ciniKolossy Sándor (48) és Komjáthyné Erzsike (67) ugyanis – akiknek összesen 20 millióval tartozik Zalatnay Sarolta (61) – most várhatóan megkaphatják a pénzüket, hiszen az elsőfokú ítélet szerint elárverezhetik a tavaly januárban lefoglalt ingóságokat. Erre mindeddig azért nem kerülhetett sor, mert Cini és barátai – egyebek mellett Delhusa Gjon – igénypert kezdeményeztek, vagyis azt állították, hogy minden az övék, Zalatnay 2006-os szabadulása után csak használatra kapta tőlük a bútorokat, tévéket, számítógépeket, antik asztalt és bőr ülőgarnitúrát, hatmillió forint értékben. Az énekesnő házát nem foglalhatták le, mert az a lánya nevére került. – Számlákkal, tanúkkal kellett volna bebizonyítani a bíróságnak, hogy igazat állítanak, és nem csupán egy közösen kiagyalt trükkel akarják menteni Zalatnay ingóságait.

Kolossy Sándor és Komjáthy Erzsike ügyvédjükkel: Elsőfokú ítéletben kimondták: az énekesnő barátai Cini megsegítésére létrehozott cége, a Delpro Kft. képtelen volt igazolni a tárgyak tulajdonjogát, ezért a lefoglalt ingóságok árverezése elkerülhetetlen. Emellett az énekesnő barátainak félmilliós költségébe kerül a vesztes per – mondta a károsultak ügyvédje, dr. Szűcs A. Gábor, aki még eldönti ügyfeleivel, hogy tesznek-e jogi lépéseket azokkal szemben, akik megpróbálkoztak Cini tartozásának fedezetéül szolgáló ingóságok kimentésével.
- Azt sem bánom, ha a földön alszik és eszik, alig várom, hogy kiüríttessem a házát – mondta Erzsike.
Mint arról a Blikk korábban már beszámolt, a Zalatnay és társai által okozott összesen 120 milliós kár egyelőre nem térült meg, a 32 károsult továbbra is várja a pénzét. Az énekesnő két évet ült börtönben, és külön polgári per is döntött arról, hogy a kölcsönvett pénzt a bíróság által kiszabott kamatokkal együtt vissza kell fizetnie.

Zalatnay Sarolta állítja: ő semmilyen papírt nem írt alá
- A kft. tulajdona sok minden abból, amit lefoglalt a bíróság. Nem szeretném, ha a cég miattam kerülne bajba, jóban vagyunk, ők adják ki a következő lemezemet. Képtelenségnek tartom, hogy ne tudnák bizonyítani, hiszen láttam a papírokat – mondta az énekes, aki a Blikknek azt is elmondta: a két károsultat 11 évvel ezelőtt már kifizette.
Delhusa Gjon a Blikktől tudta meg, hogy a Delpro Kft., amelyet Cini megsegítésére hozott létre, pert vesztett.
– Nyolc hónapja, ahogy Cini egzisztenciája rendbe jött, kiszálltam a cégből. Bár hétmilliót magam is buktam, nem ez volt fontos, hanem a segítség. Addig is csak a művészeti résszel foglalkoztam. Csak hallottam arról a szép drága konyhabútorról, amilyet még én sem engedhetek meg magamnak. A számla- és pénzügyi dolgokat Zalatnay és a másik két tulajdonos intézte, ők az üzletemberek. Engem nem avattak be az ügyletekbe, az okosok diktálták, hogy mit kell tennem. (Forrás: Blikk)

  2 hozzászólás - “Bírósági ítélet: Cininek elárverezik a vagyonát”

  1. [...] Kolossy Sándor (48) és Komjáthyné Erzsike (67) ugyanis – akiknek összesen 20 millióval tartozik Zalatnay Sarolta (61) – most várhatóan megkaphatják a pénzüket, hiszen az elsőfokú ítélet szerint elárverezhetik a tavaly januárban lefoglalt ingóságokat. Erre mindeddig azért nem kerülhetett sor, mert Cini és barátai – egyebek mellett Delhusa Gjon – igénypert kezdeményeztek, vagyis azt állították, hogy minden az övék, Zalatnay 2006-os szabadulása után csak használatra kapta tőlük a bútorokat, tévéket, számítógépeket, antik asztalt és bőr ülőgarnitúrát, hatmillió forint értékben. Az énekesnő házát nem foglalhatták le, mert az a lánya nevére került. Tovább a teljes cikkre [...]

     
  2. [...] értékben. Az énekesnő házát nem foglalhatták le, mert az a lánya nevére került. Tovább a teljes cikkre Categories: Celeb, Magyar lányok Tags: zalatnay Hozzászólások (0) Visszakövetések [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]