dec 132016
 

szexrabszolgaÁron viharos távozása után abban sem voltam biztos, hogy álmodtam, vagy valóság mindez. Körülnéztem, és mivel ott voltak körülöttem a kellékek, rájöttem, valóság. Vajon látom-e még Áront? Nem sokáig kellett ezen gondolkodnom, mert pár perc elteltével ismét csörgött a telefon. Ő volt az. Suttogott, hogy milyen jól érezte magát és köszöni. Máris nagyon hiányzom neki, mi lenne, ha telefonon most mindketten közösen simogatnánk magunkat?

Ő már el is kezdte, és rám gondol közben. Szeretné hallani a hangom, és mondjam, hogyan csinálja? Mit tudnék vele tenni?
Hát, újra meglepett. Telefonszex, ilyet sem próbáltam még. Közben Áron olyan átéléssel beszélt, suttogott, sóhajtozott, hogy gondolkodás nélkül magával ragadott. Csak úgy dőlt belőlem a szó, olyan természetességgel mondtam el, mit szeretnék, tudnék vele kezdeni, mintha mellettem ülne.
Néha kedves hangon válaszolt, majd később már csak én beszéltem, mikor egy hangos sóhaj hallatszott a vonal másik oldaláról és ez:
– köszönöm.
Addigra annyira beleéltem magam, hogy hirtelen fel sem fogtam és beszéltem tovább. Elnevette magát és újra megköszönte, csak ekkor értettem meg, mit köszön. Jól eső érzés töltött el, hogy ilyen hatással voltam rá.
Kicsit beszélgettünk minden témáról még, és megállapítottam magamban, értelmes fiú, és aranyos. Végül mondta, felhív este, és valószínűleg találkozni is fogunk. Annyi rejtély volt körülötte, olyan egyénisége volt, hogy mikor később megmondta igazi nevét, és azt, hogy egy ismert sportoló, már meg sem lepődtem ezen.

Este talpig sportruhában jött fel. Edzésről érkezett. Még ez is jól állt neki. Szép a feje, formás, popsija feszült, fallosza pedig ismét mereven állt. Nagyon kívántam. Csókolództunk, közben a falhoz támaszkodtam. Felizgatott, számomra még mindig ő volt az elérhetetlen férfi, csupa nagybetűvel.
Lehúzta bugyimat, egyik lábam a fotel karfájára tettem. Már alig vártam, hogy belém helyezze termetes szerszámát. Behunytam a szemem, és csak akkor mertem kinyitni, mikor magamban éreztem. Teljesen kitöltött, nagyon finom volt. Már annyira ezt vártam, hogy szinte az ájulás kerülgetett, mégis kicsit félve néztem oda.
Nem tévedtem. Egy méretes, amorf bronzszobor volt bennem. Ma nyerte és felavattuk, mint mondta. Hát, én valóban fel is avattam.

dec 122016
 

Pár éve, egy bevárárlóközpontban ismertem meg Áront. Hatalmas, csillogó barna szemű, hosszú, fekete, dús szempillájú, feltűnően izmos, sármos férfi volt. Olaszos típusú, csokoládébarna bőr, barna haj és nagyon ápolt. Az elején kimondottan idegesített, mert nem tudtam úgy vásárolni, hogy valahol a közelemben ne bukkanjon fel és ne bámuljon rám epekedve. Amint a sorok között cikáztam, előfordult, hogy levettem az árút a polcról és ő a polc másik oldalán állt és rám kacsintott. Próbáltam játszani és kicselezni, direkt nem vettem észre, de nem adta fel.

Nem szólt hozzám egy szót sem, csak követett megbabonázva. Mikor a pénztárhoz mentem, ő is és mikor kezdtem berakodni az autóimba, akkor is ott állt és bámult. Látszott, hogy nálam jóval fiatalabb, és hogy felizgattam. Jót nevettem magamban és most én következtem. Rámosolyogtam, szó nélkül beültem autómba, elindultam szép lassan.
Tetszett, ahogy kezében szatyraival átrohan a parkolón, hogy utolérjen. Mivel legyezgette hiúságom, lassítottam, lehúztam az ablakot és kezébe nyomtam a névjegykártyám.
-Hívj fel!- mondtam és már indultam is tovább. -Áron vagyok!- kiáltott utánam remegő hangon és integetett.
Haza érve kezdtem épp kirámolni, mikor megcsörrent a telefon. Sejtésem volt, ki lehet, mégis meglepett gyorsasága. A telefonban határozott, bátor, szórakoztató volt. Kiderült, hogy élettársa van, és közelemben lakik. Mondta, nagyon sexi voltam a tűsarkú cipőmben és neccharisnyámban.
Annyira tetszettem neki -ruhám is sejtelmesen átlátszó volt-, alig bírt magával már a bevásárlóközpontban letepert volna. Takargatnia kellett magát a kocsival, mert állt a farka.
Arról ábrándozott, mikor leveszem a polcról az árut, mögém áll és hozzám nyomja, hogy érezzem, milyen hatással vagyok rá, csak félt a pofontól. Kérdezte, mikor találkozhatunk, hisz nagyon kíván. Éreztem, én is őt. Így hát teljesen természetes volt, mikor megbeszéltük a randit nálam, mindketten tudtuk, miért tesszük.

Csak lezuhanyozni volt időm, mikor megérkezett. Fehérneműben nyitottam ajtót, láttam, már a liftből kiszállva kőkeményen állt pénisze. Jó volt megtapintanom, ugyanis gyengéden megfogta kezem és azt farkára tette nagy örömömre. Szép, méretes volt, már alig vártam, hogy magamban érezhessem.
A szobába érve félrehúzta a bugyimat, és belenyalt puncimba nagy vaskos, hegyes nyelvével, hatalmas nyelvcsapásokkal. Olyan volt, mint aki soha nem akarja abbahagyni. De mégis…
-Jaj, ne hagyd abba édes!- kiáltottam és elkezdtem mozogni az extázistól.
Már, majdnem elélveztem, mikor arcán kéjes mosollyal abba hagyta.
-Nem engedem, hogy elélvezz! – mondta, még nem.
Ekkor kezdődött el életem első, igazán furcsa szeretkezése.
Előkapott egy banánt a zsebéből és felnyomta puncimba. Jó érzés volt, és újra beindultam, örülten mozogni kezdtem rajta. Nem engedte, hogy tövig belém kerüljön, és azt sem, hogy elélvezhessek. Pedig ekkor már minden vágyam, minden porcikám teljes intenzitásával csak ezt kívánta. Előkerült és bennem landolt egy hosszú, csavaros nyalóka is.
Felizgatott, mikor ezt látta rajtam, kezembe adott egy masnival átkötött csomagot. Nagy izgalommal bontottam ki, Gésa-golyók voltak benne.
Megörültem, mivel már többször ábrándoztam erről, hallottam barátnőimtől is, milyen fantasztikus érzés, én még soha nem próbáltam. Könyörögtem neki, tegye belém a golyókat a nyalóka helyett, amik úgy siklotak fel a puncimban, mintha ezer éve itt lenne helyük.
Kérte, sétálgassak tűsarkúban előtte golyókkal a puncimban, majd meglátom, milyen nagy élvezetet nyújt, mikor a G-pontomig csúszik..
Boldogan tettem, hisz évek óta erről ábrándoztam, és most valóra válik. Fantasztikus élvezet volt, ahogyan a három golyócska kis rücskeivel egymáson surlódva gurult bennem, és ezzel kínzásig felizgatott.
Áron megkért, hajoljak előre és feljebb tolta kicsit farkával a golyókat. Ekkor elélveztem. Mielőtt ideért, beindítottam a mosógépet, mivel az ugrálni kezdett centrifugálás alatt, odamentem. Ő utánam jött és felültetett az ugráló gépre. Szinte őrült táncot lejtettek ettől a golyók bennem és megállíthatatlanul hangos sikoltással élveztem ismételten.

Ekkor Áron lábaimat a vállára tette, lehúzta egyik cipőm és elém térdelt. Éreztem forró leheletét a puncimban, és életemben először történt meg, hogy saját tűsarkú cipőmtől élveztem el, immár harmadszor. Nagyon izgalmas volt és imádtam hallgatni, amint cuppog puncimban a hatalmas tűsarok.
Mindennél jobban vágytam rá, hogy végre az ő farka legyen bennem, suttogva kértem. Már harmadszor élveztem el úgy, hogy nem is érinthetlek meg.
-Imádni fogod a farkam –mondta.
Egy hírtelen mozdulattal kihúzta puncimból a golyókat. Fantasztikus gyönyör járta át testem. Ez, az ismeretlen élmény nagyon jó kéjsóvár puncimnak. Ekkor Áron előkerített egy vékony, de hosszú nyakú illóolajos üveget és ameddig tudta, belém nyomta. Az üveg szája úgy érte el és tapadt rá G-pontomra, úgy szippantotta be, mintha csókolná azt. Olyan hely, ahová nem jut el se száj, se nyelv, se pénisz. Hangos nyögéssel konstatáltam.
Áron mosolyogva számolt: négy, majd lágyan, de férfiasan megcsókolt és még a kábulatból fel sem eszméltem, búcsúzott.
Holnap hívlak. Ja, hogy tudd, gyönyörű puncid van, imádom!

Folyt. köv.

dec 122016
 

Igazán kedvelem az erotika minden formáját, de előszőr magam is meglepődtem, mikor rájöttem, nagy élvezetet nyújt számomra a férfiak lelki, néha testi megaláztatása. Hírtelen jött a felismerés. Nem mindenki váltja ki belőlem, de aki igen, az egy egész életen át kell, hogy szolgáljon becsülettel. István szolga történetét osztom most meg veletek. Amikor kidobtam, megparancsoltam, tegye közzé történetem mindenki számára, hogy ezzel is megalázzam és bizonyítsam felsõbbrendûségem.

Istvánnal egy évfolyamba jártam az egyetemen, kiszipolyoztam, kifacsartam és alázatos szolgát csináltam belõle. Örömmel, megelégedéssel tapasztaltam meg mellette, hogyan kell egy fiút szolgává tenni és megalázni. Néhány évig ő végezte a házimunkát helyettem, háztartási rabszolgaként testi-lelki fenyítést kapott tõlem. Már legalább féléve járt velem – számára csak Domina Alexa volt nevem – amikor mind inkább firtatni kezdtem, vannak-e titkos vágyai és melyek azok?
Sokáig ellenállt a kísértésnek, hogy elmondja nekem, hogyan is szokott maszturbálni: kegyetlen, domináns nõkre gondolva. Én éreztem valamit benne ebbõl, mert újra és újra felhozta a témát, a legváltozatosabb helyzetekben. Végül egy nyilvános helyen – egy étteremben – bevallotta nekem.
Úgy viselkedtem, mintha nem nagyon érdekelne a dolog. Nem figyeltem különösebben, kapcsolatunk a régi maradt, egészen egy téli délutánig, amikor is Edittel, legjobb barátnõmmel összefutottunk a metróban. Edit kedves, vékony, nagymellû lány, aki mindig nagyon nõiesen öltözködik, és sokszor láttam, amint kemény fiúkat csavart napok alatt az ujja köré.
Szóval Edit kedélyesen – és jó hangosan a megállóban – megjegyezte Istvánnak, hogy hallja tőlem, hogy mazochista.
Meg sem tudott szólalni meglepetésében, persze mindent letagadott. Edit szívbõl nevetett, és közölte, hogy be fogja neki bizonyítani, hogy egy kis mazochista féreg, aki térden fog csúszni elõtte és elõttem pláne.
Persze, ő még mindig tiltakozott.
Edit kedélyesen arcul legyintette bõrkesztyûs kezével, és leszállt a metróról.
Zavarodottan ment haza István. Még aznap felhívott, de nem voltam hajlandó beszélni vele errõl. Nagyon lekezelõen annyit mondtam, hogy kussoljon, nem ezt érdemlem tõle és holnap délután jöjjön át hozzám.
Meg is jelent a megbeszélt idõpontban. Kedvesen ajtót nyitottam, szüleim még nem voltak itthon.
-Na mi a problémád, édesem? Kérdeztem halkan, és leültem.
-Miért beszéltél errõl a barátnõidnek? És kinek mondtad még el? És egyáltalán, miért mondtad el, én nem is gondoltam komolyan.
Igen? – kérdeztem, és keresztbe vetettem lábam. Ekkor vette észre, hogy fekete harisnyanadrág van rajtam, de nem a szokásos papucs, hanem egy nagyon magas sarkú, fekete cipõ.
Csönd volt közöttünk. Ő dühösen nézett rám, én felsõbbrendûen mosolyogtam.
Akkor megmondanád, hogy mi ez a folt a csizmámon? – kérdeztem hirtelen, és az elõszobában álló fekete csizmám felé legyintettem.
Elvörösödött. A csizmám mindig is nagyon izgatta. Legutóbb, amikor nálunk volt, meg is kértem, tegyen már rendet a cipősszekrényben, amíg én átszaladok jegyzetekért egy barátnőmhöz.

Akkor megtalálta a sok gyönyörû cipõmet egymásra dobálva, rajta a táskámat, és néhány más ruhadarabom is. Csizmámat csókolgatva maszturbált, de nem fogta fel, honnan tudom?
Egyszerûen nem tudta megállni, hogy ne elégítse ki magát fenséges csizmám elõtt.
-Kedvesem – és ekkor felálltam a fotelbõl, gyere csak velem – mondtam, és ő követett. Az elõszobába mentünk.
-Behoznád a csizmámat? Kérdeztem könnyedén.
-Miért? Kérdezte, mire én csak a fejemet csóváltam, és azt mondtam félvállról: hozd csak ide, szolga!
Nem tudott ellen állni. Lehajolt, óvatosan felemelte, és behozta a szobába. Keresztbe vetettem lábam, és jobb lábfejemmel ágaskodó pénisze felé legyintettem.
-Csak nem egy kis merevedés, kedvesem? Lépj közelebb, majd én ápolom – mondtam.
Közelebb lépett hozzám, én pedig cipõmmel végig simítottam a nadrágját. Majd felálltam, és teljes erőbõl tökön rúgtam. Összegörnyedten állt, de láttam, hogy az erekciója nem múlt el. Nyöszörgött, de én továbbra is a legártatlanabb hangsúllyal megkérdeztem: csak nem fájt, édesem?
Na, mi az? Vetkõzz le! – szólítottam fel, és ő szó nélkül eleget tett kérésemnek. A pénisze kõkemény volt. Ott álltam elõtte. Olyan érdekes volt, nála negyven kilóval könnyebb vagyok, három évvel fiatalabb, és ott állok fekete tűsarkú cipõben, fekete csillogó harisnyában, az arcát simogattam és ő elõttem térdelt.
-Na mit is akartál kérdezni, kedvesem?
Alig nyikkant meg, egy hatalmas pofon csattant az arcán. Ki mondta, hogy beszélhetsz? Kérdeztem, és kényesen megigazítottam harisnyámat, hogy körmeim alatt sercegett a nylon.
-Na, ki mondta, hogy beszélhetsz? Kérdeztem még egyszer, mire ő felel: senki.
A válaszom még az elõbbinél is nagyobb pofon volt, majd elölrõl ismét tökön rúgtam. Mivel heréihez kapott és elõre görnyedt, mögé léptem, és többször erõsen a golyóit markoló kezébe rúgtam. Ezt addig nem is hagytam abba, míg néhányszor el nem találtam a mogyoróit. Erre már alázatosan könyörögni kezdett nekem.
-Na ez már jobban hangzik, szolga! Nevetve kérdeztem tőle: fájt, szolga? – mire ő rebegve mondta, hogy igen.
-Ha azt akarod, hogy épp bõrrel megúszd, akkor gyorsan alázkodj meg elõttem! Elõre léptem egyik lábammel, csókra tartva cipõbe bújtatott lábfejem.
Csináld, szolga, mindig is erre vágytál, nem?
-Igenis, úrnõm! -mondta, és megcsókolta a cipõmet.
-Mit csinálsz, kedvesem, kéredeztem.
Mondd ki hangosan, mit csinálsz?
-Alázatosan megcsókolom úrnõm cipõjét! – mondta, amire a válaszom halk kuncogás volt.
-A bokámat is megcsókolhatod, szolga! Vetettem oda.
Megcsókoltam, és nem is hagytam abba még jó ideig.
-Elég! Csattant fel a hangom, és felvettem a telefont az asztalról.
-Te maradsz a helyeden! Vetettem oda, miközben egy picit arrébb sétáltam tárcsázás közben.
-Halló, szia Edit, Alexa vagyok!
Hallottam, amint mondja.
-Igen Edit, itt van nálam. Szeretnél vele beszélni?
Remegett a gondolatra, hogy ezzel a szõke, kegyetlen lánnyal kelljen beszélne, miközben meztelenül, négykézláb állt alőttem, barátnõje, Úrnője elõtt. Mielõtt feleszmélhetett volna, már csettintettem felé, hogy álljon fel, és jöjjön. Ő balgán felállt. Hatalmas csattanással landolt ezúttal bal lábfejem a heréin. Nyögve görnyedt össze.
-Ha azt mondom ide, térden csúszol, kedvesem! -jelentettem ki ellentmondást nem tûrõ hangon. Közben befogtam a telefonkagylót.
Térdre állt, odacsúszott a fenekemhez. Érezte a harisnyám, a szoknyám illatát – észrevettem, hogy megszagolta.
-Tetszik? Jó, mert mostantól te fogod mosni, úgy, mint a harisnyáimat is, de most Edit akar veled beszélni – mondtam, és odatartottam a hallgatót.
-Te mit csinálsz éppen? – kérdezte egy szarkasztikus nõi hang.
-Alexával vagyok – mondta, mire felemeltem a kezem, hogy pofon üssem. Rám nézett, a pofon el is csattant. Majd mégegy, nehogy elfelejtse, hol van.
-Ez mi volt? – érdeklõdött ártatlanul Edit.
Felnézett rám, hát utasítottam: mondd meg neki, vagy…
-Alexa megpofozott, mondta habozás nélkül.
-Hogyhogy megpofozott? Egy ilyen erõs fiút, mint te?
-…
-Na mi van, talán megint megpofozott?
-Nem – puff, tenyerem ekkor ismét csattant az arcán. Sírni kezdett.
-Na mi van, mi folyik ott? -kérdi Edit?
Felnézett, és én gúnyosan az arcába mosolyogtam.
-Mondd meg neki, ki az Úrnõd, és mit csinálsz, mit csináltál!- mondtam.
-Edit az van – látta, amit a kezem felemelkedik – szóval itt térdelek Alexa elõtt meztelenül, és csókolgatom a cipõjét.
Hatalmas kacaj a vonal túlsó végérõl, több lány hangja is egyszerre.
-Edit, ki van ott?
-Kuss legyen szolga! Mondta Edit fuldokolva a nevetéstõl – mondd szépen, mazochista vagy!
Alexa elégedetten bólintott.
-Igen, Edit, mazochista szolga vagyok, Alexa szolgája. – a vonal túlsó végén hatalmas kacaj. Hát, így kezdődött Edit segítségével Úrnői pályafutásom.

dec 112016
 

Susan Wilson tekintélye észrevehetően megnőtt azután a nevezetes péntek után. A kisebbek már korábban is tisztelték, de mostantól az idősebbek is respektálták és elfogadták. Teltek a napok, és Susan egyre magabiztosabb és nyugodtabb lett. Ekkor, mint derült égbol a villámcsapás érkezett a baj.
A két felsős – Linda Winner és Charlotte Palance -, akik olyan kegyetlen fenyítést szenvedtek el Susan-tól, eltérő módon dolgozták fel magukban a történteket.

Charlotte, aki egyébként is csendesebb és visszahúzódóbb volt társánál, úgy érezte, hogy megérdemelte a fenyítést, és bár egy ideig haragudott az előjáróra, de ahogy csökkent a fájdalma, úgy mérséklődött az ellenérzése is. Linda viszont nem tudott megbocsátani és állandóan az járt az eszében, hogyan tudna bosszút állni. Elhatározását csak fokozta a megalázás, amit a fenekelést követő héten kellett elszenvednie. Pótbüntetésként két hónapig a gyűlölt egyenruhát kellett viselniük, ez már magában is éppen elég volt. Ráadásul Susan minden reggel az iskola kapujában várta oket, és aprólékosan ellenőrizte ruházatukat; ha a legcsekélyebb hanyagságot észlelt, azonnal megtorolta.

Charlotte mindig pedánsan ügyelt a kinézetére, ezért csak ritkán került bajba, Linda viszont állandóan gyurött és hiányos öltözékben jelent meg, Susan nagy örömére. Ilyenkor jobb esetben csak a tenyerét kellett kinyújtania néhány zsibbasztó vonalzó-ütésre, de az is előfordult, hogy az osztályaikba siető diáklányok előtt kellett előrehajolnia, és elszenvednie pár ütést a paddle-val. Ezek a nyilvános fenyítések csak még jobban szították Linda dühét.
Linda Winner nem volt teljesen buta, jól látta, hogy Susan népszerűsége mennyire megnőtt. Ezért elhatározta, hogy most senkit sem avat be a terveibe, hanem egyedül hajtja végre a bosszút, így legalább titokban tudja tartani és nem árulja el senki. Persze ezt könnyebb volt elhatározni, mint végrehajtani, de Linda nem adta fel, szorgalmasan kereste a lehetoséget, amikor lecsaphat. Kitartását végül siker koronázta, éppen akkor, amikor lejárt a büntetésük.
A St. Adrian iskola rendszeresen helyet kapott a kisváros újságjában, ahol havonta egy oldal állt rendelkezésre, hogy beszámoljon az iskolában történtekről, hírekről, fontosabb eseményekről. Itt persze sohasem jelent meg semmi igazán fontos, csak a szokásos események – évnyitó, jótékonysági bál, nyílt nap. – rövid leírása, és természetesen mindig csak a jó dolgok, amik nem csorbították az iskola hírnevét. A cikkeket mindig az előjárónak kellett ellenőriznie, mielőtt eljuttatták a kiadóba, és az ő felelőssége volt, hogy csupa szép és kellemes történet jusson el az olvasókhoz. Susan nem igazán szerette ezt a feladatát, de azért becsületesen elvégezte.
Eddig mindig személyesen adta le a cikkeket a szerkesztőségbe, de ezen a szerdán kifutott az időbol és rohannia kellett edzésre. Miután átfutotta az írást, amelyet egyik osztálytársa készített az iskola kosárlabda csapatáról, megkérte az egyik alsóst, hogy vigye el azt helyette a kiadóba. Pénteken korán reggel az igazgató hívatta az irodájába. Nem gondolt semmi rosszra, máskor is előfordult már ilyen. Mikor azonban meglátta, hogy Mr. Kerwin milyen ideges és mérges, kezdett aggódni egy kicsit.
– Ez micsoda? – kérdezte a férfi, egy papírlapot lobogtatva.
– Nem tudom, Uram! – értetlenkedett Susan, mivel valóban nem sejtette, mit is akar az igazgató.
– Tegnap este felhívott az újság tulajdonosa, hogy tényleg megakarjuk-e jelentetni azt a cikket, amit küldtünk. Én persze semmiről sem tudtam, de pár perc múlva megérkezett a fax, és azonnal világos lett minden. Hogyan gondoltad, hogy ez a szemét az újságban megjelenhet?
– Én… nem értem, Uram – dadogta Susan idegesen. Az a cikk a kosárlabda csapat sikeres szerepléséről szólt. Persze nem egy Purlitzer-díjas alkotás, de…
A férfi felállt, és szótlanul Susan kezébe nyomta a lapot. Ahogy a lány olvasta, úgy lett egyre fehérebb. Az általa ellenőrzött és továbbküldött írás helyett egy teljesen idegen szöveget talált. Ez még igazán nem is lett volna olyan nagy baj, de a tartalma… Ez is a kosárlabdáról szólt ugyan, de a győzelmek helyett azt taglalta, hogy a csapat férfi edzoje hogyan használja ki a helyzetét és molesztálja a lányokat.
– Ez nem lehet… – kiáltott fel Susan, mikor a végére ért. – Én nem is láttam ezt az írást… Csak nem gondolja, Uram, hogy én… ilyet…
– Én csak annyit tudok, hogy ha az újság egyik munkatársa nem eléggé figyelmes, akkor a jövő héten az iskoláról beszélt volna mindenki. A te feladatod, hogy megfelelő cikkek jelenjenek meg az újságban, nem?
– De igen, Uram – hajtotta le magadóan a fejét a lány. Agyában lázasan kutatott, hogyan is történhetett ez meg. És lassan kezdett rádöbbenni, mekkora bajba is keveredett.
– Akkor hogyan tudod ezt megmagyarázni?
– Nem tudom… Vicky – Vicky Braun, ő írta ugyanis a cikket -, szerda délben lett kész, én átnéztem, kijavítottam néhány helyesírási hibát, de más gond nem volt…
– És akkor hogyan cserélodött ki erre a… szemétre! Gondolom végig nálad volt, amíg el nem vitted a szerkesztőségbe?
– Nos… Mivel Vicky késett egy kicsit, és nekem… rohannom kellett az edzésre… Ezért megkértem az egyik alsóst, Lisa Cadkey-t, hogy vigye el helyettem.
– Kezdem érteni a dolgot. Remélem tisztában vagy azzal, hogy a hanyagságod majdnem katasztrófát okozott! Egy előjáró nem viselkedhet így, neki az iskolát minden körülmények között védenie és óvnia kell. Természetesen ennek komoly következményei lesznek rád nézve, de először tegyük rendbe ezt az egészet. Most azonnal megkeresed Vicky Braun-t, és elviszed az eredeti cikket az újsághoz. Azután estig kapsz időt, hogy tisztázd, mi is történt. Ma este 8-kor várlak a lakásomon!
– Igenis, Uram! – felelte Susan.

Míg az osztályterem felé sietett, végiggondolta, milyen következményei lehetnek a dolognak. A fenyítést biztos nem kerülheti el és meg is érdemli. Persze most minden Mr. Kerwin kezében van, ő dönt a sorsáról. Egy sima fenekeléstől – amiben nem nagyon reménykedhetett -, egészen a nyilvános vesszőzésig és az előjárói posztról való leváltásáig – ezt talán mégsem? -, minden megtörténhet. De erre még ráér gondolni késobb, most fontosabb teendoi vannak.
Szerencsére Vicky-nek volt egy másolata a cikkről, így az első feladatot hamar teljesíteni tudta, és még idejében ért az újság kiadójához. Ezután Lisa-t vette elő. Az alsós először úgy tett, mintha semmiről sem tudna, de amikor Susan a nádpálcával fenyegette meg, lassan mindent bevallott. A tizenhárom éves, alacsony termetű lány rémülettől el-elcsukló hangon mesélte el, hogy nem ment egybol az újsághoz, hanem először megállt a barátnőivel az egyik cukrászdában. Eléggé elment az idő, és amikor indulni akart volna tovább, sehol sem találta a cikket. Többször is átkutatta a táskáját, de nem lelte. Megijedt, hogy fenyítést fog kapni, egész éjszaka alig aludt. Másnap már éppen szólni akart az előjárónak, de előtte még egyszer átnézte a táskáját. És nagy csodálkozására, legfelül ott volt az az elátkozott papír. Ekkor gyorsan elrohant vele a kiadóhoz, és reménykedett benne, hogy nem fog feltunni a késés. De úgy látszik, minden kiderült.
Susan lassan megemésztette a hallottakat, és érezte, hogy közelebb került a rejtély megoldásához. Megnyugtatta a remegő alsóst, hogy komolyabb dologról van szó, mint egy késés, majd alaposan kikérdezte, lépésről lépésre. Akkor kezdett igazán gyanakodni, amikor megtudta, hogy Linda Winner is ott volt a cukrászdában, és véletlenül felrúgta Lisa táskáját. Persze semmi szándékosság nem volt benne, még segített is összeszedni a kiszóródott könyveket. “Az nem lehet, hogy Linda ilyet tett volna…”, gondolta magában Susan. “Persze haragszik rám, és örülne, ha büntetést kapnék, de itt nem csak rólam van szó… De más meg nem lehetett.

Észrevehette a cikket, amikor kiborult a táska, könnyen el is tehette, otthon megírhatta a másikat és másnap visszacsempészhette Lisa táskájába.”
Ismét elrohant az újsághoz és elkérte a botrányos cikk eredetijét. Ezen világosabban látta, amit az elmosódott faxon csak gyanított: míg Vicky a saját cikkét számítógéppel írta és nyomtatta ki, ezt a másikat írógéppel készítették! Most már csak a titkárnőt kellett megkeresnie és rövid könyörgés után kezében volt Linda Winner egyik kérvénye, amivel össze tudta hasonlítani a bizonyítékot. első ránézésre meg lehetett állapítani, hogy ugyanazzal a géppel írták mindkét dokumentumot.
Este egy kicsit nyugodtabban érkezett Mr. Kerwin házához. A férfi egyedül élt kertvárosi, nagy házban. Egy kicsit enyhültebben fogadta a lányt, mint reggel, aki röviden tájékoztatta, mit végzett.
– Szóval azt állítod, hogy Linda Winner kicserélte az eredeti cikket és ezt a… szemetet tette a helyére, csak azért, hogy neked ártson? – kérdezte az igazgató hitetlenkedve.
– Igen – felelte határozottan Susan. – Nagyon haragszik rám, amiért előjáróként többször is megfenyítettem. Tudta, hogy ha egy ilyen cikk megjelenik, akkor én tölthetem be tovább ezt a posztot, sot nyilvánosan meg is vesszőznek. Szerintem ezért mindenre képes lenne.
– Értem.
Egy ideig mindketten mély hallgatásba merültek, amit végül a lány tört meg:
– Uram… Jól tudom, hogy komoly büntetést érdemlek a figyelmetlenségemért… és én.. el is fogadom… De… nem lehetne… valahogy…, hogy továbbra is előjáró maradhassak?
A férfi egy ideig figyelmesen nézte a lehajtott fejű lányt, és lassan körvonalazódni kezdett benne a megoldás.
– Nos, tekintettel az eddigi munkádra és figyelembe véve, hogy nem történt komolyabb baj, nem látom okát, hogy másik előjárót válasszak. De azért emlékezetes leckében kell részesülnöd, meg kell tanulnod, hogy egy ilyen fontos beosztás a legcsekélyebb figyelmetlenséget sem tűri el. A büntetésed három részbol áll. először, ma este kapsz egy fenekelést, kézzel, a meztelen popsidra. Két nap múlva, ugyanebben az időben ismét találkozunk itt, akkor a paddle-val kapsz egy alapos verést. Újabb két nap múlva pedig a nádpálca következik; tizekét ütés, szintén a meztelen fenekedre. Úgy gondolom, ez elég emlékezetes lesz a számodra.

Susan megkönnyebbült, hogy legrémesebb álmai nem váltak valóra, de ugyanakkor meg is rettent a büntetés mértékétől. Az első fenekelés nem igazán félelmetes, a paddle-t is el lehet éppen viselni, de a nádpálca… És így, hogy előtte kétszer is kipirosítják a seggét…
– Egy igazgató és előjárója között szorosabb kapcsolatnak kell kialakulnia, mint általában – köszörülte meg a torkát a férfi, felriasztva gondolataiból a lányt. Ezért, kiegészítő büntetésképpen, mindhárom alkalommal nem elegendő csak a fenekedet lemezteleníteni, hanem… Azt szeretném, ha teljesen meztelenre vetkoznél.
Susan szíve nagyot dobbant ezekre a szavakra. Egyszerre háborodott fel, és kezdett egyre fokozódó izgalmat érezni. Tulajdonképpen azóta, amikor a férfi első alkalommal elfenekelte, vágyott az ismétlésre, és esténként fantáziált is róla. De most megrémült, hogy mindez valóra válhat. A férfi közelebb lépett hozzá, és megsimogatta a haját.
– Nem kell félned, a dolog teljes egészében a mi titkunk marad.
A lányban végül győzött az egyre hatalmasabb vágy, és vörös arccal kezdte kigombolni a blúzát. Pár perc múlva tizenhét éve teljes szépségében állt a férfi előtt, kicsit büszkén, bár azért kerülte annak a tekintetét. Mr. Kerwin elbűvölten érintette meg a melleit, addig simogatva a halmokat és morzsolgatva a kicsiny bimbókat, míg végül a lány nem bírta tovább és hátralépett. Az igazgató a kanapéra ült, Susan pedig engedelmesen követte, és ráhasalt a térdére. A férfi nem kezdte el azonnal a fenekelést, először még lágyan dörzsölgette a remegő félgömböket, ujjaival időnként a lány combjai közé is betévedve, megsimogatva nedves rejtekét.
Azután hirtelen teljes erejébol lecsapott a feszes célpontra, amivel csak még inkább fokozta a lányban a feszültséget. Mr. Kerwin felváltva ütötte a két félgömböt, egyre gyorsuló ütemben, egészen addig, míg Susan fel nem kiáltott a fájdalomtól. Ekkor ismét simogatni kezdte a vörösödő halmokat, kellemes zsongássá fokozva a csípős, égető érzést. A lány ekkor már teljesen elvesztette önuralmát, kéjesen megemelte csípőjét, odakínálva a férfi kezének. Az igazgató pedig nagy szak-értelemmel játszott ezen a hangszeren; néhányszor lecsapott a feszes húsra, majd egy ideig simogatta azt.

Susan szinte nem is érezte már a fájdalmat, csak a kéjt. Amikor a férfi végül befejezte a fenyítést, és elengedte, a lábai alig tartották meg. Gyorsan felkapta a ruháit, és kirohant a fürdoszobába. Csak mikor hazaért, akkor tudatosult benne, hogy az igazgató elég alaposan ellátta a baját, ekkor kezdett csak kényelmetlenné válni a verés hatása

dec 112016
 

Susant megelégedéssel töltötte el a lány megalázkodása. A következő ütésekbe kevesebb erőt adott, de annyira elegendőt, hogy Charlotte minden alkalommal felkiáltson a fájdalomtól. A nyolcadik után egy kis szünetet tartott, és a folyamatosan zokogó lányhoz hajolt.
– Habár te nagyon szemtelen voltál velem – suttogta a fülébe – én megbocsátottam neked.
Ezért kaptál kevesebbet. Ez az utolsó kettő viszont legyen figyelmeztető a számodra, legközelebb mindegyik ilyen lesz.

Charlotte egy pillanatra felé fordította könnyáztatta arcát, majd megadóan lehajtotta a fejét. Susan megállt a lány felett, megragadta a bugyija gumiját és erős mozdulatokkal feszesre húzta. Chalotte összerándult, amint a szövet megkínzott bőrét végigsúrolta, de az elöljáró addig ráncigálta, amíg másik popsijának alsó része teljesen meztelen nem lett. Felemelte a nádpálcát és óriási erővel csapott le erre a különösen érzékeny területre, amit most már semmi sem védett. Charlotte egy furcsa hangot hallatott, teste ívben megfeszült és a kiáltása szinte bentragadt a torkában. Pár másodpercig szinte megmerevedve így maradt, majd visszahanyatlott, és han-gosan kiabálni kezdett:
– Auuuuu! NE… neeeee… Áááááááá! Kérlek….
Susan ebben a pillanatban ismét lecsapott, szinte ugyanarra helyre. Az eredmény-nyel teljesen elégetett volt. Charlotte szinte hisztérikusan felsikoltott, kezeit hát-rakapta – aminek a hatására szinte fejre bukott -, és sokáig csak azt tudta ismételgetni:
“Ne! Ne!”
Susan türelmesen kivárta, amíg a megfenyített lány magához tér valamennyire, addig legalább saját magának volt ideje pihenni egy kicsit. Nem felejtette el, hogy a legfőbb ellensége még hátra van.
A többiek a sorban megbabonázva meredtek a bakra. Még sohasem láttak ilyen komoly büntetést és megdöbbentette oket, ahogy egy “nagylány” teljesen összetörten zokog. Linda Winnert is megrázta a jelenet, hiszen legalább ez vár őrá is. Linda vagánynak tartotta magát, egyszer-kétszer már megízlelte a nádpálcát korábban, de a legtöbb 8 ütés volt eddig, amit kapott. Egyre növekedett benne a félelem, és ezzel arányban a gyűlölet Susan iránt.
Charlotte végül lassan feltápászkodott. Kézfejével próbálta letörölni könnyeit, amivel csak annyit sikerült elérnie, hogy még jobban összemázgálta magát. Susan nagylelkuen egy papírzsebkendőt nyújtott át neki, majd utasította, hogy álljon vissza a sorba. Charlotte a nadrágjáért nyúlt, óvatos mozdulatokkal magára rángatta és visszasétált. Susan az ujjával intett Lindának, aki kelletlenül előbbre lépett. Pár pillanatig felötlött benne, hogy egyszeruen el kellene szaladnia, de azonnal elvetette. Egyrészt nem akarta, hogy gyávának tartsák, másrészt akkor azonnal kicsapnák az iskolából. El kell ismernie, hogy most Susan nyert, de lesz ez még másképp is! A bosszú gondolatával bátorítva magát határozott léptekkel a bakhoz ment. Nem is várva Susan parancsára, térdig engedte szatén nadrágját és előrehajolt. Susan felvette ismét a paddle-t, és Linda fehér bugyis fenekéhez lépett. Ujjait beleakasztotta a bugyi gumijába, és egy határozott mozdulattal térdig lerántotta.
– Ezt nem… – kiáltott felháborodottan Linda. – Ezt nem teheted!
– És miért nem? Megígértem neked, hogy amiért ribancnak neveztél, ez fog történni. Nem emlékszel?

Linda tehetetlen dühében összeszorította a fogait és arra gondolt, hogyan fog Susan meztelen fenekén bosszút állni. Néhány kuncogás hallatszott, a nézosereg láthatóan élvezte a showt, ami csak fokozta a lány megalázottságát. Persze nem sokáig foglalkozott ezzel, mivel Susan keményen nekilátott szétverni a paddle-t a fenekén. Linda minden ütésnél úgy érezte, mintha ezernyi tűvel szúrták volna meg. Nem hitte volna, hogy az elöljáró ilyen erőt tud beleadni az ütésekbe, és meg-könnyebbült, amikor elérkeztek a húszhoz. Susant egy kicsit meglepte, hogy áldozata jóformán egy hang nélkül kiállta a fenyítés első részét, bár az ütéseket igencsak éreznie kellett, legalábbis feneke állapotából következtetve. Felvette a nádpálcát és néhányszor a levegobe suhintott vele. Megelégedéssel figyelte, ahogy Linda a hangra összerezzent, és meg-megrándult. Most Susan az első ütést a fenék alsó felére irányozta, a popsi és a combok találkozására. Az ütésnek azonnal meg is lett az eredménye.
– Auuuu! – kiáltott fel Linda.
Csak néhány centivel az előző felett, feleletül hangosabb sikoly és szipogás. Susan élvezettel figyelte, ahogy két párhuzamos csík jelenik meg Linda popsiján. Rövidesen megtoldotta egy újabbal.
A negyedik, majd az ötödik landolt ugyanolyan erővel. Linda kezdett megtörni. Eddig szorosan összezárva tartotta a lábait, de most már nem törodött a látszattal.
A fenyítés felét elérve Susan egy kis pihenőt tartott, majd elindult az ellenkező irányból, fentről lefelé. Az ütések most már időnként keresztezték egymást, ami csak tovább fokozta a nádpálcázott lány kínjait. Linda most már minden ütés után hosszas cirkuszt tartott: felsikoltott, teste felemelkedett, majd elernyedt, feneke hosszas táncot járt a levegoben. Susan szeme előtt időről időre feltunt a lány puncija és egy kicsit elpirult, amikor arra gondolt, hogy Mr. Kerwin hasonlóan láthatta ot. Furcsa módon ettől bizseregni kezdett a teste és az utolsó két ütést fokozódó erővel osztotta ki.
Ez már sok volt Lindának. főleg a legutolsó, ami ismét a legérzékenyebb részére érkezett, majdnem pontosan az első fenekes nyomára. Felpattant a bakról, mindkét kezével megragadta a popsiját és összegörnyedve simogatni kezdte a hurkáit.
– Nem mondtam, hogy felkelhetsz! – szólalt meg Susan. – Ez pluszütést jelent. Hajolj vissza!
– Ne… Kérlek, ezt nem teheted velem!
Linda könnyes arcán rettegés látszott, amint felpillantott. – Már eleget kaptam, igazán megszenvedtem mindenért.
– Ha nem vagy három másodpercen belül a bakon, akkor nem egy, hanem két újabb ütést kapsz! – jelentette ki könyörtelenül az elöljáró.
Linda megadóan lehajtotta a fejét, és nyögdécselve áthúzta magát az állványon. Susan nem sokat teketóriázott, teljes erejével lecsapott a nádpálcával. De most nem a feneket célozta, hanem a combokat, jóval a bugyi vonala alatt. ‘Ez még a rövid, iskolai szoknya alól is ki fog látszani pár napig’, gondolta elégedetten és engedélyt adott a síró Lindának, hogy felálljon. De megállította, amikor az a bugyiját fel akarta húzni.
– Állj csak a többiek közé úgy, ahogy vagy! Így gyönyörködhetünk egy kicsit a csíkosra dekorált seggedben!
Ismét felhangzott a kuncogás az alsósok közül, ami csak felerősödött, amikor Linda a bokájához csúszott nadrág akadályozásában tipegett vissza a sorba. Ezen a látványon már Susannak is nevetnie kellett. Ezután pár percig leckéztette a lányokat – főleg azért, hogy Lindát nagyobb zavarba hozza -, majd elengedte oket.
– Nem szeretném, ha újra találkoznánk itt! Ez rátok is vonatkozik, Linda és Charlotte. És ti ketten el ne felejtsétek, hogy hétfőn egyenruhába jöjjetek. Én magam fogom ellenőrizni, és jaj lesz nektek, ha valami hibát találok. Mehettek!

Ezután elégedett sóhajjal helyére vitte a bakot, elrakta a paddle-t és a nádpálcát, és elindult az igazgató irodájába. Mr. Kerwin biztosan kíváncsian várja elöljárója beszámolóját az első komolyabb fenyítéséről…

dec 102016
 

Szerintem pedig maga egy felelőtlen nőszemély, aki gyerekek verésében leli az örömét! – felelte a férfi dühösen.
– Hogy én!!! – kiáltott fel a nő mérgesen.
– Maga teljesen meg van bolondulva! Azonnal takarodjék ki a házamból, és ha valami panasza van a nevelési módszeremre, akkor azzal forduljon az iskolai tanácshoz!
– És persze az egész dolgot abban a biztos tudatban teszi, hogy nem lehet belőle semmi baja! – állt fel a férfi és lépett a nő elé.

– Persze elküld az iskolai tanácshoz, ahol a szegény embert meg sem hallgatják. Hát nem, Miss Temple, most ezt nem ússza meg ilyen szárazon. Hirtelen felrántotta a teljesen meglepett nőt és szinte a hóna alá kapva bevitte a hálószobába. Leült az ágyra és a rúgkapáló Ann-t a térdére fektette. A nő lábait két combja közé szorította, bal kezével pedig vékony csuklóit fogta össze a hátul, a nő derekánál. Ann nem akarta elhinni, hogy ez történhet vele! Vadul küzdött, hogy kiszabaduljon, de letörve vette tudomásul, hogy a férfi játszi könnyedséggel tartja fogva.
– Mit akar csinálni? – kérdezte még mindig mérgesen.
– Csak nem gondolja komolyan, hogy engem elverhet a saját lakásomban? Ha nem enged el azonnal, akkor visítani fogok!
– Most megtanulja, milyen érzés az, ha az embert elfenekelik, Miss Nagyképű – felelte a férfi gunyoros hangon, miközben lehúzta a nő nadrágját. Egyébként pedig felőlem nyugodtan elkezdhet visítozni, hiszen egyrészt úgyis elég kiesik ez a ház, senki nem hallja meg, másrészt pedig hamarosan amúgy is ordítani fog. Lehúzta a nő bugyiját is és a tekintete egy pillanatra felmérte az elétáruló látványt. Ann nagyon elszégyellte magát és teljesen lángba borult az arca, amint elképzelte, ahogy Ő, a büszke igazgatónő pucér seggel fekszik egy férfi térdén, teljesen kiszolgáltatva. A következő pillanatban viszont a szégyen helyét felváltotta a fájdalom, ahogy a férfi erős keze lecsapott a meztelen bőrre.
– Most megtanulja, hogy nem szabad visszaélnie a hatalmával – mondta a férfi és minden szótagnak egy-egy fájdalmas fenekessel adott nyomatékot. A férfi keze gyors ütemben csapott le újra és újra, mindannyiszor vörösebb foltot hagyva maga után a fehér bőrön. Ann elhatározta, hogy ha képtelen kiszabadulni megalázó helyzetéből, akkor legalább méltóságteljesen viseli el a fenekelést és nem adja meg azt az örömet a férfinak, hogy könyörögni, vagy esetleg sírni lássa. Ez az elhatározása hamarosan szertefoszlott. Nagyjából két tucatszor csapott le a férfi tenyere egyre forróbb és fájóbb fenekére, mikor az első könyörgő “Ne!” kicsúszott a száján. Eddig próbált mereven feküdni, a lábait zárva tartani, hiszen tisztán előtte volt a kép, a lekötözött Kate popsijának a tánca, az egyszerre kissé komikus, és izgató kitárulkozásai. Most viszont feladta a merevségét és fenekét akaratlanul is kicsit felfelé tolta, felvillantva ezzel a férfi kíváncsi szemének testének legféltettebb pontjait is.
– Mi helyzet, Miss Temple? – szólalt meg gúnyosan a férfi, kezével megsimogatva a szinte lángoló félgömböket.
– Nem gondolja, hogy egy igazgatónő lehetne egy kicsit szemérmesebb is, és nem lenne szabad bepillantást engednie a szőrös pinájába? Ann legszívesebben megfojtotta volna a férfit, és magában különböző bosszúterveket gondolt ki, de most elvesztette a fejét. Hiába próbálta nyugtatni magát, hogy ha megpróbál szembeszállni a férfival, akkor csak rosszabb lesz, nem bírta ki, hogy ki ne szakadjon belőle: – Maga egy bűzös állat! Tényleg élveztem, amikor az a céda lányát vertem! És holnap az lesz az első dolgom, hogy ismét alaposan kiverem a koszos seggét! Auuu! Az utolsó hangok már teljesen akaratlanul törtek elő a lányból, mivel a férfi keze újra lecsapott. Most nem fenekét érte az ütés, hanem a bal combjának belső felét, közvetlenül a szeméremajkak mellett. A lány elhallgatott és megpróbálta összeszorítani a combjait, így várva a következő ütést.
Meglepetésére a férfi keze nem csapott le, hanem a nadrágszíjának a csatjához nyúlt. Ann azt hitte, hogy a szíjjal folytatódik a fenyítése, de a férfi ismét meglepetést okozott neki. A szíjjal ugyanis a lány két alkarját kötözte egymáshoz a háta mögött, majd a teljesen magatehetetlen nőt lelökte a szőnyegre. Ann az elvert fenekére huppant. Minden önuralmára szüksége volt, hogy ne kiáltson fel a testébe nyilalló fájdalom hatására. Nagy keservesen lábra állt, bár ebben igencsak hátráltatta összekötözött keze és a bokájáig lecsúszott nadrágja. A férfi nevetve felállt és először a lány fenekén simított végig az egyik kezével, majd ugyanezt a mozdulatot megismételte az arcán is.
– Nem tudom eldönteni, hogy melyik testrésze pirosabb – szólalt meg nevetve -, a feneke vagy pedig az arca.
A lány, ha lehet még jobban elpirult ezekre a szavakra és a gyengéd érintésre, és arra gondolt, hogy itt az alkalom meggyőzni a férfit.
– Nézze, Mr Barrow – kezdte megnyugtatónak szánt hangon -, megértem, hogy mérges volt, és elnézem, hogy egy kicsit elragadtatta magát.
Engedjen el, és úgy tekintem a dolgot, mintha semmi sem történt volna. Nem jelentem fel és nem fogok bosszút állni a lányán. Rendben? A férfi szinte nem is figyelt a nőre, szeme körbecikázott a szobában, mintha keresne valamit.
– Nem bízom magában, Miss Temple – válaszolta végül -, ismerem én jól a magafajta emberek ígéreteit. Ezzel kiment a szobából. Ann azt gondolta, hogy itt az esély a menekülésre. A lábait megbénította a nadrágja, így legelőször is ettől igyekezett megszabadulni. Óvatosan elszökdelt a falig, nekitámaszkodott és a bal lábával a nadrágjára lépve kiszabadítatta a jobb lábát. Most már sokkal könnyebben sikerült kihúznia a másik lábát is, a bugyija pedig szinte magától hullott le a földre. Megkönnyebbülve felsóhajtott, hogy legalább a lábai szabadok és szaladni kezdett az ajtó felé. Éppen kiért a nappaliba, amikor nekiütközött a férfi széles mellkasának.
– Nocsak, nocsak – szólalt meg Peter -, csak nem ennyire hiányzik a fenyítés következő része? Azért nem kellett volna ennyire sietnie, Miss Pirosseggű.
A lány jóformán most meg sem hallotta a férfi csúfolódó szavait. Egyrészt teljesen összeomlott, hogy nem sikerült a menekülése, másrészt pedig a férfi keze vonzotta a tekintetét mágnesként. Pontosabban a férfi kezében tartott félelmetes nádpálca. Persze egyáltalán nem tartotta korábban annyira félelmetesnek, amikor az ő kezében volt, de most egy másik személy birtokolta. A torka kiszáradt és nem bírt megszólalni, pedig az agya azt parancsolta, hogy már most kezdjen el veszettül könyörögni. A lába megroggyant, de a férfi keményen tartotta és maga előtt tolva megindította a dolgozószoba felé. Szépen rendben tartott íróasztaláról minden le volt pakolva, a férfi mindent előkészített. A nőt az asztal egyik sarkához állította és egy vékony kötéllel a bokáját az asztal lábához kötözte. Megfogta a lány másik lábát és asztal másik végére húzta át, úgy, hogy a nő teste az asztal közepére került és széles terpeszbe kényszerült. A másik lábát is gyorsan megkötötte, majd átment az asztal túloldalára, és a nádpálcát letette a lány elé.
– Csak rajtad múlik, kislány – szólalt meg Ann szemébe nézve -, hogy mennyit kell még szenvednie a gyönyörű seggednek. Persze először kapsz egy tucat vesszőcsapást, hiszen Kate is ennyit kapott tőled. Azután viszont vége lehet a fenyítésnek. Nem kell mást tenned, csak egy papírra leírni az igazságot, hogy a saját örömödre brutálisan elvertél egy kislányt és szexuálisan molesztáltad.
– Ezt nem írhatom le – ellenkezett az igazgatónő -, hiszen ez a végemet jelentené.
– Gondolkozz el alaposan azzal a szép fejecskéddel, amíg én a hátsó részeddel foglalkozom. Nem vagyok teljesen hülye, jól tudom, hogy ha elmegyek, akkor rögtön hívod a rendőrséget és feljelentesz. Nekem ez a papír csak biztosítéknak kell, és megígérem, hogy nem fogom felhasználni, hacsak nem kényszeritel rá. Te elverted a lányom popsiját, én elverem a tiedet. Részemről az ügy be van fejezve. De a papír nélkül nem engedhetlek el. Én akár több száz ütést is a dagadt valagadra verek minden megerőltetés nélkül, de nem hiszem, hogy te is ilyen könnyen viselnéd el a dolgot.
Ezzel felvette a nádpálcát és a lány háta mögé állt. Az egyik kezével lenyomta a nő felsőtestét az asztallapra. Ann érezte, ahogy teljesen megfeszül a bőr a fenekén, melle az asztal lapjához simul. Furcsán kavarogtak az érzések a testében. Az agya rettegve várta a fájdalmat, ugyanakkor kéjes hullámok siklottak át a lába között. Felszínre tört a sokáig elnyomott másik énje, akit a gőgös Ann eddig háttérbe szorított. Csak azt kapod, amit megérdemelsz, jelentette ki az új lelkiismerete.
– Auuuu! – kiáltott fel Ann, mikor a pálca lecsapott meztelen testére, izzó fájdalmat okozva. A lány minden vágya arra irányult, hogy valahogyan megvédje a kiszolgáltatott testrészét a további fájdalomtól, de kezei használhatatlanok voltak. Megpróbált felegyenesedni, de a férfi keze keményen tartotta és csak annyit sikerült elérnie, hogy a fenekét egy kicsit hátrább és feljebb púposította. Ebben a pillanatban csapott le ismét a nádpálca. A kiáltás most Ann torkában ragadt és ernyedten hanyatlott vissza az asztalra, miközben az első könnycsepp kicsordult a szeméből. A férfi izgatottan nézte az előtte fekvő nőt. A nadrágja szinte fájdalmasan megfeszült, ahogy elnézte feszes popsit és a bolyhos puncit. Szakszerű pontossággal kimért hat ütést a nő fenekére, fentről indulva lefelé. Nem volt könnyű dolga, hiszen a lány kétségbeesetten próbált kitérni az ütések elöl, és minden újabb csapás előtt pontosan kellett céloznia. A hatodik ütés után Ann zokogva kiáltott fel, hogy megírja a papírt, csak hagyja abba a fenyítést. A férfi letette a pálcát. Kezével végigsimított a nő fenekét, érintve mind a hat vörös csíkot. Ann teste mind a hatszor megrándult, és továbbra is az asztal lapján hasalt, bár már a férfi keze nem szorított le. Nő majdnem felsikoltott tehetetlenségében, hogy nem tudja a kezeit használni. Furcsa módon már nem a fenekét szerette volna megvédeni az újabb fájdalomtól, hanem minden porcikájával arra vágyott, hogy ujjaival nedves punciját megdolgozhassa. Egy kicsit szégyenkezve, de megkönnyebbülve vette észre, hogy a férfi keze becsúszik combjai közé.
– Kérem! – nyögött fel elgyötört hangon.
– Mit kérsz, kicsi lány? – kérdezte a férfi lágyan.
– Hagyjam abba az ujjaim játékát?
– Ne! Ne! – kiáltott fel Ann. – Csak azt ne!
– Hát akkor? Meséld el neki, mit szeretnél, nógatta a friss énje Ann-t. Ha szépen megkéred, biztosan hajlandó az ujjai helyett a farkát is használni, hiszen pontosan erre vágysz, igaz? De ez olyan megalázó, vívódott gondolataival a lány. A férfi keze eltávolodott a testétől és Ann nem bírta tovább.
– Azt szeretném, ha megdugna – szólalt meg halkan.
Maga sem hitte volna, hogy kimondta ezeket a szavakat. Azt hitte, hogy a férfi kineveti, de egy pillanatig semmi válasz nem érkezett. Furcsa motoszkálás hallatszott, majd egy vastag, kemény dolog nyomódott a hátsó feléhez.
– Először írd meg azt a papírt – szólalt meg a férfi. Ann nem tudott most másra gondolni, mint a fenekének nyomódó keménységre. Lassan bólintott.
– Rendben. A férfi előrehajolt, a szerszáma a nő combjai közé siklott, de csak kívülről érintette az éhes ajkakat. Kioldotta a nő kezeit megbénító szíjat, majd egy gyors mozdulattal levette a nő pulóverét. Ann összerándult, amikor meztelen mellei az asztal lapjához simultak. A férfi egy papírt és egy tollat tett a nő elé úgy, hogy közben nem mozdult meg, végig közvetlenül Ann háta mögött állt, farkával a combja között.
– Mit írjak? – kérdezte a legyőzött igazgatónő.
– Csak az igazat. Szerepeljen benne a brutális verés és az, hogy a lányom punciját simogatta. És írd szépen alá. Ann először tiltakozni akart, hogy ő nem azért érintette meg Kate lába közét, amire a férfi gondol, de azután szó nélkül írni kezdett. A férfi előrehajolva nézte és mikor a nő befejezte és aláírta, gyorsan a zsebébe süllyesztette az irományt. A kezeivel megmarkolta Ann melleit és egy hirtelen mozdulattal a lány nedves résébe fúrta magát. Néhány gyors mozdulat elég volt arra, hogy a lány elélvezzen. Felsikoltott, sokkal hangosabban, mint amikor a pálca lecsapott. Nagy örömmel vette tudomásul, hogy sikerült még egyszer a csúcsra jutnia, amíg a férfi elélvezett.
– Azt hiszem, mindkettőnknek szüksége van egy kis tisztálkodásra – jelentette ki a férfi és eloldozta Ann lábait. Hosszú idő után a lány ismét teljesen szabad lett, de már nem vágyott arra, hogy elmeneküljön. A férfi ráparancsolt, hogy mosdassa meg és Ann boldogan engedelmeskedett. A fürdő után meztelenül tértek vissza a nappaliba. A férfi a sarokba térdepeltette az igazgatónőt, és mig lassan felöltözött, gyönyörködve nézte. Ann a falat bámulta és közben hitetlenkedve gondolta végig az este történteket. Már természetesnek érezte, hogy a sarokban kell térdelnie, mint egy kislánynak és az egész dolgot másképpen látta. A legfontosabb az volt, hogy végre egy férfi igazi élvezetet okozott neki, és az, hogy elfeneklelte, már nem is tünt olyan nagy szégyennek.
– Gyere ide, Ann! – szólalt meg a férfi. A meztelen lány két lépesre állt meg a közben teljesen felöltözött férfitól. A tekintete a férfi arcáról a kezére siklott, amelyben ismét ott volt a nádpálca.
– Úgy emlékszem, még nem fejeztük be a dolgot – mondta a férfi és Ann úgy érezte, hogy hirtelen megfagy körülötte a levegő.
– Nem tudom, mire gondol – jelentette ki a nő, pedig nagyon is jól tudta.
– Nem hiszem, hogy ilyen rossz lenne a memóriád – rázta meg a fejét a férfi.
– Még csak a felét kaptad meg a beigért tucat vesszőcsapásnak. Nem gondolod, hogy ezt pótolni kellene? A lány némán bólintott. Peter a pálcával a dolgozószoba irányába mutatott és Ann lehajtott fejjel megindult előtte. Furcsa módon elismerte magában, hogy a férfinak igaza van, bár már így is eléggé fájt a feneke. Hátra sem pillantva ment az iróasztalig. Azt hitte, hogy a férfi ismét megkötözi, de az csak a meztelen felsőtestét nyomta le lágyan az asztalra. A nő kezeit előrenyújtva megragadta az asztal másik végét és remegve várta az izzó fájdalmat.
– Holnap reggel bocsánatot kérsz a lányomtól – kezdte a férfi és egyidejüleg keményen végigvágott az igazgatónő seggén.
– Auuu! Igen, uram! – válaszolta Ann felkiáltva.
– Azután behivatod azt a Darkman lányt és a Kate előtt megvesszőzöd – folytatta a férfi újabb csapás kiséretében. A nő most nem igazán tudott a testében szétáramló fájdalomra figyelni, annyira megrémitette az, amit a férfi kért.
– Azt nem tehetem! – kiáltott fel kétségbeesetten.
– Minden ok nélkül nem verhetem meg az egyik diákomat! Ráadásul az egyik legbefolyásosabb család lányát? Azonnal az utcára kerülök, ha nem a börtönbe!
– Ha a tornaóra után bemész a zuhanyzóba, rögtön lesz okod, hogy a pálcádat használd – mondta a férfi.
– Egy kis testmozgás után a kis Ellen nagyon szeret magával játszadozni.
– Rendben van – egyezett bele a nő, miközben arra gondolt, hogy honnan tudhat ilyeneket a férfi. Úgy látszik, hogy a lánya tényleg mindent elmond neki, ami az iskolában történik.
– Azt a másolási feladatot, amit a lányomnak adtál, te csinálod meg holnapra – csapott le ismét a pálca keményen.
– Igen, uram! – nyögte Ann, miközben görcsös ujjakkal szorította az asztal szélét. Vajon mit fog még kitalálni a férfi, töprengett. Már így is kemény éjszakája lesz, a reggeli dolgokról nem is beszélve. Az utolsó három ütést már nem kisérte a férfi parancsa, így a nőnek nem kellett koncentrálnia, nyugodtan sikolthatott fel minden egyes ütésnél. A hatodik csapás után kimerülten és megkönnyebbülve pihent meg az asztalon. A férfi felállította és lecsókolta a könnyeit az arcáról.
– A seggedet kend be testápolóval, az segít egy kicsit – szólalt meg Peter.
– És ne feled, hogy miben állapodtunk meg. Holnap este ismét eljövök. Ha rendesen viselkedtél, akkor talán megesik a szivem az éhes cicuskádon. De ha valamit nem jól csinálsz, akkor ismét megtáncoltatom a seggedet! Értetted?

– Igen – felelte boldogan Ann. Végre egy férfi, aki nem hagyja magára az első találkozásuk után. Egy férfi, aki sok élvezetet nyújtott neki ma is, és holnapra is ezt igéri. Igaz, hogy sok fájdalmat is okozott, de azt tulajdonképpen megérdemelte és csak rajta múlik, hogyan viselkedik. Az ajtóban a férfi még egyszer megcsókolta a nőt, majd egy csattanósat sózott a fenekére és elment. Ann egy pillanatig elábrándozott a másnapi találkozásukon, de azután sietve felkapott egy köntöst és munkához látott, hiszen sok tennivalója volt, ha meg akarta kimélni elvert fenekét az újabb tortúrától.

dec 102016
 

 két lány döbbenten, tátott szájjal hallgatott. Lassan tudatosult bennük, miről is beszél Susan. Most Charlotte volt, aki hamarabb reagált és könyörögni kezdett.
– Ezt nem teheted meg velünk… Igazad van, szemetek voltunk veled és megérdemeljük a büntetést… De ne mindenki előtt… – Már késő. Holnap reggel találkozunk az igazgatónál. Susan elindult kifelé. Ne féljetek, nem mindenki fogja látni a seggeteket. Általában tíz-tizenkét lány szokott összegyűlni ilyenkor, nem nagy dolog…

És még valami… Linda… A ribancért a pucér seggedet fogom kidekorálni, úgy készülj.
Másnap reggel Susan volt az első az igazgató irodájában. Mióta Mr. Kerwin alaposan elverte a meztelen fenekét, a lány eléggé közeli kapcsolatba került a férfival. Ez persze nem jelenti azt, hogy az igazgató közeledett volna hozzá, mint nőhöz – bár Susan elalvás előtt időnként fantáziált erről. A lány tisztelte a férfit, az igazgató pedig megbízott benne; nagyon jól tudtak egymás mellett dolgozni.
– Jó reggelt, Susan. – köszöntötte a férfi. Mi újság?
– Tegnap elkaptam két lányt, amint éppen zsaroltak egy alsóst.
– És mi a gond?
– Két végzősről van szó, Uram. Ráadásul ellenszegültek, és nem vetették alá magukat a fenyítésnek.
– Kikről van szó? – kérdezte mérgesen az igazgató. Küld be hozzám őket, egy ideig biztosan nem fognak tudni majd leülni.
– Én… Elnézést, Uram, de nekem kellene végrehajtanom a fenyítést…
Mr. Kerwin felvonta a szemöldökét és érdeklődve pillantott a lányra. Eddig még nem fordult elő, hogy az elöljárója ne értsen vele egyet.
– Arról van szó, Uram – vett mély lélegzetet Susan -, hogy eddig mindig a végzosök közül került ki az elöljáró… Most pedig itt vagyok én… Nekem… még harcolnom kell, hogy elismerjenek… Addig nem lesz tekintélyem, amíg ellenszegülhetnek nekem…
– Értem, és számíthatsz a támogatásomra, kislány. Mit javasolsz?
– Köszönöm, Uram – kiáltott fel lelkendezve Susan. Ide rendeltem a lányokat… Arra gondoltam, hogy Ön kiszabná a büntetést – persze keményet -, de a végrehajtást elhalasztanánk péntek délutánra… Amikor a többiek is megkapják a fenyítésüket…
– Nagyon okos! – helyeselt elismerően a férfi. Így mindenki tudni fogja, hogy az új elöljáró elfenekelte őket.
És milyen büntetésre gondoltál?
– Az eredeti fenyítés hat-hat ütés lett lenne a paddle-val. Az ellenszegülés miatt hat, vagy nyolc jár a nádpálcával. És kiegészítő büntetésként pedig néhány kedvezmény megvonás jöhetne szóba. Mondjuk, két hónapig kötelező az egyenruha.
– Nagyon kemény vagy, de talán igazad van. Van egy javaslatom. Ha meg akarod alázni őket, akkor sokkal jobban jársz, ha a térdedre fektetve is elfenekeled oket. Gondolj csak bele…
– Igaza van, Uram, nagyon jó ötlet… Behívhatom őket?
Linda és Charlotte idegesen toporgott az igazgató előtt; tudták, hogy most komoly pácba kerültek. Mr. Kerwin nem sokat teketóriázott, azonnal a tárgyra tért:
– A St. Adrian iskola mindig is arról volt híres, hogy tisztelte a tekintélyt. Mindig is voltak vagányok, nehezen kezelhetoek, de ha valaki lebukott, akkor bátran viselte tettének következményeit. Én el sem tudok képzelni nagyobb bűnt, mint ellenszegülni egy elöljárónak!
– De Uram… – próbált közbeszólni Linda.
– Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásotokra!
Ha Susan indokolatlanul akart volna megfenyíteni benneteket, akkor is engedelmeskednetek kellett volna!! Ha jogtalannak érzitek az ítéletét, akkor panaszt tehettek, de csak később. Engem nem érdekel, mit követtetek el eredetileg… Ezért nagyon komoly büntetést érdemeltek. Értettétek?
– Igen, Uram… – felelte halkan a két lány.
– Persze van választási lehetőségetek. Az egyik a kizárás. A férfi kérdőn nézett a két lehajtott fejű végzősre. – A másik egy nagyon komoly büntetés.
– Ez mit jelent pontosan… Uram? – kérdezte beletörodve Charlotte.
– Először is itt van az eredeti tett büntetése; ez Susantól függ, az ő hatásköre – pillantott az elöljárójára a férfi. – Azután az ellenszegülésért: tíz nádpálcaütés. Plusz, hogy sokáig emlékezzetek az esetre, két hónapig az iskola egyenruháját kell viselnetek, és hetente egy délután itt maradtok két órára bezárva. Ez talán megfelel annak, amit elkövettetek. Kaptok öt percet, hogy megbeszéljétek a dolgot egymás közt. Majd elfelejtettem… Ha a fenyítést választjátok, akkor azt az elöljáró fogja végrehajtani, pénteken délután…
Linda és Charlotte letaglózva hagyta el az irodát. Az igazgató ajánlatán nem sokat kellett töprengeniük, nem igazán volt választási lehetoségük. A kizárás sokkal rosszabb volt minden büntetésnél. Az utolsó évben abbahagyni az iskolát, mielőtt leérettségiztek volna, ez egyszeruen elképzelhetetlen volt a számukra. Ráadásul, ha szüleik tudomást szereznek a dologról, akkor legalább ugyanilyen tortúrát kellene kiállnia popsijuknak. Persze nem volt könnyű tudomásul venni, hogy a lenézett “kis ribanc” legyőzte oket, de nem volt más választásuk.
Egy órán belül az egész iskola tudomást szerzett az egészről. A két végzősnek a hét hátralévő részén sok kaján mosolyt kellett elturni, amik sokkal jobban fájtak minden fenekeléstől. Persze tisztában voltak azzal, hogy amit Susan-tól fognak kapni, az sem lesz éppen leányálom.

A péntek délután fontos szerepet töltött be a St. Adrian leány középiskola életében: ekkor hajtották végre, ugyanis a hét folyamán összegyűlt fenyítéseket. Pontosabban ez egy fajta kiegészítő büntetés volt, mivel a vétkesek általában azonnal elnyerték tettük “jutalmát”, és a péntek délutáni találkozótól csak azoknak kellett rettegniük, akik valamilyen komolyabb hibát követtek el és az igazgató nem találta elégségesnek az egyszeri büntetést.
Persze ez több volt egyszerű fenyítésnél. Az iskolában a büntetések általában “zárt ajtók mögött” történtek, legalábbis ami a fenekeléseket illeti. Az osztálytermekben a tanárok csak tenyereseket oszthattak ki a virgoncabb diákoknak, a fenekelés az igazgató, valamint az elöljáró diák privilégiuma maradt. Ha valaki komolyabb vétséget követett el, akkor mehetett az igazgatói irodába, vagy az elöljáró keresett egy csendes zugot, ahol általában négyszemközt intézodtek el a dolgok. Ez alól kivételt jelentett a péntek délután; ekkor a lányoknak a tornaterembe kellett gyülekezniük tanítás után, ahol egymás után, a többiek előtt kapták meg a fenyítésüket. Mikor Susan Wilson, az iskola frissen kinevezett elöljárója belépett a terembe, már hiánytalanul összegyűltek a heti vétkesek. Susan megelégedésére ott volt közöttük a két végzős, Linda Winner és Charlotte Palance is. A halk zsivaj is elhalkult, mikor a lányt észrevették. Susan érezte, hogy minden tekintet ráirányul, miközben szótlanul a terem végébe sétált és a büntető bakot középre ráncigálta. Megállt mellette, és végignézett a várakozó társaságon:
‘Elég szép számmal összegyultek ma!’, gondolta magában, mikor gyorsan tizenöt lányt számolt össze. Ezután lassú mozdulatokkal kinyitotta a táskáját és kivette belőle a délután főszereplőit: egy közepes méretű paddle-t, valamint egy kisujjnyi vastag, hajlított végű nádpálcát. Ebben a pillanatban megérkezett Mr. Kerwin, az iskola igazgatója is.

A férfi először üdvözölte Susant, majd a csoport felé fordult.
– Remélem szégyellitek magatokat, amiért idekerültetek! – kezdte a mondandóját, és legalább egy negyedórán keresztül záporoztak dörgedelmei a lányokra. A fiatalabbak közül páran már ennek hatására sírni kezdtek, de az idősebbek is idegesen rágták a szájuk szélét és időnként tétova mozdulatokkal simítottak végig szoknyájuk hátulján.
Mikor befejezte, ismét Susan felé fordult, aki egy listát adott át neki, amelyen szerepelt a lányok neve, mit követtek el, és milyen büntetés jár érte. Mr. Kerwin nem sokat teketóriázott, azonnal szólította az elsőt, egy tizenhárom éves lányt, aki hat ütést kapott a paddle-val. Susan nem nagyon tudott a fenyítésekre figyelni, most nem érdekelte más, csak a két végzős. Automatikusan segédkezett a büntetések végrehajtásában, átnyújtotta a kívánt eszközt, felhajtotta a megfenyítettek szoknyáját és segített leszorítani oket, ha éppen szükség volt rá, de az egyik szemét végig a két nagylányon tartotta.
Gyorsan haladtak. A tizenöt lányból tizen alsósok voltak, akik megúszták a dolgot néhány paddle ütéssel. Persze tizenkét csapást elszenvedni Mr. Kerwin erős kezétől nem éppen gyerekjáték, de a lányok többségének nem ez volt az első fenekelése, és így nem is csaptak nagy felhajtást. Sorra jöttek a bakhoz, ráhajoltak (az alacsonyabbak közül néhányan szinte felmásztak rá), majd a verés után könnyes szemmel, popsijukat masszírozva visszaálltak a sorba. Végül már csak öten maradtak: három lány Susan évfolyamáról (ketten osztálytársai), valamint a két végzos. Ekkor Mr. Kerwin megállt és Susan nagy örömére azt mondta:
– Nekem most el kell mennem. A többiek az elöljárótól kapják meg az adagjukat. Szeretném, ha a délután további része is ilyen simán menne. Ha valaki nem engedelmeskedik, az az egész iskola előtt, nyilvánosan kapja meg majd a büntetését! Remélem értve vagyok!
Mikor a férfi kiment, Susan elővette a listát és szólította a következőt. Helen Wardot jól ismerte, egyike volt az iskola vadócainak. Most is azért került ide, mert verekedett és betört egy ablakot. Már többször megvesszőzték, így jól tudta, mi következik. Határozott léptekkel ment a bakhoz, és rávigyorgott Susanra, mikor elment mellette. Helen eléggé nagytermetű volt, könnyedén elérte a bak alsó keresztlécét a túloldalon, amikor ráhajolt. Feneke vaskos célpontként domborodott Susan szeme előtt, amikor felhajtotta a szoknyáját. Azonnal észrevette a két párhuzamos csíkot a bugyi vonala alól kikandikálni: ‘A két nappal ezelőtti nádpálcázás nyomai’, gondolta magában, miközben ujját végighúzta rajta. ‘Az egész feneke szép csíkos lehet, a tíz ütést után, amit kapott Mr. Kerwintől. És most még tőlem is kap hat újat hozzájuk.’ Semmiféle érzelmet nem érzett, amikor lecsapott a nádpálcával. Nem volt mérges, de nem is sajnálta a lányt, hiszen megérdemelte, amit kapott és amit kap.
Talán egy kicsit csodálta, amikor csak az ötödik ütés után kiáltott fel. Az utolsó után pár pillanatig még mozdulatlanul maradt a bakon, majd visszasétált a helyére. Mikor elhaladt Susan mellett, ismét rámosolygott, bár a szemei könnyesek voltak.
Ezután következtek Susan osztálytársai, ami már sokkal kellemetlenebb feladatot jelentett a számára. Egyrészt Lucy és Amanda a baráti köréhez tartozott, másrészt tisztában volt vele, hogy a lányok büntetése nem teljesen jogos. A két lányt Mrs. Aubrey küldte az igazgatóhoz azzal, hogy megtagadták az engedelmességet, amiért azonnal kaptak 6-6 nádpálcát, amit most Susannak kell megtoldania még néggyel. Mrs. Aubrey már régóta haragudott a lányokra, mióta azok egyszer “vén satrafának” nevezték. Ez nagyon fájt a nőnek, de nem büntethette meg oket eléggé, csak hat-hat tenyeressel. Ettől kezdve viszont minden alkalmat megragadott, hogy bosszút álljon: minden “nem szeretem” munkát velük végeztetett el és leste az alkalmat, mikor tudja elcsípni őket.

Pár nappal ezelőtt a tanárnő késett, az osztály pedig természetesen zajongott. Mikor megérkezett, csak Lucyt és Amandát hívta ki magához büntetésre, amit azok persze nehezményeztek. Ennyi elég is volt a nőnek, rögtön küldte oket az igazgatóhoz. Susan tudta, hogy nem sokat tehet barátnőiért. először Lucyt hívta ki, aki megértoen pillantott rá és szemével nyugalomra intette. Mikor felhajtotta a lány szoknyáját, nála is ott virított Mr. Kerwin kéznyoma. Amikor felemelte a nádpálcát, jól tudta, hogy a többiek árgus szemekkel figyelik, elég erőt alkalmaz-e. Nem okozott csalódást, keményes lecsapott. A fenék középso, leghúsosabb részét célozta, ahol talán kevésbé érzékeny a bőr mint lentebb. Lucy ennek ellenére felkiáltott és könnyes szemmel pillantott fel Susanra. Az elöljáró gyorsan lesújtott másodszor is, majd közelebb lépett és miközben úgy tett, mint aki a bakon fekvő lány szoknyáját igazítja meg, óvatosan megdörzsölte annak sajgó felét. Ezután gyorsan kiosztotta a maradék két ütést. Amanda esetében hasonló módon járt el, annyi különbséggel, hogy a lányból kevesebb reakciót váltott ki a fenyítés. Ezután Susan megkönnyebbülve fordult a számára legfontosabban felé. Az alsósok már mind megnyugodtak, és csendben figyelték a történteket.
– Most te következel, Charlotte – szólította a lányt.
Charlotte Palance tétova pillantást vetett barátnőjére, majd lassan megindult. Mikor odaért a bakhoz, rá akart hajolni, de Susan megállította. – Előbb le a nadrággal! – parancsolta.
A végzősöknek engedélyezve volt, hogy ne viseljék az iskolai egyenruhát, sőt, nadrágot is hordhattak. Charlotte elvörösödött, de engedelmeskedett és térdig csúsztatta szűk farmerét, majd előrehajolt a bakon. Susan feljebb húzta a lány felsőruházatát, hogy a bugyija tisztán látszódjon, felvette a paddle-t, majd a többiekhez fordult.
– Charlotte Palance ellenszegült, amikor megérdemelt büntetését meg kellett volna kapnia. Ezért most először ezt pótoljuk, húsz ütés a paddle-val. Azután következik a kiegészítő büntetés, tíz nádpálca. Remélem ez mindenki számára jó lecke lesz.
Ezzel kezdetét vette a fenyítés. Charlotte összeszorította a fogát, és elhatározta, hogy lehetőség szerint méltósággal fogja elviselni a büntetést, de csak tíz ütést bírt ki hang nélkül. Susan teljes erejét beleadta az ütésekbe, a falap minden alkalommal hangos puffanással landolt a kifeszített félgömbökön. Minden ütés után várt pár másodpercet, kipihente magát egy kicsit a következő csapás előtt. Charlotte már egészen elszokott az érzéstől. Korábban is elég ritkán fenyítették meg, nem igazán tartozott a rosszak közé, egy ideje pedig egyáltalán nem kapott ki. A fenekében minden paddle-ütés egyre fokozta a tüzet, az elöljárója pedig igazán jó munkát végzett! Az utolsó ütéseknél már hangosan felkiáltott, tekergette a testét és így érezte, hogy nem sokat bírna ki. Szerencséjére ekkor véget ért a büntetés első része.
Susan elégedett mosollyal szemlélte meg művét. Charlotte zihálva kapkodta a levegot, bugyija szinte füstölt és el sem tudta képzelni, hogyan fogja túlélni a nádpálcázást. Az elöljáró felvette a nádpálcát, közelebb lépett a bakon fekvő lányhoz és lehajolt hozzá. Belemarkolt hosszú, szőke hajába, és a fejét felemelve a szemei elé tartotta a pálcát. Azután távolabb lépett, felmérte a távolságot és lecsapott. A hatás frenetikus volt!
Charlotte felsikoltott, teste felemelkedett. Nem törodve azzal, ki látja, két kezét a popsijára kapta és hangos sírásban tört ki. Susan pár pillanatig csak figyelte, majd megszólalt:
– Készülj a következő ütésre, Charlotte! És ajánlom, hogy mozdulatlan maradj, különben nem fog beleszámítani a büntetésedbe.
Charlotte csak nehezen tudta összeszedni magát. A frissen kipirosított fenekére lecsapó nádpálca óriási kínt okozott. Minden erejét össze kellett kaparnia, hogy visszafeküdjön a bakra, miközben halkan esdekelni kezdett:
– Kérlek… Ne… ne többet… Bocsánatot kérek!

dec 102016
 

Haragudtam rá, megalázó dolgokat művelt velem. Élettársam lett, mióta kihozott a nevelőintézetből, bár hivatosan a gyámom. Talán ezért éreztem, hogy tartozom neki azzal, hogy tűröm abszúrd dolgait. Mikor megismertem, nagyon féltem tőle. Épp a kimenőmből síettem vissza az intézetbe. Nyár volt, mégis korán sötétedett. A kocsiját nyitotta, mikor mellette haladtam volna el, de azon vettem magam észre, hogy egy pisztolycső nyomódott a tarkómhoz.

– Csak semmi ellenállás, vagy keresztül lőlek! Szállj be! – szólt egy erélyes hang.
Félelmemben beszálltam, ő pedig elindult. Remegő kézzel, kotorásztam a táskámban. Hová mehetünk? Vajon, miért? De csak magamban meditáltam rajta, meg sem mertem szólalni. Egyre gyorsabban vezetett. Elhagytuk a várost, és egy erdős, lakatlan részre hajtott. Beállt a fák közé.
– Kiszállás, szólt, mikor megállt.
Kiszálltam. A férfi becsukta az ajtókat.
– Mit akar tőlem, kérdeztem, közben igyekeztem alaposan szemügyre venni támadómat. Olyan 180 cm magas, izmos, arányos alkatú, borostás arcú, de mégis jóképű fickó volt.
– Már régóta figyellek picim, szólt, és cigarettára gyújtott pisztoly formájú öngyújtójával.
– Hát ez nem is fegyver, villant át fejemben a gondolat, és félre lökve a férfit futásnak eredtem. Ő gyorsan eltaposta a cigit, és futni kezdett utánam. Tán egy kilómétert is kergetett így, mikor zihálva megálltam.
– Jól futsz, cicus! De ugye nem hitted, hogy eltűnhetsz előlem?
– Mit akar, maga szemét!
– Na, mit gondolsz, szöszi?
Birkózni kezdtünk. Felmérve az erő viszonyokat, esélyt láttam a menekülésre. Viaskodtunk, de a férfi lépésről lépésre szabadított meg ruháimtól. A hosszú futás és küzdelem kifárasztott, de keményen védekeztem, erre ellökött.
Az ütéstől valószínűleg elvesztettem eszméletemet egy pillnatra, mert mire észbe kaptam, láttam, hogy anyaszült meztelenül fekszem a fűben. Letépte piros ruhámat és már saját nadrágját gombolta. Hiába próbáltam harapni, rúgni, karmolni, foglyul ejtett. A hátamra fordítva, kezeimet két oldalt a fejem fölött leszorította, próbálta lábaimat szétfeszíteni. Két kezemet hátra fogva óvszert vett elő, fogával felszakította a tasakot, és azt szájában tartva vette ki belőle a gumit. Gyors, gyakorlott mozdulattal felrántotta péniszére, és újra az előző pózba kényszerített. Behatolni próbált. Igyekeztem ellökni, és sikoltozni kezdtem keservesen. Hiába, a férfi játszik velem, mint macska az egérrel. Kemény vesszője minduntalan csiklómnak és ajkaimnak ütközik. Harcolunk. Magam se tudom, a fáradtság, vagy az inger kerekedett felül bennem, de hüvelyem lucskos odúként fogadta magába a férfit. Néhány húzás, és elélvezett. Most fáradtan, izzadtan fekszik az avarban. Megtörtént. A férfi öltözni kezdett. Mehetnünk, mondta.
– Még a nevedet sem tudom. Ugye, visszaviszel az intézetbe?- kérdeztem könnyes szemmel. Hát, így ismertem meg.
Béla bevitt a nevelőintézetbe és megígérte, ha jó kislány leszek és kívánságait teljesítem, kivesz innen.
Mikor a nevelőnő szídott a késés miatt, csak ez az utolsó mondat járt a fejemben, hogy nem sokáig leszek már itt. Ez adott erőt, hogy ne szóljak vissza valamit, amiért büntetésként megvonnák a kijárást.

Legközelebb már telefonon megbeszéltük, mikor engednek kimenőre, és Béla kocsival jött elém. Azt a napot sem felejtem el soha. Felvitt magához, és ott ült egy barátja is. Dolgoztak. Nekem az volt a feladatom, hogy szendvicseket készítsek és söröket vigyek be nekik. Nagy megbeszélésben voltak, műszaki rajzok és irományok borították be a szobát. Behoztam egy tálcán az ételt és italt, és mivel annyi hely nem volt, ahová letegyem, az asztalon lévő iratkupac tetejére helyeztem a tálcát. Féltem a letolástől, de nem azt kaptam, amire számítottam.
– Ő Eszter, tudod, róla meséltem – mutatott be Béla a másiknak.
Az idegen férfi tekintete végigpásztázott alakomon. Nem voltam kiöltzözve, egy feszesen hozzám símuló, csillogó anyagból készült short, és egy nyakban megkötős felső volt rajtam. Testem kontúrja áttetszett ruhámon. Melleim kidomborodtak a mély kivágás alól. Tisztában vagyok azzal, hogy lábaim milyen formásak, azért szeretem mutogatni őket. Láttam, az ismeretlen férfit is lenyűgöte, mert bámulta. Ahogy a meleg konyhából a szobába jöttem, a hőmérséklet változás miatt mellbimbóim szinte átszúrták pólómat.
– Csinos kis hölgy az én kedvesem, ugye?
Az idegen szóhoz se jutott a csodálattól, csak kábán nyúlt a korsó után.
– Vedd le a pólód, szívem, hadd legyen jó napja az én barátomnak, mondta Béla.
Azonnal engedelmeskedtem. Két kezemmel ellentétes oldalán megfogva a póló alját, felfelé lehúztam magamról, és lazán a földre dobtam. Az idegennek a sör is torkára szaladt, úgy beindult melleim látványától.
– Na mi van, öregem? – vigyorgott Béla. Jó bőr, mi? Ha még tudnád, milyen jó a francia játékok mesterségében.
De ha már itt vagy, könnyíts a barátomon, mutasd meg a tudományod cica – szólt hozzám!
Közben arrébb tolta az asztalt. Szó nélkül az idegen elé térdeltem, és a cippzárját gyors és határozoptt mozdulattal húztam lefelé. Az idegen zavarában ellenkezni próbált, kezével igyekezett elhárítani, de amikor széles, diszkréten rúzsozott ajkaimmal megérintetem nemi szervét, megadta magát. Azonnal számba vettem vértől duzzadó péniszét, és nyelvemmel izgatni kezdtem lágyan, keresve legérzékenyebb pontját. Az idegen hamar a számba élvezett. Lenyeltem az ondót és gondosan lenyaltam, tisztára takarítottam a férfi nemi szervét.
– Köszönjük Eszter, távozhatsz – szólt Béla.
Felálltam, magamra vettem a földön lévő felsőmet, és mintha nem történt volna semmi, hang nélkül kimentem. Az ajtóből visszanézve láttam, amint az idegen kipirult arccal, zavartan, kábultan gyömöszölte nadrágjába lankadt farkát, Béla vihogva nézte zavarát.
– Nos, hol is tartottunk? – húzta közelebb az asztalt Béla folytatván a tárgyalást.
Mondanom sem kell talán, az üzlet természetesen megköttetett. Mivel kiálltam a próbát, rövidesen elintézte Béla, hogy ő legyen a gyámom, így hozzá költöztem.

dec 102016
 

Ezt a történetet barátnőm, Kata mesélte el nekem. Így kezdte: tudod, nem vagyok katolikus. Senki nem az a családomban sem, így amit most elmesélek neked, a gyónási rituálé bizonyos részleteiről (hogy némely gyóntatók miként értelmezték a penitencia alkalmazását), eltér a valóságtól, inkább olvasmány élményeken alapul. Nem mindenben hiteles, talán jó hiszeműnek sem nevezném. Vétkem csak az enyhíti, hogy ez a tévedés hozzá járult lelki megkönnyebbülésemhez és gyóntatóméhoz testiekben..

Innen inkább folytasd te, mondta Andrásnak, akinek kezét szorongatta közben. András elgondolkodott és arcán széles mosollyal, szavatos fogalmazással emlékszik vissza a múltra.
Már sejtettem, hogy Katiék házassága felborul. Őrizték ugyan a béke látszatát, de nem azért volt Sándor a legjobb barátom gyermek korom óta, hogy ne értsek a tekintetéből. Baj volt, egyre nagyobb, tehát meg sem lepődtem szinte, amikor egyik éjjel Kati bőgve hívott fel. Mondta, azonnal menjek át hozzá, mert tragédia történt.
Természetesen elmentem. Egy férfi legyen úriember, ha egy hölgy ilyen állapotban fordul hozzá. Főleg, ha az a legjobb barátjának a felesége. Még akkor is, ha egyébként éppen barátja iránti tiszteletból kerülni szokta a hölgy társaságát.
Sándorral a gimnázium első osztályától – az ügyvédi vizsgáig, közös volt mindenünk. Nő ügyekben sem kereszteztük egymás útját. Ehhez tartottam magam – noha először fordult elő, hogy alig bírtam magammal, mármint megtartani e tiszteletet -, amikor bemutatta előszőr Katit, mint új barátnőjét. Katiért picit irígy voltam rá. Ha létezik ilyen nő, ekkora mesebeli, monumentális keblekkel, vaskos farral, tömzsi combokkal, álomba illő szájjal, akkor miért ő fogja ki? Persze hallgattam.
Később elvállaltam a házassági tanú szerepét, de óvakodtam Katával kettesben maradni. Észre vettem, hogy imponál neki fölényesen csillogtatott olvasottságom. Nagy előny, ha az ember a valódinál háromszor nagyobb műveltséget tud előadni.

De most más volt a helyzet. Mikor letettem a kagylót, éreztem: Sándorra többé nem kell tekintettel lennem. Gyorsan felöltöztem, taxit rendeltem. Alig negyed óra múltán a karjaimban zokogott Kata. Izgalmasan bizarr szituáció volt. Az a mesés nő egyetlen átlátszó, ujjatlan, rózsaszín hálóingben, amely lent addig ért túl a fenekén. Én pedig vígasztaltam, pedig a szemem majd kiesett… Csodálja valaki, ha simogató kezem a szalonképes testrészekről egyre lejjebb tévedt?
Kati egy darabig hagyta is, láthatólag nyugtató hatással volt rá, de mikor végre megérkeztem pompázatos, dús popójához, elkapta a csuklómat, és finoman elvitte kezemet. Így is nagy élmény volt simogatni; és eltartott vagy húsz percig is ez az öröm. Csak akkorra került olyan állapotba, hogy egyáltalán megkérdezhettem:
– mi baj van?
Egy levelet mutatott, melyben Sándor jól ismert írásával ennyi állt:
“Kedvesem, imádlak, mindig is imádni foglak; de ne haragudj, nem bírlak tovább elviselni! Élj boldogan!”

Ez újabb, húsz percnyi zokogásra adott okot. Simogatására nyílt lehetőségem, de ismét csak illedelmesebb tájakon. Kezdett elegem lenni. Próbáltam Katát vígasztalni, hogy talán férje jobb belátásra tér, de ő tisztában volt vele, hogy ezt nem gondolhatom komolyan. Ha már Sándor ilyet írt, végleg be akarta csukni a kaput maga után.
Mikor végre lecsillapult, szipogva kijelentette, hogy egyedül ő tehet mindenről. Őt tényleg nem lehet elviselni, és Sándor tíz évig mégis kibírta mellette.
– Voltaképpen mit csináltál vele, kockáztattam meg a kérdést?
– Kizsigereltem az ágyban. Nem tehetek róla, ilyen vagyok. Soha semmi nem elég, szipogta.
– És komolyan állítod, hogy ezt nem bírta? Közben az járt az agyamban, valóban Isten is nekem teremtette ezt a nőt!
Kata részletes élménybeszámolóba kezdett, melyet sokáig tartana elismételnem. Hálószoba titkaikat hallva magam előtt nem tagadhattam, meg lehet érteni valójában Sándort. Ha valaki négy héten át minden éjszakát kizárólag szeretkezéssel tölt, akkor nem a szerelem elmúltát jelzi, ha egyszer aludni akar. De Katival nem síettem megosztani véleményemet. Ismételten hangoztattam:
– nem tudta a barátom, milyen jó dolga is van.
– Élne csak két hónapig egyedül, mint én. Majd megtanulná, micsoda kincs egy odaadó, szerelmes nő… és főleg egy ilyen fantasztikus, telt nő, mint te vagy.
– Jaj, hagyjál, szipogta Kata. Hájas vagyok és ronda!
Rögtönzött művészettörténeti előadást tartottam arról, milyen sokan tekintették ideáljuknak a gömbölyded hölgyeket a willendorfi Venus alkotójától – Rubensig, de nem sikerült meggyőznöm.
– Sándor is mindig ilyenekkel szédített, sírta el magát megint…és látod?
Hajnali ötig vigasztaltam, akkorra aludt el karjaimban. Lefektettem az ágyába, és haza mentem.

A következő hetekben e jelenetek állandósultak. A legképtelenebb időpontokban hívott; én pedig nem mertem megkockáztatni a visszautasítást. Egyszer az utolsó pillanatban érkeztem, hogy lerántsam az ablakból. Más alkalommal beszedett valamit, mire odaértem. Azonnal hívtam a mentőt. Csak azért kellettem, hogy kiöntse a lelkét. Előfordult, hogy csak melltartó és bugyi volt rajta. Hol égővörös csipkéből, hol türkizkékből, hol feketéből. A harmadik hét végére már égnek állt a hajam, meg másom is, de nem sikerült előbbre jutnom. Még egyszer sem fogtam meg hihetetlen kebleit, és popsiján is alig-alig sikerült potyázgatnom.
Fordulat csak akkor következett, amikor bejelentette, pszichológushoz készül.
– Mi az ördögnek az, kérdeztem kétségbe esve?
Rövid áttekintést rögtönöztem, melynek témája, az emberi tudat alattiba vaktában beleturkáló analitikusok már hány embert tettek tönkre.
– Értsd meg, muszáj, felelte. Nem bírom másképp tovább. Ki kell öntenem a lelkemet valakinek!
– Ja, úgy? Kaptam fel a fejem megbántódva. Az más. Akkor minden jót! Felvettem a kalapom, és indultam kifelé. A kijáratnál ért utol.
– Jaj, ne haragudj, ne hagyj itt, – sikította kétségbe esve, könnyes szemmel. Ne hagyj itt! Nem bírnám ki!
– Miért nem? Majd megbeszéled a pszichiátereddel.
– Most miatta vagy megsértve?
– Ááá! Több hete játszom melletted a lelki szemétládát, erre kifizetsz egy vagyont egy áltudományos egyénnek, mert nincs kinek kiöntened a lelkedet? Hát ezentúl neki telefonálgass éjfél után!
Zokogva kapaszkodott belém.
– Kérlek ne… könyörgöm, ne hagyj itt! Szükségem van rád, nélküled már rég beadtam volna a kulcsot… Kérlek, ne hidd, hogy nem méltányolok mindent, amit értem tettél.
Görcsösen átölelt. Én pedig kihasználtam az alkalmat: tenyerem rutinosan futott végig a hátán és landolt ülepén. Most először nem tiltakozott. Éltem a lehetőséggel, gyengéden cirógatni kezdtem e gyönyörű, királyi méretű testrészt, majd markolászni, morzsolgatni is hagyta.

– Nézd, szipogta – megpróbálom megmagyarázni. Te nagyon aranyos vagy, de nekem olyan valaki kéne, mint az apám volt. Hangja elcsuklott a sírástól. Kis koromban mindig arra intett: lányom, ha baj van, csak mondd el őszintén! Lehet, hogy kiverem a popsidat, de tudok segíteni! Mindig hozzá fordultam, ha baj volt, és sose bántam, ha elfenekelt, mert biztonságban voltam! Érted?
Lassan abba hagyta a sírást. Szembogara kitágult, orrcimpái pedig remegtek. Hirtelen megvilágosodott előttem valami.
– Értelek – mondtam elgondolkodva. Ha így áll a dolog, akkor neked nem pszichológus kell. Tőle ezt a biztonságot sose fogod megkapni.
– Hanem akkor kitől?
– Nos, – néztem a szemébe – te ugye nem vagy katolikus?
– Nem hát, miért?
– De a gyónásról azért tudsz valamit, ugye?
– Nem sokat. Az ember elmegy a templomba, bebújik egy kis fülkébe, és elsuttogja a papnak, milyen bűnei voltak. Az pedig megbocsátja neki. Jól mondom?
– A katolikusok szerint Isten a bűnbocsánat jogát átruházta a papokra. Akinek ők megbocsátottak, azt befogadja a mennybe. De mindent nem bocsáthat meg a pap sem; amit igen, azt is feltételekkel.
– Feltételekkel?
– Igen. Ezt nevezik penitenciának. Manapság, amennyire tudom, elég formális. Régebben viszont…Majd hozok neked egy könyvet holnap, szakítottam meg a magyarázatot, megmutatom.

Bölcs döntés volt. Ismertem Katit, meg általában a nőket. Tudtam, hogy most másnapig ez fog a fejében járni, hogy egyre izgatottabban várja majd e rejtély megfejtését.
Másnap este egy szépirodalmi könyvvel állítottam be hozzá.
– Látod, lapoztam fel egy teljesen másról szóló grafikus. oldalt. Régen ilyen penitencia járt a hölgyeknek.
– Nahát – nyögte ki pár perc múltán tágra nyílt szemmel. Minden pap ilyen szigorú volt akkor? Nézd csak meg az arcát!
– Nem sokat látni belőle.
– Épp eleget. Az összeszorított szája, beesett arca, a résnyire nyílt szemei. És milyen görcsösen markolja azt a virgácsot, ahogy emeli a feje fölé! Biztos, hogy pokoli erősen fog vele lesújtani!
– Ne túlozzunk! Az ilyen virgács alkalmatlan arra, hogy erőből üssenek vele. Rögtön szétesne. Úgy kell használni, mint a legyezőt, hogy a vesszők szétterüljenek, és mind egyszerre csípjék meg a célba vett felületet. Praktikus szerszám, csontot nem tör, a bőrt sem repeszti fel, de kellő számú csapás után sokáig izzik a nyoma!
– Ez a nő itt vajon hányadikat kapja?
– Hát, ahogy a pap arcát elnézem, aligha áll meg háromnál… de harmincnál sem biztos.
– Egek! Mit véthetett ez a szerencsétlen?
– Ki tudja? – vontam vállat cinikus mosollyal. Nem hiszem, hogy valami apróságról lenne szó. A hölgy bizonyára olyasmit gyónt meg, ami alól más, még nehezebb feltételekkel oldozta volna fel. Például, ha mindent be kell vallania a férjének, ezért úgy találhatta, hogy még mindig a virgáccsal jár jobban.
– Azért ez nem biztos!
– Nem hát. Talán csak túl jámbor, és nem jut eszébe, hogy gyóntatót váltson. Az atya pedig kihasználja ezt, és minden semmiségért jól elnáspángolja. Hogy torkoskodott otthon a lekvárból, vagy reggel negyed órával később kelt. A papoknak sem volt könnyű! Szigorúan el voltak tiltva mindenfajta testiségtől, holott egészséges, erős férfiak voltak. Persze volt, aki kijátszotta a tilalmat, de aki ezt nem akarta, vagy nem merte, az ilyen kerülő úton juthatott erotikus élményhez, amelyről elhitethette magával, hogy csak kötelességét teljesíti.
Kati nem felelt. Meredten bámulta a rajzot, és orrlikai megint úgy kitágultak, mint tegnap.
– Azért folytattam. Én mégis úgy érzem, hogy ez az asszony itt valami szerelmi kilengéséért vezekel.
– Miből gondolod?
– Olyan alkat. Látod, mennyire középpontba állították a dundi combjait, a nagy, gömbölyű farát.
– Persze, ha egyszer oda kapja a verést szegény! A csupasz popsijára.
– Nem csupasz! Nézd meg a térdénél! Két csipkeszegély van egymáson! Az alsó a harisnya, a fölső a bugyi.
– Bugyiban van? De hiszen jól látni a feneke vágását végig, és minden egyes kis párnácskát a combján!
– Hát ilyen testhez álló és áttetsző bugyik voltak abban az időben, ha térdig értek is…
– Mint ma a sztreccs?
– Olyasmi, csak nem az utcán mutogatták. Aki gyónni ment, minek vette fel? Nyilván tudta előre, hogy úgyis feltűrik a szoknyáit, és fontos volt, hogy tessék a papnak. Pedig ha valami bő, vastag bugyogót választ inkább, talán félannyira sem sajog a végén a popója. De a sikerért meg kell szenvedni… Talán ez a hölgy azt is sikerként élte meg, ha minél nagyobb verést kap, abból látszott, mennyire sikerült a papot felizgatnia!
– Na ne mondd azt, hogy élvezi is!
– Pedig nem képtelenség! Láttam egyszer egy hasonló grafikát szexfilmben. Egy tizenéves lány, aki egy szigorú zárdában nevelkedett, a legprűdebb légkörben. Az egyetlen erotikus tapasztalata az volt, hogy a főnökasszony valami apró kis vétségért megkorbácsolta a csupasz fenekét. Azután egyszer kiveszik a zárdából és kirepúl Bangkokba. Na, ott nézegettek újdonsült barátnőjével egy ilyesfajta képet, de csak a téma egyezett, a beállítás egészen más volt!
– Tényleg? Láthatóan lihegett Kata az izgalomtól, ajkai kicserepesedtek a szárazságtól.
– A pap nem ilyen szikár, megszállott aszkéta, hanem kövér, borvirágos orrú, és teli szájjal vigyorog, miközben emeli a virgácsot. A nő ugyan olyan hájas, a csöcsei, mint két görögdinnye, mély dekoltázzsal, hordónyi segge van, pucéran is csak csiklandozná a verés.
De alsószoknya védi ülepét, a pap csak a felsőt hajtotta fel. Nem is a gyóntatópad lépcsőjén térdepel. Keresztben fekszik az atya térdén. Az orra épp oly vörös, no meg vigyorog. Ez az asszony, ha gyónt egyáltalán, a kocsma asztalnál tette, és látszik a kövér képén, hogy a vesszőzést épp úgy élvezi, mint a pap!
– No de ez a nő, ez nem vigyorog!
– Az sem egyértelmű. Nézd, gondosan úgy van lerajzolva, hogy a ruhaujj az imára kulcsolt kezén eltakarja arca nagy részét. Nem vehető ki, hogy jajgat, vagy sír-e, összeszorítja-e a fogát, vagy esetleg kuncog? Csak annyit látsz, hogy a szemét behunyja. Kínjában, vagy szégyenében? Vagy úgy, ahogyan sok nő akkor, ha élvez?
– Nem, ez nem élvez, mondja Kata. A másik talán nem bánja, ha a kövér feneke ugyan olyan vörös lesz, mint az orra, és még nevet is az egészen, de ez nem!
– Akkor minek takarná el az arcát? Rettentően szenved, ez a pap nem csak csiklandozza a virgáccsal, és pokolian szégyelli magát, hogy itt kell térdepelnie feltűrt alsószoknyával, és tűrnie az egészet. Ráadásul nincsenek négyszemközt, ott ül egy másik asszony, aki lát mindent.
– Az előtt miért szégyenkezne? Az is gyónni jött, és már oldja le a szoknyáját, biztos ugyanígy megrakják.
– Akkor is! Ez rém nehezen viseli az ilyet. Nem is azért tűri, mert a pokoltól vagy a férjétől fél…
– Hát?
– Bűntudata van valamiért; és azt még kevésbé bírja elviselni. Inkább kiszolgáltatja magát ennek a szörnyeteg papnak, és elvisel minden kínt, minden megaláztatást. Kata hangja elcsuklott, és könnyek jelentek meg a szemében.
– Lehet. De miért szörnyeteg ez a pap?
Megszabadítja a problémáitól hatékonyabban, mint a pszichológus. És ha kicsit ő is élvez, miért sajnálnánk azt valakitől, akinek egyéb élvezete úgy sincs?
Kata hozzám bújt.
– Igazad van, suttogta. Az ember ne ragaszkodjék büszkeségéhez, ha annak a földi pokol az ára. És ha a hátulja pokolian fáj, az még mindig jobb, mint ha a lelke! Léteznek még ma is ilyen gyóntatók?
– Nem nagyon hiszem, hogy manapság ezt megengednék.
– Kár. Rögtön áttértem volna katolikusnak.
– Ha nem a bűnbocsánat kedvéért csinálod – fogtam suttogóra én is – van más megoldás is.
Percekig meghökkenve meredt rám. Először, mert nem értette, mire gondolok. Aztán, mert megértette. De meglepetésemre vonakodott még kicsit, de végúl mégis kötélnek állt.

Három nap múlva találkoztunk nálam. Ennyi időm volt, hogy előkészítsem a terepet. Az előszobából a konyhámig ablaktalan folyosó vezet, melyet ruhatárnak használok. Ezt lett a gyóntató fülke. A tükör elé hosszú, sötét függönyt szereltem, odaállítottam egy tanulópadot, melyben egykor leckét írtam. Nem túl kényelmes, de térdelve Kata is belefér.
A legnehezebb a virgács előteremtése volt. Két éjszakán át a közeli liget nyírfáiról vékony, de hosszú vesszőket gyűjtöttem. Tízesével vettem őket nyalábba, végüket összedrótoztam. Jó suhogósak, csípősek lettek. De biztos, ami biztos, beáztattam őket egy vödör vízbe, amelybe sót tettem. A sótól csípősebbek lesznek az ágak.
Kati pontosan érkezett, hosszú, bő, fekete ruhában, apácának beöltözve. Kezében rózsafüzért morzsolgatott. Én már papi öltözékben fogadtam.
– Laudetur Jesus Christus – igyekeztem minél kenet teljesebben beszélni. Légy üdvözölve, leányom!
– In aeternum, amen – válaszolta Kata, ahogy okítottam. Vétkeztem, atyám!
Odamutattam a tanulópadra. Szemmel láthatóan riadalommal méregette, hogy bele fér-e egyáltalán, aztán elszánta magát. Kényelmetlenül bár, de rátérdelt a padra, és rákönyökölt az asztal részére. Kezeit összekulcsolta, ahogy a képen látta, és miközben én eltüntem a függöny mögött, halkan, töredelmesen mormolta:
– Mea culpa (bocsánat) és szipogva elismételt mindent házaséletük intím részleteiről.
– Súlyos a vétked, leányom – mondtam szigorúan. Az asszony fogadja engedelmes örömmel, ha férje a kedvét tölti vele, de ne zaklassa buja követelőzéssel! A test mohóságáért a testnek kell bűnhődnie! Ha feloldást vársz, szenvedd el a penitenciát, ami nem lesz kevesebb harminc virgácsnál! Kész vagy-e kiállni?
– Kész vagyok atyám, szipogta.
Hiába is próbáltam volna titkolni izgalmamat, ahogy elhúztam a függönyt. Szemem kitágult, szívem a torkomban dobogott, és lihegve vettem a levegőt. De Kata sem érzett mást.
Elő hoztam a vödröt, kiemeltem az egyik virgácsot. Kettőt suhintottam csak úgy a levegőbe. Félelmetesen suhogott, a sós lé mindenfelé spriccelt róla. Aztán határozott mozdulattal felemeltem Kata ruháját hátul…
Először úgy éreztem, csalódott vagyok. Nem azon merész csipketangák egyike volt rajta, melyeket az elmúlt hetekben annyit csodáltam, hanem egy térdig érő, szorosan testhez simuló, kissé áttetsző, fekete neccbugyogó.
– Nem fogom látni, ahogy pirosodik a popója, mérgelődtem. És a sós lé mit tudom én, kifejti-e így a hatását? Aztán meghatódtam. Drága leány, nyilván először vett fel ilyen fazont, hogy hasonlítson a képre…
Kár volt aggódnom. A necc apró szemei között minden csapáskor élénkebben piroslott fel Kata amúgy tejfehér bőre. Még izgalmasabb volt e fekete burkolaton át. A sós víz lassabban bár, de átszivárgott. A tizedik csapás után Kata vonaglása háromszoros intenzitásúvá vált, jelezve, hogy immár a só is marja.
Lassan fenekeltem álmaim hölgyét: a vesszők szétterültek, és minden suhintásnál mind a tíz megcsípte azt az isteni, dundi popsit. Kata sokáig némán tűrte az ütlegeket, a huszadikig csak kettőt-hármat nyüszített, akkor különösen csípőset sikerült húznom rá. Nem hiába helyeztem a padot a tükör elé. Láttam, hogy rángatózik az arca, hogy szorítja össze a fogát, hogy próbálja – egyre reménytelenebbül – visszanyelni könnyeit.
Mindez oly izgalmas volt, hogy vetekedett az egyre hevesebben hullámzó, vonagló, immár vérvörös ülep látványával. A huszadik csapás után a fekete neccbugyi ketté repedt, és Kata sokat szenvedett feneke immár leplezetlenül lángolt a szemem előtt.
A virgács nem hagy hurkákat a bőrön, hanem sok-sok hajszálvékony csíkocskát, melyek egy idő után minden négyzetmillimétert ellepnek. Felhördültem, és az eddig néma Kata is felnyüszített:
– Jaajj!
És ezzel megtört a jég. A hátra lévő tíz csapás alatt úgy visított, ahogy csak a torkán kifért.
A virgácsból nem sok maradt. Eldobtam az immár használhatatlan csonkot, és elragadtatottan néztem, ahogy Kata két kézzel dörzsölgetve megfenyített hátsóját, és amint nagy nehezen, hüppögve, nyögve talpra áll. Kata szipogva kezet csókolt; aztán felemelte rám tekintetét, és megszólalt:
– Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa, atyám… még egy vétkem van!
– Máris, vontam fel szemöldökömet.
– Férjes asszony létemre parázna vágyat érzek egy másik férfi iránt, ráadásul papi személy… a gyóntatóm. Súlyos bűn ez, atyám?
– Nagyon is, bólintottam. A vágy súlyosabb bűn, mint a valóságos paráznaság. Amaz a test bűne, és a test levezekelheti, a vágy a léleké, és a lélek csak a túlvilágon fizethet érte! Tanácsolom, leányom, inkább engedd, hogy a tested vétkezzék, mintsem a lelked! A testedre majd kapsz tőlem penitenciát, ahogy most is.
– Úgy legyen, atyám, suttogta Kata és átölelt. Lehúztam a ruháját, aztán bevezettem a hálószobába. Hassal végigfektettem az ágyon, és végigcsókoltam vörösen izzó hátulját. Fájdalmas nyöszörgése kéjesre váltott; szólnom se kellett, már négykézláb állt, és míg két kezemmel előre nyúltam isteni, hatalmas melleihez, és gyengéden markolászni kezdtem őket, legférfiasabb testrészem már be is siklott, szinte magától a lábai közé…
Kata azóta elvált Sándortól, és négy éve a feleségem. Néha kifáraszt. Ám ha tolakodónak érzem, fogok egy virgácsot, és jól elnáspángolom a popóját. Persze, ez mindkettőnket izgat.
A liget őrei viszont bizonyára átkoznak ismeretlenül. Nem értik, ki az a gazember, aki ilyen megrögzötten fosztogatja a nyírfák fiatal vesszőit.

dec 092016
 

A St. Adrian leány középiskola diákjai hangos zsivajjal lepték el a tantermeiket. A lányok izgatottan mesélték egymásnak nyári élményeiket és örültek, hogy ismét együtt lehetnek. A hangulat csak akkor változott meg, amikor az új tanévre és az új igazgatóra terelődött a beszélgetés.
– Hát, vége a régi szép időknek – sóhajtott fel a tizenhét éves Susan Wilson. A tanteremben rögtön mindenki elcsendesedett és csak helyeslő fejbólintásokat lehetett látni.

Csak az új lány, Liza Spencer nézett körül értetlenkedve:
– Miért, mi történt? – kérdezte csodálkozva.
– Semmi különös, csak új igazgatónk van.
– És az miért baj? Még nem is tudtok róla semmit. Lehet, hogy egészen rendes lesz… Nem kell azonnal kétségbe esni…
A többiek azonnal lehurrogták:
– A régitől biztos, hogy sokkal rosszabb lesz. Ez nem is lehet kérdéses.
– Nézd – kezdte magyarázni Susan, aki általában a társaság középpontja szeretett lenni -, a régi igazgatónknál tényleg csak rosszabb lehet. Az öreg… nos igen… nagyon szerette a fiatal lányok popsiját nézegetni és simogatni. Így viszont, ha volt egy csepp eszed, akkor minden büntetést megúszhattál. Például elkaptak, amikor cigiztem a klotyón. Ezért pálcázás jár, legalább egy tucat. Az öreg szövegelt egy kicsit, majd sajnálkozva megjegyezte, hogy ezt nem úszhatom meg büntetés nélkül és megkérdezte, hogy a tenyeremre vagy a fenekemre kérem?

Ez egy eléggé költői kérdés volt, hiszen mindenki tudta az iskolában, hogy ilyen esetekben két dolog között lehet választani: az egyik, hogy megkapod a teljes büntetést a tenyeredre, sőt sokkal erősebb ütésekkel, mivel az öreget megfosztottad az “élvezetétől”, a másik, hogy megmutatod és felajánlod neki a popsidat, aminek a hatására jóval kevesebb fájdalomban lesz részed. Én is azonnal a fenekelést választottam és sírva könyörögni kezdtem neki, hogy megbántam, amit csináltam, nem fogom még egyszer, meg ilyesmik. És kértem, hogy ha lehet, akkor még most ne a pálcával kapjam a büntetést, hanem találjon ki valami mást. Ennek persze nem tudott ellenállni. Nos képzeld el: ahelyett, hogy a nádpálcával szétverte volna a kezem vagy a fenekem, megúsztam annyival, hogy a térdére fektetett, letolta a bugyimat és párszor rápaskolt a popsimra.
A teremben végighullámzott egy megértő nevetés, hiszen majdnem mindenki került hasonló helyzetbe.
– De… ez nem volt nagyon megalázó? Egy férfi… a meztelen feneked… és mindent…
– Nos… – mosolyodott el Susan – Egy kicsit valóban szokatlan érzés volt, de ez inkább csak izgató, főleg amikor a “fenyítés” után egy kicsit megmasszírozta a büntetési felületet. Az embert szinte arra ösztökélte, hogy újabb “bűnt” kövessen el.
– De ennek most már vége – vetett véget az általános derültségnek Pamela Lawrence, aki az osztály legcsintalanabbja volt és így a legtöbb félnivalója volt a változások miatt.
– Ráadásul azt hallottam, hogy az új diri nagyon kemény. Eddig fiúiskolában tanított és a fiúm barátja ismeri. Szerinte nagyon szigorú, de igazságos.
– Hát majd meglátjuk – jegyezte meg Susan, miközben mindenki a helyére sietett.
Hamarosan tényleg meglátták! Másnap reggel az iskola kapujában a tanárok várták az érkező lányokat és mindenkit alapos egyenruha vizsgálatnak vetettek alá. Akinél bármilyen hiányosságot találtak, az osztálytermek helyett az igazgató irodájába irányították. Nyolc órakor legalább harminc lány tolongott az igazgatóra várva, köztük Susan és Pamela is. A lányok idegesen találgatták, mi fog történni, majd hirtelen halálos csend lett, amikor az igazgató megérkezett. Mr. Kerwin negyven év körüli, elég jóképű férfi volt és a lányok más helyzetben biztos örültek volna, ha kitünteti oket a figyelmével.
– Szép dolog – szólalt meg mély, barátságos hangon. Mit gondoltak a kisasszonyok, hova jönnek? Iskolába vagy valamilyen szórakozóhelyre? Úgy emlékszem, mindenki tisztában volt vele, milyen viselet kötelező, vagy nem?
Erre a kérdésre nem lehetett mit mondani, és néhány fiatalabb lány már most szipogni kezdett. Csak páran, köztük Susan volt olyan bátor, hogy szembe nézzen a férfival, a többiek lehajtott fejjel hallgatták a szidást.
– De most megtanulják, hogy ebben az iskolában a szabályokat be kell tartani. Akiknél kisebb hiányosságokat találtak, gondolok itt rendetlen ruhára, nem jól megkötött nyakkendőre, azok álljanak a jobb oldalra, akik pedig nem a megfelelő ruhát viselik, azok a másik oldalra.

Izgatott mozgás kezdődött. A lányok nagy része jobb oldalra húzódott és csak páran maradtak, akik komolyabb hibát követtek el.
– Álljatok fel egy sorban – utasította Mr. Kerwin a jobb oldalt gyülekezőket. Kezeket előrenyújtani, tenyérrel felfelé, kinyújtott ujjakkal – hangzott a következő parancs, miközben a férfi elővett egy harminc centiméter hosszú, favonalzót a táskájából.
A lányok hangtalanul engedelmeskedtek. Mr. Kerwin odalépett a sor elejére, a vonalzóval megigazította a remegő vétkes kezét, majd lecsapott a tenyerére. A csattanás visszhangzott a folyosón, csakúgy, mint az ütést követő “Auuuu” is.
A férfi rövid szünet után a másik tenyérre is rávert egy alaposat, majd intett a szipogó lánynak, hogy elmehet, ő pedig a következő delikvens elé lépett. Viszonylag hamar a sor végére ért és látható volt, hogy a kiosztott ötven tenyeres nem nagyon fárasztotta el. Ezután a maradék, főbb vétkesek felé fordult:
– A kisasszony befáradna velem az irodámba? – mutatott a vonalzóval egy tizennégy éves lányra, akin nem az előírt szoknya volt és a nyakkendője is hiányzott.
A lány könnyes szemeit törölgetve megindult a férfi előtt, a többiek pedig egy kicsit fellélegeztek, bár jól tudták, hogy még ok is sorra kerülnek. Susan, aki volt olyan elővigyázatlan, hogy ezen a reggelen nem az előírt bugyit vette fel és a nyakkendőjét is a táskájába gyűrte, megpróbált elkapni néhány, az irodából kiszűrődő hangot. Irigykedve gondolt Pamelára, aki megúszta két tenyeressel, és már jó előre sajnálni kezdte saját magát.
“Tenyerest kapok vagy fenekest?” töprengett magában.
Ekkor egy fojtott csattanás hallatszott az igazgatói szobából, majd egy hangosabb kiáltás. A kint maradt négy lány összerezzent, bentről pedig egy újabb csattanás hangja hallatszott.
– Kettő – számolta szinte csak magában Susan. Még kétszer lehetett hallani a csattanást és Susan egy kicsit megkönnyebbült. “Négy ütést még talán ki lehet bírni” gondolta. Hirtelen kinyílt az ajtó és szinte kirohant rajta a kis tizennégy éves, könnyei potyogtak, kezével pedig vadul dörzsölte a fenekét. A többiek szívesen megkérdezték volna, mi történt pontosan, de a lány fel sem pillantva elrohant. Mr. Kerwin pedig máris intett a következő “bűnösnek”.

Susan maradt utoljára. A feszültség egyre nőtt benne, ahogy hallgatta a fenyítés kiszűrődő zajait és látta, ahogy társai sorra előbukkannak, könnyes szemmel, hátsó felüket tapogatva. Végül egyedül maradt. Mélyet lélegzett és bátorságot merítve követte az igazgatót, aki bezárta mögötte az ajtót, majd leült az íróasztala mögé. Pár pillanatig figyelmesen nézte a lányt, aki keményen állta a vizslató pillantásokat, bár belül alig bírta legyurni növekvő reszketését.
– Nos, Miss. Wilson – szólalt meg végül a férfi -, Önön mely ruhadarabok térnek el az iskolai szabályzattól?
– A nyakkendő, Uram – Susan hangja kicsit volt csak bizonytalan, mikor megszólalt, de a folytatástól önkéntelenül is elpirult -, és a…, a bugyi, Uram.
– Nocsak, nocsak… – Mr. Kerwin láthatóan élvezte a lány zavarát. – Gondolom, tudja, Miss. Wilson, hogy az iskolai szabályzat előírja, mit viselhetnek a diákok, és ennek megszegése büntetést von maga után?
– Igen, Uram – felelte Susan, egyenesen az igazgató szemébe nézve. Valami vonzotta a tekintetét és ahelyett, hogy bűnbánóan lesütötte volna a pillantását, szemét nem tudta levenni a férfiról.
– És azt is tudja, milyen büntetés jár ezért? – kettő-tizenkettő ütés, Uram.
– Milyen eszközzel, és a vétkes mely testrészére történik a fenyítés?
– Ez nagyrészt a tanártól függ: kisebb hiba esetén történhet a tenyérre vonalzóval vagy a kisebb nádpálcával, komolyabb esetben a fenékre, felhajtott szoknyával, nádpálcával vagy paddle-val.
– Susan megtanulta a szabálykönyvet, mivel a tavalyi évben arra számított, hogy megválasztják elöljárónak. Most önkéntelenül is előbukkantak a könyv előírásai, bár el sem tudta képzelni, a férfi miért kérdezgeti.
– És az Ön vétke melyik kategóriába esik, ifjú hölgy?
– A másodikba, Uram. Susan egy kicsit kezdte már unni ezt a kérdezz-feleleket, és az igazgatót megelőzve folytatta.
– Ami azt jelenti, hogy Ön most ráver a bugyimra hat-nyolc csípőset, gondolom a paddle-val, miközben én kiordítom a tüdőmet.
– Majdnem helyes megállapítás – húzta fel a szemöldökét a férfi. Miből következtette ki?
– Ez előttem lévők nény-hat ütést kaptak, és ez a szám egyre emelkedett. Reménykedem benne, hogy nálam nem fog tovább nőni – akkor is a legkevesebb a hat, de a valószínűbb, sajnos, a nyolc. előkészítve pedig csak a paddle-t látom, ezért gondolom, azzal fogok megismerkedni, és a nádpálca majd más alkalommal kerül elő.
– Ez mind így van, kislány. A büntetésed pontosan nyolc ütés a paddle-val, de a meztelen fenekedre. Azt elfelejtetted, hogy ha nem szabványos alsónemű van rajtad, akkor a fenyítés mindig a meztelen popsira történik. Igaz?
Susan csak bólintani tudott. Ez tényleg kiment a fejéből.
“Elég kemény lesz”, gondolta, “de ki lehet bírni. Lássunk neki, legyünk túl rajta minél előbb.”
– De mielőtt elkezdenénk a fenyítést, lenne itt egy másik téma, amit még előtte meg kell beszélnünk, mivel utána nem leszel éppen a legmegfelelőbb állapotban hozzá. A viselkedésével megnyerted a tetszésemet, ifjú hölgy. Az előbbi kérdéseimet tulajdonképpen felfoghatod egyfajta vizsgáztatásnak is, egy olyan vizsgának, amin sikeresen átmentél. Pont egy ilyen lányra van szükségem, mint elöljáróra. Aki ismeri az előírásokat, viszonylag ritkán szegi meg őket – amivel példát is kell mutatnia -, és ráadásul nem ijed meg tőlem, a szemembe mer nézni, sőt, még pimaszkodni is mer egy kicsit, éppen fenyítés előtt.
Susan nem akarta elhinni, amit hallott! A gondolatait teljes egészében az kötötte le, hogyan tudná titokban megmasszírozni egy kicsit a popsiját, hátha segít valamit, és akkor hirtelen itt van ez… Amire tulajdonképpen mindig is vágyott! Most tényleg nem tudott megszólalni, csak bólintott.
– Valamit még el kell mondanom. Akárhogy döntesz is, az a mostani büntetésedet semmilyen módon nem fogja befolyásolni; se többet, se kevesebbet nem fogsz kapni. De a későbbiek folyamán, ha valamit elkövetsz, akkor elöljáróként mindig dupla fenyítésre számíthatsz. Nos, mi a válaszod?
– Nagyon szépen köszönöm, Uram – nyögte ki nagy nehezen a lány. Természetesen örömmel elvállalom. Remélem, nem fog bennem csalódni, Uram.
– Ezt én is remélem, Susan. Nos, itt lenne az első feladatot. Úgy látom, ezek az egyenruhák tényleg nem a legjobbak, ezen változtatni kell. A hét végére készíts el egy új egyenruha tervezetet. Olyat, amelyben szívesen jártok, de megfelel az iskola előírásainak, mivel a főbb paraméterek, szín, hossz és ilyesmik nem változtathatóak meg. A többi dolgot pedig megbeszéljük délután, tanítás után. Rendben?
– Igen, Uram – válaszolta mosolyogva Susan, és a fejében már a feladat megoldásán gondolkozott. Az igazgató zökkentette vissza a jelenbe, amint felállva felvette a paddle-t az asztalról. A “paskoló” elég félelmetes szerszámnak tunt a lány számára: harminc-harmincöt centiméter hosszú, ovális alakú volt, a felületén lyukakkal.
“Jaj, szegény popsim”, sóhajtott fel magában Susan, miközben az utasítást meg sem várva előrelépett és az asztalra hajolt. Felhajtotta a szoknyáját és pár másodperces habozás után térdig tolta le hófehér bugyiját. Így tulajdonképpen egy kicsit módosult a büntetés megítélése a lányban, mivel az iskolában szokás volt, hogy az igazgató az elöljáró diákot mindig megfenyítette a meztelen fenekén, vagyis előbb-utóbb sor került volna erre a bugyiletolásra. Persze másabb egy “bemutatkozó” popsiverés, mint egy porolás azzal az eszközzel.

Mr. Kerwin pár pillanatig elgyönyörködött a látványban, ahogy ott állt a lány fenyítésre felkínált, feszesen gömbölyödő félgömbjei mögött.
“Már egészen asszonyos”, jegyezte meg magában a férfi, és szemét a combok közül kikandikáló kagylóra függesztette. Susan, mintha csak sejtette volna a férfi érdeklodését, nagyobb terpeszbe nyitotta a lábait, egészen amíg a bugyi gumija engedte, megigazította a szemébe hulló hajfürtjeit, és megadó engedelmességgel leeresztette felsőtestét az asztal lapjára. Mr. Kerwin számára most már szabad belátás nyílt a lány combjai közé, miközben Susan fenekén, ha lehet, még jobban megfeszült a bőr. A lány elhatározta magában, hogy ezt a fenyítést keményen fogja kiállni, ahogy elvárható egy elöljárótól: nem fog könyörögni, és lehetőleg méltósággal fogja viselni az ütéseket.

Folyt. köv.

dec 092016
 

Az igazgató közvetlenül a lány mögé lépett, a paddle felületét ráhelyezte a popsi leghúsosabb részére, majd lendületet vett és teljes erővel lecsapott a széles célpontra. Susant áramcsapásként érte az első ütés; nem gondolta volna, hogy ez így tud fájni. Az ütés ereje az egész testét megmozgatta, ha nincs előtte az asztal, akkor simán orra esett volna. Hangosan felkiáltott és minden erejét össze kellett szednie, hogy kezével ne próbálja meg védeni az izzó felületet a következő ütéstől. Mr. Kerwin egy pillanatig kigyönyörködte magát a paddle hatásában.

Egy pillanatig azt hitte, hogy a lány felpattan, de a kezdeti sokk után Susan hamar összeszedte magát és pár másodperc múlva ismét az eredeti pozícióban volt: lábai egyenesek, a lehető legszélesebb terpeszben, felsőteste az asztalon.
– Nagyon bátor – jegyzete meg a férfi, miközben másodszor is lecsapott.
Ez alkalommal már a lány tudta, mire számítson, így sokkal jobban el tudta viselni a fájdalmat. Persze most sem tudta megállni, hogy fel ne kiáltson, de a pozícióját tartani tudta. Pedig ha lehet, akkor ez még jobban csípett, mint az előző. Mr. Kerwin szinte ugyanarra helyre ütött, mint először, és azon a részen, ahol az első ütés alkalmával a bőr becsípődött a lyukakba, most szinte kibírhatatlan égető érzést okozott. A negyedik ütés után már kibukott a sírás a lányból és ezután már csak arra vigyázott, hogy a kezeit nehogy hátra vigye. A büntetés második felében egyre hosszabb szünetek kötötték össze az egyes ütéseket. A lány minden alkalommal felkiáltott, felemelkedett az asztalról, hátra tolta a csípőjét és hosszú ideig fészkelődött, amíg sikerült a fájdalmat elviselhető szintre csökkentenie.

A férfi minden esetben türelmesen kivárta, amíg Susan felveszi ismét az eredeti helyzetét, és közben élvezettel figyelte a bemutatót: az összehúzódó, kitárulkozó félgömböket, a reszkető combok közül kikívánkozó nőiességet és magában az izmok játékát.
A büntetés végül befejeződött. A férfi letette a paddle-t Susan mellé az asztalra, és bal kezét ráhelyezte a zokogó lány derekára. Jobbjával megérintette a szinte lángoló félgömböket, és addig simogatta, amíg Susan sírása le nem csillapodott.
– Túl vagy rajta, kislány.
– Ha… ha ez ennyi… – szipogta Susan -, ennyire fájdalmas…, akkor a többiek hogyan bírták ki?
– Nos, igazság szerint ez is hozzátartozott a teszthez – felelte az igazgató, miközben ujjai el-elkalandoztak a lány remegő combjai közé. – Te sokkal erősebb ütéseket kaptál, mint a többiek. De most már rendben van – tette hozzá, lágyan rápaskolva a mélyvörös testrészre.
Susan nyögve felegyenesedett, és miközben fájdalmasan sziszegve magára erőltette a bugyiját, egy pillanatig még az is megfordult a fejében, hogy talán nem is olyan jó, ha valaki elöljáró. De rögtön el is dobta a gondolatot és már mosolyogni is tudott, mikor kilépett az irodából.

Susan Wilson éppen egy hete volt a St. Adrian leány középiskola elöljárója. Ez idő alatt sikerült elérnie, hogy a gyűlölt iskolai egyenruha megváltozzon; a sokkal kényelmesebb és elegánsabb viselet miatt a többiek szinte istenítették. Persze nem volt mindenki körében ilyen népszerű, főleg a végzősök nehezteltek rá. Eddig ugyanis még nem volt rá példa, hogy az elöljáró ne a legidősebbek közül került volna ki. Susan tudta, hogy sok baja lesz még emiatt. A végzősök háborogtak a döntés miatt, főleg az dühítette oket, hogy egy “kis pisis” megfenyítheti bármelyiküket, ha úgy látja jónak. Persze nyíltan nem merték kimutatni, mit is éreznek, de Susan többször is visszahallotta sértő megjegyzéseiket.
A lány elhatározta, hogy minél előbb kenyértörésre kell vinni a dolgot, mivel addig nem lesz igazi tekintélye. Ezután szinte kereste, hogyan tudná valamelyik idősebb lányt elkapni és megmutatni mindenkinek, ki az úr az iskolában. Nem volt könnyű helyzetben, mivel a végzősök egy csomó privilégiummal bírtak. Így például nekik már nem volt kötelező az egyenruha, használhattak – kis mértékben – sminket, és sok egyéb szabály alól is felmentést kaptak.
Egy hét elteltével úgy látta, rámosolygott a szerencse, az egyik alsós sírva kereste meg, hogy két nagylány zsarolja. Susan tisztában volt vele, hogy ilyen esetek előfordulnak az iskolában, az erősebbek gyakran terrorizálják a kisebbeket, és nem is fordított volna nagyobb figyelmet a dolognak, ha nem a végzősökről lett volna szó. Így viszont elérkezettnek látta az időt. Megnyugtatta a lányt és megkérte, hogy segítsen neki.
Délután elrejtőzött az egyik osztályba és onnan figyelte, amint Linda Winner és Charlotte Palance megérkezik. Nem sokkal utánuk belépett az alsós is és elkezdődött az előadás. A két idősebb havi tíz fontot követelt, aminek a fejében “védelmet” ígértek.
Susan ismerte az megzsarolt lányt és tudta, hogy a szülei nagyon gazdagok, nem jelentene neki gondot fizetni. Már éppen elő akart lépni a rejtekéről, hogy lecsapjon a zsarolókra, amikor érdekes fordulat következett. Linda egy favonalzót vett elő a táskájából:
– Amiért pedig szemtelenkedtél velünk – mondta a rémült áldozatának -, most egy kis jómodorra tanítunk.
– Mit… mit akartok?
– Ó, semmi különöset – nevetett fel Charlotte -, csak kiporoljuk a bugyidat egy kicsit. Az iskolában mi vagyunk a legidősebbek és mindenkitől elvárjuk, hogy tiszteljen minket. Megértetted?
– De ehhez nincs jogotok! – háborodott fel az alsós. Nem vagytok elöljárók.
– Az lehet, hogy az új szépfiúnak megtetszett az a kis ribanc és ot jelölte elöljárónak, de az iskola szokásai mellettünk állnak.
– És mi vagyunk erősebbek – tette hozzá Charlotte. Ribanc Susie nem tud megvédeni, ez a nagy helyzet.
Ebben speciel nem volt igaza, mivel Susan bármikor közbeléphetett volna. De úgy vélte, hogy a kis pimasz alsós valóban megérdemel néhányat a seggére, nem fog megártani neki. Másrészt forrt benne a düh, és magában megfogadta, hogy a “ribancért” külön is megfizet.

Charlotte megragadta az alsós karját és az egyik padhoz vezette. Az áldozata nem mert ellenkezni. Az idősebb lány lenyomta a felsőtestét a padra, felhajtotta a szoknyáját, és feszesre húzta a bugyiját. Az előkészületek alatt Linda lágyan ütögette a vonalzóval a tenyerét, majd közelebb lépett és lecsapott. A megütött lány felkiáltott és megpróbált felemelkedni, de Charlotte nem engedte. Még egy tucatszor csapott le a vonalzó, mikor végre a síró lány felkelhetett.
– Most elmehetsz – mondta Linda. Remélem, ez jó lecke volt a számodra. Legközelebb számíthatsz rá, hogy a bugyid is lekerül. Kotródj innen!
Mikor az alsós elmenekült, a két lány elégedetten mosolygott össze. A vigyor viszont hamar lehervadt az arcukról, mikor előlépett Susan.
– Linda Winner és Charlotte Palance! – szólalt meg Susan. – Mit nem kell látnom?
– Nocsak, az iskola új ribanca! A két lány közül Linda tért magához hamarabb és gúnyosan vigyorogva fordult Susan felé.
– Csak nem leselkedtél?
– De igen, és mindent láttam. Ezért mindketten büntetést érdemeltek. Hat-hat ütés a paddle-val, azt hiszem, ez megfelelő fenyítés lesz, nem gondoljátok?
– Nem fogsz elfenekelni bennünket, te kis szemét! – háborodott fel Linda. Ha sokat ugrálsz esetleg a te segged fog megfájdulni!
– Egyébként sem csináltunk semmit – kapcsolódott hozzá Charlotte.
A szőkés, hosszú hajú lány kevésbé volt magabiztos, mint társa.
– Az a kis pisis csak azt kapta, mit megérdemelt.
– Nem különösebben érdekel, hogy kiporoltátok az alsós bugyiját, ha ti nem teszitek meg, akkor később én magam vertem volna el. Itt nem róla van szó, hanem rólam és persze az elöljárói tiszteletről. Az iskola megköveteli, hogy a munkámat jól végezzem, amit ti akadályoztok. És most jó okot szolgáltattatok nekem.
A két végzős kicsit elbizonytalanodva nézett egymásra, majd ismét Linda volt az, aki hamarabb reagált:
– Na gyere, kis ribanc, próbálj meg elfenekelni! Susan merészen közelebb lépett és hivatalosan hangon megszólalt:
– Linda Winner! Iskolatársad megfélemlítéséért és megveréséért 6 ütésre ítéllek! Hajolj előre!
– Majd ha fagy! – nevetett fel Linda, keresztbe fonva karját a melle előtt.
– Szóval ellenszegülsz az elöljárónak?
– Okos észrevétel!
– Rendben. Charlotte Palance! – fordult Susan a másik lány felé.
– Iskolatársad megfélemlítéséért és megveréséért hat ütésre ítéllek! Hajolj előre!
Charlotte tétován pillantott társára, és mozdulatlan maradt.
– Charlotte Palance! Engedelmeskedj vagy ellenszegülsz az elöljáródnak?
Linda mosolyogva nézte az új elöljárót és ez bátorságot öntött a másik lányba is. Charlotte megrázta a fejét, és ugyanazt a testtartást vette fel, mint a társa. Susan lágyan elmosolyodott.
– Hogy ti milyen buták vagytok!… Most szépen bejöttetek a csőbe.
– Mit?… – értetlenkedtek a végzősök.
– Nem értitek? Nekem ilyen esetben csak arra van jogom, hogy a szoknyátokra… bocs, a ti esetekben a nadrágotokra verjek itt és most hat ütést ezzel a kisebb paddle-val szinte meg sem éreztetek volna. És ami ennél is fontosabb, senki sem tudta volna meg, hogy mi történt, nem lett volna tanúja a dolognak. Így viszont az igazgató elé kerül az eset.
Tudjátok, ez mit jelent?

Egyrészt ellenszegültetek, ami az egyik legsúlyosabb bűn, ennek büntetése nádpálca! És a verést a többiekkel együtt kapjátok meg pénteken délután. Remélem ezen a héten sok vétkező lesz, sok néző vesz részt az előadásotokon. Nagy örömet szereztetek nekem.

Folyt. köv.

dec 092016
 

Számtalanszor megmutattam Alexnek, ki az „úr” a háznál, és ezzel egyre nagyobb tisztelettel nézett fel rám. Én pedig imádtam ezt, hisz minden kívánságom leste, és minden parancsomat teljesítette. Így történt ez húsvétkor is, mikor nagy boldogan jött fel hozzám egy méretes csokoládényúllal, és hatalmas rózsacsokorral a kezében. Mikor becsöngetett és megláttam az ajtóban, hatalmas pofont lekevertem neki, és nagyon megszidtam, amiért késni merészelt.

Ő elkezdett mentegetőzni, ezért kapott egy még nagyobbat, aminek már a helye is meglátszott az arcán.
– Mit képzelsz te magadról? Örülj neki, hogy egyáltalán fogadlak, te senki!
Ő bekúszott és előttem állt négykézláb. Közben felszisszent, mert a rózsából egy tüske megszúrta.
– Megérdemled te mocsok, mondtam.
– Igen, meg Úrnőm. Hisz én egy senki vagyok, és ezt jelezvén most is fenséges lábaid előtt kúszok, kiszolgáltatva magam kényed-kedvedre. Tégy velem azt, amit szeretnél, büntess meg, hiszen megérdemlem.
– Tedd vízbe a virágom, te mocsok! És ne nyafogj egy kis tüske miatt!
– Igenis Úrnőm!
Mikor megláttam ezt a méretes nyulat, bizarr ötletem támadt. Mivel olyan fehérnemű volt rajtam, amin alul hosszanti vágás volt, ami pont puncikámat hagyta szabadon, megkóstoltam. Előbb a számmal, majd egy határozott mozdulattal felnyomtam a puncimba a csokit. Teljesen kitöltötte, feszítette azt. Olyan jó érzés volt, hisz jó kis fazonú fülei fenséges élményt nyújtottak klitoriszomnak. Elkezdtem föl-le mozogni rajta, és magam elé térdepeltettem szolgámat, hogy jó közelről nézhessen. Nagyokat nyögdécseltem, annyira jól esett, Igyekeztem kiélvezni minden pillanatát e Tiszavirág életű élvezetnek, és kéjjel töltött el Alex szenvedő pillantása,- mert nem érinthet meg,- és ágaskodó farkának látványa..
Rövidesen forró puncimban olvadni kezdett a nyúl, ezért megparancsoltam neki, egyen! Lefegyelje ki belőlem a csokit a nyelvével.
Mivel erre várt sóvárogva, hálás köszönettel azonnal nekem esett. Azért, még egy jókora darab szerencsére kitöltött, és igyekeztem sűrűbben mozogni benne, hogy végső elolvadása előtt elélvezhessek.

Alex néha a popsimat is megtalálta forró nyelvével. Az fenséges érzés volt, mikor a nyúl hangos roppanással ketté törött bennem, de sajnos utána gyorsabban olvadt. Azonban ebben a pillanatban hatalmas sikollyal élveztem el. Ő az utolsó cseppig mindent kitakarított nyelvével, és én levettem a bugyimat és ráparancsoltam, azt is nyalja tisztára. Ettől kezdve szórakozni támadt kényem-kedvem.
Négykézlábra állítottam, ráültem, és körbe vitettem vele magam a lakásban. Mondtam, hogy halljam, hogy csattognak a „talpai”, amikor lép, és ugasson, mint egy kutya.
Megtette, ami ugye természetes számomra, hogy szolgáim engedelmeskednek. Kitaláltam, hogy feküdjön végig hátával mezítelenül a padlón. Elővettem, meggyújtottam egy gyertyát, és az olvadó, forró viaszt a mellbimbóira cseppentettem. Felszisszent az égető fájdalomtól, de ezt megtiltottam neki.
Addig csináltam, ameddig kedvem tartotta, nem érdekelt könyörgése, majd csipeszeket tettem mellbimbójára, és elkezdtem azokat csavargatni velük. Mivel pedig tiltásom ellenére sziszegett, ezért tűsarkúmban megtapostam a hasát, combját, farkát, herezacskóját.
Elvégre tudja meg, ki az úr a háznál! Ebben a pillanatban az én kis szolgám hatalmasat élvezett. Akkora szökőárral, hogy azt hittem, soha nem lesz vége.
Ő pedig hálából tisztára nyalva cipőimet esedezett kegyeimért, és felajánlotta további szolgálatát nekem, az Úrnőjének, parancsolójának.
-Hát, majd meglátom, mondtam, lesz-e hozzá kedven még. Most viszont kap egy házi feladatot. Odadobtam egyik combfix harisnyámat, és megparancsoltam neki, otthon simogassa vele a farkát, és közben gondoljon rám, az Úrnőjére. A gyakorlat teljesítése után jelentést kérek telefonon.

dec 092016
 

Fáradtan lépett be üres lakásába, és egy kicsit szomorúan gondolt arra, hogy ismét egy magányos este elé néz. Néha elgondolkozott azon, hogy miért nem tud egy igazán komoly kapcsolatot kialakítani, hiszen kritikus szemmel nézve is csinosnak volt mondható. Néhány napja töltötte be a huszonötödik évét, és eddig csak egyetlen komolyabb “udvarlója” volt. A kudarcainak okát mindig azzal magyarázta meg magának, hogy nem elég szép, és még a legtitkosabb gondolataiban is elutasította azt, hogy esetleg nem az alakjával, hanem a viselkedésével volna probléma.

Édesanyja kislánykorában meghalt és a nagyon okos, intelligens leány szinte egyedül maradt. Védekezésül egy vastag falat vont maga köré, és egyre inkább önzőbb, gőgösebb lett. Kiváló eredménnyel végezte el az iskoláit és bár lett volna lehetősége máshol is elhelyezkedni, ahol jóval többet keresett volna, mégis inkább a tanári pályát választotta. Pár éves tanári múlttal a háta mögött sikerrel pályázta meg egy jó hírű lányiskola igazgatói posztját. Kicsit meglepte, mikor értesítették, hogy övé az állás. Most úgy érezte, hogy a neki megfelelő helyre került. Az iskola hagyományosan híres volt a szigorúságáról és keménységéről. Vetkőzni kezdett. Bár tényleg fárasztó nap volt mögötte, de azért a ruháit pedánsan összehajtogatta. Bugyiban és melltartóban ment a fürdőszobába, és fehérneműit egyből a szennyes közzé rakta.
Meztelenül egy pillanatra megállt a tükör előtt. Egy magas, vöröses hajú, mosolytalan fiatal lány nézett vissza rá. Kicsit vékony a teste, állapította meg kritikusan, és a mellei is elég kicsik, de azért a feneke az szép. Félig megfordult a tükör előtt és egyik kezével lágyan végigsimított a feszes gömbölyűségen. Egy kis remegés villant át az ágyékán. Gyorsan megnyitotta a csapot és élvezettel állt be a zuhany alá. A forró víz alatt igyekezett megszabadulni minden gondtól, ami egész nap rászakadt. Bár az igaz, hogy voltak kellemesebb percek is, gondolta magában egy kicsit elmosolyodva. Például amikor ellátta annak a szemtelen Kate Barrow-nak a baját. A gondolat emlékére ismét bizsergést érzett a combjai között. Most már nem bírta tovább és kénytelen volt kezével beletúrni dús bozontjába. Ujjaival egy kicsit széthúzta a szeméremajkait és közben ismét látta maga előtt a kis Kate remegő popsiját.

Az iskolájában engedélyezett volt a testi fenyítés, de igazság szerint elég ritkán került rá sor. Persze az elengedhetetlen volt, hogy időnként ki ne osszanak néhány tenyerest a vonalzóval, de a tanulólányok is tisztában voltak vele, hogy meddig mehetnek el. Pár napja az egyik osztályteremben égve maradt a lámpa az oktatás után, és mikor bement leoltani, egy papírlapot látott meg az egyik padon. Először rögtön a szemetesbe akarta dobni, hiszen első a rend, de hirtelen meglátta a nevét rajta. Két lánynak az óra alatti levelezését tartotta a kezében.
Természetesen a fiúkról volt szó, az egyikük azzal dicsekedett, hogy az egyik srác benyúlt a bugyijába. Ez már magában felbosszantotta, hiszen szerinte a 16 éves lányok még ráérnek ilyen dolgokkal foglalkozni, de a következő sorok alaposan mellbe vágták. Az egyikük azt írta, hogy szerinte Ő még szűz. A válasz ha lehet még sértőbb volt. Még most is tisztán kirajzolódtak a szemei előtt a kislányos, kacskaringó betűk:
“Fogadjunk, hogy Ann Temple egy frigid, száraz kóró!” Pár pillanatig teljesen ledöbbent.

Kiviharzott az osztályból és másnap rögtön nyomozni kezdett. Szerencséje is volt, hiszen az a tanárnő, aki előző nap az utolsó órát tartotta emlékezett rá, ki küldözgetett levelet. Nemsokára az irodájában állt a két bűnös: Kate Barrow és Ellen Darkman. Kate szülei szegények voltak, ellenben Darkmanékkal, akik a város előkelőségeihez tartoztak. A két lány nem tagadta a levelezést, és Ann nagy bosszúságára az írásminta az bizonyította, hogy a “száraz kóró” Ellen műve volt. Tudta, hogy nem büntetheti meg igazán a Darkman lányt, ezért úgy tett, mintha a rá vonatkozó rész volna a kisebb bűn. Igy Ellennel csak a kezeit nyújtatta előre, és nagy műgonddal hármat-hármat vágott mindkét tenyerébe. Ezzel még nem haragította magára a nemes Darkman famíliát, bár annyi elégtételt azért szerzett magának, hogy nem a vastagabb vonalzóval, hanem a nádpálcával mérte ki a büntetést és jóval erősebbeket ütött a szokásosnál. Elégedetten nézte a három-három vörös csíkot és a síró Ellen-re még kirótt egy elég kemény másolási feladatot is. Ezután kiküldte a megbüntetett lányt és minden felgyülemlett haragjával a megszeppent Kate felé fordult. A levélben Kate dicsekedett azzal, hogy egy fiú a bugyijában nyúlkált, így ezt hozta fel indokul, amiért keményen meg fogja büntetni. Az irodájában még ott volt úgynevezett “büntetőpad”, amelyet régebben gyakran használtak. Azt mondta Kate-nek, hogy álljon a pad mellé és a felső testével hasaljon rá. Néhány mozdulattal leszíjazta a meglepett lány kezeit és derekát. Felhajtotta az egyenszoknyáját és meglepődve vette észre, hogy alatta nem a szokásos sötétkék egyenbugyi található, hanem egy finom, csipkés alsónemű. Egy mozdulattal a bokájáig rántotta le a leheletnyi fehérneműt. Bár mérges volt, de azért nem akarta áthágni a szabályokat, amelyek egyszerre csak egy tucat fenekest engedélyeztek, és csak a bugyiba bujtatott popsit lehetett elverni. Ann azzal nyugtatta meg magát, hogy a szabályban a szokásos iskolai alsóneműről van szó, és Kate maga teremtette meg az alkalmat azzal, hogy nem megfelelően öltözködött, és így a pucér seggére kapja büntetést. Felemelte a kezét és a következő pillanatban a nádpálca lecsapott a megfeszült bőrre.
Az első hat ütést még mérgéből adta, szemei előtt nem is a vonagló lánypopót látta, hanem az utálatos sorokat a levélből. A hatodik csapás után hirtelen kitisztult az agya és haragjának nagy része elpárolgott. Most vette csak észre, hogy eddig teljes erejéből csépelte a feszesen feszülő, hófehér feneket. És csak most hallott meg a megkínzott lány jajgatását. Egy pillanatra megállt a büntetésben, és jobban megnézte az előtte fekvő fiatal lányt. Kate amennyire csak a szíjak engedték megpróbált kitérni a következő ütés elöl és feneke érdekes táncot járt, ahogy hol megfeszült, hol egy kicsit jobbra, vagy balra elmozdult. Időnként kivillant puncijának selymes vágata is, és furcsa módon, a tanárnő nagyon érzékinek találta a látványt. Két dolog ragadta meg a figyelmét. Először az, hogy az egyik ütése túlságosan is erősre sikeredett és szinte kicsattant a lány finom bőre. Másodszor pedig… Nos, igen. A kikötözött lány combja között valamilyen folyadék csordogált le. Egyszerűbben mondva, Kate Barrow bepisilt a büntetés alatt. És a mindig magabiztos és megközelíthetetlen igazgatónő hirtelen érzéki nővé alakult át.

Letette a pálcát és egy zsebkendővel lágyan letörölgette a vizelet nyomait a lány combjairól. Keze simogatva becsúszott a combok közé és megtisztította a nedves puncit is. Közben megnyugtatóan beszélt a lekötözött lányhoz, hogy mindezt az ő érdekében csinálja, hiszen Kate még egy tapasztalatlan kislány, akit a fiúk könnyen bajba sodorhatnak és sokkal jobb, most ez a kis fájdalom, mint később egy komolyabb gond. A fájdalom, amely majd jusson mindig eszébe, ha a puncija vágyakozik egy fiúkéz után. Kate lassan megnyugodott és érzéseiben a fájdalmat elnyomta az igazgatónő keze által keletkezett vágy. Kate már azt gondolta, hogy ennyivel megúszta a dolgot, de Ann Temple nem lett volna önmaga, ha most elengedi a bűnöst. Újra felvette a vékony nádpálcát és folytatta a fenyítést. Most viszont már teljesen a büntetésre tudott koncentrálni, és teljesen kontrollálta ütései erejét és irányát. Utólag összehasonlítva Kate bevallotta magának, hogy a második sorozat már feleannyira sem fájt, mint az első, de a padon fekve ez kevés vigaszt nyújtott. Az igazgatónő izgatottan nézte az ütések után megránduló lánysegget, ahogy először Kate önkéntelenül is összeszorította a farpofáit, majd pár másodperc múlva egy kicsit megemelkedve megpróbálta hátra nyomni, és ezáltal a két félgömb eltávolodott egymástól. A tizenkettedik ütés után kiszabadította az elvert seggű lányt és a sarokba térdeltette, ahol még egy óráig gyönyörködött a csíkosra vesszőzött testrészben. Mielőtt végleg elengedte volna a lányt még lediktált egy pár soros idézetet a bibliából, és kiadta, hogy másnapra ötszázszor másolja le.

A zuhany alatt hangos kiáltással élvezett el a komoly igazgatónő az emlékek, és fürge ujjai hatására. Mialatt szárazra dörzsölte magát, arra gondolt, milyen kár, hogy ez nem fordul elő gyakrabban. Tiszta fehérneműt vett és egy márkás szabadidőruhában leült a tévé elé. Alig helyezkedett el, mikor hirtelen megszólalt az ajtócsengő. Egy kicsit meglepte a dolog, hiszen általában nem szokta senki sem meglátogatni, és arra gondolt, biztosan valamilyen ügynök lesz a váratlan betolakodó. Morcos arccal nyitotta ki az ajtót, és hirtelen szemben találta magát a legszebb férfival, akit eddig látott. Bár nem volt ő sem alacsony, de a férfi még egy jó félfejjel magasabb volt. Izmai feszültek a vékony kabátja alatt és Ann rögtön arra gondolt, vajon milyen lehet vele az ágyban.
– Ann Temple? – kérdezte a férfi mély hangon.
– Igen, én vagyok – felelte a nő.
– Kihez van szerencsém? A férfi egyik karjával félretolta a meglepett igazgatónőt és szótlanul besétált mellette a szobába.
A nő hirtelen meg sem tudott szólalni, de lassan visszanyerte jelenlétét és kezdett méregbe gurulni. Mit képzel ez a faragatlan tuskó? Csak így betörtet egy idegen lakásba, és még csak nem is köszön! Becsapta az ajtót és a férfi után ment. Megállt előtte és mutatóujját a látogatójának széles mellkasának szegezte.
– Ki a fene maga? – kérdezte fenyegető hangon.
– Mit képzel, hogy hol van? Nem tanították meg rendesen viselkedni az iskolában?
A férfi arca megrándult, látszott rajta, hogy megpróbál uralkodni magán. Lassú mozdulattal levette a kabátját és az egyik fotelra dobta.
– Peter Barrow a nevem – szólalt meg végül -, és azt hiszem, nekünk van egy kis megbeszélnivalónk, Miss Temple.
Ann majdnem eltátotta a száját újabb meglepetésében. Erre igazán nem számított! Az elnáspángolt Kate papája, személyesen! Most már kezdte érteni, hogy miért olyan mérges a férfi és egy kicsit megkönnyebbült, hogy nem a befolyásos Darkman papa áll most előtte, hiszen akkor nagy bajban lenne. Mr. Barrow nem tud neki ártani, mivel nincs semmi hatalma. Lassan bólintva leült az egyik székre és a férfit is hellyel kínálta.
– Nos, Mr. Barrow – kezdte olyan hangon, mint ha egy diákjához beszélne. Gondolom a lánya büntetése miatt jött hozzám.
– Maga úgy elverte a lányom fenekét, hogy nem tudott az asztalnál ülni. Pedig semmi komoly vétséget nem követett el, szerintem az óra alatti levelezgetés csak egyszerű diákcsíny. Meg tudná ezt nekem magyarázni, Miss Temple? És arra is tudna magyarázatot adni, hogy miért úszta meg a barátnője jóval enyhébben a dolgot? Csak nem azért, mert az ő szülei gazdagok?
A nő kiérezte a fenyegetést a férfi hangjából, de továbbra is teljesen nyugodt maradt.
– Úgy látom a lánya nem mondta el a teljes igazságot önnek, uram! Természetesen nem a levelezés ténye volt az ok, amiért megbüntettem a őket, hanem a levél tartalma. És emiatt kaptak különböző mértékű fenyítést. Ellen Darkman illetlen szavakat használt a levélben, más bűne nem volt. Szerintem elég kemény voltam vele szemben is. A lánya viszont teljesen más eset. Ő azért kapta a vesszőzést, mert paráználkodott!
– Az én lányom! – kiáltott fel férfi. Honnan veszi ezt a baromságot?
– Kate maga írta le a levélben, hogy egy fiú a bugyijában nyúlkált, és simogatta. Gondolom nem kell ennél több bizonyíték!
– Szóval maga irgalmatlanul megvert egy lányt, csak azért mert az hencegett a barátnőjének? – kérdezte a férfi hitetlenkedve.
– Arra nem gondolt, hogy ez csak egy serdülő lány fantáziája?
– És maga miért olyan biztos benne, hogy nem magának hazudott a lánya?
– Teljesen biztos vagyok benne, hogy az igazat mondta – válaszolta halkan a férfi.
– Kate tulajdonképpen nem a lányom, hanem csak örökbe fogadtam. Egy árvaházban nőtt fel, és mikor magamhoz vettem, valamit kikötöttem. Megmondtam neki, hogy ha egyszer is hazudik nekem, akkor rögtön küldöm vissza a lelencbe. Lehet rossz, engedetlen, esetleg megbüntetem, mintha a lányom lenne, de nem hazudhat. Nagyon fél attól, hogy elküldöm és én mondom önnek, Miss Temple, hogy inkább vállalna minden büntetést, csak maradhasson. Most is megmondtam neki, hogy vallja be, ha valóban játszott valamelyik kölyökkel, én még meg is értem a dolgot és egyébként is, már megkapta a büntetést, nem fogom bántani miatta. Azt felelte, hogy csak hencegett, mivel Ellen is azzal büszkélkedett, hogy meztelenül fürdött egy fiúval, aki végigtapogatta az egész testét.
– Sajnálom – szólalt meg Ann mosolyogva.
– Nekem az a dolgom, hogy ügyeljek a rendre az iskolában és vigyázzak a tanulókra. Nincs időm minden ügyet kinyomozni. Egyébként szerintem csak használt a lányának ez a kis lecke.

Folyt. köv.

dec 082016
 

Egész idő alatt ettől féltem. Tudtam, a külsőségekből fogsz ítélni, és ez egyértelműen ellenem szólt, mindent bevetettél, de nem volt merevedésem. Viszont tudtam, ez nem rajtad múlott és bizonyos értelemben, nem is rajtam. Agyban élveztem a dolgot, de a testem nem akart engedelmeskedni. Hülye helyzet volt és féltem, vége az egésznek. Képtelen lettem volna ezt akkor elmagyarázni.

Szerencsére erre nem tartottál igényt, talán, mert tényleg élvezted a játékot és akkor már volt valami más is közöttünk Úrnőm. Attól féltem, elzavarsz, de nem ez történt, folytattad a játékot, felvettél egy tűt. Meg kellett volna nyugodnom, de e helyett a félelem hatalmasodott el rajtam. Egy ideig döbbenten meredtem a kezedben tartott injekcióstűre. És megértettem, nem csak fenyegetés volt, amit előzőleg levélben megbeszéltünk, meg is fogod tenni. A lényeg az volt, hogy át akarod szúrni a mellbimbómat, először merőlegesen, majd vízszintesen. Iszonyatosan féltem ettől a perctől. Irtózom a tűtől, az injekciót is csak nehezen tudják beadni, ha szükség van rá. Nem a fájdalom miatt, hanem hogy megszúrnak, ez vált ki félelmet bennem, és most Te erre készülsz. Néztem, amint kicsomagolod az apró, alig két centi hosszúságú, vékony tűt, és minden reményem oda, hogy kihagyod ezt a részt.
– Bizony- bizony, ez következik! Nem úszod meg! Meg akarom tenni! Engedd el magad, meglátod, nem fog fájni! – mondtad élvezettel és bátorítóan, de elszántan.
Minden porcikámban remegtem alattad, és olyan feszültség volt bennem, mint a játék elején. Ha tudtam volna, biztosan menekülök, de ez lehetetlen volt. A szemeid csillogtak, és akkor már tudtam mit jelent ez…. Meglepetésemre letetted a tűt és kikapcsoltad a melltartódat. Láttam már nagy melleket, de ekkorákat még sosem. A hatalmas halmokhoz illő bimbóudvar tartozott, ami csak néhány árnyalattal volt sötétebb a bőrödnél. A közepén szinte belapulva pihentek a bimbóid. Nem sok időt hagytál a csodálkozásra. Megemelted a jobb melled és kéjesen nyalogatni kezdted a bimbódat. Ilyet eddig csak filmen láttam. A szunnyadó bimbó fokozatosan kelt életre, egyre nagyobb és keményebb lett. Emeltem a fejem, hogy elérhessem, persze nem hagytad, csak mosolyogtál a küszködésemen, és megismételted a másikkal is.

– Tudod, hány tű volt egyszerre a melleimben? Ötvennégy, és mind a bimbóudvarban. Ennyi fért el – mondtad, miután a másik bimbód is életre keltetted. Féltem és nagyon kívántam a hatalmas halmokat, meg a bimbóid. Szép lassan fölém hajoltál és hagytad, hogy elérjem őket. Úgy szoptam a bimbóid, mint egy éhes kisgyerek. Aztán még közelebb hajoltál, és a két melled közé fogtad a fejem, szinte pofoztál velük, aztán felegyenesedtél, és újra felvetted a tűt.
– Nézz ide! – mondtad, lehúzva a védőkupakot és az egyik melled felé tartottad a kis tűt. Mire felfogtam, mit akarsz, már magadba is szúrtad.
– Láttál valami fájdalmat az arcomon, van egy csepp vér is? Hidd el, nem fáj! – mondtad és még meg is piszkáltad.
Valóban nem vettem észre semmit, és vér sem volt, mikor kihúztad, akkor sem, de ez cseppet sem nyugtatott meg. Ledobtad a használt tűt és felvettél egy újat.
– Ez már a tied lesz! – mondtad azzal a jellemző mosollyal, és egy selyemsálért nyúltál, hogy bekösd a szemem.
– Ne! Nem akarom! Szeretném látni az arcod és a szemed, mikor belém szúrod! – tiltakoztam.
– Nekem mindegy! Ha így akarod, hát legyen, csak az elviselést akartam megkönnyíteni! – mondtad letéve a szándékodról és lehúztad a védőkupakot, miközben a mellemet nézted, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy hová is szúrd az elsőt. Szinte megmerevedtem, és bár nem láttam a saját arcomat, de könyörgő és rémült tekintettel nézhettem Rád. A jobb oldali mellemen kinéztél egy helyet.
– Ide szúrom az elsőt! Ne félj már ennyire, meglátod, tényleg nem fog fájni! – mondtad bátorítóan mosolyogva, de elszántan, és nem sok időt hagytál. Szinte semmit sem éreztem.
– Bent van! – mondtad mosolyogva, és fölém hajolva megcsókoltál.
– Fájt?
– Nem, Úrnőm. –válaszoltam remegő hangon.
– Na látod, mondtam, és nézd csak, semmi vér! Ahogy tudtam emeltem a fejem, hogy láthassam, és igazad volt, de azt is tudtam, ez csak a kezdet. Nem is tévedtem, már a kezedben volt a következő tű. Ezúttal a másik oldalt szemelted ki. Semmivel sem voltam nyugodtabb, bár már tudtam, tényleg nem fáj, viszont azzal is tisztában voltam, ez csak előjáték, amolyan bevezető a fő szám előtt és attól rettegtem igazán. Kaptam még néhányat a mellembe, és semmi különöset nem éreztem. Felvetted a következő tűt, és minden eddiginél fényesebben csillogott a szemed.
– Akkor most átszúrom a bimbódat! Először merőlegesen! Ez már fájni fog! – mondtad könyörtelenül, miközben lehúztad a védőkupakot.
Megszólalni sem mertem, csak meredtem Rád esedezve. Becsuktam a szemem, felkészülve valami iszonyatos kínra. Éreztem mikor hozzám ér a tű, és utána a fájdalmat, de cseppet sem ekkorát, mint amilyenre számítottam.
– Benned van, nézd meg! Ugye nem is olyan borzalmas? – mondtad elégedetten.
Kinyitottam a szemem és láttam, amit látnom kellett. Megkönnyebbülést éreztem, aztán ismét félelmet, mert már a kezedben volt a következő.
– Most átszúrom a bimbóudvart.
Hatalmasat sóhajtottam és ezúttal már mertelek nézni. Komoly odafigyeléssel illesztetted a tűt a bőrömhöz és rám nézve nyomtad belém. Kicsit felszisszentem, de talán nem is a fájdalomtól. Kaptam egy biztató puszit és jött a következő. A tű a másik bimbómhoz közeledett.
– Igen, Úrnőm – rebegtem, cseppet sem határozottan.
Ez már valóban fájt. A bimbóm tövébe szúrtál, azt hiszem, akkor nyögtem vagy visítottam kicsit először. Hagytál kis szünetet, gyönyörködve a művedben, és láttam, tényleg tetszik, élvezed, hogy meg tudtad tenni.
– Akkor most átszúrom a bimbód vízszintesen! – mondtad a kiszemelt áldozatot piszkálva az ujjad hegyével.
– Ezt nem fogom kibírni ordítás nélkül, kérlek, némíts el – könyörögtem, és komolyan is gondoltam.
Te is tudtad, és mosolyogva a számba tömted a nedveidtől ázott bugyidat. Aztán jött a fájdalom. Mozdulni sem mertem, és valóban nagyon fájt.
– A fenébe, ennek a tűnek nincs hegye, nem megy bele! – mondtad, és újabbért nyúltál.
Remegtem, és újra belém hasított a fájdalom.
– Ezt nem hiszem el! Nem megy bele!
Próbálkoztál még, miközben vergődtem, de nem sikerült. A bimbóm volt nagyon kemény, vagy a tűk nem elég hegyesek, de úgy a harmadik próbálkozás után feladtad, én pedig nem bántam. A bugyit kivetted a számból és megcsókoltál. Az egész testem csupa lucsok volt. Ott ültél rajtam, kicsit csalódottan, de azért tetszett a látvány. Olykor megpiszkáltad a tűket és az egyetlen apró vércseppet felitattad egy papírzsebkendővel.
– Ennyi! Látod? Egy apró, pici vércsepp, nem több! Kezdtem megnyugodni, és már kedvesen simogattál.
– Ugye nem is volt olyan borzalmas, mint hitted? Na, félsz még a tűktől?
Kicsit megkönnyebbülten hápogtam, és azt hiszem, igent mondtam. Eltelt pár perc, aztán kihúztad az első tűt. Semmit sem éreztem. Kiszedted a többit is, csak három maradt bennem a legérzékenyebb helyeken.
– Csukd be a szemed és nagy levegő, ez megint fájni fog!
Felkészültem, de közel sem fájt annyira, mint mikor befelé nyomtad. Két apró vércsepp árán megszabadultam a tűktől és a legfélelmetesebb tortúrától. Talán még büszke is voltam magamra, hogy kibírtam, bár utólag be kellett látnom, sokkal rosszabbra számítottam, és igazad volt, nem annyira fájdalmas, ha valaki ért hozzá. Kimerülten nyúltam el az ágyon és gondoltam, vége a játéknak, de egyelőre nem engedtél szabadon. Hozzám simultál és öleltél, simogattál, csókoltál.

Aztán elszabadult a pokol. Először megkínzott melleimet csókolgattad, aztán lassan haladtál lefelé. Hamar rájöttél, csiklandós vagyok, és meg is találtad a hasam körül a legérzékenyebb pontokat. Csókoltad, martad, haraptad őket, kiszámíthatatlanul. Őrjöngtem, nevettem, sírtam és könyörögtem egyszerre. A kikötözésem ellenére dobáltam magam, ahogy csak tudtam, és a súlyod sem tudott legyőzni. Életemben nem éreztem még ilyet! Kívántam, féltem, fájt, jól esett, minden egyszerre. Amikor ezt észrevetted, nem volt kegyelem. Úgy éreztem, ott halok meg. Kétségbeesetten könyörögtem, hagyd abba, persze hiába, és nem is akartam, hogy megtedd. Hol haraptál, hol simogattál, csókoltál, én pedig csak vergődtem és könyörögtem, szinte öntudatlanul. Teljesen kimerültem, és már nem volt erőm védekezni, nem is nagyon tudtam. A végsőkig gyötörtél, nem kis élvezettel, aztán csak megkegyelmeztél, mikor láttad, hogy már feladtam a harcot. Valami olyan elernyedés lett rajtam úrrá, amit talán még sohasem éreztem még. Eloldoztál és mellém feküdtél.
– A játéknak vége – közölted, és én úgy simultam hozzád, mint gyermek az anyjához, szinte menedéket keresve.
Valóban vége volt. Megnéztük az órát: fél öt volt. A játékot úgy fél tizenkettőkor kezdtük. Ezen elcsodálkoztunk, hihetetlen volt, hogy így elrepült az idő. Pihenés után lezuhanyoztunk és elhatároztuk, ideje lenne enni valamit. Aztán így is tettünk, és bár a játéknak vége volt, kezdődött valami, ami legalább olyan izgalmas és élvezetes volt, mint a játék, de ez már egy másik történet. Életem egyik legszebb estéje és éjszakája következett.