Vannak az életben olyan nehéz időszakok, amikor nehezen látunk túl a problémáinkon. És ha ezek anyagi természetűek, mi pedig anyák vagyunk, egyedül, két gyerekkel, akkor még nehezebb a kilábalás. Néha annyira, hogy a testünket is hajlandóak lennénk eladni.  
 
„Prostituált lettem, mert ez volt a legkönnyebb… 30 elmúltam, elvált nő vagyok. Nagyon korán mentem férjhez, mert akkor azt hittem, ez a megoldás a szülői ház elhagyására. A volt férjembe soha nem voltam szerelmes, csak szerettem, de azt gondoltam, hogy a biztonságot, anyagi jólétet majd biztosítja számomra egy életen át. Komoly kapcsolatom nem volt és nem is lehetett (mindössze egy 3 hónapos előtte), hiszen 18 éves voltam.

A középiskolát az érettségi előtt hagytam ott. 20 évesen, fejeztem be a maradék egy évet, akkor érettségiztem le és kezdtem el egy üzleti iskolában tanulni külkereskedelmet, valamint vámügyintézést. Sikeres vizsgáim és az otthon eltöltött hosszú évek után vágytam már arra, hogy valóban kezdjek valamit az életemmel. Imádtam a gyerekeimet, a házasságunk elég sokáig működött is, ami azért nem volt példaértékű, mert a férjem gyakran kimaradozott „üzleti” ügyei miatt. Aztán a munkába állásom megváltoztatta az életünket. Vámügyintézőként indultam a cégnél, de nagyon hamar – igaz kőkemény munkával és bizonyítási kényszerrel – középvezető, majd felsővezető lettem 30 beosztottal és milliárdos árukészlet felelősségével. Óriási kihívás volt, és „lubickoltam” az elismerésben, megbecsülésben. A munkahelyemen. Otthon viszont semmiben. A volt férjemnek becsődölt a vállalkozása, kénytelen volt kamionosként folytatni, egy ideig itthon, azután pedig külföldön. Közben folyt az életünk, építkeztünk, és én, mivel iszonyú jól kerestem, kölcsönöket vettem fel, hogy minél szebb otthonunk legyen. Idáig teljesen átlagos a történetem. A csavar egy telefonbeszélgetéssel kezdődött. Teljesen véletlenül hallgattam végig, hogy a férjem azt ecseteli rólam, mekkora szemét, meg nem értő feleség vagyok. Természetesen nem egy haverjának, hanem egy nőnek. Napi 12 óra munka, két gyerek és háztartás mellett ezt már nehéz volt benyelni úgy, hogy akkor épp nem is dolgozott. Innentől már sodort az élet. Egy hónapon belül beadtam a válást, a munkahelyemen pedig egy nős beosztottammal jöttem össze. Közel két éven át tartott a kapcsolatunk, de a végén én nem bírtam, és kiléptem az egészből. Úgy értem, mindenből. Hónapokig voltam az idegeimmel betegállományban, ment a válásom, és életem legnagyobb hibája, hogy a „tuti” állásom otthagytam a sértett büszkeségem miatt.
Társkeresőkkel próbálkoztam, de az eredmény mindig az volt, hogy a férfiak csak szexet akartak. Én viszont egy válás és egy viharos kapcsolat után egyáltalán nem alkalmi kalandokra vágytam. Közben kimondták a válást, megítéltek valamennyi gyerektartást, amit persze soha nem fizetett. A biztos állás feladása után éppen arra volt pénzem, hogy fenntatsam a megszokott életszínvonalat. A csekkek viszont érkeztek, és egy idő után nem tudtam fizetni. Ekkor ismertem meg egy korombeli férfit, aki elhívott randizni. Beszélgettünk, de már az első találkozásnál éreztem, hogy valami nem stimmel vele. Mikor harmadszorra találkoztunk, mondtam, mondja el, mit akar, ne szédítsen, nincs rá szükségem. Végül is őszinte volt. Elmondta, hogy egy roppant dekoratív, intelligens, kedves nőt lát bennem, amit én abszolút tudnék kamatoztatni, és ebből óriási pénzt lehet kihozni.
Nyilván volt agyam, és abban a pillanatban, amikor ezeket elmondta, mérhetetlenül felháborodtam. Soha nem ítéltem el a „lányokat”, illetve nekem az annyira kiesett az életemből, hogy valójában soha nem is foglalkoztatott a kérdés. Ítélkezni lehet, de mindenki törjön saját maga felett is pálcát. Egy hónapon át sírtam minden éjjel, és járt az agyam, hogy mit csináljak? Új állásom már volt, de a tizedét sem kerestem annak, amit előtte. A számlák pedig csak jöttek, segítségem nem volt.

Belevágtam. Házhoz jártam vele. A fele pénzt elvette, plusz fizetni kellett a benzint, amit felszámoltam a vendégeknek. Egy hónap után befejeztem az ő „segítését”, határozottan megmondtam neki, hogy nincs rá szükségem. Kibéreltem egy lakást, és egyedül dolgozom. Persze volt fenyegetés, ez és az lesz, de ő nem az a tipikus strici volt, aki elintéztet egy szextündért. Okosan csinálta és csinálja, addig édesget magához egy nőt, amíg az belé nem szeret, onnantól nyert ügye van. Sok nő bedőlt neki, a kevesek közé tartoztam, akik nem, mert nem érdekelt a nyálas dumája. Azt hiszem, sőt tudom: talán megbotránkoztatónak tűnök, de soha annyi kedvességet, szeretetet, sőt, nem egy példa volt rá: szerelmet kaptam és kapok a férfiaktól, mint a 16 év házasság után. Hölgyeim, lehet ítélkezni felettem bátran! De azt gondolom, hogy ha mi mindent megadnánk a férfiaknak, akkor a hozzám hasonlók előbb-utóbb szó szerint éhen halnának. A szórásból kiveszem azon férfiakat, akikben egy örökös kényszer van arra, hogy bizonyítsanak és zsákmányt ejtsenek. Ők azok, akik soha nem változnak. De, a pasik alapvetően nem erre vágynak. Sőt! Talán inkább mi vagyunk azok, akik természetesnek vesszük: ha már a felesége, élettársa vagyok valakinek, nem igazán kell tenni azért a kapcsolatért. Fel nem foghatom, hogyan születhetnek olyan párkapcsolatok, ahol a szex nem dominál, és úgy gondolja két ember, hogy majd összecsiszolódnak. Ennyi tapasztalattal és millió beszélgetéssel a hátam mögött úgy gondolom, hogy mi nők rengeteget hibázunk! Hangsúlyozom, hogy az én házasságomban soha semmi probléma nem volt a szexualitás terén – ami megölte a kapcsolatunkat, az a férjem őrült féltékenysége volt, és az, hogy nem ismert el. 
Nemrég kezdtem el ezt az egészet, büszke nem vagyok rá. Időközben elveszítettem 25 kolléganőmmel egyetemben még azt a kevéske fix jövedelmem is, ami volt, így jelenleg csak a vendégeimből próbálom magm eltartani, de nem erre az életre vágyom. Szeretnék minden nap a családi házamban lenni, normális munkával megélni és nem regisztrált munkanélkülinek lenni, és vadászni az állásokat. Túlképzett vagyok rengeteg állásra, a szakmáim pedig jelenleg haldokolnak. Egy éve van egy tartós párkapcsolatom, ami rengeteg konfliktussal jár, pedig ő is így ismert meg, vendégként érkezett. Olyan vendégként, aki az eljegyzésen is túljutott kapcsolatában nem kapta meg azt, amire vágyott. Megcsalni nem akarta a párját, és azt látom, hogy a férfiak zöme egy ilyen fizetős légyottot nem vesz megcsalásnak. Hiszen érzelmileg nem kötődik hozzám, egy nyers kielégülés a részéről az egész. A baj akkor kezdődik, amikor két év után is visszajár. Ez már elgondolkoztató.

A történetemet olvasva valószínűleg senki nem fog megérteni, és mindenki azt mondja, ja, lehetett volna más kiút is ebből az egészből. Törekedtem rá, és valóban akartam, de teljesen egyedül, milliós adósságokkal a fejemen? Talán ez volt a legkönnyebb út…”