Moszkva, Seremetyevó. Hóvihar, a repülőtér zárva. Már semmi remény arra, hogy elutazzunk. A textilesek meg akarják verni a Malév képviselőjét. Dóri bátyánk, a főnök, aki régi vágású úriember, azon a nézeten van, hogy a jól nevelt ember ilyenkor nem verekszik, hanem berúg. Emlékeztetjük rá, hogy nincs egy vasunk se, teljesen a légitársaságra vagyunk hagyatkozva.
Dóri bácsinak más baja is akadt. Tudtuk már, hogy megyünk a szállodába, neki meg nem akaródzott másodmagával aludni. Főleg nem a stréber Karaival. Ahogy ezt tárgyalva a kását kerülgettük, közbeszólt valaki:
 – Uraim, elnézést, hogy beleszólok, de talán segítségükre lehetnék. – Csengő, fiatalos hang, szinte gyerekarc. – Ha megengedik, Porodi Attila vagyok, diák a külkereskedelmi főiskolán. Megyek haza, a feleségem után. � már végleg hazaköltözik, de nekem még vissza kell jönnöm, ezért a kollégiumban fenntartottam a lakosztályunkat.
 – Lakosztály? – kérdezem csodálkozva.
 – Igen. Miután összeházasodtunk, kaptunk egy szobát, külön vécével meg fürdőszobával. Azelőtt ez volt az egyik betegszoba. A kedves nejemnek nagy ember a papája, aki ugyan nem örült, hogy a lánya külföldihez ment férjhez, de azért ezt elintézte. No, szóval, én bejelentkezem a szállodába, azután hazamegyek aludni a saját lakosztályomba.
Attila olyan, mint egy vidám gyerek. Elég nehezen lehet elhinni, hogy férj, és majdnem diplomás. Például szinte dagad a büszkeségtől, amikor azt mondta, lakosztály. Dóri bátyánk megörült az ajánlatnak. Lekezelt a fiúval, felszólította, hogy tegezze vissza, majd megkérdezte, hogy nem tudna-e némi italt szerezni, forintban kifizetjük neki. Attila felvillanyozódott, kivett a zsebéből húsz rubelt, és felszólított minket is, hogy leltározzunk. Összejött még nyolc.
 – 15-öt kénytelen vagyok elrakni, mert taxival kell jönnöm-mennem. 13 meg semmire nem elég. Hacsak be nem dobjuk a bájunkat. Velem jössz? – fordult hozzám.
 – No, főnök, ezt én megnézem – mondtam, és vele mentem.
Hát elég nagy jelenet volt. Látni kellett ezt a kis kandúrt, hogyan fűtötte a nyolcvan kilós büfésnőt, aki az anyja lehetne. Hogy matuska így, matuska úgy, szegény magyar diákok, éhesek, szomjasak, itt kell ücsörögniük, adj már valamit Isten nevében.
Amilyen aranyos volt a rózsás pofájával, teljesen levette a nagyhangú, kiszolgált kurvát a lábáról.
 – No, mennyi kopejkátok van? – kérdezi a büfésnő.
 – 13 – fuvolázta Attila.
 – És mit akartok?
 – Hát kellene két palackocska pezsgő, egy üvegecske vodka, néhány szendvics, mondjuk nyolc, meg egy kis sütemény.
Csodák csodája, a büfésnő mindezt összeszedi, odaadja, majd „álmérgesen” besöpri a 13 rubelt. Diadalmasan térünk vissza a társasághoz. Hamar befalunk, megiszunk mindent, de berúgni nemigen sikerül, csak a hangulatunk jobb.
Engem aztán elküldött a főnök, hogy nézzek körül a Malév irodán, hátha van valami újság. Elvoltam ott egy negyed órát, végül megtudtam, hogy este 8 körül átszállítanak minket a Belgrád szállóba, és holnap 11 körül lehet a legkorábban gépre számítani.
Indulok vissza, menet közben betérek a toalettre. Alighogy odaállok a piszoárhoz, bejön Attila. Mellém áll, s miközben kivakarja magát a nadrágjából, a következő kellemetes hírrel lep meg:
 – Te, ez a Karai nem nagyon szeret téged. – mondja. – Amíg elvoltál, egyfolytában téged fúrt, a fülem hallatára.
 – Hagyd csak, tudom – felelem – és nem is izgat. Ez egy hülye stréber, a főnök sem szereti.
 – De mi a fenének töltenéd vele a Belgrádban az éjszakát? Gyere velem a kollégiumba! Van helyem elég.
 – Beengednek?
 – Be hát. Az após miatt nekem sok mindent megengednek.
 – Rendben – mondom, és örülök is, mert a Karaival töltendő éjszaka nem nagyon vonz (nekem a főnököt szidta volna egész éjjel), egy kis éjszakai csavargás Moszkvában pedig nincs a kedvem ellenére, bár van vagy mínusz 25 fok.
Közben figyelem, hogy Attila küszködik a nadrágjával. Ugyanis slicc nélküli, női nadrág van rajta. Észreveszi, hogy nézem, és fontosnak tartja megmagyarázni:
 – A nejem elvitte az én cuccaimat is, egyetlen nadrágot hagyott, az viszont elszakadt. Neki volt még a szekrényben néhány ruhája, kikaptam hát ezt a nacit. Nem is az a legnagyobb baj, hogy nincs rajta slicc, hanem az, hogy egy kicsit nagy.
 – Miért, mekkora a nejed? – kérdezem.
 – Kb., mint te. Szerelmi házasság. – teszi hozzá.
Van valami a hangjában, ami miatt úgy gondolom, nem forszírozom tovább a nejével. Mire visszaértünk, már szedelődzködni kell, irány a szálloda. Átbuszoztunk, beköltözünk a szobákba, Attila a főnökhöz, én Karaihoz, majd lemegyünk, megesszük a Malév-vacsorát (ami egyébként remek volt, és még egy üveg grúz bort is adtak hozzá). A végén a Malév-képviselő közli, hogy holnap 10-kor indul a busz a szálloda elől. Mondom a főnöknek, hogy elmegyek Attilával. Valószínűleg nem lesz semmi probléma, és Karai tud annyit oroszul, hogy ha mégis, akkor elintézze. Attila mindenesetre odaadja a telefonszámát, és elballagunk.
Nem volt még nagyon késő, ezért metróval mentünk. Számomra a moszkvai közlekedés mindig déja vu érzést vált ki, mert minden lakótelep egyformának tűnt, ahogy az alagútból kikászálódtunk. Mindig meg voltam győződve, hogy jártam már arra. Most azonban újat is tanultam. Ugyanis a metró végállomásán még buszra szálltunk, és azzal döcögtünk el a kollégiumig, amelyik egy havas erdő szélén volt.
A portásnő nagy csodálkozással fogadja Attilát, aki azt hazudja, hogy azért hozott magával, mert egyébként a reptéren kellene aludnom. No, erre kapunk teát meg süteményt, majd a gyezsurnaja jó éjszakát kíván, és mi felvonulunk a „lakosztályba��?. A kollégium különben üres, a diákok vakáción vannak, a vizsgaidőszak csak néhány nap múlva kezdődik. Az emeleten rajtunk kívül nincs senki. Attila lakosztálya nem volt valami nagy, és a büszkén emlegetett fürdőszoba kimerült egy olyan vécében, amelyben fölszereltek egy zuhanyrózsát.
 – Ne is nézd – mondja Attila – majd meglátod, micsoda szaunába megyünk fürödni. De én gyorsan ledobom magamról ezt a vacak nadrágot. – mondja, és úgy is tesz, sőt a nadrággal együtt lehúzza az alsónadrágját is. A világ legtermészetesebb módján áll ott pulóverben, nadrág nélkül.
 – No, te nem vetkőzöl, szégyellős vagy? – kérdezi.
Én éppenséggel nem vagyok szégyellős, hiszen kosárlabda-meccseken, pontosabban utánuk megszokhattam. Csak a helyzetet furcsállom kicsit. Úgy tűnik, Attilának fontos, hogy lássam, milyen ő nadrág nélkül, és különös érzés fog el, mégpedig az, hogy nekem tetszik ez a fiú így. Ilyesmivel eddig még nem találkoztam, lehet ugyan, hogy Attila volt a legszebb fiú, akit eddig életemben láttam, de eddig még sohasem jutott eszembe, hogy egy fiú szép-e. Volt, akit visszataszítónak találtam, de fiútest sem esztétikai, sem szexuális tekintetben nem keltette még fel a figyelmemet. Most azonban Attila nyilvánvalóan mutatni akarja magát, ezért nem lehet nem észrevenni.
Tulajdonképpen még most sem tudnám igazán megmondani, hogy mi volt benne a figyelemre méltó, talán a szabályosság, a testidomainak a harmóniája, beleértve az ágyékát is. Az, hogy a szőrzete háromszöget alkotott, hogy a pénisze egyenes volt és sima bőrű, és ahogy a fitymáját széthúzva kivillant sötétvörös, fényes makkja. Még mindig nem vonzott, legfeljebb csak tets
zett. í?gy utólag úgy tudom értelmezni a helyzetet, hogy Attila egyáltalán nem volt feminin, inkább egy ókori kamaszt formázott, aki a hősének és példaképének tartott barátját, férfiszeretőjét akarja magába bolondítani.
Ezt az érzést csak megerősíti az, ahogy tovább vetkőzik. A pulóverből és az ingből is egyszerre bújik ki, először a hátát mutatva, amely különösen szép arányú: nem nagyon széles vállú, ugyanakkor a derekától fölfelé eléggé szabályos háromszöget képez. Ezt kiemelendő, inkább magasba tartotta a kezét, és ki is húzta magát, nem hajolt oldalra, és nem rogyasztotta meg a csípőjét. Majd hirtelen visszafordult, leeresztve a karját, megmutatva ezzel mellbimbóinak pontos elhelyezkedését. Ezek sem voltak nőiesek, a kamaszkori duzzanat már elsimult az izomzatában. A mellkasa tulajdonképpen klasszikus formát mutatott. Utólag döbbenek rá, hogy vetkőzése mennyire komponált volt. Szinte provokálta azt a hatásmechanizmust, amely Rilke versében is megvan. Hiszen először az ágyékát mutatta, majd a teste többi részét, de tudta, hogy a szem vissza-visszatér az ágyékra, a mellre, melyek magukban hordják az alak szépségének lényegét. Pont, mint ahogy Rilke írja:
„Különben nem hintene
melle káprázatot s a csöndes ágyék
íves mosollyal, mely remegve lágy még,
a nemző középig nem intene.”
– No, mi lesz? – szól rám – Csak bámészkodunk? Gyerünk, bújj már ki a textilből, és gyerünk fürödni.
 – Törülköző? – kérdezem, miközben én is lehányom magamról a ruhát, és kissé bosszankodom a hasamon felgyűlő kis háj miatt, és az is az eszembe jut, hogy az én körülmetélt fütykösöm mennyire más, mint az övé. (Habár e tekintetben nem voltam elégedetlen magammal.) Kissé zavartan veszem észre, nekem is van némi kis erekcióm.
 – Minek a törülköző? Nincs itt senki, a ház túlfűtve, majd megszáradunk.
Kimegyünk a folyosóra. Tényleg meleg van mindenütt. A következő kanyarban van a hallgatók közös fürdője, Attila oda vezet. Tényleg különleges fürdőszoba, mindenféle masszírozó, többszintes zuhanyokkal. Van szauna is, de nincs befűtve. Beállunk a zuhany alá, csapatjuk magunkat a forró vízzel. Beszélgetünk is valamiről, de hogy miről, arra már nem emlékszem, csak bizonyos vagyok abban, hogy direkt módon erotikus téma nem vetődött föl. Mégis, egyre egyértelműbben erotikus hangulat alakult ki.
Ezért már nem is csodálkozom, amikor Attila fölajánlja, hogy végigken azzal a szibériai szurokszappannal, amelynek csodatevő hatásáról már korábban is hallottam. No, ez a végigkenés már valósággal szeretkezés, bár akkor még mindig nem jöttem rá. Azt hittem, hogy Attila körkörös simító mozdulatai a mellemen, a hasamon, a lábszáramon, a hátamon a szurokszappan rituáléjához tartoznak. Az ágyékomat és a lábam közét kihagyja.
Érdekes a mosdatás sorrendje is: először elölről szappanoz végig a talpamig (fölemelve a lábamat, mint a lóét szokták patkoláskor), majd a lábszáramat keni végig hátul. Ezután mögém áll, és a tarkómtól a derekamig végigmasszíroz. Kis szünet után a körkörös mozdulatai folytatódtak a fenekem partjain is. Mikor ezen végigért, megkérdezi, hogy használhatja-e a szurokkenőcsöt is. Szórakoztatott és gyönyörködtetett a dolog, az enyhe erekció meg jól esett, nem fokozta a szituáció erotikáját.
 – Kenj csak, oda, ahova akarsz, és amit csak akarsz – mondom neki nagyvonalú hangon.
Fekete, de lágy kenőcsöt vett az ujjaira, és bizony, nem kis megdöbbenésemre belekente a fenekembe. Bőven nyomott a végbélnyílásomba, sőt, az ujjával rendesen föltömködte. Kissé elrántottam magam. Rám vigyorgott.
 – Nem hiszel a szibériai csodadoktorokban? – kérdezi. Ekkor éreztem először a lenyűgöző varázsát.
 – Te vagy a csodadoktor?
 – Tanult és gyakorlott – feleli franciás bókkal – ha megbízol bennem, meglepetés is érhet.
 – Hát csak rajta, csodadoki – mondtam.
 – Akkor most kiegyenesítem a gerincedet – felelte, és szorosan a hátam mögé áll.
A hasát a derekamnak feszíti, a két karjával átnyúl a hónom alatt, és a tarkómra kulcsolja a kezét. Ezt a pózt ismerem, tényleg így szokta a masszőr kihúzni a derekamat. Csakhogy Attila kicsit alacsonyabb, és legalább húsz kilóval könnyebb, mint én. Tényleg meglepetés ér, sorozatos. Először is, a vékony fiúcska magára tud rántani, úgy, hogy a talpam legalább tíz centire a föld fölé emelkedik. Itt lebegve érzem, hogy az ágyékát előretolva a krémtől síkos végbélnyílásomhoz szorít valamit, felfogom, hogy mit, és egy pillanat alatt mélyen belém döfi.
Eláll a lélegzetem. Éles fájdalom tölt el, a medencém majd szétfeszül, de ez csak egy pillanatig tart, és olyan kéjérzetem támad, mint addig kevésszer. No, ez volt a nagyobb meglepetés. Lógok a levegőben, a fenekemben egy kisfiú fütyköse, és az enyém meg mered, mint a dárda. Előrehajlok. Ekkor már lóg a hátamon. Óvatosan négykézlábra ereszkedem, s ahogy a talajt érek, hevesen elkezd mozogni bennem, ki-be, ki-be. Zihálásunk összehangolódik, és amikor ő megfeszül, és beleim feszülését növelve telefröcsköl, én is elmegyek. Rendkívüli kielégültség tölt el. í�tmegyünk a szaunába. A fapadra ülünk, az ölembe húzom és megölelem, ő meg hozzám bújik. A hajába markolok, magam felé fordítom az arcát. A szeme huncutul csillog. Nincs benne odaadás, inkább diadal és – barátság.
 – No, hitted volna? – kérdezi.
 – Sosem – felelem. – Én eddig tök heteró voltam. Meg azt hiszem, most is. De te, csodálatos vagy. Kitől tanultad ezt, a nejedtől?
 – A nejem az fal – feleli. – Tudja, hogy ki vagyok, mi vagyok, de Magyarországra akart menni. Majd otthon elválunk. Itt bajba kerültem volna nélküle. No, ugye, nagy művész vagyok?
Nézem a szeme csillogását, megszédít. Markolva a haját, az arcomhoz húzom az arcát. Puhán, kicsit megcsókolom. í�tölel, és a számra forr. Mire elfogy a lélegzetünk, olyan merev a farkam megint, mint a cövek. Észreveszi, szemmel láthatóan tetszik neki.
 – Jöhetsz nyugodtan, – mondja – én már be vagyok járatva. Tudod mit, ülj be a falhoz, tedd szét a térdeid, majd én közéjük ülök.
í?gy is teszek, közben felszúrja magát rám. Megragadja a kezem, és merev vesszőjére szorítja, kényszerít, hogy markoljam. Lassan ingatjuk magunkat, majd kicsit előbbre csúszva el tudok kezdeni hevesebben mozogni. Most ő fogadja kéjjel az én orgazmusomat.
Elheverünk a padon. Kíváncsi lettem:
 – Mondd csak, Attila – kérdezem – Honnan a szakértelmed?
Mesélni kezd:
Gyerekotthonban nőttem fel, három, vagy négy éves koromtól. Tíz éves koromig egy olyan otthonban voltam, ahol nem voltak túlkorosok, és tulajdonképpen semmi züllöttség, rosszaság nem volt. Később azonban átkerültem egy másik otthonba, ahol még tizenhat-tizenhét évesek is voltak, mert nem tudták elvégezni az általános iskolát. Ez egy fülledt, erotikus hely volt, a szex mindenkire kiterjedt, ha tetszett, ha nem. Amikor odavittek, előtte két éjszakát az elosztó otthonban töltöttem. Négyen vagy öten voltunk, akik ebbe az otthonba indultunk, összetettek bennünket egy hálóba.
Persze, szerénységem tiltja, hogy eláruljam, hogy ki volt közülünk a legszebb. Azonban ez csak az egyik fontos ��oleg��? volt, ennél fontosabb volt, hogy a Tóni volt a legnagyobb és legerősebb. Sötét bőrű cigányfiú volt, tizenöt éves, értelmes, vonzó arcú és nagyon jóindulatú. Persze
teljesen fejlett. Este, zuhanyozáskor feltűnt, hogy mekkora fütyköse van. Ez tetszett nekem, de emellett úgy általában tetszett, hogy izmos volt, jó alakú és hibátlan bőrű. Az mondjuk meglepett, hogy a sötétsége nem piszok, és hogy a feneke is ugyanolyan sötét, mint a melle. Én még kis fejletlen senki voltam, mindez inkább csak úgy hatott, hogy szeretnék én is ilyen lenni.
Lefeküdtünk, a nevelő leoltotta a villanyt, és életveszélyesen megfenyegetett bennünket, hogy csendben maradjunk. A többiek persze lármázni kezdtek, de Tóni rájuk mordult – neki nagyobb volt a tekintélye, mint a nevelőnek, úgyhogy rövidesen szuszogás töltötte be a szobát. Elaludtam én is, de hamar fölébredtem, megérezve, hogy valaki áll fölöttem. � volt az, és a vállamat fogta:
 – Ne ijedj meg – mondta – Beszélni akarok veled. Nem baj, ha melléd fekszem?
A korábbi otthonban is előfordult, hogy a jó barátok este egy ágyba bújtak, nem volt benne semmi, direkt megörültem, hogy Tóni idekívánkozik.
 – Nem, dehogy baj, csak gyere – mondtam, s amikor odafeküdt, azonnal hozzásimultam. – Miről akarsz velem beszélni?
 – Ahova megyünk, kemény egy hely. Nagy fiúk vannak, folyton áll a farkuk, te meg nagyon szép vagy. Az első nap meg fognak erőszakolni.
 – Mi az, hogy áll a farkuk? – kérdeztem.
 – A tiéd még nem szokott? – kérdezett vissza. – No, te igazán kis fiú vagy. Megmutatom.
Megfogta a csuklómat, és az ágyékához húzta a kezem. Éreztem, hogy a fütyköse most kifejezetten hatalmas, és kőkemény.
 – No, ilyen az, amikor áll egy fiúnak a farka – mondta, majd megfogta az enyémet.
Nekem is szokatlanul feszes lett a fütykösöm, amilyen reggel szokott lenni pisilés előtt, és amikor nehéz eltalálni a vécékagylót. Nagyon izgalmas volt, amikor kézbe vette. A másik kezével benyúlt a nadrágom alatt a fenekemhez, az ujját beledugta a fenekembe, lassan forgatta benne, és közben magyarázott:
 – A megerőszakolás meg az, hogy az álló farkukat ide belevágják. Eleinte nagyon fog fájni. Később nem annyira, de akkor sem lesz jó. Ez csak akkor jó, ha mind a ketten akarják.
 – És ha szólok a tanárnak? – kérdeztem.
 – Akkor még az is lehet, hogy megölnek. Vagy nagyon megvernek, és utána megint megerőszakolnak. És csicskának is kell lenned.
 – Akkor én nem akarok oda menni.
 – Nem mehetsz oda, ahova akarsz. De lehet a dolog jobb is.
 – Hogyan?
 – Hát például úgy, hogy az én barátom leszel. Tőlem ott mindenki fél. Akkor senki nem fog megerőszakolni.
 – Csak te? – kérdeztem.
 – Hát legfeljebb csak én, de még én sem, ha te magad is akarnád.
 – Te is beledugnád a fenekembe a farkad? – kérdeztem, kicsit megszorítva a továbbra is markomban tartott fütykösét.
 – Igen, de ha te is akarod, akkor ez jól fog esni. Tudod mit, szeressük egymást! Én tudlak téged szeretni, mert szép vagy, meg kedves.
 – Te is szép vagy, meg én szeretnék olyan lenni, mint te.
 – Én akasztófán végzem, rossz ember leszek. De téged szeretni foglak. – mondta, és megcsókolt.
Jó volt. A számba dugta a nyelvét, én vissza az övébe az enyémet, fogtuk egymás farkát, másik kezével a fenekembe mélyedt. Teljes testemmel hozzásimultam.
 – A fütykösöm nem akarod megcsókolni? – kérdezte, és kirántva magát az ölelésemből lábtól fejig megfordult.
Hanyatt feküdt, és magára húzott. Éreztem, hogy szájába veszi a fütykösöm, a magáét meg az én számhoz emeli. Éreztem, hogy szívja, szopja a fütykösöm, úgy tettem hát én is. Furcsa, sós íz töltött el. Lihegni kezdett, majd erős mozdulatokkal megfordított, a hasamra fektetett, a hátamra feküdt. A számba dugta az ujját, éreztem, hogyan közelíti a farkát a fenekemhez, azóta is szinte telepatikusan érzem a makk közeledését, majd határozottan, keményen belém vágta.
Fájt nagyon. Biztosan sokkal jobban, mint neked az előbb. Megmerevedtem, és fájdalmamban az ujjába haraptam. � is megmerevedett. A végbelem tele lett a farkával. Lassan csökkent a fájdalom, ekkor kis, gyengéd mozdulatokkal ringatózni kezdett rajtam. A farkam a tenyerében. A fájdalom hogy, hogy nem, jó lett. Ma már tudom, hogy ez a kéj. Egy darabig ringatózott, majd megfeszült újra. Elment. Éreztem, hogy telik meg az altestem a váladékával. Lefordult rólam, és a szájához emelte azt a kezét, amelyikkel addig a farkamat fogta.
 – Édes vagy, nagyon édes, Attila. – mondta, nyalogatva a tenyeréről az ondómat. – Te is akarod érezni, hogy milyen édes vagy?
A számhoz vitte a kezét. Akkor folyt belőlem először. Nem volt édes.
Ezután napokig nem tudtam ülni, mereven jártam. Tónit ez nagyon megviselte, sajnált. Úgyhogy egy jó ideig nem is volt más közöttünk, mint összesimulások, simogatások, esetleg kis fuvolázás. Tóni, azt hiszem szerelmes volt belém, persze hiányozni kezdett neki a dugás is, de ezt kiélte máson. Én emiatt nem voltam féltékeny, fiú, fenék pedig volt elég. Hanem nekem kezdett egy idő után hiányozni, hogy belém jöjjön. Példálózni kezdtem arról, hogy X-nek, vagy Y-nak jó vékony a fütyköse, nem olyan elefánt, mint neki. Tóni viszont ezt nem tűrte. í?gy hát gondolkodni kellett a megoldásról.
Aztán rájöttünk, hogy tágítani, síkosítani kell. Eljártunk a betegszobára segíteni, ott loptunk mindenféle krémet. Ha nem volt csípős a szaga, megtömtük fele a fenekem, azután Tóni elkezdett az ujjával tágítani. Amikor először fölnyúlt, hatalmas orgazmust okozott. Ez így ment két-három napig, aztán remegve vártam, hogy este, az ágyban mellém feküdjön. Oldalra fordultam, felemeltem a lábam, ő meg megkereste a nyílást, megtömte kenőccsel, majd óvatosan betömködte a lyukba az ugyancsak bekrémezett makkját. Szinte sütött a szerelem abból a gondos figyelemből, ahogy milliméterről milliméterre nyomult belém.
Ezt egy idő után meguntam, úgyhogy hirtelen hátralöktem a fenekem, Tóni meg egy pillanat alatt simán becsúszott. Először rémülten simult hozzám, azt hitte, szétrepedek, elájulok. Kicsit tényleg fájt, de ekkor már csak azt éreztem, hogy tele vagyok vele, és hajtott vágy, hogy teljesebben érezzem. Elkezdtünk ringani, Tomi kezdetben óvatosan, majd, ahogy egyre jobban begerjedt, mind hevesebben pumpált. Megfeszült, éreztem, hogy elönt az ondó, és abban a pillanatban belőlem is kitört a sugár. Azután így el is aludtunk. Boldogan.
Másnap megtárgyaltuk az esetet, és arra jutottunk, hogy a síkosítás és a tágítás mellett a gyorsaság is segít a fájdalmat elkerülni. Lassan divatba jött a páros élet az intézetben. A fiúk azonban csak szerencsétlenkedtek, nem tudtak szeretkezni. Tónihoz jártak tanácsért, ő pedig nem is titkolta a módszerünket. De ennek ellenére bénák voltak. A mozgalmat tulajdonképpen a sajgó fenekű kicsik indították, ugyanis a maflák csak fájdalmat okoztak, de a dolog nem volt sem ennek, sem annak kéjes. Elkezdték fűteni Tónit, hogy avassa be őket, aztán majd folytatják a saját szeretőjükkel.
Tóni meg engem is megkérdezett, nem akarok-e beszállni, segíteni neki. Arra gondolt, hogy először én avatom be az illetőt, az én, akkor még alig 12 cm-es fütykösömmel, majd azután jön ő, a 19 cm-essel. Ez jó volt nekem is, és ott az intézet zuhanyozójában alakítottuk ki ezt a gerincmódszert.
Ölembe hajtotta a fejét. Persze a mese, a hossza meg a tartalma révén hatott a farkamra. Merev volt megint, feszült a makkom. Attila csókolgatta, nyalogatta. Én meg simogattam őt. Nagyot ásított.
 – Azt hiszem, már nem éri meg elaludni – mondtam.
 – í?gy igaz – mondta tátott szájjal