felsötestemmel az ágyamra borulva, ami remek póz nekem is és neki is nagyon kényelmes. Hosszan és nyögdicsélgetve hágott, nem spórolt sem az idövel, sem a felgyülemlett erejével,és az ajándékot amit kapott, tüzforró lüktetések között kiadott viszont ajándékkal hálálta meg,ami olyan örömet szerzett nekem, hogy a testemböl kiment az erö. Remegtek a lábaim. Bennem maradt még vagy 2 percig, nyugodott a feje lihegve a vállamon. Tovább a teljes történetre

 
 2009/12/06  Szerző: deface - 00:57 Történetek , , ,  Vélemény? »

Alig vártam hogy végre kitehessem a lábam kettőkor a suliból. Szerettem iskolába járni, de most igazán örömteli, és nőies feladat várt rám, költözködtünk! Minden a régi maradt, csak a házunk lett más, végre elkészültek anyu által megálmodott álomlakással. Nagyon szép nyári nap volt, a felhők fehéren díszelegtek a kék ég tetején, és a nap sugarai erőteljesen átszűrődtek rajtuk, ontva magukból a hőt. Egy fehér topban és egy terepmintás mini gatyában voltam, örültem hogy végre a jó idő alkalmával megmutathatom a combjaim. Sokat edzettem hogy formában tartsam őket, és hogy jól szerepelhessek az területi úszó bajnokságon is. Elméláztam az út alatt ezeken a dolgokon, és észre sem vettem, hogy véletlenül a régi házunkhoz érkeztem. Nálam volt a kulcs. Bemegyek, gondoltam, elbúcsúzom a háztól ahol 17 évet éltem. Tovább a teljes történetre

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]