A szerelem olyan, mint a busz – mindig akkor jön, amikor nem várjuk. Már éppen lazán rágyújtunk, amikor hirtelen megérkezik és elsodor. Nem minden találkozás koppanás, amennyiben hagyjuk, hogy az események a maguk tempójában bontakozzanak ki. A történetben főszereplő lány enyhén kövérnek tartja magát, de nem is ez a lényeg: a nyugisnak induló sörözésből vad házibuli kerekedik és megismerkedik azzal a fiatalemberrel, akire már az első randin takaríthat.

„A történet kicsit gusztustalan, de név nélkül bevállalom. 27 éves, enyhén túlsúlyos lány vagyok – az most mindegy, hány kiló, de a kelleténél több (a molett-szótól viszont öklendezek). Rendszeresen fórumozok egy „szakoldalon” ahol a tuti fogyást tárgyaljuk, tippeket adunk egymásnak, lelket öntünk a másikba és olyan öltözködési tippeket váltunk, ami eltakarja túláradó vonásainkat. Az a fazon, aki elindította az oldalt, egyszer csak kitalálja, hogy miért ne csapnánk egy kis találkozót valahol, hogy élőben csevegjünk? Össze is gyűlünk egy kis sörözőben, úgy 14-en. Órákon át folyik a szöveg, remek a hangulat és a többi asztalnál ülők sem láttak még ennyi vízilovat egyszerre. Már erősen este 11 van, amikor többen jelzik, hogy távoznának, ugyanis megy az utolsó metró. Erre a már igen kapatos szervező srác azt javasolja, hogy inkább folytassuk a bulit nála, itt lakik pár utcányira. Kis gondolkozás után, három kivétellel, mind felmegyünk. Egy gangos ház harmadik emeletén volt a lakása. Tiszta volt, ízlésesen berendezve. Az este folyamán sűrűn beszélgettem egy sráccal (mondjuk legyen Attila), aki most így ittasan merészebben közeledett. Előkerült némi ital és folyt tovább az este. Attilával egészen addig beszélgettünk, míg elnézést kérve a vécé felé vette az irányt, és nem jött vissza. Vártam kábé húsz percet, majd megkérdeztem a házigazdát, hol dőlhetek el. Fáradt voltam már. Elég nagy lakás volt, így a kis vendégszobát elfoglalva bőven jutott még hely a többieknek is.
Reggel elsőként ébredek. Kimegyek a nappaliba, ahol az egész társaság elszórva hever, mint a jóllakott macskák a kuka tetején. Attila az ablak alatt fekszik egy pokrócon, az egyik zoknija hiányzik, a cipője pedig később a hűtőszekrényből kerül elő, ki tudja, hogy került oda. Az egyik kezében egy tubus fogkrémet szorongat, szintén ismeretlen okból. Én arra tippeltem, hogy tegnap fogat mosni ment (smárolásra készen), mígnem bealudt a kádba…ez a gyanúm később be is igazolódik. Viszek neki a konyhából egy pohár tejet – tudom, hogy ilyenkor ez a legjobb – szelíden ébresztgetni kezdem. Amikor magához tér, felnéz rám, majd a tejre. Hirtelen felpattan és szájára tapasztott kézzel rohan a fürdőszobába. Öklendezést hallok. 5 perc múlva visszajön, és mintha nem is akart volna az imént leokádni, szenvtelenül vigyorogva megáll az ajtófélfánál, és azt mondja: „Igyekeztem kihozni magamból a legtöbbet. Mikor találkozunk megint?” Azóta is együtt vagyunk és apró nézeteltérésektől eltekintve, teljesen harmonikus a kapcsolatunk. És mindketten erős fogyókúrában vagyunk…”