2010/04/06  Szerző: Send - 23:39 Bulvár, Celeb, Magyar lányok , ,  Vélemény?

Több tucatnyi aktfotó és pár videó került elő Pápai Gyöngyi glamour modellről, akire már az amerikai Playboy is felfigyelt. A modell 18 éves korában vállalta a meztelen képeket, de azóta megbánta, főleg hogy aktfotói több internetes oldalon is fellelhetők. Hiába szeretné jogi útra terelni az ügyet, nincs rá lehetősége, a képek készültekor ugyanis lemondott jogairól.
A CKM áprilisi címlaplányáról, Pápai Gyöngyiről Sheila A, Gigi és Natasha Portman néven több tucat meztelen fotó kering az interneten. Az aktfotókról a 22 éves Pápai Gyöngyi elmondta, hogy ő szerepel a képeken, de hozzátette, szánja-bánja 18 éves fejjel elkövetett meggondolatlanságának eredményét. „Elképzelhető, hogy ezek pornóoldalakon vannak fent, nem tudom, de én maximum aktokat vállaltam. Sosem tagadtam le a képeket, a Fókusznak adott interjúim során is megemlítettem, de végül kivágták” – mondta a Velvetnek Pápai, hozzátéve, körülbelül fél-egy évig foglalkozott aktfotózással.
Lemondott a képmásához fűződő jogairól: „Fiatal voltam, másképp gondolkodtam. Az internetes oldalakon fellelhető képek egy görögországi fotózás alkalmával készültek, körülbelül 20 szettet csináltak. Abban állapodtunk meg, hogy a fotók egyetlen egy fizetős oldalon fognak megjelenni – ehhez képest szétszórták az intereneten” – tudatta Pápai, aki nem tagadja, annak idején anyagi okok miatt döntött úgy, vállalja a meztelen fotókat, amelyekről édesanyját csak később informálta.
A képmással való visszaélést több egykori és jelenlegi playmate is megtapasztalhatta, és erre általában feljelentéssel válaszoltak. Pápai a Velvetnek elmondta, másokkal ellentétben nem terelheti jogi útra az ügyet, annak idején ugyanis aláírt egy szerződést, amiben lemondott a képmáshoz való jogáról. A magát glamour modellként és ingatlanközvetítőként számon tartó Pápai Gyöngyitől megtudtuk, baklövése eddig nem vezetett komolyabb kellemetlenségekhez.
Az amerikai Playboyt nem zavarták az aktok: „Volt olyan kollégám, aki megkérdezte tőlem, hogy valóban engem látott-e, én annyit mondtam, hogy igen, és aztán ennyiben maradt a téma. Nem értek nagyobb atrocitások emiatt – persze azért kaptam egy-két kellemetlen megjegyzést –, de egyébként is úgy gondolom, hogy akik ismernek és szeretnek, nem ez alapján fognak véleményt alkotni rólam.” A glammodell több merészebb felkérést is kapott az aktsorozatok után, de mint mondta, visszanézve már a meztelen fotókat is túlzásnak érezte, ezért úgy döntött, a Playboy-jellegű képeknél nem megy tovább.
A 22 éves modellt nemrég az amerikai Playboy is felfedezte magának, Pápai már alá is írta a szerződést. A lap egyébként tudott Pápai aktfotóiról, de nem zavarta őket. A többi modellhez hasonlóan Pápai is a dubaj-céltábla középpontjává vált, amin ő már meg sem lepődik. „Ki nem vádolnak meg ezzel? Természetesen nem igaz. Nem hiszem, hogy az én életvitelem – kezdve a párkapcsolatommal, folytatva a munkámmal – összeférne azzal a fajta életformával, amit azok a lányok űznek, akik kijárkálnak” – zárta le a pletykákat Pápai Gyöngyi.

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

   

RSS Szexshop

  • Műpénisszel pózolt Susan Sarandon
    Susan Sarandon, a kedves családi filmek állandó főszereplője mintha stílust váltott volna: a minap egy reklámfilmben hatalmas műpénisszel pózolt. Susan Sarandon azért vállalta ezt a meghökkentő szereplést, mert ő az egyik arca annak a kampánystábnak, amely a nők jogaiért harcol. …Még nincs vége, tovább » […]
  • Álrendőrök vásároltak a Szexshopban
    Szexshopban vásárolta a bilincsét az a fiatal férfi és nő, akik rendőrnek adták ki magukat és több embertől így akarták elvenni a pénzüket és a telefonjukat. Két lakásba be is csöngettek, azt mondták, házkutatást akarnak tartani ott. A 29 éves …Még nincs vége, tovább » […]
  • Vibrátor
    A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexshop felmérés a fiatal lányok orgazmusáról
    Az angol szexshop, az Ann Summers 24000 embert kérdezett meg a szexről, hogy mennyire elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel, hogy milyen problémáik vannak a szexben, hogy milyen gyakran néznek pornót. A felmérésből többek közt kiderült, hogy a brit 18 …Még nincs vége, tovább » […]
  • A vibrátor kellhet a jó szexhez
    Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt. Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg …Még nincs vége, tovább » […]
  • Táskában szexi bugyi, hátha lesz egy kósza numera
    A szexre bármikor kapható egy szingli ribanc, és nem kell sokat várni rá. Az egyedülállók tudják, hogy az Intim Center Szexshopban különleges szexi bugyikat kapni. A szinglik közel fele mindig tart a táskájában egy szexi alsóneműt. Szükség esetére… Egy angol …Még nincs vége, tovább » […]
  • A szexjátékot ne tegyük rögtön a szekrényre
    Az igazán jó szeretkezéshez fontos tudni, mi riaszt el egy nőt az ágyban – ne kövessük el az alapvető hibákat, akkor van esély a kellemes folytatásra. Az ember úgy van megalkotva, hogy a szex művelése természetes dolog a számára – …Még nincs vége, tovább » […]
  • Kiköltöztették a Nyugati pályaudvar bérlőivel a Szexshopot is
    Hat éves vita után csütörtökön sikerült kilakoltatnia a MÁV-nak a Nyugati pályaudvart elfoglaló bérlőket. Bezárt a belváros legnagyobb diszkója, és három kitartó boltos kivételével pakolnak az árusok is, akik siratják az üzletüket, és nem hisznek abban, hogy a MÁV betartja …Még nincs vége, tovább » […]
  • Szexuális segédeszközök
    Egy szexi ruhát szerettem volna barátnőmnek vásárolni és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkantam a netet böngészve – gondoltam megosztom veletek is, mert mindenféle extrém dolgot lehet már vásárolni. Természetesen gondolom nem nejlonzacsiban érkezik a küldemény, mikor megrendeled ajándékba a legnagyobb anális …Még nincs vége, tovább » […]
  • Mark Wahlberg bevásárolt a szexshopban
    A hírességek is vásárolnak a szexshopokban. Úgy tűnik egy kis változatosságra vágyik Mark és a felesége, tegnap ugyanis felfújható babával és dildóval látták távozni egy erotikus üzletből. Nem tudni, hogy forgatási kellékek-e vagy sem, mert a fotók a Pain and …Még nincs vége, tovább » […]