Attila gyerekkorom óta a legjobb barátom. Nyolcéves korunk óta tornászunk a városi egyesületben, miután a suliban egy tehetségkutató program során kiválasztottak bennünket. Mi tagadás, meglehetősen eleven örökmozgó srácok voltunk és az iskola legjobb sportolói közé tartoztunk. Nagyon szerettünk edzésekre járni, ahol kellőképpen kiugrabugrálhattuk magunkat, úgy, hogy estére edzések után nem igazán voltak alvásgondjaink. Azt pedig nagyon élveztük, amikor versenynapok alkalmával az edző elkért bennünket a suliból.
Mire kamasz srácok lettünk, arányosan egyenletesen kifejlődtek szexi fiús kemény izmaink. Szépen lassan elindultunk a férfivá érés útján. Hangunk mélyült, fiúékességünk kiszőrösödött és megnőtt. Örökké megkeményedett és a zuhanyozás közbeni makkszappanozás, a farok mosása is egyre kellemesebb érzésekkel járt. Nem egészen tizennégy évesen bekövetkezett az első éjszakai ejakulációm melynek során jókora tócsát hagytam magam alatt. Érdekes illatú csúszós váladékot lőttem ki: tudtam, hogy ez minek a jele, hiszen a suliban a biosztanár is beszélt már róla hetedikben, meg olvastam is róla.
Mivel Attila volt a legjobb haverom és sok mindent megosztottam vele, így neki is elmeséltem a velem történteket. Ő is beszámolt róla, hiszen vele is megtörtént már. Ettől kezdve kerestük az alkalmakat, hol és mikor tudnánk közösen hódolni ennek a bizsergetően jó érzésnek. Edzés után még egy kicsit bent maradtunk a tornateremben, hogy gyakoroljunk. Isti kedvencét a lólengést gyakorolta Én pedig a párhuzamos korlátot nyüstöltem. Megvártuk míg a többiek lezuhanyoznak és hazamennek. Egyedül az edző maradt még de ő ilyenkor a papírmunkákkal van elfoglalva, meg a teremben is ő szokott rendet rakni, meg bezárni – tehát tőle nem kellett tartanunk.
Mihelyt „tiszta lett a levegő”, gyorsan levetkőztünk és elindultunk tusolni. A zuhany alatt jól megnéztük egymást. A rendszeres kemény edzéseknek köszönhetően szép erős izmos srácokká serdültünk. Vállaink szép szélesek, hasunk kockásan-férfiasan lapos és izmos. Bicepszeink már dagadoztak, mellkasunk szép domború, hátunk V-alakú, combjaink és vádlink szép izmos. Kemény formás seggünk pedig izgatóan fiúsan kicsi. Edzőnk szerint a kis segg egy tornásznál nagyon előnyös az optimális testsúlyeloszlás és a felsőtest terhelése szempontjából is.
Attila nálam fél fejjel alacsonyabb, nálam kicsit világosabb bőrű, jóképű, szép őzbarna szemű, sötét hajú srác. Én pedig kissé kreolos, zöldeskék szemű és göndör vagyok. Zuhanyozás közben a meleg víz és a szappanos kezek simogatására hamar szálfaként kezdett ágaskodni fiatal szilaj dákónk. Jól bedörzsöltük a makk hegyétől egészen a tojásokig majd a sötét fanszőrzetet öblítettük le. De kezünk csakhamar újra a botkormány ingerlékeny bársonyos fején kötött ki. – Uh uh aah! De klassz! Nagyon…
Jó…Óh! – nyögdécseltünk. – Igen, ez nagyon jó! Ezt éreztem egyik éjszaka álmomban! Óah! Tök szuper!- súgta Atti. Egyre erősebben markoltuk meg kőkemény hímtagunkat és egyre szaporábban vert a szívünk. Szederjes-vöröses forró makkunk egyre keményedett és duzzadt erős markunkban. Felgyorsult a tempó. – Oooh! Óh! Egyre jobb! Jaj de…jó! Már nagyon erősen érzem! – suttogtam. Gyere, szappanozzuk be egymásét! Kölcsönösen kezelésbe vettük egymás kőkemény lüktető hímrúdját. A fitymát most hátracsúsztattuk és beszappanozott tenyerünkkel egymás csupasz makkját simogattuk, szorongattuk, dörzsöltük.
Ez még kéjesebb volt. Hol begyorsítottunk, hol megálltunk. De a legvadítóbb az volt, amikor makkunk összesúrlódott egymással. Ilyenkor pattanásig feszült a két virgonc fasz. Közel voltunk a jól megérdemelt orgazmushoz. – Attila! Már nem nagyon bírom! Azt hiszem mindjárt lőni fogok! – Én is! – lihegte Attila. Egyszer csak hirtelen összerándult izmos testünk. Szaporán vert a szívünk, hasunk fel-le emelkedett és süllyedt. -Uhh! Oahh! Aaaaah! Ouahhh! – kiáltottunk fel és egymás hasára zúdítottuk bőséges forró magnedvünket.
Barna kocka hasamon élénken csillogott Attila forró hófehér spermája, de én is jókora adag gecit lőttem rá. Vagy hét-nyolc szaggatott sugarú töltet záporozott felizgult testünkből gazdagon beterítve egymást. Hihetetlenül jó mámorító érzés volt! Jól kifújtuk magunkat és önfeledten kentük szét hasunkon a férfivá érés ékes illatos bizonyítékát. Azután – akkor még nem tudtam milyen indíttatásból – összeölelkeztünk és forró csókokkal borítottuk be egymást. Ott álltunk egymást szorosan átölelve, kezünk egymás kemény seggén pihent meg.
Hallottam Attila szívverését és csodálatos érzés volt érezni forró, fiús illatú, kemény izmos testét. Majd a zuhany alatt lemostuk magunkról az élvezet édes kiontott nedvét. – Te vagy a legjobb barátom! – súgtam Attilának. – Te is nekem! – mosolygott rám Attila azzal a szexis szép mosolyával. – Mától kezdve férfiak vagyunk! Felavattuk egymást – mondtam Attilának és még egyszer megcsókoltam. Nagyon emlékezetes nap volt ez mindkettőnknek. Továbbra is jó barátok maradtunk és ami kettőnk közt történt, csak tovább erősítette barátságunkat.