Két évvel ezelőtt vágott bele, ma már szinte ez az élete. Ahogy kitört a vakáció, fiatal lányok tucatjai ültek az iskolapadba, hogy példaképüktől, Bódi Sylvitől tanuljanak.
Sok lány vágyik arra, hogy magazinok címlapjáról mosolyogjon vissza. Bevallom, én is ilyen lány voltam – mesélte Bódi Sylvi, aki természetesen saját tervezésű ruhájában toppant be a nevével fémjelzett modelliskolába, ahol a szüleikkel érkező tinilányok tucatjai vártak már rá.
– Mindamellett, hogy elméletet is tartok és személyes tapasztalataimat is megosztom a diákokkal, gyakorlati órákon, szakemberek bevonásával tanulhatják meg a modellszakma fortélyait a lányok – magyarázza a tanárnővé avanzsált Sylvi. – Hosszú órákon át, egyesével tanítom meg az összes mozdulatot, s azt is, mire kell figyelniük egy-egy póznál, mi az előnyös, mi az előnytelen az alkatukhoz. Ugyanez igaz a sminkre, a ruhákra, s természetesen a bikinire, fehérneműre is. A kurzus végén ráadásul mindenki kap egy profi portfóliót, amelyet Nánási Pál készít el, s igyekszünk mindenkinek lehetőséget adni arra is, hogy munkához is jusson. Imádom ezt csinálni! – mosolygott, miközben a fiatal lányok lábait igazgatta, vagy éppen a lányok testére bökve mutatta meg azokat a pontokat, amelyeket behúzni vagy éppen domborítani kellene még a tökéletes kép érdekében.
A tanárnőnél tizennégy éves kortól tanulnak diákok, de szerinte ebben nincs semmi meglepő.
– Én is tizenhárom évesen kezdtem a szakmát, s magam sem hittem, hogy bő tizenöt évvel később még mindig ezzel foglalkozom majd. Most már úgy is, hogy másoknak tanítom azt, amit én tudok – magyarázta Sylvi. A képen Bódi Sylvi pináját fogdossák:

Bódi Sylvi témák: Bódi Sylvi prosti volt dubaiban – Bódi Szilvinek volt arab barátjaMellei és popsija – Bódi Silvy újra pinát villantott – Bódi Sylvi és Pantinchin Edina meztelenkednek

  8 hozzászólás - “Bódi Sylvi pucsítani tanítja a tinicsajokat”

  1. [...] Bódi modelliskolája írja: “Rengeteg modelliskola van jelenleg az országban, amelyek segítenek a szakma elsajátításában, de nagyon kevés az olyan, amely lehetőséget is kínál a lányoknak az első lépések megtételéhez.” Két évvel ezelőtt vágott bele, ma már szinte ez az élete. Ahogy kitört a vakáció, fiatal lányok tucatjai ültek az iskolapadba, hogy példaképüktől, Bódi Sylvitől tanuljanak. Sok lány vágyik arra, hogy magazinok címlapjáról mosolyogjon vissza. Bevallom, én is ilyen lány voltam – mesélte a Borsnak Bódi Sylvi, aki természetesen saját tervezésű ruhájában toppant be a nevével fémjelzett modelliskolába, ahol a szüleikkel érkező tinilányok tucatjai vártak már rá. Tovább a teljes cikkre [...]

     
  2. [...] Bódi modelliskolája írja: “Rengeteg modelliskola van jelenleg az országban, amelyek segítenek a szakma elsajátításában, de nagyon kevés az olyan, amely lehetőséget is kínál a lányoknak az első lépések megtételéhez.” Két évvel ezelőtt vágott bele, ma már szinte ez az élete. Ahogy kitört a vakáció, fiatal lányok tucatjai ültek az iskolapadba, hogy példaképüktől, Bódi Sylvitől tanuljanak. Sok lány vágyik arra, hogy magazinok címlapjáról mosolyogjon vissza. Bevallom, én is ilyen lány voltam – mesélte a Bódi Sylvi, aki természetesen saját tervezésű ruhájában toppant be a nevével fémjelzett modelliskolába, ahol a szüleikkel érkező tinilányok tucatjai vártak már rá. Tovább a teljes cikkre [...]

     
  3. [...] Bódi modelliskolája írja: “Rengeteg modelliskola van jelenleg az országban, amelyek segítenek a szakma elsajátításában, de nagyon kevés az olyan, amely lehetőséget is kínál a lányoknak az első lépések megtételéhez.” Két évvel ezelőtt vágott bele, ma már szinte ez az élete. Ahogy kitört a vakáció, fiatal lányok tucatjai ültek az iskolapadba, hogy példaképüktől, Bódi Sylvitől tanuljanak. Sok lány vágyik arra, hogy magazinok címlapjáról mosolyogjon vissza. Bevallom, én is ilyen lány voltam – mesélte a Bódi Sylvi, aki természetesen saját tervezésű ruhájában toppant be a nevével fémjelzett modelliskolába, ahol a szüleikkel érkező tinilányok tucatjai vártak már rá. Tovább a teljes cikkre [...]

     
  4. [...] még várni kell. További Bódi Sylvi képek és videók - Bódi Sylvi pucsítani tanítja a tinicsajokat - Bódi Sylvi és Laky Zsuzsi CKM [...]

     
  5. [...] képek itt. További Bódi Sylvi képek és videók – Bódi Sylvi pucsítani tanítja a tinicsajokat – Bódi Sylvi és Laky Zsuzsi CKM [...]

     
  6. [...] képek itt. További Bódi Sylvi képek és videók – Bódi Sylvi pucsítani tanítja a tinicsajokat – Bódi Sylvi és Laky Zsuzsi CKM retró Categories: Celeb, Erotika, Magyar lányok Tags: [...]

     
  7. [...] felháborodott szülő szerint Bódi Sylvi playmate modelliskolája csak nyeli a pénzt, cserébe viszont nem ad semmit. Gábor úgy véli, Sylvi lehúzza a [...]

     
  8. [...] Bódi Sylvi modelliskolájában hatszázezerért tanulnak a lányok járni, öltözködni, pucsítani. [...]

     

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Műpénisszel pózolt Susan Sarandon
    Susan Sarandon, a kedves családi filmek állandó főszereplője mintha stílust váltott volna: a minap egy reklámfilmben hatalmas műpénisszel pózolt. Susan Sarandon azért vállalta ezt a meghökkentő szereplést, mert ő az egyik arca annak a kampánystábnak, amely a nők jogaiért harcol. …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]