Mély és erotikus álomba merültem, amit most megosztanék veletek. Tegyetek velem egy időutazást az antik álomvilágba!
(…) Már csak annyit tudtam halkan kinyögni: „Nem bírom tovább!”
Órák óta gépiesen húztam az evezőlapátot a dobszóra, és éreztem, azonnal elveszítem az eszméletemet.
Ekkor a mellettem ülő izmos termetű férfi, akire eddig még fel sem figyeltem, letépett egy darabot az ágyékát fedő kendőből és belemártotta a hajó aljában összegyűlt szennyes víztócsába, majd a homlokomra szorította. Rám mosolygott és a fülembe suttogta:
– Látom elfáradtál. Pihenj egy kicsit, majd megszokod idővel. Addig húzok helyetted is, te csak tegyél úgy mintha eveznél.
Majd teljes erejével húzta az evezőlapátot de úgy, hogy izmos válla minden esetben az enyémhez dörzsölődött. Folyt róla a veríték, ahogy evezett ütemesen, én meg csak ültem mellette, kezemet a lapát nyelén tartva, imitálva az erőkifejtést. Nemsokára ismét ő törte meg a csendet.
– Hogy hívnak?
– Szkupidosz – feleltem. – Korinthoszban adtak el rabszolgának, aztán kerültem ide.
– Én Szandrosz vagyok. Szüleim gazdag emberek voltak, de mivel legyőzték a Spártaiakat, őket lemészárolták, engem pedig 12 évesen elhajtottak rabszolgának. Most 28 éves vagyok. Te hány éves vagy?
– 26 leszek. – fordultam ismét felé. Igazából véve nem volt nagyon kedvem társalogni.
Ekkor vettem észre, hogy Szandrosznak milyen éles, férfias arcvonásai vannak. Lebarnult felső teste fénylett a verítéktől. Néha rám nézett és mosolygott, ami ebben a meggyötört helyzetben nagyon jól esett.
Aztán komor arccal ismét megszólalt:
– Nem szeretnélek elveszíteni. Tegnap itt ült a helyeden egy öregember. Már nem bírta, és összeesett. A szemem láttára dobták be a tengerbe.
Most tudatosult bennem, hogy ez a küzdelem életről és halálról szól, amit eddig fel sem fogtam. Ez erőt adott ismét, és húzni kezdtem a lapátot. Szandrosz észrevette, és rám mosolygott. Szemében ekkor valami mást is észrevettem, de nem tudtam, hogy mi ez. Valami különös bizsergés futott át rajtam, ami új erőt adott a gyötrelmek elviseléséhez.
Késő délutánra megérkeztünk Eginára, ami egy közeli sziget volt. Mint megtudtam, olajért mentünk oda. Amíg a helybéli rabszolgák megpakolták a hajónkat, addig szabadon engedtek minket. Igyekeztem mindvégig Szandrosz mellett maradni, mert egyedül őt ismertem ebben az idegen környezetben. Miután megkaptuk a vacsorára valót, Szandrosz odaszólt felém:
– Tudok egy csendes kis öblöt nem messze. Ott nyugodtan elfogyaszthatjuk. A hajó csak hajnalban indul vissza, mert sötétben könnyen megtámadhatják. Addig „szabadok” vagyunk.
Mivel nekem ez volt az első ilyen utam, megbíztam Szandroszban és vele tartottam. A többieket hátrahagyva rövidesen egy sziklák által körülvett szűk öbölbe érkeztünk. A messzeségben a látóhatár szélén feltűnt az Akropolisz fehér márványán megtörő délutáni vöröses napsugár. A tenger közben lágyan hullámzott és habjai morajlottak a sziklákhoz csapódva. Szandrosz megállt, majd hirtelen levetette magáról az ágyékát takaró leplet, és a bokáig érő vízben örömtől kiáltozva elkezdett fel-alá szaladgálni a parton. Meztelen teste mint egy szobor, úgy ragyogott a lemenő napfényben.
– Gyere te is! Érezd, hogy most szabad vagy! – kiáltotta felém.
Majd én is levetettem magamról mindent, és már együtt futkároztunk Szandrosszal a habokban. Egyszer csak hirtelen megállt, lehajolt és valamit felvett a homokból. Most láttam, hogy milyen formás és izmos feneke van Szandrosznak, ahogy nekem háttal fordulva hajladozik. Egy kagylót vett fel, majd lemosta.
– Tessék, ezt neked adom. – mosolygott rám, majd hozzátette:- Örülök, hogy itt vagy velem.
Kifeküdtünk a partra egymás mellé. Majd ismét Szandrosz törte meg a csendet:
– Szkupidosz, neked van-e barátod? Tudod, ez nálunk olyan dolog, hogy minden fiúnak van barátja, akivel jóban rosszban együtt van. A szülei családtagként látják mindig az otthonukban, és minden jog megilleti őket, ami a gyermeküket. Ha később a fiú nőt válasz magának, akkor ez a kapcsolat nem hal meg, az asszonynak ugyanúgy kell teljesítenie a barát kívánságait, mint az uráét. Barátod csak egy lehet, asszonyból meg több is. De igaz megértést mindig csak az általad választott barátodtól kaphatsz. Ezért nálunk 14 évesen barátot választanak az ifjak. Sajnos engem hamarabb elvittek rabszolgának, így nincsen barátom még, akivel legbensőbb titkaimat vágyaimat megoszthatnám. Hát ezért kérdeztelek erről.
Mielőtt válaszoltam volna, gyorsan hasa fordultam, mert szégyelltem előtte az egyre merevedő farkamat.
– Nincs barátom. Talán ezért is vagyok annyira magányos és erőtlen. Nagyon szép amiket mesélsz, de a mi rabszolga helyzetünkben nem hiszem, hogy erre adódna lehetőség.
Szandrosz ekkor fölém térdelt és erőszakkal ismét a hátamra fordított. A szívemre tette azt a kis kagylót, amit az előbb nekem adott, majd azt mondta:
– Szkupidosz! Legyünk barátok, jóban rosszban. Én kitartok melletted, bennem soha sem fogsz csalódni és bízhatsz bennem, akármilyen nehéz is lesz a mi helyzetünk.
Majd fölém hajolt és homlokon csókolt. Közben megpillantotta meredt farkamat, majd így folytatta:
– Ezzel a vesszővel kell majd megpecsételnünk barátságunkat, hogy örök nyomot hagyjon bennünk.
Ekkor láttam, hogy Szandrosz dákója is kezd ácsingózni.
– Szkupidosz, te vérzel! Tiszta seb a tenyered. Látszik, hogy még nem szoktad meg az evezőlapátot. Na mindjárt segítek rajta. Te csak várj itt türelemmel, azonnal itt vagyok.
Nem tudtam Szandrosznak milyen ötlete támadt, de annyira fáradt voltam, hogy szinte azonnal elszenderültem.
Arra eszméltem fel, hogy Szandrosz betakarja meztelen testemet. Észrevette, hogy ébren vagyok, majd rám mosolygott:
– Na mindjárt jobb lesz. Van itt egy közeli kecskepásztor család, velük szoktam cserélni néhány dolgot. Hoztam gyógyfüvekből készített balzsamot, meg friss kecskesajtot is.
– És abban a korsóban mi van?
– Eginai vörösbor. – mosolygott cinkosan Szandrosz. – Nem csak kívülről kell gyógyítani a sebedet, hanem belülről is. Kóstold meg!
Ezzel odanyújtotta felém a mázas cserépedényt. Nagyon kellemes, édes fűszeres bor volt.
– Gyere, most leápollak. Először a kezedet nyújtsd ide.
Majd végigkente a gyógyírrel a sebet.
– Most meg feküdj hasra, hoztam egy kis olajat is, bedörzsölöm a testedet, mert a tengeri szélben teljesen kiszáradt a bőröd.
Engedelmesen megfordultam, és hagytam, hogy Szandrosz keze lágyan dörzsölje a vállaimat, a hátamat. Majd egyre lejjebb masszírozott, és a meztelen fenekem is alaposan bekente. Közben azon vettem észre magam, hogy ismét feláll a falloszom. Szandrosz ismét a hátamat dörzsölgette mindkét kezével, de ugyanakkor valami keményet a fenekemnél is éreztem. Nem tudtam eldönteni, hogy mi az, majd ez a kemény dolog mozogni kezdett a farpofáim között. Csak most vettem észre, hogy Szandrosz kemény fallosza okozza ezt az érzést a combjaim között. Ismét ő törte meg a csendet:
– Szeretném megpecsételni a barátságunkat.
– Hogyan gondoltad ezt? – kérdeztem.
– Testünknek egyesülnie kell ehhez. Látom nincsen még sok tapasztalatod. Csak csináld azt amit mondok.
Megadóan bólintottam, miközben izgatottan vártam a továbbiakat.
– Gyere, támaszkodj neki ennek a kőnek, állj terpeszbe, és hajolj
előre. Most beavatlak egy titokba, amiről csak mi ketten tudhatunk. Ahhoz, hogy a barátom legyél, egyesülni kell a testünknek. Ezért a falloszom betolom a fenekedbe, és azt neked tűrnöd kell, még ha fáj is a dolog. Aztán beléd lövellem férfi nedveimet, és ezzel megpecsételődik a barátságunk. De ezzel még nincs vége, neked is hasonlóan meg kell ezt tenned velem.
Furcsának tűnt ez a misztérium, de engedtem, mert nem akartam Szandrosz barátságát elveszíteni. Felálltam, és ahogy kérte, nekitámaszkodtam a kősziklának, miközben előre dőltem. Szandrosz levetkőzött teljesen meztelenre, és mögém lépett. Néhányat húzott kemény farkán, majd a fenekemet dörzsölte vele. Megtalálta a nyílásomat, és ott megállapodott. Lassú nyomást éreztem, fallosza törte magának az utat belém. Óvatosan hatolt egyre beljebb. Eleinte kicsit fájt, ahogy tágult a nyílásom, és felszisszentem. Mesterem ezt észrevette, és kissé lassította a behatolás tempóját. Majd néhány pillanat múlva ismét nyomni kezdte a dákóját belém. Most már nem fájt. Kellően kitágulhatott a nyílásom. Egy idő után megéreztem Szandrosz testét a fenekemnél. Teljesen belémnyomta a farkát tövig.
– Mit érzel? – kérdezte.
– Érzem a közelségedet, hogy bennem vagy, a birtokomba kerültél.
A fenekemben teltség uralkodott. Egyfelől biztonságban éreztem magam, másfelől meg kiszolgáltatottan. Testünk eggyé olvadt. Nem is fájt igazán amit csinált velem.
Szandrosz mozogni kezdett mögöttem, hol kihúzta, hol tövig benyomta a farkát. Éreztem, ahogy bassza a fenekemet. Eddig csak egy szolgálólányt lestem meg ilyen helyzetben, ahogy az ura hátulról baszta, de az valahogy más volt. Gondolni sem mertem volna, hogy egy feneket is meg lehet kúrni. Szandrosz egyre keményebbre fogta. Kezével a fenekemet markolászta, és irányította. Rövidesen már tudtam, hogy ha én is megfelelő ütemben mozgatom a csípőmet, ezzel Szandrosznak örömet okozok. Most már én is kifejezetten élveztem a kúrását, kettőnk összehangolt játékát. Mindketten lihegtünk, majd Szandrosz hörögni kezdett, és egy hatalmasat döfött belém. Éreztem, ahogy nedűje kispriccel és elönti a beleimet. Nyílásomat ösztönösen összeszorítottam, és szinte kifacsartam az utolsó cseppeket is. Majd kicsúszott Szandrosz ernyedt farka. Felegyenesedtem, és felé fordultam. Szájunk összetalálkozott, és megcsókoltuk egymás. Nekem még mindig állt a farkam.
– Most már félig a barátom vagy. – mosolyogta el magát, és itt a „féliget” kissé megnyomta. – Gyere, együnk és igyunk valamit, mert lassan kezd besötétedni. Aztán majd te jössz.
Leültünk egymás mellé úgy meztelenül, és nekiláttunk falatozni. A távoli Akropolisz felett éppen kelt fel a telehold, és a tengeren aranyló fénysugár tükröződött. A közeli olajfaliget esti kipárolgása friss illattal töltötte meg a levegőt. Éreztem, hogy ma délután más lettem, mint voltam, Szandroszhoz fűződő újfajta barátságunk meg leírhatatlan boldogsággal töltött el.
Éreztem, hogy ma délután más lettem mint voltam, Szandroszhoz fűződő újfajta barátságunk meg leírhatatlan boldogsággal töltött el.
Mire elfogyasztottuk a vacsoránkat lassan beesteledett körülöttünk. Már csak a hátunk mögötti dombok felől volt valami derengés. Szemben a telihold egyre fényesebben ragyogott a tenger felett. A mézédes eginai bor is lassan kezdett elfogyni. Ekkor egy hirtelen ötletem támadt.
-Gyere Szandrosz, ússzunk egyet!
Szandrosz nem igazán akart vízbe mártózni, de én erőszakkal betuszkoltam a morajló tengerbe. Éreztem, hogy ellenáll, de ugyanakkor erejéhez mérten akár azonnal földhöz is vághatott volna, mégis engedte, hogy uralkodjak a teste felett. Így hamarosan együtt úsztunk a habokban Szandrosszal.
Már csak a telehold világított. Szandrosz ekkor váratlanul féktelen csapkodásba kezdett. Nem tudtam, mi van vele.
– Jaj! A lábam! Megcsípett egy medúza, és zsibbadok… Nem bírom rendesen mozgatni…. – kiáltotta felém.
Gyorsan melléúsztam, és igyekeztem kifelé húzni a testét. Nehezen ment, mert Szandrosz egyfolytában csak hadonászott a karjaival, mint egy fuldokló ember.
– Feküdj a hátadra, és maradj nyugodtan, bízd rám magadat.
Ez a mondatom segített, és Szandrosz úgy tett, ahogy akartam. Lassú tempóval valahogy a partra értünk.
A lábán sérülésnek nem látszott nyoma, de zsibbadt a vádlija. Leültünk a parti fövenyre. Szandrosz fejét az ölembe fúrta, én meg simogatni kezdtem dús haját, hogy vigasztaljam fájdalmában. Mondanom sem kell, nekem ettől egyből erekcióm lett, amit szerintem Szandrosz is azonnal érzékelt. Tovább simogattam, majd hirtelen megfordult és meredt farkamat a szájába vette. Én még hasonlót nem éltem át soha, és nem is tudtam, hogy ez milyen kellemes érzés. Szólni sem tudtam, annyira meglepett a dolog, de ha nagyon kellemetlen lett volna, biztosan ellököm magamtól Szandroszt.
Nagyon is kéjes gyönyör futott át rajtam, miközben Szandrosz szopta a farkamat. Mindig ő szokott beszélni, de most nem tudott, mert tele volt a szája. Hanyatt vágva teljesen megadtam magam, ezzel is jelezve felé, hogy tetszik, amit csinál. Ekkor farkamról áttért a zacsimra, azt kezdte el a nyelvével masszírozni. Csodálatos érzés volt, amikor a szájába vette a zacskómat, és a nyelvével játszadozott a golyóimmal, simogatta, gyengéden harapdálta őket. Majd combjaimat a nyakamba hajlítva a fenekemet kezdte nyalogatni. Ez meg egyenesen olyan érzéssel töltött el, hogy ehhez foghatót még nem éltem át. Szandrosz nem szólt, csak dolgozott rajtam. Én meg csak élveztem ahogy ezt csinálja.
Kisvártatva megszólalt:
– Szeretném, ha most te lennél bennem, mert akkor lesz igazi a barátságunk.
Már tudtam, miről van szó, de tapasztalatom nem volt. Így az ösztöneimre kellett hagytkozni. Szandrosz ezúttal nem a sziklának támaszkodott, hanem elém térdepelt négykézláb. Combjait széttárta, és felkínálta fenekét az egyesülésre. Már korábban megcsodáltam ezt az izmos kerek idomot, de most a telihold fényében ez nagyon misztikusnak tűnt a számomra. Mögé térdeltem, és farkamat merev állapotba tornáztam fel. Ekkor Szandrosz fenekéhez nyomtam a dákómat. Éreztem, hogy hol a nyílása.
Szandrosz nagyon várta már a behatolásomat. Szinte nyomnom sem kellett, ő maga húzta rá a fenekét a farkamra. Még soha nem volt ilyen élményben részem. Meleg és szoros volt a feneke belülről, és valami bensőséges viszony érzete hatott át. Szandrosz tudta, hogy mit kell csinálnia. Záró izmaival ingerelni kezdte a farkamat, és ütemes pulzálásokkal bíztatott, hogy kúrjam meg. Nekiláttam mozogni benne: kihúztam, majd ismét be… egyre vadabbul, és ösztönösebben.. Nem basztam még senkit életemben, de ez nagyon jól esett. Talán egy kicsit durvábban csináltam, mint ő néhány órája velem tette, de ez egyáltalán nem zavarta. Csak bíztatott, hogy kúrjam meg jó alaposan.
Már folyt a homlokomról az izzadtság és éreztem, hogy rövidesen elmegyek. Ekkor szóltam Szandrosznak, hogy nem bírom már tovább.
– Gyere, nyomd belém és élvezz egy nagyot! – bíztatott.
És amire ezt kimondta, én már lövelltem, folyt a nedvem egyenesen a fenekébe, és nyomtam, taszítottam, ami csak belém fért. Éreztem, hogy most már véglegesen megpecsételődött kettőnk barátsága. Ekkor a farkam kihúztam belőle, és hanyatt elernyedtem a parton. Szandrosz fölémhajolt, és csak ennyit mondott:
– Szkupidosz, mostantól testi és lelki barátok vagyunk, kitartunk egymás mellet jóban és rosszban, amíg a sors el nem választ minket.
Majd mindketten mély álomba szenderültünk egymás testét szorosan átkarolva.
Már nem tudom pontosan mikor, de még sötét volt, amikor Szandrosz egy puszit lehelt az arcomra.
– Szkupi, ideje összekészülődnünk, mert a gálya rövidesen indul, nem késhetünk el.
Mintha más világba keveredtem volna. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Ekkor Szandrosz megérintette ágyékomat:
– Már barátok vagyunk! Gyere, bízzál meg bennem. Mennünk kell!
Most nagyon határozott volt a hangja, és miután látta, hogy kissé tétovázom, egy puszit lehelt ismét a homlokomra.
Most már feleszmélve újra végigpörgött bennem a tegnapi kalandunk. Megfogtam Szandrosz kezét, és csak ennyit mondtam:
– Gyere, menjünk.