„Ha tényleg egy törökkel vagy, menj el gyakran a nőgyógyászhoz, mondja egy barátnőm a telefonba. Többet nem beszélek vele; boldogan meséltem az új szerelmemről, de nem figyelt rám.
Nem árt vigyázni, vigyázz magadra!
Elvisznek Anatóliába.
Te tényleg lefekszel egy törökkel?
Eladnak. Elcserélnek. Birka és kecske leszel.
Fogadjunk, hogy sok felesége van.
Épp arról meséltem, hogy Ozan műhelyében fogunk nyaralni.
Inkább nyaraljatok északon, Rostockban, Travemündében, ott elegáns szállodák vannak.
Elképzelem, ahogy Ozan az olajos kék overalljában bevezet egy elegáns szállodába.
Mindenki csupa okos tanáccsal lát el, amikor boldogan újságolom, hogy beleszerettem egy törökbe. Ozan nem szól hozzám napok óta. Pedig fogalma sincs ezekről a mondatokról, mert nem mondom el neki, milyen csúnyán beszélnek róla a magyar emberek, hiszen még nem is látták őt. Ha a nyárról vitatkozunk, hogy hova menjünk nyaralni, akkor azért mond valamit. Ezenkívül mindennap vesz egy tárgyat. Matracot szombaton, gumicsónakot hétfőn, kedden búvárszemüveget és gumicsizmát, egy horgászbotot csütörtökön. Berakja őket a szekrénybe, nem szól hozzám egy szót sem, tévézik, többnyire.
Ahogy telnek a napok, be kell látnom, alig bírom vele. Olyan nagy volt, először, és most egyszerre olyan kicsi lett. Mint egy fasz, ha már nem kellesz neki. Nem nagyon szól hozzám, esténként lefekszik velem, de nem szeretkezünk. Gondolom, ez Keleten így szokás. A mesés Kelet. Aztán bevallja, hogy őrülten féltékeny, nem igazán meri megmondani, mennyire szeret, nem meri elmondani, amit gondol. Egyik nap részegen jön haza, majd’ minden nap ittasan jön haza, de egyik nap igazán részegen jön haza, betocsog a lakásba, mint egy disznó, és megüt. Nem szól egy szót sem, csak üt. Én meg nem merem megírni, hogy bánt velem, mert akkor igaza lesz azoknak, akik óvtak a töröktől.
Így bánt velem: (…)
Ozan bocsánatot kér, és Ozan nagyon jó hozzám. Elindulunk a tengerhez. Wismar, Rostock, Warnemünde. Gyönyörű helyek. Egy törökkel utazom, és büszke vagyok rá, mert Ozan a legszebb férfi, akivel valaha tengerparton jártam. Ő a legnagyobb férfi. Úszunk, fürdünk, elmegyünk egy nagy hajóval a kikötőből, látjuk a tengert, és isszuk a víz fényeit. A strandon a lábam csupa homok lesz, de Ozan letakarítja. Nagyon szeretem, ahogy takarít engem. Veszünk egy fürdőruhát. Minden nap fel kell felvennem, esténként pedig le kell vennem, úgy, hogy közben táncolok.
Átmegyünk komppal Dániába, Falsterban éjszakázunk. Szívunk, utána irtózatosan sokat tüsszentünk. Sose felejtem el, Ozan sírt, mint egy nő, hogy mennyire szeret, és ne haragudjak, amiért néha megbánt, de… Nem írom le. Nem írhatom le, mert ha elolvassa, hogy leírtam, megharagszik. Talán újra megüt, mint aztán annyiszor, amikor újra otthon voltunk, és újra hétfő volt, és vasárnap, foci a tévében és egy új vízipipa a szájában, amit Isztambulból hoztak neki.
Nem értem, hogyan bújhat meg két ellentétes erő egy emberben. A rettenetes gonoszság és a tökéletes jóság egymásba gabalyodva irányítják a lélek hullámverését, s ahelyett, hogy egyik legyőzné a másikat, újra és újra feléledve inkább arcon csapják, lesöprik egymást, hogy aztán együtt, ölelkezve vívják újra következő csatájukat. Hogyan lehetnek ilyen egyszerű módon együtt, hogyan férhetnek, tapadhatnak úgy össze, hogy alig tudom megkülönböztetni őket? Ozan két ember, aki egy testben született.
De hát ez csak egy török.
Nem tudom, milyen az, ha valaki török.
Sok török van, minden török más.
Olyan minden török, mint bárki más.
Engem már magyar is ütött meg.
Nem értem a mozdulatait, egyszerűen reszketek, ha hallom, hogy a kulcsa nyitja a zárat, reszket a zár is, mert hallja, hogy nem találnak bele. Pontosan tudom, mi következik, de valahogy mégis minden másképp alakul.
Kiszámíthatatlan részeg disznó: Ozan.
Annyira szeretem, hogy nem tudok megválni tőle.
Gyűlölöm, meg akarok szabadulni tőle, de valami az utamba áll.
A szeretet áll az útban.
Nincs kijárata a kútnak, csak egy sötét örvény a szeretet.
Nem ismerem őt eléggé, és nem tudom magam beleképzelni a helyzetébe.
Gyűlölöm. Csak így egyszerűen.
Önző vagyok.
Félreértem, ezért megharagszik, iszik, gyakran megver.
De lehet, hogy fordítva, berúg és félreértem.
Ozan egy török fasz, akit nagyon szeretek.
Nem akarom látni többet a törököket. Behódolok.”

„Jó itt a határon élni.
Ozannal egyre gyötrelmesebb. Nem enged közel magához. Pedig nagyon szeretem, nagyon. Az egyik kurva meséli csütörtökön, úgy emlékszem, csütörtök volt, meséli, hogy hallotta, de nem biztos, csak lehet, jobb ha megmondja, így tisztességes, ez a szakmája, a tisztességtelen kurvaságban is vannak tisztességes dolgok, van szókimondás, röhög, látszik a sárga műfogsora, nem nagy dolog ez, de úgy hallotta, Ozan tegnap elvitt a placcról valakit.
Először nem értem. Az ujjam kezd el remegni. A kezem rángatózik, aztán összerogynak a lábaim. A gyomrom ritmusban jár, fel-alá. Hallgatok. Nem baj, tudom, várható volt, mondom gyorsan. Aztán becsukom a szám. Magamban tartom a levegőt, a fogaim teljes erőből összeszorítom.
Nem bírom tovább. Kirobban a levegő a számon át. Érthetetlen hangok kísérik. Zokogásban török ki.
Elrohanok.
Egy órát vagyok a mosdóban. Fú, de szar most nekem. Mintha eddig nem így lett volna minden egyes alkalommal, hogy megcsaltak. Minden magyar, olasz és belga megcsalt. Most miért csinálok úgy, mintha eddig nem így lett volna. Miért fáj jobban, hogy egy török megcsal, mint mikor egy európai csal meg. Miért volna jobb egy magyar faszfej? Szorítanom kellett volna, rövid pórázon tartani, vagy gyereket szülni neki, mondja a kurva, azok nem csalnak meg, legalábbis nem úgy.
A kurva életbe. De szar a határon élni.”