El kellene gondolkodni azon, hogy fiatal lányok miből ülnek sokmilliós kocsikban és viselnek több százezres ruhákat – fejtette ki nemrég Molnár Anikó, aki maga is járt Dubaiban pénzért. A volt villalakó miatt elszabadultak az indulatok…
El kellene gondolkodni azon, hogy fiatal lányok miből ülnek sokmilliós kocsikban és viselnek több százezres ruhákat – fejtette ki nemrég Molnár Anikó, aki maga is járt Dubaiban pénzért. A volt villalakó miatt elszabadultak az indulatok…

Hétvégenként több, itthon modellként dolgozó lány utazik Dubaiba pénzt keresni – mondta el Molnár Anikó. Ezek a lányok valószínűleg már korábban is aggódtak, hogy egyszercsak előáll valaki, aki mindent tud.

Az egykori villalakó nemrég elárulta, hogy ő maga egyszer járt Dubaiban, egy hercegségben, ahol kétmillió forintot kapott, ráadásul szex nélkül – adta hírül a Hot! magazin.Az interneten Anikó mondatai után több olyan hozzászólás született, hogy az egyik legismertebb hazai modellügynökség vezetője is tudna mesélni.

 

A férfi nem tagadja, szinte minden ismert lány náluk kezdett, ők indították el őket a pályán, Anikót is. Az ügynökség szerez munkát a lányoknak, de megválogatják, mire közvetítik ki őket, bárba konzumálni, lakásra egyáltalán nem!

A munkák óradíja nem túl magas, úgyhogy ő is tud róla: némelyik modelleknek nem ebből telik a luxusra, hanem mediterrán és egzotikus országokba utazgatásból – de úgy gondolja, ehhez a modellügynökségnek semmi köze – adta hírül a Hot! magazin.

A “modellvilág” Molnár Anikóra haragszik, rettegnek, mióta nyilatkozott. Az általános vélekedés szerint kár volt elővenni az állítólag tíz évvel ezelőtt történt dolgokat.

Az akkori ügyek már el is évültek – jogi nyelven fogalmazva. A tíz évvel ezelőtti Dubai utazást a 18 éves herceg otthonába, és az akkor jelenlevő hölgyeket valószínűleg maga a herceg is elfelejtette már, nyilván nem ez volt az egyetlen ilyen élménye – írja a Hot! magazin.

Anikónak a közelmúltban feltették a kérdést, nem fél-e az adóhivataltól, miután az akkor keresett kétmillió forint után nem fizetett adót – A lány azonban a régmúltra hivatkozva nemet mondott.

A “modellek” azonban lázasan gondolkodnak: vajon mit tudhat Anikó, miről beszéltek neki partikon, mit hallott közös ismerősöktől?

A volt villalakót nem tudják megkérdezni és közvetlenül fenyegetni, ő ugyanis vagy nem veszi fel, vagy kikapcsolja a telefonját. Az idegeskedés egyre fokozódik – adta hírül a Hot! magazin.

  Vélemény? - “Nem hallgatott Dubairól – Molnár Anikó fenyegetések elé néz?”

  1. [...] ahogy Molnár Anikó kivételével minden celeb csaj tagadja, hogy járt Dubaiban, a pornós csajok is tagadják, hogy [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]