A playmate Bódi Silvy ugyan bevallja, még egy szabásmintán se ismeri ki magát, de azért divattervezni fog: egyik első, igen butácska szerinte eredeti ötlete egy póló, melyre a “Szexoktató – az első óra ingyenes” feliratot álmodta. Úgy véli, ő ezzel a bevállalós csaj imázsát sugározza majd Zimány Linda, Horváth Éva és Dukai Regina kollekciója mellett. “Az ő pólóikon inkább aranyos szövegek lesznek, de én az izgalmat szeretem”
Lesz azért nagyon durva is ötlete is: “A legbrutálisabb, amin elöl egy szív van, Ed Hardy stílusban, és a szöveg Heart Breaker Tour 2009, azaz Szívtipró turné. Alatta a felsorolás, világvárosok, dátum és név, például Miami, január 17, John. Én vagyok a legbevállalósabb, ezek a feliratok botrányt kavaróak, úgyhogy ilyenben leszek a bemutatón” – ígéri Bódi, aki úgy véli, ő ezzel a szexis-elegáns vonalat képviseli: “Olyan ruhákat tervezünk, amiket mi és más nők is szívesen hordanak”. Ám a gyönyörű modell itt nem állt meg, hiszen a többi kolléganője, Zimány Linda, Dukai Regina és Horváth Éva mellett, egyértelműen ő a legbevállalósabb. A celeb lányok úgy látszik mind tervezői babérokra törnek. A hozzászólásokat itt érdemes elolvasni, ahol a milliomosok faszának szopkodásától a dubai arabokkal kurválkodásig minden van.
márc 312010
Hasonló bejegyzések:A magyar szépség modellek is Dubai kurvák? (60.8%) Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1. rész (50.4%) A Dubajozó luxuskurvákra kiváncsiak vagyunk (47.8%) Nyócker! Pénz, pénz, pina. Ez az élet regulája... (37.4%) Szex színesbőrűvel (35.8%)
[...] A playmate pösze modell Bódi Silvy ugyan bevallja, még egy szabásmintán se ismeri ki magát, de azért divattervezni fog! Az egyik első, igen butácska szerinte eredeti ötlete egy póló, melyre a “Szexoktatónál az első óra ingyenes” feliratot álmodta. Úgy véli, ő ezzel egy vagány mai, bevállalós csaj imázsát sugározza majd Zimány Linda, Horváth Éva és Dukai Regina kollekciója mellett. Tovább a teljes cikkre [...]