Tizenéves fiatalok kérdeznek

16 éves érdeklődő lány vagyok. Kérdésem a következő: ha egy lány orálisan kielégít egy fiút, és ha a sperma a szájába kerül, lehet-e terhes? Ha igen mit lehet ellene tenni?

 

16 éves lány vagyok és elég tudatlan a szex terén. Édesanyám előtt kínosan érezném magam, ezért nektek teszem fel ezeket a kérdéseket. Hogyan kell felhelyezni a gumióvszert, ugyanis le szeretnék feküdni a barátommal. Melyik lyukba kell behelyezni a fiú nemiszervét? Mire mondják azt hogy eljutni a csúcsra? Kérlek minél hamarabb válaszoljatok, mert már egyre kinosabban érzem magam a barátom előtt.

 

14 éves lány vagyok és az osztályban már minden lánynak megjött, csak nekem nem, sőt még hónaljszőrzetem sincs. Legkésőbb mikor fogok menstruálni? Hogyan mondjam meg anyukámnak, hogy szeretnék melltartót?

 

16 éves fiú vagyok. Még nem volt magömlésem. Három éve végzek önkielégítést, van úgy hogy naponta kétszer-háromszor is. Lehet, hogy emiatt nem volt még magömlésem? Ráadásul a múltkor felsértettem és azóta gennyezik. Szerintem elkaptam valamilyen fertőzést. Erről senkinek nem mertem szólni, csak a legjobb barátomnak, aki azt tanácsolta, menjek el orvoshoz, aki ráadásil nő. Mit csináljak?

 

Feltűnően csinos lány vagyok és tetszik nekem egy fiú. Az egész suli K-nak tart, pedig én csak azt engedem, hogy fogdossák a fenekem. Előtte is szoktam rázni a fenekem, mutogatom a bugyim és nagyon jó cuccokata veszek fel, mégsem szeret. Nagyon kétségbe vagyok esve. A másik gondom az, hogy megjött és félek, hogy a szüleim rá fognak kényszeríteni a tamponra.

 

15 éves lány vagyok. A barátommal nagyon szerettük egymást. Suli után felmentünk hozzájuk, a szülei nem voltak otthon. Vadul csókolózni kezdtünk és vetkőztetni egymást. Már csak a fehér tanga volt rajtam, amikor a barátom lehúzta, és akkor észrevette, hogy piszkos. Undorral eldobta, és azt mondta, hogy igénytelen vagyok. Szakított velem, és az iskolában is elhíresztelte az esetet. Már nagyon szenvedek a gúnyos megjegyzések miatt.

 

16 éves srác vagyok, kb. két éve vettem észre, hogy a péniszemen szőrők nőttek. Eddig nem mertem szólni a szüleimnek és orvoshoz sem merek elmenni, ezért tőletek kérek segítséget!

 

16 éves lány vagyok és elmentem az orvoshoz, hogy írjon fel nekem gyógyszert. Azt mondta, ha rajtam volt a barátom utána vegyem be. De ő kitalálta, hogy én legyek fölül, ő pedig alul. Csodálatos érzés volt. Így aztán ő vette be a gyógyszert. Nagyon félek, hogy mi van, mert már 2 hete nem jött meg. valamit rosszul csináltam? Mit tegyek?

 

12 és fél éves vagyok. Azt nem értem, a fiúk hímvesszője honnan tudja, hogy a lányoknak melyik alsó nyílásába kell beledugódni? És még kb. milyen hosszú és széles egy 13 éves fiú hímtagja megmerevedve és merevedés nélkül? És végül hogy áll fel az a bizonyos szerszám, amikor meglátnak egy bomba nőt?

 

17 éves fiú vagyok. Sajnos, barátnőm még nem volt. Egyik tanórán nagyon unatkoztam, és kifelé bámultam az ablakon. Az osztályunk ablakában egy fecskefészek van és arra lettem figyelmes, hogy párzás van. Annyira felizgatott a dolog, hogy az 501-esemről lepattogtak a gombok. Azt hiszem a tanárnő nem vette észre a történteket, de ki kellett kérszkednem a WC-re, hogy kielégítsem magam. Ön szerint normális ez a dolog?

 

14 éves lány vagyok, tetszik nekem egy fiú, akivel a buszmegállóban szoktam szemezni. Az jó, hogy nincs barátnôje, de egyikünk sem kezdeményez, bár néha elég közel jön hozzám. Úgy érzem, nagyon szeretem, le akarok vele feküdni és járni is akarok vele. Van mégy egy fiú, aki szintén ennyire tetszik nekem, és neki sincs barátnôje. Az az érzésem, hogy neki is tetszem. Melyiket válasszam? Hogyan kerüljek közelebb hozzájuk?

 

16 éves vagyok és lefeküdtem a barátommal. Írtátok, hogy ilyenkor a lány vérzik (ezt én is tudom). Az a kérdésem, hogy ez közvetlenül az aktus után történik, vagy pár nap múlva?

 

Mi 10 és 12 éves lányok vagyunk. Mi egyszerre kettő fiút szeretünk. Az egyiket Pistának, a másikat Attilának hívják. Attila 16, Pista 11 éves. Nagy bajban vagyunk, mert nem tudunk választani. Attilával már le is akarunk feküdni, de nem merünk. Most mit tegyünk? Tessék megírni, hogy enni idős korban már lehet-e? A 12 éves lány kit válasszon? Segítsen rajtunk!

 

13 éves lányok vagyunk, nagyon jó barátnők. Ugyanazzal a fiúval, ugyanazon este, ugyanabban a szobában mindketten lefeküdtünk. Mindeketten terhesek lettünk. Elvetetni nem akarjuk a magzatot, de megtartani sem. A szüleinknek nem merünk szólni. A fiú mindkettőnket szeret, de a gyerekeket nem akarja. A srác 19 éves és elég erőszakos.

 

Igazán szégyellem, hogy 16 éves létemre ilyet kérdezek, de szégyen az, ha valaki ennyi idős korában még nem csókolózott? Azt is szeretném megtudni, hogy hogyan kell? Úgy, hogy a lány és a fiú neyelvének egyszerre kell érintkeznie?

 

18 éves lány vagyok. Eddig még csak önkielégítést végeztem, de két éve van egy barátom, és mostmár ő is segít nekem ebben. Nekem ez nagyon jól esik, de szeretném mostmár a nemi életet teljesen élvezni, csak az a baj, hogy az ő pénisze olyan nagy, és félek, hogy fájni fog, amikor belém hatol. Szeretném tudni, hogy hogyan lehet a hüvelyt fokozatossan tágítani?

 

13 éves lány vagyok, de 18-nak is kinézek, pedig nem is festem a hajam, nem sminkelem magam. Megismerkedtem valakivel, akivel szeretkeztünk, de én nem engettem, hogy elvegye a szüzességemet. Nem mertem belemenni, de ő ezt nem vette zokon. Többször találkoztunk így, de én sosem engedtem, pedig már majdnem megtörtént. A szüleim és a testvéreim nem tudnak semmiről, de én félek, hogy elveszítem őt, hisz a titkolózás miatt ritkán találkozunk. Egy lány hány éves korában feküdjön le valakivel? Ha egy lány elveszíti a szüzességét, abban a percben gyereke is lehet?

 

Szeretnék szoláriumba menni, de egyesek szerint káros a sugárzása. Ez tényleg igaz? Másik kérdés, hogy barátommal eddig gumióvszerrel védekeztünk, de most átáltunk a tablettára. Első alkalommal nagyon megijedtem, mert kifolyt a hüvelyemből a sperma. Ez természetes, vagy velem van a baj?

 

13 éves srác vagyok, nagy gonddal fordulok hozzátok. Tetszik egy lány az osztályból, s úgy érzem, én is tetszem neki, mégis mindig kinevet. Ilyenkor legszívesebben sírnék, de ehelyett bunkóságokat vágok a fejéhez és ezzel sokat vesztek az esélyeimből vele szemben. Hogyan hódítsam meg? A másik gondom, hogy még egyszer sem állt fel a nemi szervem. Ez normális? A szüleimhez nem merek fordulni

 

16 éves fiú vagyok és engem az érdekelne, hogy egy lány is fel szokott-e izgulni spontán? Tényleg csak nagyon kevés lány szokott maszturbálni? Néhány osztálytársammal beszélgettünk erről, lányokkal is, és mindeki tagadta, hogy csinálná. Viszont van aki azt mondta, hogy ez kamu. Mi az igazság? A fiúkról mindenki tudja, hogy csinálja, mi nem tagadjuk…

 

14 éves lány vagyok. Jártam egy fiúval, aki egy bizonyos ok miatt otthagyott. Amikor még együtt voltunk, már a szeretkezésnél tartottunk, csak én nem mertem megtenni. Most, hogy már hallottam, hogy 13 évesek is szeretkeznek, nekem is megjött hozzá a kedvem. Állandóan a szekszre gondolok, és le szeretnék vele feküdni (de csak védekezéssel). Hogyan mondjam meg neki? VAgy várjak még? A szívem azt súgja, hogy most tegyem meg. De mi van ha valamit rosszul csinálok, és elmondja a barátainak?

 

8. osztályba járok, és az a problémám, hogy nemileg még éretlen vagyok. TAlán nemibeteg vagyok?

 

17 éves fiú vagyok. A problémám az, hogy amikor a barátnőmmel szeretkezem, a péniszemen a fityma nem húzódik hátra teljesen, és utánna a bőr kicsit megduzzad és piros lesz. Viszont amikor nyugalomban van, akkor simán hátra tudom húzni. Vajon fitymaszűkületem van? Ha igen milyen orvoshoz forduljak? Másik kérdésem, hogy a fiatalkorúak szeretkezését a törvény bünteti-e?

 

15 éves fiú vagyok és a nemi szervemen még nem nőtt szőr. Hogyan növesszem meg?

 

Hatodikos lány vagyok és az a problémám, hogy még mindig bepisilek. Ez baj? Még egy gondom van. Mostanában egyre többet gondolok arra, hogy szeretkezek vlakivel. Egy barátnőmmel felfedeztük egymás testét; én nem szégyellem, mert nagyon jó volt és szeretném még egyszer. Ettől ugye nem lehet semmi bajom, nem lehetek terhes? Azt is szeretném tudni, hogy normális-e az, hogy elég kicsik a melleim, mert a barátnőmnek olyan szépek a formái. Ha valaki bekapja egy fiú péniszét, attól nem esik teherbe?

 

11 éves lány vagyok. Bár tudom, hogy nem lett volna szabad, de én mégis elmentem egy bácsival, aki lefeküdt velem. Nem mertem szólni anyukámnak. Azóta többször is megtörtént a dolog és mostmár élvezem is. Mit csináljak?

 

13 éves lány vagyok. Már megjött a menstruációm. Szerelmes vagyok egy srácba és ő is belém. Attól félek, ha lefeküdnénk egymással, a védekezés ellenére is terhes lennék, s ennek a szüleim nem nagyon örülnének.

 

11 éves lány vagyok. Azért írok neked, mert kisebb korom óta csinálom azt, amit anya szerint nem kellene. Le kell-e róla szoknom? Mit tegyek? Ez is önkielégítés?

 

17 éves lány vagyok és tudom, hogy a legbiztonságosabb védekezés a terhesség megelőzéséra az óvszer, de mi van akkor, ha véletlenül kilyukad? 72 órás gyógyszert, hol lehet beszerezni? Hogyan lehet leküzdeni a szégyenlősséget? Arra gondoltam, hogy ne szégyellje magát a lány a fiú előtt.

 

Én egy csinos, szép lány vagyok (és szerény:DD), szerintem mindenki így gondolja, viszont még soha nem volt komoly kapcsolatom, komoly barátom. Most azonban beleszerettem egy fiúba, megmondtam nekik, hogy szeretem, de ő azt válaszolta, hogy Röfikkel és Tahó manókkal nem jár. Mindenki így hív de csak kedvességből. Kérlek segíts!

 

17 éves lány vagyok és egy komoly problémával fordulok hozzád. Éppen a fürdőszobában voltam és a zuhannyal izgattam magam, amikor a víz hírtelen felforrósodott és leforráztam magam. Már aznap este felhólyagosodott, most menni is alig birok. Anyukámnak azt mondtam, hogy fáj a lábam, ne nőgyógyászhoz sem tudok elmenni a fájdalomtól. nem tudom mit csináljak, kérlek segíts!

 

17 éves srác vagyok, és jó ideje szerelmes az egyik unokahúgomba, akit már régóta ismerek. Írtam neki egy levelet amiben szerelmet vallottam, de nem mertem még elküldeni. Történt már olyan hogy egyszer csak a vállamra hajtotta a fejét, én átkaroltam, ő nem szólt semmit. Lehet, hogy ő is szeret? Nem tudom, mit tegyek, megvalljam neki a szerelmemet, vagy kapcsolatiunk maradjon barátság?

 

17éves lány vagyok, nem tudom, hogyan kell csókolózni! Egy fiú észreveszi-e, ha a partnere életében először csókolózik? Kérlek válaszolj, mert tetszik egy fiú, de addig nem merek közeledni felé, míg ezeket nem tudom.

 

15 éves fiú vagyok. Van egy 14 éves barátnöm, akivel már egy éve együtt járunk. Van egy nagy problémánk: szeretnénk egymást kielégiteni, de még nem akarunk lefeküdni egymással. Lehetséges ez? Ha igen akkor hogyan?

 

13 éves vagyok és szeretek egy fiút. Az a baj, hogy ö rám se bagozik, talán azért, mert izzadtságszagom van. Hogyan tudnám elcsábitani? Van még valami: amikor megjön a menstruáciom, akkor elég büdüs vagyok, s a súlyomból is le kéne adni 10 kg-ot. Kérlek segíts!

 

11 éves lány vagyok, van egy problémám. Terhes lettem egy 19 éves hírességtől. A nevét nem akarom leírni. Beszéltem vele, és ő abortuszra akar kényszeríteni. A szüleimnek nem merek szólni. Beperelhetem-e a fiút? Meg akarom tartani a gyereket. Kérlek segíts, már a legrosszabbra is gondoltam…

 

14 éves lány vagyok, lenne néhány kérdésem: a fiúk megtudják-e játszani az orgazmusukat? A nőgyógyász meg tudja-e állapítani, hogy végzek-e önkielégítést? Ha először megyek nőgyógyászhoz mit kérdeznek tőlem? Úgy is teherbe eshetek-e, ha a barátom spermája a combomra került?

 

Ha naponta fél órán keresztül maszturbálok lehetek-e terhes? Elveszíthetem-e a szüzességemet? Kérlek hamar írj!

 

Múltkor biológiaórán szexfilmet néztünk. Elfeledkeztem magamról és elkezdtem maszturbálni, amit a többiek észre vettek. Azóta a legjobb barátnőm is megvetően néz rám. Ez így nem mehet tovább. Nem tudok kitől segítséget kérni.

 

13 éves elkeseredett lány vagyok. Az a nagy problémám, hogy nagyon magasra nőttem (170cm). A másik osztályba jár egy nálam 6-7cm-rel alacsonyabb fiú. Nagyon szeretem őt, de tudom semmi esélyem nincs nála a magasságkülönbség miatt. Magas talpú cipőt sem vehetek fel, mert akkor legalább 172-175cm-es vagyok. Nem merek tanár mellé sem állni, ha hetes vagyok, mert már őket is túlnőttem. Mit tegyek, hogy ne látszódjak olyan magasnak?

 

18 éves falusi srác vagyok. van egy elég nagy problémám. Van ugyanis egy srác, aki most katona és én hozzá szeretnék hasonlítani (mindenben). Régen a diszkóban az olcsó sör is megtette, de most, hogy ő Gössert iszik én is áttértem rá. Sok lány fut utána, és azt szeretném, ha engem is körülrajonganának, de mi lehet az oka, hogy nem az történik, és ráadásul miért akarok hozzá hasonlítani? Szerinted meleg vagyok?

 

21 éves leszek. Van egy problémám. Imádok kerékpározni, de minél inkább a vízszintes felé mozdul el a hátam, annál előbbre csúszik a fenekem az ülésen. Tudom, hogy ez a biomechanikai okokból szükséges, sok esetben nem tudatos helyzetelcsúsztatás, de engem nagyon idegesít. Szóval az lenne a kérdésem, hogy teherbe eshetek-e ha ráülök a nyeregcsőre?

 

12 éves lány vagyok és azzal a problémával fordulok hozzád, hogy nem tudom, mi az az önkielégítés. Azt sem tudom mire jó, mikor kell végezni, és hogyan kell csinálni. Az édesanyámat nem merem megkérdezni, kérlek segíts!

 

16 éves fiú vagyok. A barátnőm megkért, hogy menjek fel a szobájába és szekszuálisan elégítsem mi magam, miközben ő is izgatta magát. Ez két hónapon át így ment, de aztán bejelentette, hogy beleszeretett egy másik fiúba. Azóta nem elégítettem ki magam, és kb 10 nap múlva a nadrágomba élveztem. Mit tegyek? Menjek orvoshoz?

 

13 éves lány vagyok és egy újságban olvastam a spirál nevű dologról. Hát fogtam én is a matekfüzetemet, kitéptem a spirált és felhelyeztem magamba. Most nagyon fáj bent, és vérzik is. Forduljak nőgyógyászhoz vagy ez természetes?

 

Kingának hívnak, 13 éves vagyok, egy határmenti szlovák városban élek. Az a nagy problémám, hogy járok egy fiúval, s szeretnék vele lefeküdni. De nem merek, mert a melltartómat kitömve hordom, és szégyelleném, ha ez kitudódna. (Mellesleg csak a pénzéért járok a barátommal, de azért, hogy a szerelmemben higgyen, le kéne feküdnöm vele.) Mit tegyek a melleim megnagyobbítása érdekében? Nőgyógyászhoz nem merek fordulni.

 

14 éves fiú vagyok, és van egy dolog, ami nagyon idegesít. Az az igazság, hogy barátnő híján néha önkielégíteni szoktam, ám ilyenkor a végén mindig valami ragacsos dolog távozik belőlem, ami nagyon idegesít. Hogy lehetne ezt megszüntetni? Köszönettel: Dezső

 

Az egyik barátnôm akkor is nyugodtan fürdik, ha menstruál. Eddig én úgy gondoltam, hogy ez nem higiénikus és ezért veszélyes is, mert bármilyen fertôzést elkaphatok. Mi az igazság?

 

16 éves srác vagyok, az a problémám, hogy nem tudom eldönteni, a fiúk vagy a lányok érdekelnek-e jobban. Volt már lánnyal és fiúval is kapcsolatom. Még szu˝z vagyok, ezért a haverjaim szu˝zikének hívnak. De még nem találtam megfelelô alkalmat, és azt sem tudom, hogy fiúval vagy lánnyal kezdjem. Megismerkedtem két lánnyal, és mindkettônek tetszem, de ôk sejtik, hogy más vagyok, mint a többi fiú. Az egyik szívesen járna velem, mit csináljak?

 

15 éves srác vagyok, és nem értem igazán a saját gondolataimat. Van egy lány az osztályban, aki nem egy nagy szám, nem egy bombázó, de eddig azokra buktam. Aztán rájöttem, hogy nem az számít, mert lehet egy lány akár csúnya is, mégis kedves és szeretnivaló, ugyanakkor lehet bombázó, mégis tahó. Szóval az a lány nagyon kedves és lehet vele beszélgetni. Mostanában, amikor ránézek, egyre szebbnek látom és nem tudom, hogy ez szerelem-e, vagy csak futó érzelem. Kérlek, segítsetek nekem, ha szerelem, mit tegyek?

 

 

14 éves lány vagyok. Nagyon jól megértjük egymást a legjobb barátnômmel, és úgy érzem, szerelmes vagyok belé, de neki van barátja. Mondjam meg neki, mit érzek? Hogyan tudnám meghódítani a szívét? Kérlek, segíts!

 

16 éves lány vagyok. Három hónapja járok a barátommal, nagyon szeretjük egymást. Csókolózás közben egymás nemi szerveit fogdossuk, persze ruhán keresztül. Azt szeretném megtudni, hogy ebben a korban ezt szabad-e és nem lesz-e tőle valamin bajom? Ahogy észrevettem mindkettőnknek jó. Annyiból becsülöm magam, hogy bármennyire is jó, a további lépéseket már nem engedem. Pl a vetkőztetést. Tehát kérdéseim: Van-e abban valami rossz, hogy csókolózás közben egymást simogatjuk? Megengedett ez nekem ebben a korban? Lefeküdhetnék-e már vele? Én már nagyon szeretném, csak attól félek, 16 éves korban ez még korai lenne.

 

14 éves múltam, és még szűz vagyok. Van egy 17 éves srác, aki megkérdezte, hogy lenne-e kedvem a dologhoz? Én persze azt mondtam neki, hogy nem. kérdezte tőlem, hogy miért, azt feleltem, mert nincs kedvem. De az az igazság, hogy félek tőle, mert azt hallottam, hogy ha valaki szűz, akkor először elvérzik. Én ezt nem akarom! Remélem megérti aggódásom, kérem segítsen!

 

16 éves fiú vagyok. Már 2 éve járok egy szőke és kék szemű gyönyörű lánnyal. 15éves. Szeretkezni akartunk, de sajnos nem tudtam beléhatolni. Van olyan szer ami kitágítaná a hüvelyét vagy összezsugorítaná a szerszámom?

 

16 éves fiú vagyok. Van egy barátnőm, akivel még csak a csókolózásig jutottunk el. Nem merek lefeküdni vele, félek, hogy gyereket csinálok neki. Mit kell tennem, hogy ne élvezzek belé, és honnan lehet érezni, hogy mikor jön? A másik problémám, ha le akarok vele feküdni, mire gondoljak, hogy felálljon? Nem akarok leégni!

 

9 éves vagyok. Amikor nézem a Micimackót, akkor felizgulok, és az ujjamat a puncimhoz teszem. Egyszer véletlenül felnyomtam. Isteni volt. Ugye nem leszek terhes?

 

16 éves lány vagyok. Kérdésem az, hogy ha egy fiúval mondjuk tízszer lefekszem, lehetek-e AIDS-es?

 

16 éves lány vagyok. Az a problémám, hogy amikor megjön a bajom, mindig csak tampont használok, mert idegesít ha a betét a lábam között van, a tampon pedig olyan jó érzés. Azt szeretném tudni, hogy a tampontól lehetek-e terhes, mert nem jött meg időben és fiúval még nem voltam!

 

15 éves lányok vagyunk. Kérdésünk, hogy szeretkezésnél a fiú abehatolásnál érzi e lány szűzhártyáját? Ha érzi és átszakítja, a nemiszervben vmi hanggal jár?

 

19 éves srác vagyok jelenleg katona. Így a barátnőmmel elég ritkán látjuk egymást. A barátnőm 21 éves és nagyon szeretne már egy gyereket, dehát a nagy távolság miatt ami köztünk van, elég nehezen oldható meg. Így arra gondoltam, hogy ha spermiumot küldenék haza és ezzel termékenyítené meg magát. Kérem válaszoljon a kérdésemre mert problémámmal nem merek a szüleimhez és a barátaimhoz fordulni, mert félek nem értenének meg.

 

16 éves lány vagyok. Az a problémám, hogy amikor lefekszem a barátommal, és miután kiveszi a péniszét belőlem, olyan hangok hallhatók ott, mintha sok apró buborék durranna ki. Ez olyan cikis! Kérem írja le a véleményét!

 

13 éves vagyok és van egy óriási problémám. Az anyukám 36éves és még mindig szeretkezik. De már nagyon unom, mert mindig én hallgatom, hogy férfi kell, nincs férfim stb. Azt szeretném megtudni, hogy általában a nők mikor tesznek le a szexről?

 

14 éves lány vagyok. Nagyon szeretek biciklizni, főleg szért mert az ülése nagyon izgató. Ha a szüleim nincsenek otthon, beviszem a szobámba, a magnóba beteszem a Metallica-kazettámat, és erre az ütemre élvezek. Voltam már fiúval ilyen helyzetben, de vele nem volt ennyire jó. Félek hogy így biszexuálissá válhatok. Szeretnék megváltozni, de ehhez le kéne szoknom a bicikliről?

 

18 éves fiú vagyok. Nagy problémával küszködöm, mivel a hímvesszőmön nem nőtt ször csak körülötte, és ez engem nagyon bánt. Borotvá

ltam már, de a láthatatlan szőr nem erősödött meg rajta, csak a bőrt sértettem fel. Kérem magyarázza meg betegségem okát, mert így a barátnőmmel sem merek lefeküdni, akivel már 1 éve járok, hátha kinevet. Nem szeretnék a barátnőmnek és a szüleimnek csalódást okozni a betegségemmel.

 

Amikor önkielégítést végzek, csak akkor tudok eljutni a csúcsra, ha közben hangosan sikítozom, és egy fotót bámulok, amelyen egy hatalmas hímvessző látható, Az egyik barátnőm pontosan emiatt hagyott el, és szerintem mindenkinek elmondta, mert a lányok kerülnek. Kérem segítsen!

 

14 éves lány vagyok. Egy éve járok egy fiúval, akivel imádjuk egymást. Azt szeretném megtudni, hogy ebben a korban a nemi élettől lehet-e valami bajom? Érdemes legalább egyszer kipróbálni?

 

17 éves lányok vagyunk. A Tiszában fürödtünk meztelenül, és sok kis ebihal úszkált mellettünk. Beleültünk a vízbe, hogy fogjunk egyet. és mikor el akartuk kapni, hírtelen a nemi szervünk felé tűntek el. Ekkor nagyon megijedtünk. Az lenne a kérdésünk, hogy nem leszünk-e terhesek, ha az ebihalak belénk úsztak?

 

Barátnőimmel szeretnénk néhány megválaszolatlan kérdésünkre választ kapni, mert szüleinktől nem merjük megkérdezni:

1. Hogyan kell csókolózni?

2. Mikor aktuális az első csók?

3. Láttuk újságokban, hogy a nő bekepja a férfi péniszét. Ezt csak az újságokban művelik, vagy a valóságban is?

 

13 éves lány vagyok. Rettenetesen nagy bajom nincs, csak annyi, hogy az összes fekete néger férfi tetszik! Nemrég volt egy film, amiben egy fekete férfi játszott, és én szerelmes lettem bele. Igaz már régebben is tetszettek a fekete emberek, de ez után a film után nem tudtam még aludni sem. Ez mind nem is lenne baj, csakhogy én egy fehér magyar lány vagyok, akinek még fehér fiúja sincsen. Kérem segítsen rajtam mert már nem bírom sokáig!

 

Brigittának hívnak, 16 éves múltam. Hogy mondjam meg a barátomnak, hogy vissza szeretnék térni a párnámhoz? ugyanis 13 éves koromban szerelmes voltam Mátéba. Egyszer mikor egyedül voltam otthon, róla álmodoztam, majd ráültem a kispárnámra és mozogni kezdtem. Egy idő múlva gyönyörű érzés fogott el. Közben persze Mátéra gondoltam. Pontosan két hónapja feküdtem le vele. Ő volt az első. Azóta 13-szor történt meg a dolog. Csak az a baj, hogy én jobban élvezem a párnával, mint Mátéval. Hogy tudnám neki elmondani, hogy szeretnék visszatérni a párnához?

 

16 éves lány vagyok és elég tudatlan a szex terén. Édesanyám előtt kínosan érezném magam, ezért nektek teszem fel ezeket a kérdéseket. Hogyan kell felhelyezni a gumióvszert, ugyanis le szeretnék feküdni a barátommal. Melyik lyukba kell behelyezni a fiú nemiszervét? Mire mondják azt hogy eljutni a csúcsra? Kérlek minél hamarabb válaszoljatok, mert már egyre kinosabban érzem magam a barátom előtt.

 

14 éves lány vagyok. Már ovis koromban elkezdtem az önkielégítést csak akkor még nem tudtam, hogy az mi. Csak azt tudtam, hogy nagyon jó érzés! Mikor meghallottam, hogy közösüléskor is ezt fogom érezni és partnerem is lesz hozzá, azóta csak a szexre és a férfitestre tudok gondolni. A hozzám hasonló korú fiúk engem nem érdekelnek és én sem érdeklem őket. Akik nekem valók azok 18-19 évesek. Tudom, hogy részegen még könnyű is őket megkapni. De én még nem járk diszkóba, így nem tudom őket megszerezni. Bele fogok őrülni ebbe a fiúhiányba. Annyira kívánom egy igazi férfi testét – szeretnék teljesen a csúcson lenni. Teljesen mindegy ki az csak legyen valaki! Szerintem ez az egész annak a jele, hogy ha nagyobb leszek és diszkóba fogok járni, én zselé leszek! De hát mit csináljak? Ez a fiúhiány mindennél rosszabb érzés, még 50 korbácsütésnél is!

 

16éves szűz lány vagyok. Azt szeretnám tudni, hogy szűz vagyok-e még, ugyanis egy 14 cm-es gumibotot feldugtam magamnak. Semmi fájdalmat nem éreztem és nem is véreztem.

 

14éves szerelmes fiú vagyok. Két problémám van. Egyik a 18cm-es péniszem, amitől a lányok menekülnek, a másik a szemeteslapát nagyságú fülem. Már a barátmőmmel lefeküdtem, de a méretem miatt otthagyott. Azt mondta, hogy ekkora farokkal csak homokos lehetek. Most járok egy nagyon kedves lánnyal, attól félek, ha megtudja szerszámom nagyságát, ő is elhagy. Holott én nagyon szeretem.

 

20 éves tanyasi srác vagyok. A lányok negy ívben kerülnek. (Nem értem miért!) A faluban csak Büdös Antinak csúfolnak. Nagyon súlyos problémával küszködöm. Nemi szervem hatalmas mérete miatt. Tavasszal amikor iskolás lányok tömege lepi el a közeli erdőt, nekem sincs otthonmaradásom. Egy szál sportcipőben, teljesen meztelenül futok az erdőben, a kirándulók csak néznek utánam. Ezt a sportot már mániákusan üzöm. Kérem szépen segítsen rajtam, mert igen nagyon vágyom egy komoly kapcsolatra, egy lánnyal.

 

0 comments on “Tizenéves fiatalok kérdeznek

Vélemény, hozzászólás?