2012/01/30  Szerző: Babes - 00:11 Celeb, Képek, Magyar lányok, Modellek  Vélemény? »

dec 052011
 

Cicciolina, Staller Ilona is dubajozó kurva volt. Akár évekig is elélt volna abból a pénzből Cicciolina (60), polgári nevén Staller Ilona, amelyet 35 évvel ezelőtt Dubajban keresett szexmunkásként.
Az expornós szerint a mai lányok csak az adóhatóság miatt titkolják a Közel-Keletre tett szextúráikat, hiszen nagyon sokat keresnek azzal, ha egy milliárdos arab kedvére tesznek. Mint ismert, néhány hete a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat három magyar állampolgár ellen üzletszerűen elkövetett kerítés megalapozott gyanúja miatt. De a téma – mint kiderült – nem új keletű.
Cicciolina volt talán az első magyar lány, aki elvarázsolta az arab palota szexre éhes sahját.
– Sok lánynak kényelmes megélhetést, az államnak pedig jó bevételt jelenthetne a dubajozás, amit még az internet nélküli „hőskorban” nem így neveztek – kezdte Cicciolina, akit huszonévesen barátnőjével egy dúsgazdag arab milliárdos személyi titkára választott ki a szexmunkára.
– Moana Pozzi a legjobb barátnőm és partnerem volt a pornófilmekben. Vele utaztam egy forgatás után Las Vegasba, ahol egy arab mágnás személyi titkára előtt mutattuk be az erotikus magánszámunkat. Ez alapján választott ki bennünket. Velem előre közölték, kivel kell majd lefeküdnöm.
A megrendelő fizette az utazást, a repülőtérről limuzinnal vittek a parti helyszínére, ahol először erotikus tánccal szórakoztattam egy sahot és tanácsadóit. Utána a megrendelő – fiatalkorú, de ottani tradíció szerint férfikorba lépett – fiának kellett elvennem a szüzességét – emlékszik vissza az olasz parlamenti képviselővé lett Cicciolina, aki 20 esztendeje búcsút intett a szexiparnak… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
További Cicciolina és dubajozás hírek dubajozás témában: Dubaji útja miatt hallgatták ki nyomozók Éden Szandrát – Csődbe mentek a dubajozók, adják el vagyontárgyaikat – Karsai Zita Dubai szakértő kitálal – Cicciolina dubajozása: fontos államfő fiából faragott férfit – Cicciolina, Staller Ilona is dubajozott – Márki Zsuzsi véleménye a Dubajozásról – VV Gigi – Íme, a meztelen valóság – A kerítők dobták fel a dubajozás vádlottjait – Dubaj botrány: 12 név a listán – Voksán Virág Dubajba utazott dolgozni – Dubajozás: meghosszabbították az előzetes letartóztatást – Menjünk dubajozni, kevés az arab kurva! Dubajozás, miért csak a celebek bugyijában turkál az NNI? – Félhetnek a dubajozók az adóhatóságtól? – Spitz Tünde, Majka exe is pénzért baszott külföldön – 2,7 milliót kaszálnak Dubajban a magyar kurvák – A dubajozók listája, egy hét alatt 40-50 arab bassza meg brutálisan a dubajozó kurvákat – Beszélt a dubaji főszervező: hoszteszeket közvetítettem, nem prostikat – Megbukott a királynő: prosti lett a legszebb magyar anyuka – Országos botrány lett a jól fizető szexmunkákból – Dagad a prostibotrány, Béci szerint Gigi nem vállalt szexmunkát – Bánovics Marcsi tud neveket Dubaj ügyben – Elítélendő dolog az arabok faszának szopkodása, a dubajozás? – Iszak Eszter Dubajban, ezer lány is érintett lehet – Megszólal egy magyar dubajozó! – Dubajozó luxuskurvák után kutat Hajdú Péter – Bódi Sylvi többször járt Dubajban – Szexrabszolgának vitték a magyar ányokat – Dubajozás, magyar szexmunkások Dubai-ban – A magyar politikához köthető férfiak is dugták a luxuskurvákat – Videók a Bixip.com oldalon, azokról akik jártak Dubajban – Cicciolina klasszikus pornófilm – Cicciolina beöntést ad Ron Jeremy-nek – Cicciolina pornó és politika – Cicciolina ott volt Berlusconi orgiáján – Cicciolina fia drog miatt börtönben van – Cicciolina még mindig pezseg az életben – Cicciolina bugyi nélkül Hajdúnál – Cicciolina, és kit ismersz még fel? – Cicciolina Orbánnal és Gyurcsánnyal nem dugna – Cicciolina bugyingó nélkül – Avenue Q Cicciolinán röhögnek majd az olaszok? – Cicciolina döbbenetes titkok: AIDS, leszbikus szex – Cicciolina (Staller Ilona): A pornószakmának becsülete volt! – Cicciolina állatszexes múltja – Cicciolina Staller Ilona fiatalon – Ciccolina és Bíró Ica szőrös pinával pornóznak

 

Több újság információja szerint Szentiványi Hajnalka, Dundika a szőke szépség még novemberben utazott ki Las Vegasba Bódi Sylvivel és Pápai Gyöngyivel karöltve, ahol mindhárom szexi modellről készítettek egy-egy izgalmas és pajzán fotósorozatot. Dundika pinát is villantott. Dundika azonban azóta már egy teljesen új szerepre készül, mégpedig az anyaságra.
A szilikoncsoda ugyanis négy hónapos terhes párjától, Majkától, így ezek az utolsó szexi fotók, mielőtt egy időre „szögre akasztja a bugyiját”.
– Mindenki azt várta, hogy a nyüzsgő, csillogó Las Vegas-i éjszakában fogok majd pózolni, én viszont szerettem volna most valami mást is megmutatni ebből a fantasztikus városból. Kimentünk a közeli Red Rockhoz, ami lenyűgöző volt – kezdte Dundika.
Most felmerül a kérdés, vajon utoljára láthatjuk-e a címlapokon a szilikoncsodát? Dundika mindenkit megnyugtatott: fog még vetkőzni!
- Szerintem addig kell megmutatni magunkat, amíg jól nézünk ki, ezért ha kapok majd újabb felkéréseket, és szép összeget kínálnak érte, akkor újra le fogom dobni a ruháimat.
További Dundika szex, erotika, pornó: Majka spermája behatolt Dundika petesejtjébe – Nem fogod elhinni baszdmeg, kit dugnának a magyarok – Dundika és Majka a tévéforgatáson jött össze – Majka és Dundika tagadja, hogy szerelem lenne köztük, ettől még dughatnak – Dundika férje agyonvereti Majkát – Dundika otthagyta férjét, most Majka dugja – Lázad a szakma Dundika lemezlovas karrierje ellen – Dundika, Hornyák Hajni fénykorában – Hornyák Hajnalka képek – Dundika Hornyák Hajnalka – Dundika is nyomul a VB kapcsán – Dundika, Hornyák Hajnalka meztelen – Dundika pénzért szexelne – Dundika és a kéjlepedő – Dundika vajon elélvezett a lovon? – Dundika és huga a pinák retusálva – Benkő farka megmoccant Dundikára – Dundika pinájáj mikor látjuk újra

 

Bódi Sylvi modell szex, erotika, bulvárhírek: Amerikában ragadt egy férfivel Bódi Sylvi – Bódi Sylvi meztelen fotózás werk videó – Bódi Sylvi megint meztelenül pucsít – 2011 január CKM képek – Bódi Sylvi nem férfival alszik – Bódy Sylvi bénán üli meg a bikát – Bódi Sylvi egyik melle jóval nagyobb mint a másik – Bódi Sylvi ölébe fogadja a férfimodellt – Bódi Sylvi hírek, képek, videó – Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni ZitaBódi Sylvinek volt arab barátja, de sosem szexelt pénzért – Bódi Sylvi domina naptár 2011 backstage – Bódi Sylvi naptár 2010, amit látni az gusztustalan – Bódi Sylvi prosti volt dubaibanMellei és popsija – Bódi Silvy újra pinát villantott – Bódi Sylvi, Konta Barbara, Görög Zita – Bódi Sylvi és Pantinchin Edina meztelenkednek – Bódi Sylvit új pasi dugja – Bódi Sylvi modelliskolájában hatszázezerért tanulnak a lányok – Bódi Sylvi micsoda szemek – Bódi Sylvi után újabb modellt dugna Dzsudzsák Balázs – Bódi Sylvi kurva pólót tervez – Bódi Sylvi pucsítani tanítja a tinicsajokat – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi SylviBódi Sylvi újra vaginát villant a médiában? – Zimány Linda, Bódi Sylvi, Dukai Regina és Horváth Éva divattervezői babérokra tör – Bódi Sylvi fotózása – Bódi Sylvi pináját fogdosta Hargitai Bea – Bódi Sylvi apukája büszke, hogy lánya a pináját mutogatja – Érdekből színlel szerelmet Bódy Sylvi – Bódi Sylvi aktfotói előkerültek fiatal korából

 

Miből élnek a modellek és celebek? Pénzért vetkőznek és vállalnak el szinte mindent, és ráhajtnak tehetős fériakra. Focistákra, vagy milliomos vállalkozókra vadásznak. Meglepő pletykák keringtek. Az egyik napilap azt állította, hogy Bódi Sylvi 150 ezer forintos órabért kér egy aktfotózásért. Vajon reális ez az összeg? Mások mennyiért dolgoznak? Erről faggattuk hazánk ismert modelljeit!
Először is szeretnénk leszögezni, hogy bár a melltartójukat általában minden szívfájdalom nélkül ledobják a magyar celebek, de ha a gázsijukról van szó, nagyon szemérmesek. Egyikük sem akarta elárulni, mennyiért vállal fotózást. Többen csak név nélkül mondták el véleményüket, aminek lényege nagyjából az volt, több magyar lány brutális összegeket kér egy-egy munkáért, ami valójában már-már irreális. Ugyanakkor abban szinte mindannyian egyetértettek, ma Magyarországon nem lehet megélni csak modellkedésből. De ha ez igaz, miből van egyeseknek luxusautója, pazar lakása és miből futja egzotikus utazásokra?
Horváth Éva szerint nem lehet megmondani, hogy az említett 150 ezer forintos órabér sok vagy kevés. Mint mondja, mindig a munka jellege határozza meg az árat. Az sem mellékes, hogy a fotót mire és mennyi ideig használják fel. Éva úgy érzi, az, hogy mennyit kér egy munkáért, csakis rá tartozik.
Ez utóbbi dologgal Dukai Regina is egyet ért. Ugyanakkor azt gondolja, az óránkénti 150 ezer forint sokak esetében, mint például Sylvi, reális ár. Sokszor hallani, hogy nem fizetik ki a magyar modelleket a szerződések ellenére sem. Regina azt mondja, szerencsére neki nem volt még ilyen tapasztalata.
Poénból jelentkezett a David Guetta által meghirdetett énekversenyre Dukai Regina, de azt álmában sem gondolta volna, hogy meg is nyeri. Pedig így történt, így május elején Londonban találkozik a világsztár dj.-vel, aki még egy bulijára is elviszi a magyar hírességet. Regina egyébként nemcsak énekével szeretné lenyűgözni Guettát, erre a nagy alkalomra ugyanis még egy saját ruhát is tervez.
- Gondolta volna, hogy megnyeri a versenyt?
– Be kell vallanom őszintén, úgy gondoltam, hogy a felvétel, amit készítettünk, nem sikerült jól. De jó poén volt, bár nem is igazán foglalkoztam vele utána. Ám egyszer csak a tesóm hívott, hogy egy közösségi portálon, ahol a verseny hivatalos oldala volt, kiírták, hogy én nyertem meg.
Mi a nyereménye?
– Május elején Londonban utazom egy barátnőmmel, ahol találkozom David Guettával, és egy bulijára is elmegyünk. Ugyan nem vagyok egy nagy bulizós, de az ő számait szeretem, éppen azért, mert énekelhetőek.
Mivel készül a nagy napra?
– Szeretnék egy saját tervezésű, Sugarbird ruhában találkozni vele, hogy mindenben különleges legyen az a nap.
Kustánczi Lia szerint a magyar celebek esetében reális lehet a már emlegetett tarifa. Ám azt ő is megerősítette, hogy csak modellkedésből nem lehet megélni. Ezért van neki is egyéb jellegű vállalkozása és gyakran vállal háziasszonyi teendőket is.
“Nem volt semmi mellem” – Kustánczi Lia őszintén. Kustánczi Lia szerint egy nő számára olykor elengedhetetlen az, hogy kés alá feküdjön.
“Nekem sajnos nem volt semmi mellem, és úgy gondolom, egy nő önbizalmához kell, hogy szép keblei legyenek. Akkor érzi egy nő magát tökéletesnek, akkor áll egy ruha jól rajta. Hiába van szép arca, szép haja, szép alakja, hogyha nincs megelégedve a mellével. Ez sok önbizalmat elvesz egy nőtől” – vélekedett Kustánczi Lia.
Laky Zsuzsi szintén megerősítette, miszerint nagyon eltérő tarifával dolgoznak a modellek, illetve a megbízók. Hozzátette: ő sosem dolgozott órabérben. Nála az a gyakorlat, hogy a megbízóval megállapodik egy fix összegben, aminek nagysága mindig az adott feladattól függ.
Egy kis somogyi faluban mondta ki a boldogító igent Laky Zsuzsi. Az egykori Európa szépe telefonon válaszolt, elmondta: zalai lányként mindig is vidéki esküvőről álmodott, és az interneten bukkant rá az egyik népszerű somogyi falu üdülőjére.
Párjával, Dietz Gusztáv kétszeres brazil dzsiu-dzsicu Európa-bajnokkal romantikus szertartáson fogadtak örök hűséget egymásnak, az egyházi szertartás a helyi református templomban volt, ahol Hella Ferenc nagykanizsai lelkész adta össze a szerelmeseket. A kaposvári esküvőszervezőtől megtudtuk: teljesen hagyományos lakodalom volt menyecske tánccal, remek zenekarral, a szolgáltatók többsége Kaposvárról jött. Nagyot mulatott a közel 180 fős násznép. Forrás Storyonline.hu, Olimpiq.com

márc 302011
 
 2011/03/30  Szerző: works - 16:47 Celeb, Erotika, Hírbank, Magyar lányok, Modellek, Szexhírek cikkek , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,  Vélemény? »

Celebek és hírességek: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

 

dec 172010
 

Bódi Sylvi szex, erotika, bulvár: 2011 január CKM képek és cikk - Bódi Sylvi nem férfival alszik - Bódy Sylvi bénán üli meg a bikát - Bódi Sylvi egyik melle jóval nagyobb mint a másik - Bódi Sylvi ölébe fogadja a férfimodellt - Bódi Sylvi hírek, képek, videó - Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita - Bódi Sylvinek volt arab barátja, de sosem szexelt pénzért - Bódi Sylvi domina naptár 2011 backstage - Bódi Sylvi naptár 2010, amit látni az gusztustalan - Bódi Sylvi prosti volt dubaiban – Mellei és popsija – Bódi Silvy újra pinát villantott – Bódi Sylvi, Konta Barbara, Görög Zita - Bódi Sylvi és Pantinchin Edina meztelenkednek - Bódi Sylvit új pasi dugja - Bódi Sylvi modelliskolájában hatszázezerért tanulnak a lányok - Bódi Sylvi micsoda szemek - Bódi Sylvi után újabb modellt dugna Dzsudzsák Balázs - Bódi Sylvi kurva pólót tervez - Bódi Sylvi pucsítani tanítja a tinicsajokat - Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi - Bódi Sylvi újra vaginát villant a médiában? - Zimány Linda, Bódi Sylvi, Dukai Regina és Horváth Éva divattervezői babérokra tör - Bódi Sylvi fotózása - Bódi Sylvi pináját fogdosta Hargitai Bea - Bódi Sylvi apukája büszke, hogy lánya a pináját mutogatja - Érdekből színlel szerelmet Bódy Sylvi