Zalatnay Sarolta melleiről és szeretőjéről

Zalatnay Ciniről egy időben mindent tudtunk, mindent láttunk, még talán azt is, amit nem szerettünk volna. Aztán mintha elvágták volna az egészet, síri csend az énekesnő körül. Most újra beindult a gépezet, pár nap leforgása alatt melleiről és aktuális szeretőjéről is nyilatkozott. Zalatnay Cinit láttuk már a Playboyban, a tárgyalóteremben, a rács mögött (a nyár […]

Rászáll az APEH Zalatnay Cinire

Havi félmillió forint kell ahhoz az életmódhoz, ahogy Cini él! – mondja a károsult asszony. Vagyonosodási vizsgálatot indít az APEH Zalatnay Sarolta ellen. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) válaszlevelében még meg is köszönte Komjáti Józsefnének (65), hogy bejelentést tett náluk, kérvényezve Zalatnay Sarolta (62) elleni vagyonosodási vizsgálatot, ami elkezdődött, és legalább jövő tavaszig […]

Tóth Vera teljesen kiborult a TV2 miatt

Kiakadt Tóth Vera (24) a jövő heti Hal a tortán című produkció beharangozó képsorain. Véleményét nem is rejtette véka alá, az egyik közösségi portálon felháborodottan kommentálta a tévében látottakat, had tudja meg ország-világ, mi a véleménye egykori felfedezőjéről, a TV2-ről. „Sosem nézek tévét, de most pont odakapcsoltam… egyszerűen felháborítónak tartom, hogy a TV2 Hal a […]