2010/09/20  Szerző: works - 16:15 Amatőr, Képek , ,  Vélemény?

Lengyel Zoltán a jelek szerint műfajt teremtett a polgári oldalon. Az egykori fideszes, majd MDF-es képviselő meztelen képei után most a Meggyes polgármester köz- és magánéleti botrányai által megtépázott esztergomi közélet tett szert egy pornóikonra a város fideszes alpolgármestere személyében. Knapp János Pál, Esztergom alpolgármestere látható azokon a felvételeken, amelyeket a pina.hu pornóoldalra töltöttek. Az érintett az Indexnek megerősítette, hogy ő szerepel a képeken, de azokat “családi, intim” fotóknak minősítette mert azokon vaginát nyal és pénészét mutogatja.
A STOP-nak Knapp János Pál se nem cáfolta, se nem erősítette meg, hogy a képeken ő látszódna, mint mondta, “nincs ilyen emlékem az elmúlt öt évből”.
Az alpolgármester az Index kérdésére viszont elismerte, hogy a megjelent fotókon ő szerepel, de mint mondta: a képeket második feleségével maguknak készítették. Az alpolgármester szerint az 1999-ből vagy 2000-ből származó fényképek egyik számítógépének feltörésével kerültek idegen kézbe.
A képek először 2008-ban bukkantak fel újra. “Ez még csak a kezdet” – ezzel a kísérőszöveggel érkezett Knapp irodájába és a Fideszhez egy-egy levél, amelyhez fénymásolatokat mellékeltek a feladók. A küldeményt alig néhány nappal Meggyes Tamás házának és autójának felgyújtása előtt kézbesítették. A képlopás miatt az alpolgármester rendőrségi feljelentést is tett.
Knapp 1990 óta tagja az esztergomi közgyűlésnek, 2000-től a polgármesteri hivatal kabinetirodáját vezette, 2002-től alpolgármesterként dolgozott. Fidesz esztergomi szervezetének egyik alapítója, 1988 1989-1991 között történelemtanár-napközis nevelő volt a helyi József Attila általános iskolában, később külkereskedelemmel foglalkozott, több cégben töltött be vezető posztot.
Knapp János Pál idén július 8-án jelentette be, hogy augusztus elsejétől megszünteti főállású alpolgármesteri jogviszonyát, és a ciklus hátralevő részében feladatát társadalmi megbízású alpolgármesterként látja el. A lemondásáról szóló közgyűlési előterjesztést júliusban Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere terjesztette be.
Knapp alpolgármesteri feladatát augusztustól havi 247 ezer forintos tiszteletdíjért és 49 ezer forintos költségátalányért látja el, vagyonnyilatkozata szerint korábban főállású munkájáért havi bruttó 602 ezer forintot kapott.
Az Esztergomban megjelenő Hídlap nevű hetilap májusban arról írt, hogy az esztergomi alpolgármester egy fenyegető-zsaroló levelet kapott egy ismeretlen feladótól, melyben a róla készült intim fotók mellett egy rövid üzenet állt: “Ez még csak a kezdet, köcsögök!”. A Hídlap szerint ezt a levelet a Fidesz országos központjába is elküldték.
Esztergom – botránysorozat a Városházán: Esztergom vezető politikusai az elmúlt években többször keveredtek botrányos, jelentős sajtóvisszhangot kapott ügyekbe. 2008 áprilisában felgyújtották Meggyes Tamás alpolgármester épülő házát és autóját.
A Nemzeti Nyomozó Iroda később letartoztatott egy vállalkozót, akit a rendőrök gyújtogatásra való felbujtással gyanúsítottak, ellene – és a szintén elfogott gyújtogatók ellen – az ügyészség tavaly márciusban emelt vádat. Meggyest felesége a Szeretgom.hu nevű portálon 2009 júniusában megjelent interjújában azzal vádolta, hogy rendszeresen bántalmazta. A polgármester később egy interjúban politikai indíttatásúnak nevezte a felesége nyilatkozatát.
A tavaszi országgyűlési kampány idején az internetre felkerült egy felvétel, amelyen Meggyes Tamás egy marihuánát fogyasztó társaság körében látható. Meggyes később azt nyilatkozta, soha életében nem fogyasztott semmilyen kábítószert, a felvétel pedig egy ötvenfős szlovákiai sítáborban készült és a társaság nagy része nem szívott füvet, csak sört ivott.
A nagy elődök: Knapp Pina.hu-s karrierje nem példa nélküli a polgári oldalon. Legutóbb a változatos pártállású Lengyel Zoltán képei arattak osztatlan sikert az internetezők körében.
Lengyel 1994-ben szocialista támogatással nyerte el a Fejér megyei Sáregres polgármesteri címét. 1998-ban már fideszes színekben ismételt; 2002-ben országgyűlési képviselő is a jobboldali párt színeiben lett. 2006 őszén polgármesteri tisztségét, 2007. július elején 2010-es egyéni jelöltségét veszítette el. Néhány nappal később fürdőnadrágban csapott össze rendőrökkel Budapesten, majd egy ország ismerkedett férfiasságával az Index jóvoltából.
Bár Lengyel Zoltánnak csak a két eset után kellett távoznia a Fidesz-frakcióból, politikai karrierje minden valószínűség szerint már a feszület előtt meztelenül pózoló képviselő bájainak nyilvánosságra kerülése előtt véget ért, hiszen a Fidesz – részben polgármesteri tisztségének elvesztése miatt, részben pedig azért, mert a képviselő “elhanyagolta körzetét”; az elmúlt években gyakorlatilag nem látták a környéken se ruhában, se anélkül – visszahívta választókerületi elnöki tisztségéből; ezzel minden valószínűség szerint elesett a 2010-es egyéni országgyűlési képviselő-jelöltségtől is.
2008-ban néhány hónapig Lengyel a Független Kisgazda Nemzeti Egységpártot képviselte függetlenként az Országgyűlésben, majd a nem sokkal később megszűnt MDF-frakcióhoz csatlakozott. Az ellene hatósági személy elleni erőszak miatt indított eljárás során, idén év elején öngyilkosságot kísérelt meg, miután jogerően bűnösnek mondták ki, amiért 2007 nyarán összetűzésbe került az őt Budapesten igazoltatni szándékozó rendőrökkel.

  Egy hozzászólás - “Knapp János Pál polgármester szexképek”

  1. [...] Nem hagy fel a politizálással Knapp János esztergomi fideszes alpolgármester, akiről pornóképek jelentek meg az interneten. Knapp lapunknak azt mondta, hogy aligha van esélye önkormányzati posztra, de kiderült: a megyei közgyűlésbe szinte biztosan bejut. – Szinte matematikai esélyem sincs, hogy bekerüljek a városi képviselő-testületbe – mondta korábban lapunknak Knapp. Arról viszont nem beszélt, hogy a megyei közgyűlési listán előkelő, negyedik helyen van, azaz a választásokon lesz helye a testületben. A Fidesz lapunk ismételt megkeresésére sem volt hajlandó elárulni, szerepelhet-e befutó helyen a megyei listán a pornófotók miatt kínos helyzetbe került politikus. Olvassa el a 18. oldalon, hogyan vélekedtek a pornóbotrányról internetes oldalunk látogatói! Cikkek a témában: Szőrös pinát nyal a polgármester Knapp János Pál - Knapp János Pál polgármester szexképek [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álljunk meg egy szóra: baszni
    77 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete: Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú …Még nincs vége, tovább » […]