vagyonado_autok_utanÓcskavasnak számító leharcolt személyautók után is vagyonadót fizettet a kormány jövő évtől. A sokak által bírált új törvény alapján előfordulhat, hogy néhány év alatt több adót kell befizetni, mint az öreg autó értéke, és lehet, hogy egy középkategóriás átlagautó és egy luxuskocsi éves vagyonadója között csak hatvanezer forint lesz a különbség. A bírálók szerint növekedik majd az adóelkerülés, miközben a jogszabály újabb ütést mér az amúgy is padlón lévő hazai újautó-értékesítésre, vagyis csökken az állam bevétele is. Egyedül az Aston Martinokat áruló kereskedő nem izgul: ő nem szokott piti tételekről beszélni a vevőivel.
“1990-es Opel Omega eladó. 263 ezer kilométert futott, kaszni szép állapotban, motor felújításra szorul. Kopó alkatrészek már lassan cserések. Az ár minimálisan alkuképes. Ár: 445 ezer forint” – mindez egy online apróhirdetésben olvasható. Képeket nem mellékeltek a kocsiról, talán nem véletlenül. A hasonló évjáratú és futásteljesítményű húsz év körüli Omegák fotói meg a felújításra váró motor alapján feltételezhető, hogy eléggé leharcolt példányról van szó.
A Pénzügyminisztérium (PM) szerint ugyanakkor – ne szépítsük – ez a hosszú életre már nem számító kocsi olyan vagyontárgy, amely után a teljesítményadón túl is fizetni kell. A nemrég elfogadott vagyonadó-törvény személyautókra vonatkozó része ugyanis figyelmen kívül hagyja a megadóztatott autók állapotát, és ami a legmeglepőbb, az ebből következő értékét. Kizárólag a kilowattban megadott teljesítményt veszi az adó kiszámításának alapjául.

“Jelentős vagyoni érték”
“A nagyteljesítményű személygépkocsik jelentős vagyoni értéket képviselnek. A nagy értékű vagyontárgyak adója (nért) abból indul ki, hogy a nagyobb értékű vagyontárgyak tulajdonosai tehetősebbek, jobban hozzá tudnak járulni a társadalmi közös kiadások fedezetéhez” – érvelt a minisztérium az [origo] kérdésére a törvény mellett.
A nemrég elfogadott jogszabály szerint a 125 kW teljesítményt (azaz 170 lóerőt) elérő autók után a tulajdonosaik évente egy meghatározott összegű adót kénytelenek lesznek fizetni, bármennyit is ér a jármű. A 125 és 175 kW (170-238 lóerő) közötti motorteljesítményű kocsiknál a járművek teljesítményadójának a kétszeresét, 176 és 200 kilowatt (239-272 lóerő) között a két és félszeresét, 200 kW felett pedig a háromszorosát kell majd fizetni.
A vagyonadó alapja tehát az a teljesítményadó, amelyet minden egyes jármű után ma is fizetni kell, és amelynek a 2010-től hatályos összegét nemrég emelte meg a parlament. A 0-3 éves kocsik teljesítményadója 345 Ft/kW lesz jövőre (idén még 300 Ft), a 4-7 éveseké 300 Ft/kW (idén 260 Ft), a 8-11 éveseké 230 Ft/kW (idén 200 Ft), a 12-15 éveseké 185 Ft/kW, e felett pedig 140 Ft/kW (idén 120 Ft).

Vagyonadó az Opeltől az Aston Martinig
Hogy ne kelljen számológéppel bajlódni, az egyszerűség kedvéért összegyűjtöttünk egy táblázatba másféltucat autót, csupa olyat, amely után fizetni kell jövőre. Legfölül öreg, szinte értéktelen járművek vannak, aztán általunk átlagautónak gondolt járműveket sorakoztatunk, míg legalul egyértelműen a luxus világát alkotó szuperkocsikat. Feltüntettük a kocsik évjáratát, teljesítményét, az idei és jövő évi teljesítményadóját, emellett az árukat, valamint természetesen a jövőre fizetendő vagyonadót is.
Arra a kérdésre, hogy miért hagyták figyelmen kívül a vagyonadó megállapításánál a jármű értékét, a tárca azt felelte, hogy “az adót az adózónak kell bevallania, azonban a gépjárművek esetén (azok rendkívül sokfélesége és állaguk jelentős eltérése miatt) nehéz az érték meghatározása.” De miért nem használja a PM is – például a VPOP-hoz hasonlóan – az Európában általánosan elfogadott Eurotax-árakat? “Az Eurotax adatbázis a magánszemélyek számára nem elérhető (fizetni kell a hozzáféréshez). A VPOP sem teheti közzé az Euortax adatbázist, hiszen ezzel jogsértést követne el” – szól a válasz.

Hibridek és nagycsaládosok előnyben
Több tulajdonosi réteg számára kedvezményt is biztosít a vagyonadóról szóló törvény. A befizetendő összeg felét kell csak átutalni az APEH részére a hibridek gazdáinak, úgy, hogy a kedvezményezett kocsi lehet akár egy 30 milliós Lexus is (lásd erről a táblázatunkat). Ugyanígy feleződik a kizárólag elektromos hajtású személygépkocsik vagyonadója is – tegyük hozzá, ebből jelenleg csupán 68 darab rendelkezik magyar forgalmival.
Szintén ötvenszázalékos kedvezményt kapnak – kizárólag egyetlen autóra – a háromgyermekes családok, vagy a három kiskorút nevelő szülők. Semmit nem kell ugyanakkor fizetni az egyházaknak, az önkormányzatoknak és az állami szerveknek a tulajdonukban lévő nagyteljesítményű autók után.

  • Unique Post

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]