Ribáry Kamilló bordélyait kommandósok lepték el

Titkos szóval lehetett bejutni abba a nyilvánosházba, amit a Nemzeti Nyomozóiroda Aradi utcai épületéhez közel működtetett a gyanú szerint Ribáry Kamilló (54). A férfi három masszázsszalonjára kedden csaptak le a kommandósok. Szigeti József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályvezetője szerint a nyomozásnak nem feladata, hogy feltárja, miért nem fogták el az éjszakai élet közismert alakját az […]

Magyar kurvahálózat Velencében

Magyar stricik kergették el a maffiózókat! Rongyos tízezer forint miatt bukta évi sok milliárdos üzletét Olaszországban az az örömlányokat futtató magyar bűnözői csoport, amely a saját területén nyomta le az olasz maffiát Velencében. A brutális banda a helyi kínai alvilággal lepaktálva tudta kezébe kaparintani a helyi szexipar irányítását. Szinte kizárólag magyar lányokat dolgoztattak, napi 24 […]

Lakásárverés: Tasnádi, fenyegetés, rendőrség…

Rendőrségi akció lett egy árverésből: Nyolcvannégy budapesti és vidéki lakás és ház került kalapács alá szerdán az Árverező Ház Zrt. budapesti irodájában. Az árverésnek délelőtt tízkor kellett volna kezdődnie, de a helyszínen nemcsak a licitálni vágyók jelentek meg – soraikban a nem jogerősen hat évre elítélt Tasnádi Péterrel –, hanem az árverezés és a kilakoltatások […]

Megszökött a „Fekete sereg” maffia klán vezetője

Úgy tűnik, nem a rendőrök hibájából szökött meg a házi őrizetből Magyar Róbert, a „fekete seregként” emlegetett csoport vezetője. A bíróság a házi őrizet elrendelésekor nem rendelkezett 24 órás felügyeletről, így az életfogytig tartó börtönnel fenyegetett bűnözőnek lehetősége volt elszöknie. Ha a bíróság által most kiadott elfogatóparancs alapján sikerül elkapni, jó esély van rá, hogy […]

BKV maffia: Két vezérhelyettest gyanúsítanak hűtlen kezeléssel

Regőczi Miklóst és Bolla Tibort, a BKV egykori és jelenlegi vezérigazgató-helyettesét Horváth Éva sajtósi foglakoztatása miatt hallgatta ki a rendőrség. Mindkettőt hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A BKV Bollába vetett bizalma továbbra is töretlen. Hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a BRFK Regőczi Miklóst, a BKV korábbi vezérigazgató-helyettesét. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője azt mondta, R. Miklóst […]

Kínai bűnözés: pénz, fegyverek, szex

Alakul a kínai alvilág Magyarországon: A rendőrség szerint még nincs kínai maffia Magyarországon, külföldi kollégáik ennek kialakulására figyelmeztették a budapestieket. A kínai bűnözők ugyan gyakorta hallatnak magukról, mégsem jelentenek komolyabb veszélyt az itthoni közbiztonságra, mivel szinte csak saját honfitársaik megsarcolására rendezkedtek be. A belügyminiszter tájékoztatása szerint hamarosan kínai nyomozók érkeznek Budapestre, hogy segítsék a fővárosi […]

Tóth Vera teljesen kiborult a TV2 miatt

Kiakadt Tóth Vera (24) a jövő heti Hal a tortán című produkció beharangozó képsorain. Véleményét nem is rejtette véka alá, az egyik közösségi portálon felháborodottan kommentálta a tévében látottakat, had tudja meg ország-világ, mi a véleménye egykori felfedezőjéről, a TV2-ről. „Sosem nézek tévét, de most pont odakapcsoltam… egyszerűen felháborítónak tartom, hogy a TV2 Hal a […]

Kínai bűnözői csoportokat fogtak a vámosok

A vám- és pénzügyőrség kínaiak által irányított bűnözői csoportokat számolt fel, amelyek a gyanú szerint 4,8 milliárd forint értékű adócsalást követtek el. A csoportok 2006 óta az EU más tagállamaiban vámkezeltettek a Távol-Keletről származó árukat, elsősorban ruhaneműket, amelyeket ezt követően az importáfa megkerülésével hozták forgalomba Magyarországon, hamis okmányok segítségével vagy a bizonylatok teljes hiányában. További […]

Hogyan öl a Maffia

A sajtó által az egyik legbefolyásosabb magyar alvilági figurának tartott Seres Zoltán ellen elkövetett merénylet egyértelmûen bebizonyította, a szervezett alvilág bérgyilkosokat foglalkoztat a piszkos munka elvégzésére. Seres Zoltánt és olasz üzletfelét a nyílt utcán fényes nappal profi módon ölték meg. A motorkerékpáros gyilkos várta áldozatait és olyan útszakaszt választott a merénylethez, ahol szinte lehetetlen lett […]