Bende Adrienn

Bende Adrienn egykoron bekerült a legszebb 20 lány közé. A Miss Universe Hungary egyik győztese, Bende Adrienn július 5-én vágott neki a tengereken átszelő nagy útnak, hogy a Világversenyen, Los Angelesben képviselje hazánkat.
Az ifjú szépség könnyedén vette az átállásból származó akadályokat, és minden tudását bevetve készült élete eddigi legnagyobb megmérettetésére. 85 országból érkeztek a szépségkirálynők, hogy egyikük megszerezze magának a Világszépe címet, a hozzá tartozó koronát és számtalan értékes nyereményt. Fotózások, ruhapróbák vártak a szépségekre, illetve különféle fogadások, társasági események is. A híres divattervező, Tadashi pasadenai otthonában látta vendégül őket. Könnyűzenei koncerteken vettek részt, és látogatást tettek a világszerte közismert Universal Studioban. A Világverseny a szépség és jóság jegyében zajlik évről évre, természetesen idén is nagy hangsúlyt fektettek a karitativitásra. A versenyzők gyermekalapítvány javára rendezett teadélutánra látogattak el, az általuk felajánlott nagy értékű nemzeti ajándékokat pedig elárverezték. A befolyt összeg ezúttal is a rászorulókhoz került. A rengeteg színes és változatos program mellett kimerítő próbák tették óriási kihívássá a Miss Universe versenyt. Július 23-án virradt fel a nagy nap. Helyi idő szerint este 6 órakor kezdetét vette a gigantikus show-műsorral fűszerezett Világdöntő. Adrienn elérte azt, amiről eddig magyar lány csak álmodhatott: bekerült a legszebb 20 lány közé. Három teljes percre tévénézők millióinak a figyelme csak őrá szegeződött. Ezzel a kimagasló eredménnyel hírnevet szerzett hazánknak, rá pedig értékes munkaszerződések várnak a döntős helyezés jóvoltából. A Világszépének járó korona végül Puerto Rico küldöttének, Zuleyka Rivérának a fejére került, I. udvarhölgye a japán Kurara Chibana, II. udvarhölgye a svájci Lauriane Gillireon lett.
További szépségmodellek: 17 éves lányok is dugnak és kurválkodnak a szépségversenyeken, cikk és videók – Lipcsei Betta nem szereti bábunak érezni magát – Szexbotrány! Letartóztatták Lajost mert lányokat futtatott, cikk és videók – Playmate Of The Year 2012 cikk és képek

Vélemény, hozzászólás?