Nagykanizsa — Zimány Linda (24) segélyt kérelmezett, és kapott is, pedig egy dúsgazdag férfival, a pókerkirály Kaló Dénessel él együtt, aki eddigi pályafutása alatt 570 millió forintot nyert élő versenyeken. Lindát ma már az egyik legkeresettebb modellként tartják számon hazánkban, s Linda szereti is mutatni, hogy nagylábon él. Májusban a Playboyban is gátlástalanul mutogatta pucér testét. (Forrás: Blikk)

Több százezres táskával és méregdrága ruhában jelenik meg a partikon Kaló Dénes kedvese, Zimány Linda. pedig szegény segélyre szorul. A legeredményesebb magyar pókeres, az élő versenyeken eddig 570 millió forintot kereső Kaló nem adhat neki sok zsebpénzt…
Döbbenet: Zimány Linda segélyt kérelmezett, és kapott is, pedig egy dúsgazdag férfival, a pókerkirály Kaló Dénessel él együtt, aki eddigi pályafutása alatt 570 millió forintot nyert élő versenyeken. Kaló a legeredményesebb magyar zsugásnak számít, már ami a pénznyereményt illeti, hiszen 2006-ban az EPM bécsi versenyén lett második (64 000 dollár), 2007-ben az EPT badeni viadalán lett második (530 000 dollár), 2008-ban az EPT Monte Carlón lett ezüstérmes (1 865 000 dollár), az EPT Caribbean Adventure versenyén lett kilencvenkettedik (17 000 dollár), míg 2009-ben az Unibet Budapest Openen lett ötödik (32 000 dollár).
Kedvese, Linda 14 évesen csöppent a médiába, mint a magyar Britney Spears-hasonmás. Szépsége sokakat megbabonázott, rövid időn belül már modellként tűnt fel a kifutókon, és különféle reklámhordozókon. Szerepelt a legtöbb férfimagazinban, májusban csupasz pinára vetkőzött a Playboyban, műsorvezetőként dolgozott a Cool TV-n, és saját ruhakollekcióval is előrukkolt. Ma már az egyik legkeresettebb modellként tartják számon hazánkban, s Linda szereti is mutatni, hogy nagylábon él: szívesen aggat magára több százezer forintos kiegészítőket, ruhatára pedig a legdivatosabb darabokból áll.
Egy éve alkot egy párt Kaló Dénes és Zimány Linda: Éppen ezért megdöbbentő, hogy a „díva” életet élő modell segélyért állt sorba Nagykanizsán. Noha törvényes, mégis meglepő, miért érzi szükségét annak a napi 1355 forintnyi ellátásnak Zimány Linda, ha gardróbjában csak úgy sorakoznak a legdrágább holmik. A legutóbbi Sugarbird-bemutatón alsó hangon 200 ezret érő Gucci-táskájával és méregdrága Thomas Sabo-órájával villogott, ám már akkor sem lepődik meg senki, ha egy rendezvényre a világ egyik legexkluzívabb táskamárkájának, a Louis Vuittonnak egy példányával érkezik, amely a világsztárok körében is luxusmárkának számít: pár alapdarab már 300-400 ezer forintért megkapható. Linda annyira szereti ezt a márkát, hogy a születésnapján a tortáját is ez a logó „fémjelezte”.
A modell április végén kereste fel a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ nagykanizsai kirendeltségét, hogy benyújtsa álláskeresési ellátás megállapításának kérelmét. A 25027-0/2010-2003 ügyiratszámú határozat szerint Zimány Linda megkapta, amit kért, április 28. óta 65 napig napi 1355 forint álláskeresési járadékot állapítottak meg neki részben azért, mert az elmúlt négy évben 650 napig volt munkaviszonya. A modell először tagadta, hogy ő adta be a kérelmet, majd drága ügyvédekkel fenyegetőzött.
– Nem hallottam még ilyen ellátásról, nem tudom, mi az. Egy biztos, én nem voltam ott, és nem adtam be ilyen kérelmet. Ha valaki pedig helyettem írta alá a papírt, akkor az már okirat-hamisítás – mondta határozottan első megkeresésünkre a modell. Amikor újra beszéltünk vele, már nem tagadta, hogy ő veszi fel a járadékot, ám perrel fenyegette meg lapunkat. – Beszéltem az ügyvédemmel, nem akarom, hogy erről a témáról bármi megjelenjen. Nagyon drága ügyvédem van, Magyarország legjobbjai között szerepel, úgyhogy mindenki felkötheti a gatyáját, és ezt lehet fenyegetésnek venni! – mondta, majd kedvesen elköszönt.
Így nem tudtuk megkérdezni, hogy a napi 1355 forintból hogyan futja majd az ország egyik legjobb ügyvédjére… (Forrás: Pókermánia.hu)

  2 hozzászólás - “Zimány nem kapott elég pénzt a pinájáért, segélyt kért”

  1. [...] A többször is vetkőző Zimány Linda (24) segélyt kérelmezett, és kapott is, pedig egy dúsgazdag férfi, a pókerkirály Kaló Dénes dugja, aki eddigi pályafutása alatt 570 millió forintot nyert élő versenyeken. Lindát ma már az egyik legkeresettebb modellként tartják számon hazánkban, s Linda szereti is mutatni, hogy nagylábon él, több százezres táskával és méregdrága ruhában jelenik meg a partikon. Májusban a Playboyban is gátlástalanul mutogatta pucér testét. Tovább a teljes cikkre [...]

     
  2. [...] meg a partikon. Májusban a Playboyban is gátlástalanul mutogatta pucér testét. Tovább a teljes cikkre További Zimány Linda szex és bulvár: Zimány Linda meztelenül pucsít – Dukai Regina, [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Műpénisszel pózolt Susan Sarandon
    Susan Sarandon, a kedves családi filmek állandó főszereplője mintha stílust váltott volna: a minap egy reklámfilmben hatalmas műpénisszel pózolt. Susan Sarandon azért vállalta ezt a meghökkentő szereplést, mert ő az egyik arca annak a kampánystábnak, amely a nők jogaiért harcol. …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]